Átkelés a Jordánon

 (Józs 3:1-5). Józsué másnap korán reggel fölkelt, útnak indultak Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz – ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna. (17) Három nap múlva végigmentek az elöljárók a táboron, (3) és megparancsolták a népnek: Ha látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az Úrnak szövetségládáját, akkor kerekedjetek föl ti is, és menjetek utána! (4) De maradjon mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte; ne menjetek túl közel hozzá! Így tudjátok majd, melyik úton kell mennetek, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton. (5) Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az Úr. /RÚF/

(4Móz 14:41-44). Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni! (42) Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől! (43) Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úrtól, az Úr sem lesz veletek! (44) Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból. /RÚF/

Ez az első eset, amikor a szövetség ládáját említi Józsué könyve. Egészen eddig csak a szentéllyel összefüggésben jelent meg a láda az Ótestamentumban a távozás kapcsán a Sínai-hegytől

(2Móz 40:21). Majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/

(4Móz 10:33-36). Így indultak el az Úr hegyétől háromnapi útra. A háromnapi úton az Úr szövetségének ládája vonult előttük, hogy pihenőhelyet keressen nekik. (34) Az Úr felhője volt felettük nappal, amikor elindultak a táborból. (35) Valahányszor elindult a láda, ezt mondta Mózes: Kelj föl, Uram! Szóródjanak szét ellenségeid, gyűlölőid meneküljenek előled! (36) Amikor pedig megállt, ezt mondta: Térj vissza, Uram, Izráel ezreinek sokaságához! /RÚF/],

Kánaán elfoglalásának sikertelen kísérlete alkalmával. (4Móz 14:44) A láda a szent sátor legszentebb tartozéka volt, amiben három dolgot tároltak, ezek mindegyike Izrael különleges helyzetére utalt az Istennel való kapcsolatukban:

1) a Tízparancsolat kőtáblái,

2) Áronnak, a főpapnak a vesszeje, valamint

3) egy korsó manna.

(2Móz 16:33. Áronnak pedig ezt mondta Mózes: Vegyél egy edényt, tégy bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezd el megőrzésre az Úr színe előtt a jövendő nemzedékek számára! /RÚF/;

Zsid 9:4. Ebben volt egy arany illatáldozati oltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái /RÚF/

A láda és az átkelés előkészületei arra emlékeztették őket, hogy nem léphetnek be akárhogy és akármikor Kánaánba. Csak akkor lehet sikeres a honfoglalás, ha követik, amit Isten mond, úgy és akkor, ahogy és amikor mondja. Isten – aki a kép szerint a két kerub között trónolt a szövetség ládájának fedele felett

(2Móz 25:22). Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak. /RÚF/;

(4Móz 7:89). Amikor bement Mózes a kijelentés sátrába, hogy beszéljen az Úrral, hallotta a hangot, amely a bizonyság ládáján levő födélről beszélt hozzá, a két kerúb közül. Onnan beszélt hozzá. /RÚF/], és akinek a haladását a frigyláda haladásával azonosították – lép be Kánaánba Izrael előtt, mivel Ő maga vezeti az ország elfoglalását.

A „szenteljétek meg” (Józs 3:5), /ÚRK/ vagy „tisztítsátok meg” (KAR) kifejezés megtisztulási folyamatra utal, hasonlóan ahhoz, amit a papoknak kellett végezniük, mielőtt a szentélyben szolgáltak volna

(2Móz 28:41). Öltöztesd azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait! Majd kend föl őket, iktasd be tisztükbe, és szenteld föl őket, hogy az én papjaim legyenek. /RÚF/;

(2Móz 29:1). Így cselekedj velük, amikor fölszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy bikaborjút és két hibátlan kost /RÚF/, valamint amit a Sion hegyénél kellett elvégeznie a népnek, mielőtt Isten megjelent nekik.

