Első a szövetség

(Józs 5:1-7). Amikor meghallotta az emóriak összes királya túl a Jordánon, nyugat felé és a kánaániak valamennyi királya a tenger mellett, hogy kiszárította az Úr a Jordán vizét Izráel fiai előtt, amíg átkeltek rajta, megdermedt a szívük, és még a lélegzetük is elállt Izráel fiai miatt. (2) Abban az időben mondta az Úr Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait! (3) Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. (4) Azért metélte őket körül Józsué, mert a hadköteles férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, mind meghaltak útközben a pusztában, miután kijöttek Egyiptomból; (5) körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de útközben, a pusztában született nép közül, miután kijöttek Egyiptomból, már senkit sem metéltek körül. (6) Mert negyven évig vándoroltak Izráel fiai a pusztában, miközben elpusztult az egész nép, valamennyi hadköteles, aki kijött Egyiptomból, mert nem hallgatott az Úr szavára. Ezért megesküdött az Úr, hogy nem engedi meglátniuk azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáiknak, hogy nekünk adja, a tejjel és mézzel folyó földet, (7) és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. /RÚF/

 A föld kikémlelése, a kémek bátorító beszámolója, a Jordánon való csodálatos átkelés után azt várnánk, hogy a nép azonnal összecsap az ellenséggel. Csakhogy van fontosabb a harci műveleteknél: Izrael szövetsége Istennel.

 Mielőtt az új generáció harcba szállna, elfoglalva a földet, fontos, hogy teljesen tisztában legyenek különleges kapcsolatukkal a föld Urával. A szövetség jelének megújítása egyfajta válasz arra, ahogy Isten kegyelme és csodás cselekedete által biztonságban átkeltek a Jordánon.

 Istennel kötött szövetségünknek mindig válaszul kellene szolgálnia Isten kegyelmére, mindarra, amit értünk tett. Sosem próbálhatunk ezzel hasznot húzni, törvényeskedő módon igyekezve megfelelni a követelményeinek. (Kétségkívül ugyanez az elv volt döntő fontosságú Pál küzdelmeiben azokkal, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a pogány megtért férfiakat körülmetéljék, amint ezt a Galáciai levélben látjuk a legvilágosabban.)

 Izrael ott állt történelmének legnagyobb háborús hadjárata előtt, és arra számítanánk, hogy a tábor lázasan készül a katonai feladatokra. Készült is, de nem a hagyományos módon. Ahelyett, hogy a lovakat kantározták és a kardjaikat élesítették volna, olyan rituáléba kezdtek, amely legalább három napra sebezhetővé teszi a harcoló erők jelentős részét.

 Mindezt azért, hogy ünnepeljék az Istennel való kapcsolatukat, aki kihozta őket Egyiptomból. Mégis miért? Mert megértették, hogy a csata az Úré. Ő adja a győzelmet és a sikert. Jézus ugyanezt az alapelvet fogalmazza meg más szavakkal: „Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek”. (Mt 6:33), /ÚRK/

 A mindennapi életünk – úgy tűnik – többnyire folyamatos nyomást gyakorol ránk mindenféle sürgős dolgokkal, és ezekre figyelve elfeledkezünk arról, aminek a legfontosabbnak kellene lenni az életünkben: a Krisztus iránti napi elköteleződésről.

 Gondolj azokra az időkre, amikor nem töltöttél időt Istennel, mert voltak „fontosabb” dolgaid! Miért könnyű ebbe a hibába esni, és hogyan küzdhetünk ez ellen?

 White idézet: Az izraeliták Kánaánban a Jordán közelében ütötték fel először sátraikat. Itt Józsué „körülmetélte Izrael fiait… És Gilgálban táborozának Izrael fiai, és megkészíték a páskát” (Józs 5:3,10). A kádesi lázadás óta a körülmetélés szertartásának felfüggesztése állandó bizonysága volt Izraelnek, hogy az Istennel való szövetségüket – amelynek ez az elrendelt jegye volt – megtörték. Az egyiptomi szabadulásuk emlékének, a páskának szüneteltetése azt bizonyította, hogy a szolgaság földjére való visszatérési vágyuk nem tetszett az Úrnak. De most vége szakadt az elvettetés éveinek. Isten újra népévé fogadta Izraelt, és a szövetség jegyét visszaállították. Mindenkit körülmetéltek, aki a pusztában született. Így szólt az Úr Józsuéhoz: „Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9) És erre való utalással táborozásuk helyét Gilgálnak, vagyis elfordításnak nevezték el. – Pátriárkák és próféták, 485./old.

