Légy erős és bátor, tartsd meg a törvényt

 (Józs 1:7-9). Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. /RÚF/

 Látszott, hogy a feladat, ami Józsué előtt állt, az emberen túlmutató kihívásokat is magában foglalt. A kánaáni városok falai bevehetetlennek tűntek, a föld lakói pedig jól képzett katonák voltak. Ezzel szemben az izraeliták egyszerű nomádokként éltek, még a legegyszerűbb háborús gépezetekkel sem rendelkeztek, amivel felvehették volna a küzdelmet a megerősített városfalak ellen. A történelmi tanulság az, hogy még az akkor szuperhatalomnak számító Egyiptom sem volt képes megvetni a lábát Kánaánban. Isten felhívása, miszerint légy bátor és erős, nem egyszerűen a harci morál vagy a háborús stratégia megerősítését szolgálta. Bátorságra és erőre volt szükségük, hogy hűségesek maradjanak a Tórához és a speciális követelményekhez, amelyek meghatározták Izraelnek az Úrral meglévő szövetségét.

Ef 6:10-18. (10) Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (11) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (12) Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. (13) Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. (14) Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, (15) sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. (16) Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (17) Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. (18) Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; /RÚF/

 A kereszténység ma, miközben betölti küldetését, amivel Krisztus bízta meg, hasonló kihívásokkal szembesül, mint a nép Józsué idejében: harcolniuk kell saját bűnös természetük ellen, a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, korunk sötétségének uralkodói ellen, a gonoszság seregei ellen. Azonban ők is, mint Józsué, biztosak lehetnek Krisztus jelenlétében, ígéretében: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20, ÚRK). Ahogy Józsué esetében Isten támogató jelenléte elég volt arra, hogy elűzze a vezető félelmét, számunkra is elégnek kell lennie, hogy szertefoszlassa a kételyeinket és aggodalmainkat.

 A kihívás számunkra az, hogy jól ismerjük meg Istent, tudjunk bízni benne és az ígéreteiben. Éppen ezért leginkább a személyes kapcsolatra van szükségünk vele.

White idézet: Most Józsué volt Izrael elismert vezetője. Főként mint harcos volt ismeretes, adottságai és erényei különösen értékesek voltak népe történetének eme idejében. Bátor, határozott és kitartó, gyors, meg nem vesztegethető, inkább a rábízottakról gondoskodó, mint a maga előnyét kereső, mindenekelőtt Istenbe vetett élő hittől buzgó – ilyen volt annak a férfiúnak jelleme, akit Isten kiválasztott, hogy Izrael seregeit vezesse az ígéret földjére. A pusztai tartózkodás idején Mózes első tanácsadója volt, és nyugodt, kitartó hűségével, állhatatosságával – mikor mások meginogtak – és határozottságával, mellyel a veszélyben is az igazság mellett állt; – mielőtt még Isten szava elhívta volna erre a tisztségre – már akkor bizonyítékát adta, hogy Mózes utóda lesz.

 Józsué az előtte lévő feladatra nagy aggodalommal és önmagával szembeni bizalmatlansággal tekintett. De félelmeit Isten biztatása eloszlatta: „…amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. …te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt. …Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.” (Józs 1:5-6, 3) A Libánon magaslatáig a messze távolban, a nagy tenger partjáig és keleten az Eufrátesz partjáig minden nekik adatott.

 

Az ígérethez e parancs adatott: „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe.” Az Úr utasítása így szólt: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, …attól se jobbra, se balra ne hajolj: mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidban és akkor boldogulsz.” (Józs 1:7-8) – Pátriárkák és próféták, 482./old.

 Sokszor elfelejtjük, hogy munkatársainknak erőre és bátorításra van szükségük. A rendkívüli kellemetlenségek és terhek idején ne feledjétek biztosítani őket szeretetetekről és együttérzésetekről. Mikor imával próbáltok segítségükre sietni, juttassátok el az üzenetet Isten munkásaihoz: „Légy bátor és erős!” (Józs 1:6) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 185./old.

 A nemzetek nagy uralkodója kijelentette, hogy Mózes nem vezeti be Izrael gyülekezetét az ígéret földjére, és Isten szolgájának buzgó könyörgése sem változtathatta meg ítéletét. Mózes tudta, hogy meg kell halnia. Ennek ellenére egy pillanatra sem szűnt meg gondoskodni Izraelről. Hűségesen igyekezett a közösséget előkészíteni a megígért örökségbe való bevonulásra. Isteni parancsra Mózes és Józsué a sátorhoz ment, miközben a felhőoszlop megállt az ajtó felett. Itt a népet ünnepélyesen Józsué gondjaira bízták. Mózesnek, Izrael vezetőjének munkája befejeződött, de azért még most is belefelejtkezett népének ügyébe. Az egybegyűlt tömeg jelenlétében Mózes Isten nevében utódjának a szent öröm szavait mondja: „Légy erős és bátor, mert te viszed be Izrael fiait arra a földre, amely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek.” (5Móz 31:23) Azután a nép véneihez és vezetőihez fordult, ünnepélyes feladatul adta nekik, hogy hűségesen engedelmeskedjenek az Istentől adott utasításoknak. – Pátriárkák és próféták, 469./old. 

