Az Úr seregének vezére

(Józs 5:13-15). Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? (14) Az pedig így felelt: Nem, én az Úr seregének a vezére vagyok; éppen most érkeztem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt kérdezte tőle: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? (15) Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Izrael éppen átkelt a Jordánon, és belépett az ellenséges földre. Jerikó erődített városa előttük fekszik, erősen bereteszelt kapukkal 

(Józs 6:1). Jerikó olyan alaposan be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki, se be nem mehetett senki. /RÚF/) 

Ezen a ponton a népnek fogalma sincs bármilyen háborús stratégiáról. Ráadásul Izrael csupán parittyákkal, lándzsákkal és íjakkal van felszerelve egy olyan várossal szemben, amit arra terveztek, hogy hosszú ostromokat is kiálljon.

 Vitathatatlan, hogy a furcsa idegen elég homályos választ adott Józsuénak a kilétét firtató kérdéseire: „Nem”. Jól látszik, hogy az ismeretlen látogató nem hajlandó belehelyezni magát azokba a kategóriákba, amelyeket Józsué megadott. Másként szólva: a végső kérdés nem az, hogy az illető Józsué oldalán áll-e, hanem inkább az, hogy Józsué az Ő oldalán áll-e.

(Józs 5:14-15) (2Kir 6:8-17). Arám királya háborút indított Izráel ellen. Megbeszélte udvari embereivel, hogy melyik helyen legyen a tábora. (9) Az Isten embere azonban ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a helyen, mert ott állnak lesben az arámok! (10) Izráel királya ekkor embereket küldött arra a helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon magára. Így történt többször is. (11) Felháborodott emiatt Arám királya, összehívatta udvari embereit, és ezt mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? (12) Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram, királyom! De az Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről te a hálószobádban beszélsz. (13) A király ezt parancsolta: Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el! Jelentették neki, hogy most Dótánban van. (14) Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. (15) Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? (16) De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! (17) Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. /RÚF/

(Neh 9:6). Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg. /RÚF/

(Ézs 37:16). Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! /RÚF/

 Miközben az itt használt kifejezés („az ÚR seregének vezére”), /ÚRK/ egyedülálló a héber Szentírásban, a „vezér” és a „sereg” szavak kombinációja majdnem mindig katonai vezetőre utal. A „sereg” kifejezés a Szentírásban vonatkozhat katonai egységre, angyalokra vagy akár egyéb mennyei lényekre is.

 Krisztus a testet öltését megelőzően itt nem pusztán szövetségesként jelenik meg Józsué előtt, sőt még csak nem is Izrael seregének valódi parancsnokaként, hanem az angyalok láthatatlan, mégis valóságos seregének parancsnokaként, amely sokkal nagyobb konfliktusban vesz részt Józsué és a kánaániták harcainál. Ez a valaki egyenlő Istennel, és Józsué leborul előtte mély tisztelete és imádata jeleként. (1Móz 17:3). Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: /RÚF/; 

(Józs 5:14) (2Sám 9:6). Amikor megérkezett Dávidhoz Mefíbóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arccal a földig hajolt, és leborult előtte. Dávid megszólította: Mefíbóset! Ő így felelt: Itt van a te szolgád. /RÚF/; 

(2Krón 20:18). Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. /RÚF/

Józsué készen áll, hogy megkapja a stratégiai tervet a támadáshoz, amely valójában része egy nagyobb konfliktusnak, amelyben maga a Seregek Ura harcol.

 Mennyire lehet biztató a tudat, vagy kellene annak lennie, hogy „az ÚR seregének vezére” véd bennünket?

 White idézet: Józsué visszavonult Izrael seregeitől, hogy elmélkedjen és imádkozzon, miközben látott egy hatalmas termetű férfiút, harci ruhába öltözve, kivont karddal a kezében. Józsué nem ismerte fel benne Izrael seregének egyik harcosát sem, azonban ellenségéhez sem hasonlított. Buzgóságában e szavakkal szólította meg őt: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? És mondta az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué.” (Józs 5:13-15)

 Ez a személy nem közönséges angyal volt, hanem Jézus Krisztus, aki a hébereket vezette a pusztában éjjel tűzoszlopba, nappal felhőoszlopba burkolózva. A helyet jelenléte szentté tette, azért Józsué parancsot kapott, vesse le saruit.

 Az Úr ekkor kioktatta Józsuét, hogy foglalja el Jerikót. Minden hadviselő férfi parancsot kapott, hogy járja körül a várost minden nap egyszer, hat napon át, a hetedik napon pedig hétszer járják körül Jerikót. – A megváltás története, 178./old.