(2Móz 19:10, 14. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. /RÚF/

Része volt a folyamatnak a bűnök letétele és minden tisztátalan dolog eltávolítása. Ugyanez a parancs jelenik meg

(4Móz 11:18). A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. /RÚF/ versében, mielőtt Isten csodát hajtott végre közöttük. Háború esetén a csaták előtt szintén így kellett megtisztulniuk.

»A revideált új fordítást a korábbi, Vulgata Biblia szerint készítették, ezért néhol csúszás van a Károly és az új fordítás között, mint itt is!» (5Móz 23:14. helyett (15) Mert Istened, az Úr veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, különben elfordul tőled. /RÚF/) Mielőtt Isten csatába menne Izraelért, be kellett mutatniuk a hozzá, mint Hadvezérhez való hűségüket és bizalmukat.

A Jordánon való átkelés csodája lesz a bizonyíték az izraeliták számára, hogy bizonyosan valóra válik az Úr ígérete, miszerint kiűzi előlük a népeket. Aki száraz utat tud biztosítani a Jordánon át, képes lesz megadni nekik ajándékként a földet is.

Isten nem mindig választja ketté a Jordánt. A közbeavatkozásai nem mindig ennyire nyilvánvalóak. Vajon hogyan juthatunk el a lelki felkészültség állapotába, hogy tapasztaljuk, észrevegyük Isten beavatkozását, amikor fellép értünk?

White idézet: A papoknak a nép előtt kellett menniük, és vinniük kellett a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát. Amikor lábukat rátették a Jordán szélére, a vizek felülről szétváltak, és a papok a frigyládát hordozva előre haladtak. A frigyláda Isten jelenlétének jelképe volt, és a héber sereg követte azt. A papok félúton parancsot kaptak, hogy álljanak meg a folyó medrében, amíg Izrael serege átvonul. Ezen a helyen Izraelnek akkor élő nemzedéke meggyőződött arról, hogy a Jordán hullámai ugyanazon hatalomnak engedtek, mint amelynek megnyilvánulását atyáik 40 évvel ezelőtt látták a Vörös-tengeren. Most a Jordánon keltek át, mint hadviselő férfiak, teljesen felvértezve a harcra.

Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué megparancsolta a papoknak, hogy jöjjenek fel a folyó medréből. Amint a szövetség ládáját hordozó papok feljöttek a folyó medréből és a szárazföldön álltak, a Jordán vize összecsapott, mint azelőtt, és elözönlötte partjait. Ez a rendkívüli csoda azért történt, hogy megnövelje az izraeliták hitét. Az Úr azért, hogy e rendkívüli csodát soha el ne felejtsék, utasította Józsuét, hogy parancsolja meg tekintélyes férfiaknak, minden törzsből egynek, hogy vegyenek ki köveket a folyó medréből, arról a helyről, ahol a papok álltak, miközben a héberek átvonultak. Vállukon ki is vitték a köveket, és emlékművet emeltek belőlük Gilgálban, hogy emlékezetükben tartsák azt a tényt, hogy Izrael száraz lábbal vonult át a Jordánon. Amikor a papok feljöttek a folyóból, Isten elvette hatalmas kezét, és a vizek vízeséshez hasonlóan zúdultak vissza medrükbe.

Amikor az emoreusok és kánaánitok királyai meghallották, hogy az Úr megállította a Jordán vizét Izrael gyermekei előtt, a szívük megolvadt a félelemtől. Az izraeliták megölték Moáb két királyát. Csodálatos átkelésük a Jordán megáradt, haragos hullámain a legnagyobb félelemmel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte az egész népet, akik a pusztában születtek. E szertartás után megtartották a húsvétot Jerikó síkságain. „És mondta az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9)

A pogány nemzetek gyalázták az Urat és népét, mivel a héberek nem vették birtokukba Kánaánt, amelyet örökölniük kellett volna nemsokára Egyiptomból való kijövetelük után. Ellenségeik ujjongtak, mivel oly sokáig vándoroltak a pusztában, és kérkedve szóltak Isten ellen, hogy nem tudta őket bevinni Kánaán földjére. Most szárazon mentek át a Jordánon, azért ellenségeik többé nem gyalázhatták őket.