Az ígéret örökösei

 (Józs 1:2-3). Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. /RÚF/

 A föld Isten ajándéka volt, mivel Ő az igazi tulajdonos. Az említett szakaszban a „nektek adom” ige két különböző formájával találkozunk, ami két különféle nézőpontból utal a föld megöröklésére. Az első magára a folyamatra vonatkozik, amelyben megkapják a földet. Eddig csak a transzjordániai területeket foglalták el az izraeliták. A terület nagy részét még ezek után kellett birtokba venniük.

 (Józs 1:3) versében az ige befejezett formában szerepel, azt a benyomást keltve, hogy a földet Isten már nekik adta. Amikor a cselekvés alanya ezekben a formákban Isten, a nyelvi formát „prófétai befejezett időnek” mondjuk, mert amit Ő megígért az Igéjében, az biztosra vehető tény, amiben úgy bízhatunk, mintha már meg is valósult volna. A 3 versben az eredetiben a személyes névmások (ti és tiétek) többesszámban szerepelnek, ami arra utal, hogy nem csupán Józsué, hanem az egész Izrael kapta az ígéretet. A Mózesnek adott ígéretre tett utalás Isten ügyének folytonosságát vetíti elénk.

 A kol szó (mind, mindegyik, az egész) is többször megjelenik az 1. fejezetben. A szó folytonos felbukkanása a teljességet és az egységet fejezi ki, ami életbevágó, hogy a Józsué elé kitűzött célok megvalósuljanak. Tökéletes összhangra van szükség Isten és Józsué, valamint Isten és a nép között, ha biztosak akarnak lenni az ígéret földjének sikeres elfoglalásában, ami előtt álltak.

(Józs 1:4-6). A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. (5) Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. (6) Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. /RÚF/

(Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/

Nincs semmi varázslat Isten ígéreteiben. Önmagukban nincs hatalmuk arra, hogy garantálják a teljesedésüket. Isten jelenléte volt az egyetlen biztosíték arra, hogy az ígéret valósággá válik, mert azt mondta: „Én leszek veled.” Isten jelenléte Izrael túlélése szempontjából létfontosságú volt. Nélküle csupán a sok nemzet egyike lettek volna, különleges elhívás, önazonosság és küldetés nélkül 

(2Móz 33:12-16). Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Nézd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és elnyerted jóindulatomat. (13) Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! (14) Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? (15) Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (16) Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. /RÚF/

Isten jelenléte volt mindaz, amire Józsuénak szüksége volt a sikerhez.

 Máig nem változott semmi, ezért kapjuk Jézus ígéretét (Mt 28:20). versében: „tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” /RÚF/ 

White idézet: De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt. „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának.” (Gal 3:16) Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben. Talán úgy tűnik, hogy Isten ígéretének teljesedése sokáig késik – mert „…egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3:8). Úgy tűnhet, hogy késik, de a rendelt időben „…eljön, el fog jőni, nem marad el” (Hab 2:3). Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magában, hanem az egész földet. Így mondja az apostol: „Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.” (Róm 4:13) A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. Mindenki, aki Krisztusé, „…Ábrahám magva… és ígéret szerint örökös” – „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség” (Gal 3:29; 1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse. Mert „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének” (Dán 7:27); és „A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben”. (Zsolt 37:11)

 Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és Ő ezzel a reménységgel meg volt elégedve. „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9-10)

 Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. v.) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni „a jobb”-at, „tudniillik” a „mennyei”-t (16. v.). Azok, akik Ábrahám gyermekei, keresik azt a várost, amely után Ő vágyódott, „melynek építője és alkotója az Isten”. – Pátriárkák és próféták, 169-170./old.

 Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve – a nagy áldozat Krisztus halála által, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségében helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten. – Pátriárkák és próféták, 137./old. 

Isten általi kezdeményezés

 (Józsué 1:1-18). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. (4) A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. (5) Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. (6) Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. (7) Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. (8) Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. (9) Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. (10) Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: (11) Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek azt, amelyet Istenetek, az Úr nektek ad birtokul. (12) A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: (13) Emlékezzetek arra, amit Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. (14) Feleségeitek, gyermekeitek és jószágaitok maradjanak ezen a földön, amelyet nektek adott Mózes a Jordánon túl. Ti pedig mindnyájan, akik vitéz harcosok vagytok, keljetek át harcra készen testvéreitek élén, és segítsétek őket, (15) amíg nyugalmat nem ad az Úr testvéreiteknek éppúgy, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet nekik ad Istenetek, az Úr. Azután visszatérhettek birtokul kapott földetekre, hogy birtokba vegyétek azt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek adott a Jordántól napkeletre. (16) Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz. (17) Mindenben hallgatunk majd rád, ahogyan Mózesre hallgattunk, csak legyen veled is Istened, az Úr, ahogyan Mózessel vele volt. (18) Halállal lakoljon mindenki, aki ellene szegül parancsodnak, és nem hallgat szavadra, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor! /RÚF/