 Sokan azok közül, akik gyerekkorukban keltek át a Vörös-tengeren, most hasonló csoda segítségével mentek át a Jordánon, mint a felnőtt harcosok hadi felszereléssel. Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué szólt a papoknak, hogy ők is jöjjenek fel a folyómederből. Mikor a papok a frigyládával biztonságban a túlsó parton álltak, akkor Isten elvonta hatalmas kezét, s a felgyülemlett víz hatalmas áradatként hömpölygött tova a folyó medrében ellenállhatatlan áramlatként áradva ki a partján túlra.

 De még mielőtt a papok kijöttek volna a mederből, hogy ez a nagy csoda soha feledésbe ne merüljön, az Úr felszólította Józsuét, válasszon tizenkét férfit a tizenkét törzsből, és ki-ki hozzon magával egy-egy követ a mederből, ahol a papok álltak, vigyék azokat Gilgálba, s emeljenek ott emlékezetet annak emlékére, hogy Isten száraz lábbal vitte át Izraelt a Jordánon. Ez örökre emlékezteti majd őket a csodára, melyet az Úr tett értük. Évek múltával a gyermekeik megkérdezik majd őket az emlékmű felől, s akkor elismételhetik nekik a csodálatos történetet, míg csak kitörölhetetlenül emlékezetébe nem vésődik a mindenkori legutóbbi nemzedéknek.

 Mikor az ammoniták és a kánaániták királya i hírét vették, hogy az Úr megállította Izrael fiai előtt a Jordán vizét, elalélt a szívük a félelemtől. Az izmaeliták már előbb levágták Moáb két királyát, s most csodálatos átkelésük a megáradt és erős sodrású Jordánon rémülettel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte a pusztában születetteket. A szertartás után Jerikó síkságán ünnepelték meg a zsidó húsvétot. „Az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 158./old.

Hűség a végsőkig

„Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33), /ÚRK/

  Izrael ismét odaszentelte megát az Úrnak, időnként a közelgő veszéllyel szembenézve. Józsué látszólag irracionálisnak tűnő döntéseket hoz, hogy minden izraeli metélje magát körül az ellenséges területen 

(Józs 5:1-9). Amikor meghallotta az emóriak összes királya túl a Jordánon, nyugat felé és a kánaániak valamennyi királya a tenger mellett, hogy kiszárította az Úr a Jordán vizét Izráel fiai előtt, amíg átkeltek rajta, megdermedt a szívük, és még a lélegzetük is elállt Izráel fiai miatt. (2) Abban az időben mondta az Úr Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait! (3) Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. (4) Azért metélte őket körül Józsué, mert a hadköteles férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, mind meghaltak útközben a pusztában, miután kijöttek Egyiptomból; (5) körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de útközben, a pusztában született nép közül, miután kijöttek Egyiptomból, már senkit sem metéltek körül. (6) Mert negyven évig vándoroltak Izráel fiai a pusztában, miközben elpusztult az egész nép, valamennyi hadköteles, aki kijött Egyiptomból, mert nem hallgatott az Úr szavára. Ezért megesküdött az Úr, hogy nem engedi meglátniuk azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáiknak, hogy nekünk adja, a tejjel és mézzel folyó földet, (7) és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. (8) Amikor azonban befejezték az egész nép körülmetélését, a helyükön maradtak, a táborban, amíg erőre nem kaptak. (9) Az Úr pedig ezt mondta Józsuénak: Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot. Ezért hívják azt a helyet Gilgálnak mind a mai napig. /RÚF/ 

...vagy közvetlen veszély helyzetében ünnepeljék meg a páskát

(Józs 5:10-12). Amikor Gilgálban táboroztak Izráel fiai, megtartották a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. (11) A páska második napján kovásztalan kenyeret ettek a föld terméséből és pörkölt gabonát ugyanazon a napon. (12) A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették. /RÚF/

... vagy a honfoglalás dandárján építsenek egy oltárt és dicsérjék az Urat 

(Józs 8:30-35). Ekkor oltárt épített Józsué az Úrnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, (31) ahogyan megparancsolta Mózes, az Úr szolgája Izráel fiainak, és ahogyan meg is van írva Mózes törvénykönyvében. Oltárt épített faragatlan kövekből, amelyekhez nem értek vassal. Égőáldozatokat mutattak be azon az Úrnak, és békeáldozatokat vágtak. (32) És felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását; Izráel fiai előtt írta fel. (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. (34) Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. (35) Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. /RÚF/;

... vagy éppen állítsák fel az Úr sátrát, amikor hét törzs még meg sem kapta az örökségét.