A manna egészen eddig hullott, de most, amikor az izraeliták kezdték birtokukba venni Kánaánt, és ettek az ország gyümölcséből, többé nem volt rá szükségük, ezért megszűnt a mannahullás. – A megváltás története, 176-178./old.

Bálványimádók megtérése

Ráháb és a kémek története után az Ótestamentum hallgat az asszony további sorsáról, egészen addig, amíg fel nem tűnik Jézus nemzetségtáblázatában. Onnan megtudjuk, hogy a Júda törzséből való Salmon felesége lett. Ő volt Boáz anyja, valamint egy másik figyelemre méltó nő, Ruth anyósa, akit ugyanebben a nemzetségtáblázatban találunk. 

(Mt 1:5). Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. /RÚF/; 

 (Ruth 4:13, 21). Így vette el Bóáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az Úr megadta neki, hogy teherbe essen, és fiút szült. /RÚF/

 A hite következtében a jerikói prostituált, aki halált érdemelt volna, fontos kapoccsá vált Dávid király és a Messiás leszármazási vonalában. Ilyenekre képes Isten, ha valaki hisz benne, még ha a hite nem is nagyobb egy mustármagnál. 

(Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/;

  (Lk 17:6). Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. /RÚF/) 

„Nem ő [Ráháb] az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében nagyszámú nép hagyott fel pogányságával, egyesültek Izráellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták. Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad” (Ellen G. White: Próféták és királyok.  229./old.)

White idézetek: Az isteni hatalom eme cselekedete Izrael érdekében azt a célt szolgálta, hogy az őket környező nemzetek félelmét növelje, és így előkészítse a könnyebb és teljesebb győzelem útját. Amikor az emoreusok és a kanaániták királyai meghallották, hogy Isten megállította a Jordán vizét Izrael előtt, szívük megolvadt. Az izraeliták már a midiániták öt királyát, továbbá Szihont, az emoreusok hatalmas királyát és Ógot, Básán királyát megverték. Most a megáradt és sebes Jordánon való átkelés rémületbe ejtett minden környező nemzetet. Mindez a kanaánitáknak és az izraelitáknak, de magának Józsuénak is félreérthetetlen jelét adta annak, hogy az élő Isten, a menny és föld Királya népe között van, és hogy ő népét sem el nem hagyja, sem attól el nem marad. (Józs 1:5) {PP 485.1}

A pogány nemzetek ócsárolták Istent és népét, mert Izrael nem volt képes bevenni Kánaánt mindjárt Egyiptom elhagyása után, úgy, ahogy elvárták volna. Ellenségeik ujjongtak, hogy a héberek oly sokáig vándoroltak a pusztában, s gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most jelentőségteljesen megmutatta hatalmát és kegyelmét, megnyitotta népe előtt a Jordánt és ellenségei nem ócsárolhatták többé őket. {PP 486.1}

Meglepő kegyelem

 

(Józs 9:21-27). Majd azt mondták a fejedelmek: Maradjanak életben, de legyenek favágói és vízhordói az egész közösségnek! Így határoztak tehát róluk a fejedelmek. (22) Józsué pedig hívatta őket, és így beszélt hozzájuk: Miért szedtetek rá bennünket? Azt mondtátok: Nagyon messziről érkeztünk. Pedig közöttünk laktok. (23) Legyetek azért átkozottak! Ne fogyjanak ki közületek a szolgák, Istenem házának favágói és vízhordói! (24) Azok ezt felelték Józsuénak: Mivel tudomásukra jutott a te szolgáidnak, hogy Istenetek, az Úr megparancsolta Mózesnek, az ő szolgájának, hogy adja nektek az egész országot, és pusztítsa ki előletek az ország minden lakóját, nagyon féltettük tőletek az életünket, ezért tettük ezt. (25) Most már a kezedben vagyunk, bánj velünk úgy, ahogyan jónak és helyesnek látod! (26) Józsué pedig ezt tette velük: Megmentette őket Izráel fiainak a kezéből, és így nem gyilkolták le őket, (27) de elrendelte Józsué azon a napon, hogy a közösségnek, valamint az Úr oltárának a favágói és vízhordói legyenek azon a helyen, amelyet majd kiválaszt az Úr. Így van ez ma is. /RÚF/