 Tanulmányozzátok tüzetesen Izrael népének utazását Kánaán felé… Őrizzük meg élénken a szívünkben és elménkben, elevenítsük fel azokat a leckéket, amiket az Úr adott hajdan népének, s akkor az Ige tanításai, amelyeket az Úr adott, mindig érdekesek és meghatóak lesznek számunkra is.

 Amikor Jerikó bevétele előtt Józsué reggel kiment a táborból, megjelent előtte egy harcos teljes fegyverzetben. „És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem.” Ha megnyilatkoztak volna Józsué szemei úgy, ahogy Elizeus szolgájának is Dótánban, és ha elviselhette volna a látványt, akkor látta volna, hogy az Úr angyalai tábort járnak Izrael körül. A mennyei sereg azért jött, hogy harcoljon Isten népéért, és az Úr seregeinek Fejedelme parancsnokként állt e sereg élén. Jerikó bevételénél nem emberi kéz érintette meg a város falait, hanem az Úr angyalai rombolták le a falakat és hatoltak be a városba. Nem Izrael hódította meg Jerikót, hanem az Úr seregeinek Fejedelme. Azonban az izraelitáknak is volt tennivalójuk: hitet kellett tenniük üdvösségük Fejedelme oldalán. – Conflict and Courage, 117./old.

Az Úr harcolt Izráelért

 „Nem volt olyan nap, mint ez, sem azelőtt, sem azután, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr harcolt Izráelért.” (Józs 10:14), /ÚRK/

 Józsué könyvét olvasva szembesülünk a támadó katonai hadjáratokkal, amelyeket az Ő nevében, az Ő segítségével hajtottak végre. A szöveget áthatja, hogy Isten áll Kánaán elfoglalása mögött. Ez nyilvánvalóan kiderül a narrátor kijelentéseiből

 (Józs 10:10-11). Az Úr megzavarta az ellenséget Izráel előtt, úgyhogy Izráel nagy vereséget mért rájuk Gibeónnál, üldözte őket a bét-hóróni hágó felé, és vágta őket egészen Azékáig és Makkédáig. (11) Ahogy menekültek Izráel elől, az Úr heves jégesőt hullatott rájuk az égből a bét-hóróni lejtőn egészen Azékáig, és meghaltak. Többen haltak meg a jégesőtől, mint amennyit fegyverrel öltek meg Izráel fiai. /RÚF/

 Isten saját szavaiból: 

(Józs 6:2). Ekkor azt mondta az Úr Józsuénak: Lásd, a kezedbe adom Jerikót és királyát vitéz harcosaival együtt. /RÚF/;

(Józs 8:1). Azután ezt mondta az Úr Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. /RÚF/,

 Józsué beszédeiből:

 (Józs 4:23-24). Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, (24) hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az Úr keze, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor. /RÚF/; 

(Józs 8:7). Ti akkor indítsatok támadást a leshelyről, és vegyétek birtokba a várost, mert Istenetek, az Úr kezetekbe adja azt. /RÚF/

- abból, amit Ráháb mondott:

 (Józs 2:10. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. /RÚF/

 - meg a kémek:

 (Józs 2:24). Ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az Úr azt az egész földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója. /RÚF/)

- és a nép:

(Józs 24:18. Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! /RÚF/ 

Isten vállalja, hogy Ő a kezdeményezője ezeknek a konfliktusoknak.

 Mindez megkerülhetetlen kérdésekhez vezet. Miként értelmezhető, hogy Isten választott népe ilyen dolgokat tett az ótestamentumi időkben? Miként egyeztethető össze a „harcos” Isten képe a szerető Isten jellemével 

(2Móz 34:6). Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! /RÚF/;

Zsolt 86:15. Pedig Te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged. /RÚF/; 

Zsolt 103:8. Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. /RÚF/; 

Zsolt 108:5. Mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. /RÚF/

- anélkül, hogy gyengítenénk az Ótestamentum hitelességét, tekintélyét és történetiségét?

White idézet: Ádám megtanította utódainak Isten törvényét. Így a törvény apáról fiúra szállt, és meg ismerhették azt az egymást követő nemzedékek. Azonban csak néhányan fogadták el és engedelmeskedtek annak. A törvény megszegésével a világ olyan gonosz és romlott lett, hogy meg kellett tisztítani romlottságától az özönvízzel. Noé és családja megőrizték és megtartották a törvényt. Noé megtanította leszármazottait a Tízparancsolatra. Mikor az emberek ismét eltértek Istentől, akkor az Úr Ábrahámot választotta ki magának és neki jelentette ki a következőket: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet” (1Móz 26:5) …

 A Sínai-hegyről kihirdetett törvényről Nehémiás ezt mondja: „És a Sínai-hegyre leszállál, s szólál velük az égből, s adál nekik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.” (Neh 9:13) Pál pedig ezt jelenti ki: „Ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12)

 Az erkölcsi törvény alapján lesz megítélve minden ember annak függvényében, hogy volt-e lehetősége azt elsajátítani akár az értelme, a hagyományok vagy az írott Ige által.