Az 1. fejezet bevezetés az egész könyvhöz. Négy beszédet találunk benne, amelyek megfelelnek a könyv négy fő részének:

1. átkelés (Józs 1:2-9),

2. honfoglalás (Józs 1:10-11),

3. a föld felosztása (Józs 1:12-15)

4. és a törvény engedelmességgel való szolgálata (Józs 1:16-18)

 Józsué könyve akár úgy is felfogható, mint egy sor Isten általi kezdeményezés. Isten mindegyikben egy feladatot ad Józsuénak, amely Kánaán elfoglalásával kapcsolatos. Mindegyik sikeres, ezekről később minden esetben elismerő szavakat olvasunk. A legvégén beteljesednek Isten ígéretei a föld elfoglalásáról. Ettől kezdve a föld megtartásának felelőssége az izraeliták kezében volt, amit viszont csak igaz hittel és az igaz hitet követő engedelmességgel lehetett elérni. Isten kezdeményezései, amit e három kifejezés („kelj át”, „vegyétek birtokba”, „oszd fel”) ír le, megfelelő visszhangra találtak a nép engedelmességében, amely viszont az utolsó isteni kezdeményezésből származtatható: a szolgálatból.

 Ismétlésként: Józsué könyve négy nagyobb részre osztható, amelyek mindegyikét meghatározza egy speciális fogalom, amely egy adott héber szóban jelenik meg:

 1) Átkelés: (Józs 1:1– 5:12)

2) Birtokba vétel: (Józs 5:13– 12:24)

3) Felosztás: (Józs 13:1– 21:45)

4) Szolgálat: (Józs 22:1– 24:33)

 Ezzel maga a könyv felépítése tárja elénk a fő üzenetet: Isten kezdeményezései nem automatikusan teljesülnek. Ezek beteljesedéshez kívánalom Isten népének a hűséges reakciója is. Valójában azzal együtt, amit Isten tett értünk (beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket magunkért nem tehetünk meg), az Úr arra hív bennünket, hogy tegyük meg magunkért, amit megtehetünk, vagyis engedelmeskedjünk a parancsainak. Ez ekképpen zajlott mindig a szent történelemben, ahogy ma sincs másképp. Például Isten végidei népe így jelenik meg (Jel 14:12) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. /RÚF/versében is – hisznek abban, amit Isten tesz értük, és ez az engedelmességükben mutatkozik meg.

White idézet: Minden őszinte, szívből fakadó áldozatos szolgálattal a képességeink gyarapodnak. Miközben engedjük, hogy a Szentlélek eszközként használjon minket, Isten ereje munkálkodik bennünk, és segít régi hajlamaink megtagadásában, erőszakos természetünk legyőzésében és új szokások formálásában. Ha a Lélek parancsát értékeljük és megfogadjuk, egyre több isteni erő befogadására, több és jobb munka végzésére tesz képessé minket. Szunnyadó képességeink megelevenednek, a gyengék pedig új életre kelnek.

 Az Isten hívására engedelmeskedő, alázatos munkás biztos lehet a menny segítségében. Már az is nemesíti jellemét, ha nagy és szent felelősséget vállal magára. Ez az elhatározás tevékenységre serkenti legnagyszerűbb szellemi és lelki képességeit, erősíti és tisztítja gondolkozását és szívét. Csodálatos, hogy az Isten hatalmába vetett hittel milyen erőssé válhat a gyenge ember! Milyen állhatatos lehet igyekezetében, és milyen sok és nagyszerű eredményt érhet el! Aki szerényen elindul kis tudásával, és elmondja azt, amit tud, miközben szorgalmasan igyekszik tudását növelni, tapasztalni fogja, hogy a menny minden kincse kitárulkozik előtte. Minél inkább törekszik a világosságot továbbítani, annál több világosságot kap. Minél nagyobb igyekezettel – de felebaráti szeretettel – próbálja Isten szavát megmagyarázni másoknak, annál jobban megérti ő maga is. Minél inkább használjuk ismereteinket és képességeinket, annál jobban bővül a tudásunk, és szaporodnak talentumaink.

 Krisztusért tett minden erőfeszítésünk áldást sugároz vissza ránk. Ha anyagi javainkat az Ő dicsőségére használjuk, többet kapunk vissza. Amikor imában tusakodva igyekszünk másokat Krisztushoz vezetni, a mi szívünk is az isteni kegyelem megelevenítő befolyása alá kerül, és a mi szeretetünk is nagyobb mennyei buzgósággal izzik. Egész keresztény életünk valóságosabb, elmélyültebb és áhítatosabb lesz.

 A mennyben aszerint értékelik az embert, hogy mennyit képes felfogni Istenből. Ez az ismeret a forrás, amelyből minden képesség fakad. Isten úgy teremtette az embert, hogy minden képességét belőle merítse. Isten pedig állandóan kapcsolatot keres az ember értelmi világával. Megtisztel azzal, hogy Krisztus munkatársai közé fogad: hirdethetjük kegyelmét a világnak, hogy jobban megismerjük a menny dolgait.

 Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Őhozzá, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására.

– Krisztus példázatai, 354-355./old.