 (Józs 18:1-2). Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Sílóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország. (2) Izráel fiai között ekkor még hátra volt hét olyan törzs, amelyeknek nem osztották ki az örökségét. /RÚF/

 Rohanó életünkben hajlamosak vagyunk a körülmények által ránk tolt sürgető dolgokra figyelni. Eközben gyakran nem szánunk minőségi időt arra, hogy megújítsuk az elköteleződésünket Isten iránt, megálljunk és kifejezzük neki a hálánkat azért, amit tett, illetve folyton tesz értünk. Reggeli és esti áhítat, családi áhítat, mind-mind kiesik a túlterhelt, kényelemre fókuszáló és teljesítményorientált életünkből. Miközben mélyen a szívünkben mindannyian tudjuk, hogy az Istennel és szeretteinkkel töltött alkalmak jelentik a legjobb befektetést behatárolt életünkben.

 White idézet: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem” (2Móz 20:3)… Az első parancsolatot nem csupán Isten létezésének tagadásával vagy a fából és kőből készült bálványok imádásával lehet áthágni. Sokan, akik Krisztus követőinek vallják magukat, áthágják a törvény elveit, az egek Ura azonban nem ismeri el gyermekeinek azokat, akik nagyobb becsben tartanak bármit szívükben Istennél. Sokakat az étvágy kielégítése ural, mások szívében pedig a ruházat vagy a világ szeretete foglalja el az első helyet...

 Isten számos dolgot megadott nekünk ebben az életben, amelyeket kedvelhetünk, de ha bármit is túlzásba viszünk – bár ez önmagában nem bűn –, mégis bálványimádókká válunk… Bármi, ami eltérít az Isten iránti szeretettől, és csökkenti az örök értékek iránti érdeklődésünket, bálványnak számít. Akik az Istentől kapott értékes időt – amiért végtelen ár lett fizetve – arra használják, hogy a házaikat szépítgessék, hogy azzal majd kérkedhessenek, vagy hogy a divatot és a világ szokásait kövessék, nem csak a lelküket fosztják meg a tápláléktól, hanem képtelenek lesznek visszaadni Istennek mindazt, amivel tartoznak neki. Az önző vágyak kielégítésére így felhasznált időt az Úr Igéjének jobb megismerésére és a talentumok ápolására kellene felhasználni, hogy jó illatú szolgálatot végezhessünk a Teremtőnek… Isten nem fogadja el a megosztott szívet. Ha a világ elvonja a figyelmünket, a menny nem uralkodhat teljes mértékben bennünk. Ha ezáltal csökken az Isten iránti imádatunk, akkor az már bálványimádásnak számít a szemében…

 „Az Isten lélek: és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Jn 4:24) Amikor a szívünk ráhangolódik Teremtőnk dicsőítésére, de nem csak zsoltárok, himnuszok és lelki énekek, hanem az életünk által is, akkor összhangba kerülünk a mennyel… A szívünkben, az otthonukban, de még a személyes és nyilvános imaéletünkben is hála fog megnyilvánulni. Ilyen az igazi istenimádat. – That I May Know Him, 322./old.

 Hála legyen az Úrnak a szemünk elé tárt kellemes és barátságos emlékekért! Úgy gyűjtsük össze szeretetből fakadó ígéreteit, hogy azok minden időben a szemünk előtt legyenek. Isten Fia elhagyja Atyja trónját, és emberi alakba öltözteti istenségét, hogy az embert megválthassa Sátán hatalmából; győzelme megnyitja számunkra az egeket, és bepillantást enged az isteni dicsőség birodalmába; az elbukott emberiség megmenekülése az örvényből, melybe bűnei sodorták; Istennel való közösségének újbóli visszaállítása, amikor a Megváltóba vetett hit által megállja a hit próbáját, Krisztus igazságát ölti magára és trónjához emeltetik fel – mindezek olyan képek, melyeket Isten azért tár elénk, hogy gondolkozzunk felettük…

 Az angyalok figyelik, meghallgatják, milyen jelentéseket adtok a világnak mennyei Mesteretekről. Róla folyjon a társalgásotok, aki az Atya előtt közbenjár. Ha barátaitokat üdvözölve kezeteket nyújtjátok, legyen Isten dicsérete szívetekben és ajkatokon. Így azok gondolatai is Jézusra fognak irányulni. – Jézushoz vezető út, 118-119./old.