 A Tízparancsolatban Isten jóságát szemléljük, aki az ember elé tárja az igazság változhatatlan alapelveit, s ezáltal pajzsot kínál fel a törvényszegésből származó gonoszságok ellen.

 A törvény Isten elgondolásának kifejezése. Amikor azt Krisztusban elfogadjuk, saját elgondolásunkká válik. A törvény természetes vágyaink és hajlamaink, valamint a bűnre vezető kísértések ereje fölé emel bennünket. „A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk” (Zsolt 119:165) – semmi nem okozhatja botlásukat. Megigazulás nélkül nincs békesség. A bűnös harcban áll Istennel, de aki elfogadja a törvény igazságát Krisztusban, az összhangba kerül a mennyel.

 Isten törvénye úgy, ahogy Krisztusban kifejeződésre került, olyan jellemtisztaságot biztosít, amely egy örökkévalóságon át tartó örömöt hoz számunkra. – The Faith I Live By, 83./old.

 Naponta meg kell vívnunk a csatát. Ádáz harc dúl minden lélekben a sötétség fejedelme és az élet Fejedelme között… Isten képviselőiként szenteljétek oda magatokat, hogy Ő megtervezhesse az érettetek és veletek együtt vívott csatát. Az élet Fejedelme áll műve élén. Őneki kell jelen lennie az éneddel és önmagaddal vívott naponkénti küzdelemben, hogy hűséges maradhass az elveidhez, és amikor úgy tűnik, hogy az ellenség kerekedik felül, Krisztus kegyelme által alávethesd a szenvedélyeidet, hogy győzelmet arass Őáltala, aki szeretett minket. Jézus élt itt a földön. Ismeri minden ember kísértéseit. Tudja, hogyan szálljon szembe minden válságos helyzettel, és hogyan vezéreljen a veszélyek között. Miért is ne bíznánk benne? – Conflict and Courage, 117./old.

A csodák élő Istene

(Józs 3:6-17). A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Emeljétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölemelték tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt. (7) Az Úr pedig ezt mondta Józsuénak: A mai naptól kezdve naggyá teszlek téged egész Izráel szemében, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. (8)Parancsold meg azért a szövetség ládáját vivő papoknak: Amikor odaértek a Jordán vizéhez, álljatok bele a Jordánba! (9) Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az Úrnak beszédét! (10) Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek – mondta Józsué –, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat: (11) íme, az egész föld Urának a szövetségládája átmegy előttetek a Jordánon! (12) Most tehát válasszatok ki tizenkét férfit Izráel törzseiből, törzsenként egyet-egyet. (13) És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az Úrnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik, a felülről lefelé folyó víz pedig megáll, akár egy gát. (14) Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt. (15) A Jordán medre pedig aratás idején mindvégig egészen tele volt. Amint a ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén beleért a vízbe, (16) egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, feltornyosult egy nagy szakaszon, akár egy gát, Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt, az Arábá-tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben. (17) Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a folyómeder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon. /RÚF/

A Jordánon való átkelést a héber „niphla’ot” szó írja le (Józs 3:5) versében, ami csodát, csodatételt jelent, és rend szerint hatalmas, természetfeletti cselekményre utal, amit Isten hajt végre, demonstrálva egyedülállóságát.

(Zsolt 72:18). Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül Ő tud csodákat tenni! /RÚF/;

(Zsolt 86:10). Nagy vagy Te, csodákat teszel, Te vagy Isten egyedül! /RÚF/

Később az izraeliták elgondolkodtak ezeken az eseményeken, és ennek eredményeként dicsőíttették Istent

(Zsolt 9:2). Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet. /RÚF/], hirdették Őt a nemzetek között.

(Zsolt 96:3). Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek! /RÚF/)

Ilyen csodákként maradtak meg az emlékezetben az egyiptomi csapások

(2Móz 3:20). de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyet véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. /RÚF/;

(Mik 7:15). Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. /RÚF/, az átkelés a Vörös-tengeren, valamint az isteni vezetés, amit a pusztai vándorlás alatt éltek át.

(Zsolt 78:12-16). Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején. (13) Tengert vágott ketté, és átvezette őket, a víztömeget gátként állította meg. (14) Nappal felhővel vezette őket, éjszakánként pedig tűz fényével. (15) Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből. (16) Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket. /RÚF/

A Biblia írói tudták és bizonyságot is tettek arról, hogy Istent sosem korlátozta vagy határolta be a teremtése. Számára semmi sem lehetetlen (héber: „túl csodálatos”), hogy elvégezze azt.