Még ha Izrael népe meg is akart volna küzdeni a gibeonitákkal, nem tehették, mivel a gyülekezet vezetőinek esküje ezt nem tette lehetővé. Izrael vezetői az eskü elvei szerint jártak el, ami kötötte őket, amíg minden jogszerű, vagyis törvénytelenségtől vagy bűnös szándéktól mentes volt.

(Bír 11:29-40). Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén, majd átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen. (30) Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, (31) akkor bárki is jön ki elém a házam ajtaján, amikor épségben visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. (32) Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket. (33) Verte őket Aróértól fogva a Minnítbe vezető útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámímig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt. (34) Amikor Jefte megérkezett Micpába a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen gyermeke volt, nem volt rajta kívül se fia, se leánya. (35) Amikor meglátta őt, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Ó, leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. (36) A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az Úr, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon. (37) Majd ezt mondta apjának: Csak arra az egyre kérlek, ne bánts engem két hónapig: hadd menjek el a hegyek közé elsiratni a szüzességemet barátnőimmel! (38) Az apja azt felelte: Menj! És elbocsátotta két hónapra. Az pedig elment a barátnőivel elsiratni szüzességét a hegyek között. (39) Két hónap múlva visszatért apjához, az pedig megtette vele azt, amit megfogadott. A leány soha nem hált férfival. Azóta vált szokássá Izráelben, (40) hogy évről évre elmennek Izráel leányai, és megéneklik a gileádi Jefte leányát, évente négy napig. /RÚF/

...még akkor is, ha az valakinek a személyes sérelméhez vezet. Az Ótestamentum az eskü előtti óvatosságot és az eskü megtartását hívői erényként tartja számon 

(Zsolt 15:4). Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. /RÚF/

(Zsolt 24:4). Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. /RÚF/

  (Préd 5:2, 6. Helyett újfordítás szerin: Préd. 5:1, 5). Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! (5) Ne engedd, hogy beszéded vétekbe ejtsen téged, és ne mondd az Isten követének, hogy az csak tévedés volt. Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait? /RÚF/

 Mivel az eskü az Úr, Izrael Istene nevében hangzott el, a vezetők nem változtathatták azt meg. 

Izrael vezetőinek ünnepélyes esküje miatt a zsidók sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a gibeonitákéval. Valójában azzal, hogy favágóknak és vízhordóknak jelölték ki őket az Úr házához (Józs 9:23), a gibeoniták szerves részévé váltak Izrael istentiszteleti közösségének. Józsué válasza, ellentétben Izrael vezetőinek ítéletével, amely szolgaságra rendelte őket „az egész gyülekezet” felé (Józs 9:21), az átkot potenciális áldássá változtatta a gibeoniták számára.

 (2Sám 6:11. Három hónapig volt az Úr ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edómot és egész háza népét. /RÚF/

 Gibeon elkövetkező történelme tanúskodik a komoly vallási kiváltságokról, amelyeket a városuk élvezett, ahogy arról is, mennyire elkötelezettek voltak Isten népe iránt. Az ekkor kimondott esküt nem törték meg a következő generációk sem, így amikor Izrael visszatért a babiloni fogságból, a gibeoniták is azok között voltak, akik segítettek újra felépíteni Jeruzsálemet. 