Isten erejének tanúja

 (Józs 7:6-9). Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az Úr ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. (7) Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! (8) Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris megfutamodott ellenségei elől? (9) Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért? /RÚF/

 Józsué első szavai úgy hangzanak, ahogy az izraeliták panaszkodtak a nehézségek közepette, miután elhagyták Egyiptomot: „Bár meghaltunk volna az ÚR keze által Egyiptom földjén, amikor a húsosfazék mellett ültünk, amikor jóllakhattunk kenyérrel; hát azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész sokaságot éhséggel öljétek meg”? (2Móz 16:3), /ÚRK/

 Józsué így szólt: „Jaj, Uram, Istenem! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, hogyha az emóriak kezébe adsz minket, hogy elveszítsenek! Bár úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk”! (Józs 7:7), /ÚRK/

Kicsivel később azonban kimutatja, mennyire aggódik amiatt, hogy Isten neve és hírneve kárt szenved a vereség miatt: „Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért” (Józs 7:9), /ÚRK/

 Ebből kitűnik egy téma és egy elv, ami központi helyet foglalt el Istennek Izraellel kapcsolatos céljai között. Láttatni akarta a pogány népekkel, milyen hatalmas dolgokat tesz majd engedelmes népéért, és Ráhábhoz hasonlóan abból is sok mindent megtudhattak Izrael Istenéről, ha látták népe hódításainak erejét. Másrészt, amikor időnként a dolgok rosszra fordultak, mint itt, a kánaáni népek Izrael Istenét gyengének, erőtlennek gondolták 

 (4Móz 14:16). Nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért meg nekik, ezért lemészárolta őket a pusztában. /RÚF/;

 (5Móz 9:28). Ne mondhassák abban az országban, ahonnan kihoztál bennünket: Nem tudta az Úr bevinni őket arra a földre, amelyet megígért nekik; meggyűlölte őket, és azért vitte ki innen, hogy megölje őket a pusztában. /RÚF/ ...ami bátrabbá tehette ellenállásukat.

 Más szóval a zsidóság honfoglalásával is nagy kérdések és elvek álltak összefüggésben, például, hogy mindez dicsőséget és tiszteletet hozzon Istennek, aki az egyetlen remény volt úgy a pogányok, mint Izrael számára.

5Móz 4:5-9. Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! (9) Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is. /RÚF/

 White idézet: Megtörténhet, hogy az Istennel szoros kapcsolatban élő emberek nem örülnek jólétnek, és ezen a világon gyakran próbák érik őket. Józsefet is megalázták és üldözték, mert megőrizte erényességét és becsületességét. Isten egy másik küldöttére, Dávidra űzött vadként vadásztak ellenségei. Dániel az oroszlánok vermébe került, mert helyesen járt el, és töretlen hűséget tanúsított Isten iránt. Jób meg lett fosztva földi javaitól, és olyan szenvedéseken ment keresztül, hogy még a rokonai és barátai is eltávolodtak tőle, mégis megőrizte becsületességét és Isten iránti hűségét. Jeremiásnak olyan szavakat kellett kimondania, amelyeket Isten adott a szájába, és ez a határozott bizonyságtevése olyannyira zavarta a királyt és a fejedelmeket, hogy dühükben egy sáros kútba dobták. Istvánt megkövezték, mert Krisztust, a megfeszítettet prédikálta. Pált bebörtönözték és megvesszőzték, megkövezték, végül pedig elvették az életét, mivel az evangélium hűséges hirdetője volt a pogányok között. A szeretett tanítványt, Jánost Pátmosz szigetére száműzték, mert bizonyságot tett „Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről”.

 Az isteni erőben kitartóan kapaszkodó ezen emberek példái bizonyságul állnak a világ előtt arra vonatkozóan, hogy Isten hűséggel betartja ígéreteit – lelki békét és fenntartó kegyelmét biztosítja szolgáinak. Ezeket az alázatos szolgákat látva a világ nem veszi észre az Isten előtt becses erkölcsi értékeket. A hit munkálkodásának köszönhetően tudunk megnyugodni még a legsötétebb órában is Istenben, bármilyen próbák és viharok közepette, és érezhetjük, hogy Atyánk áll a kormánykeréknél. Csak a hit szeme tekinthet túl a pillanatnyi történéseken és érzéseken, és mérheti fel az örök gazdagságokat.

 Egy hatalmas hadvezér nemzeteket hódít meg, és a fél világ hadait legyőzi, mégis száműzetésben fejezi be az életét. A filozófus univerzumokat értelmez, és mindenütt az isteni erő megnyilatkozásait keresi, és örül az azokban fellelhető összhangnak, de sokszor nem sikerül meglátnia azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Isten karja cselekedett. „Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak.” A dicsőséges halhatatlanság egyetlen reménysugara sem világítja meg Isten ellenségének jövőjét. A hit itt említett hősei számára azonban az örökség ígérete értékesebb volt bármilyen földi gazdagságnál. Ez az örökség elégítette ki lelkük vágyait. Lehet, hogy ismeretlenek maradtak a világ számára, de a mennyei emlékkönyvekbe honpolgárként került be a nevük. Magasztos fenség, tartós és örök dicsőség lesz a jutalma azoknak, akiket az Úr mindenek örököseivé tett. – Lift Him Up, 328./old.