(Jer 32:17). Ó, Uram, Uram! Nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal te alkottad meg az eget és a földet; neked semmi sem lehetetlen! /RÚF/) A neve és a természete is csodálatra méltó (Bír 13:18). Az Úr angyala ezt felelte neki: Miért kérdezed a nevem? Titokzatos név az! /RÚF/), túlmutat minden elképzelésünkön.

Szemben minden egyéb nemzet isteneivel, amelyek nem menthetnek meg senkit (Zsolt 96:5. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. /RÚF/;

(Ézs 44:8). Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! /RÚF/, a Biblia Istene „élő Isten”, cselekvő, létező, akiben bízhatnak a követői, hogy közbelép értük, amint várják, hogy tegyen értük valamit.

Zakariás próféta is ezt a kifejezést használja (a niphla’ot azonos tövéből), amikor Izrael jövőjét vetíti előre a babiloni fogság után. Látja a teljesen újjáépült Jeruzsálemet, az időseket, amint az utcákon ülnek, a fiúkat és lányokat, amint ott játszanak. A kétségüket hangoztató fővárosi lakosoknak, akik csupán a pusztulás jeleit látják, a próféta kijelenti:

(Zak 8:6-8)„Azt mondja a Seregek Ura: Bár ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek Ura. Azt mondja a Seregek Ura: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal” /ÚRK/

Milyen bátorítást találunk Jézus válaszában, amit a tanítványoknak adott, hogy azokban a dolgokban is bízzunk Istenben, amelyek lehetetlennek tűnnek?

(Lk 18:18-27). Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? (19) Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. (20) A parancsolatokat tudod: „Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!” (21) Ő pedig így szólt: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. (22) Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem! (23) Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. (24) Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! (25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (26) Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? (27) Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges. /RÚF/

White idézet: Isten népe történelmében mindig a nehézségek leküzdhetetlennek látszó nagy hegyei meredtek azok elé, akik igyekeztek véghezvinni a menny szándékát. Ezeket az akadályokat az Úr hitük próbájaként engedte meg. Amikor minden oldalról körül vagyunk zárva, legfőbb ideje, hogy bízzunk Istenben és Lelkének erejében. Az élő hit gyakorlása közben lelkileg erősödünk és bizodalmunk rendíthetetlenné válik. Így lesz a lélek győzelmes hatalommá. A hit parancsoló szava előtt eltűnnek az akadályok, amelyeket Sátán helyez a keresztény ember útjába, mert a menny hatalmasságai sietnek segítségére. „Semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17:20)

Ha a világ valamit kezdeményez, azt látványosan és dicsekvéssel teszi. Isten pedig a kicsiny dolgokat az igazság és jogosság dicső győzelmének kezdetéül szánja. Néha csalódásokkal és látszólagos kudarccal neveli munkásait. Azt akarja, hogy megtanuljanak a nehézségeken diadalmaskodni.

Az ember könnyen elbizonytalanodik a zűrzavar és az akadályok láttán. Pedig Isten egyengeti útját, ha mindvégig kitartóan bízik. Sikert arat a nehézségekkel vívott küzdelmében. – Próféták és királyok, 594-595./old.

Ahhoz, hogy sikerrel vegyenek föl egy ilyen harcot, más lelkülettel kellett munkához látniuk. Hitüket meg kellett erősíteniük hő imával, böjttel, szívbéli megalázkodással. Meg kellett üresíteniük önmagukat énjüktől, be kellett telniük Isten Lelkével és erejével. Komolyság, hit általi könyörgés Istenhez: kizárólag ez biztosíthatja a Szentlélek segítségét a fejedelemségek és hatalmasságok, e világ sötétségének bírói és a világban lakozó gonosz lelkek elleni harchoz. Hit által teljes függőségbe kerülünk Istentől, fenntartás nélkül odaszentelődünk munkájára.

„Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag – mondta Jézus –, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne.” (Mt 17:20) Bár a mustármag oly kicsiny, mégis ugyanazt az életerőt tartalmazza, amely a leghatalmasabb fa növekedését is biztosítja. Ha a mustármagot elvetik a földbe, a parányi csíra minden elemet magába szív, melyet Isten a táplálására adott, s rohamos fejlődésnek indul. Ha ehhez hasonló hited van, megragadod Isten Igéjét és minden tőle rendelt segédeszközt. Így hited megerősödik, s a menny erejét hozza segítségedre. A Sátán által felhalmozott akadályok – legyenek bár látszólag oly áthatolhatatlanok, mint az örök hegyek – eltűnnek a hit parancsára. „Semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17:20) – Jézus élete, 431./old.