(Neh 7:25). Gibeónnak kilencvenöt leszármazottja. /RÚF/) Cselekedeteiknek örökkévaló következményei lesznek a jövőben, bár igaz, egyedül Isten kegyelméből. 

Mi lett volna, ha a gibeoniták nem titkolják kilétüket és kegyelemért folyamodnak, ahogy Ráháb is tette? Nem tudjuk pontosan, de nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy ha Istentől kérik, nem kellett volna elpusztulniuk abban az esetben sem. Isten végső célja nem a bűnösök megbüntetése, hanem a megtérésük, hogy kegyelmet adhasson nekik. 

(Ez 18:23). Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen. /RÚF/; 

(Ez 33:11). Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza? /RÚF/) 

A gibeoniták csalását úgy kell felfognunk, mint egy folyamodványt Isten kegyelméért, jóságáért, amikor a jellemére hivatkoztak. A kánaáni népek dacos viselkedése és a megtérés visszautasítása vezetett az eltörlésükről való döntés megszületéséhez. 

(1Móz 15:16). Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. /RÚF/ Isten elismerte, hogy a gibeoniták elfogadták az Ő uralmát, békére vágytak, nem a lázadást akarták, ahogy azt is, hogy hajlandóak voltak feladni a bálványimádást, az egyetlen igaz Istent imádva.

White idézet: Egész éjjel meneteltek, reggelre felhozta seregét Gibeon elé. A szövetséges fejedelmek még alig gyűjtötték össze hadaikat a város körül, mikor Józsué rájuk tört. A támadás az ellenfelek teljes kudarcát eredményezte. Az óriási sereg a béthoroni hegyi hágó felé menekült Józsué seregei elől, és amikor elérték a magaslatot, lerohantak a meredek lejtőn a másik oldalon. Itt ádáz jégeső szakadt rájuk. „Az Úr nagy köveket hullata rájok az égből, […] többen valának, akik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izrael fiai.” (Józs 10:11)

 Az emoreusok fejvesztetten menekültek a hegyek sziklái közé, hogy ott majd menedéket találjanak. Józsué pedig, aki a jelenetet egy magaslatról figyelte, látta, rövid lesz a nap arra, hogy feladatát teljesíthesse. Ha pedig az ellenséget most nem semmisíti meg, rövid időn belül újra ellene támad. „Akkor szóla Józsué az Úrnak […] Izrael szeme előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold, az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein […] És meg álla a nap az égnek közepén, és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.” (Józs 10:12-13)

 Mielőtt az est leszállt, Isten Józsuénak adott ígérete beteljesedett. Az ellenség egész serege kezébe adatott. E nap eseménye sokáig élt Izrael emlékezetében. „És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izraelért.” (Józs 10:14) „A nap és hold megállnak helyökön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kiszállsz néped szabadítására.” (Hab 3:11-13)

 Isten Lelke ihlette Józsué imáját, hogy ismét bizonyítsa Izrael Istene hatalmát. Ezért kérése nem mutatta a nagy vezető elbizakodottságát. Józsué elnyerte az ígéretet, hogy Isten bizonyosan legyőzi Izrael eme ellenségét, de éppoly komolyan igyekezett, mintha az eredmény egyedül Izrael seregétől függne. Józsué mindent megtett, amit csak ember tehet, s csak azután kiáltott hitben Isten segedelméért. A siker titka az isteni hatalom és az emberi igyekezet egyesülésében van. A legnagyobb eredményeket azok érik el, akik őszintén a Mindenható karjában bíznak. Az a férfi, aki azt parancsolta: „Állj meg nap, Gibeonban, és hold, az Ajalon völgyében!” – ugyanaz volt, aki Gilgálban a táborban órák hosszat arcra borulva könyörgött a porban. Az ima emberei a hatalom emberei. – Pátriárkák és próféták, 508-509./old.