Józsué és Káleb

„Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten beszédét hirdették nektek, figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket!” (Zsid 13:7), /ÚRK/

 Minden szülő tudja, hogy a gyerekeik az ő példájukból tanulnak, ugye? Hány és hány szülő aggódott már, látva a gyerekeiket, akik a jó helyett az ő rossz szokásaikat követik! Akárhány évesek vagyunk, mindig könnyebb rosszat tenni, mint jót. Ez is része annak, amit úgy hívunk, hogy bűnös természet: „Mert magam sem értem, mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök”. (Róm 7:15), /ÚRK/

 Születésétől kezdődően az embert a példa ereje formálja. Megtanuljuk az alapvető dolgokat az élethez, a járást, a beszédet, illetve azt is, hogyan fejezzük ki érzéseinket, mindezt úgy, hogy utánozzuk azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk. Felnőttként továbbra is szükségünk van szerepmodellekre, és még ha ezek nem is tökéletesek, csodálhatjuk és utánozhatjuk azokat a lelki vonásokat, amelyek a hit óriásaivá teszik őket.

 White idézet: Isten utasította Mózest, hogy küldjön embereket Kánaán földjének kikémlelésére, melyet Izrael gyermekeinek szándékozott adni… Miután a föld termékenységéről szóltak, kettőt kivéve mind nagyon csüggesztőn nyilatkoztak Izrael választott népének képességéről, hogy birtokba vegye az országot…

 Mikor a nép meghallotta a jelentést, keserű szemrehányásokkal és jajgatással fejezte ki csalódását. Nem gondoltak arra, nem érveltek azzal, hogy Isten, aki ilyen messzire kivezette őket, kétségkívül nekik fogja adni a földet...

 Végül a sokaság elé állt Káleb, és messze csengő hangja túlharsogta a tömeg zsibongását. Szembeszegült kémtársai gyáva nézetével, ami elolvasztotta Izrael hitét és bátorságát. Magához vonta a nép figyelmét, s pillanatnyilag abbahagyták panaszaikat, s odafigyeltek rá… Hanem a hűtlen kémek a szavába vágtak: „Nem vagyunk képesek azzal a néppel szembeszegülni; erősebbek, mint mi vagyunk.”

 Ez a tíz, mivel helytelen ösvényen indult el Isten ellen, Mózes és Áron ellen fordította szívét, s Káleb és Józsué ellen is. Minden ez irányban megtett lépéssel még inkább megszilárdították céljukat, hogy lebeszéljék a népet bármi tettről, mellyel birtokba vennék Kánaán földjét. Elferdítették az igazságot, hogy megvalósítsák ártó céljukat. Egészségtelennek mondták az éghajlatot, s az egész lakosságát óriásoknak nevezték...

 Ez nemcsak kedvezőtlen beszámoló volt, hanem hazug is. S ellentmondó; mert ha az ország egészségtelen volt, és „elemészti lakóit”, hogy lehet, hogy mégis óriásira nőtt a lakosság? Mikor felelős állásokat betöltő emberek hitetlenségre adják magukat, akkor nincs határa a rossz irányba való fejlődésüknek...

 Ha csak ketten hoztak volna lehangoló hírt, és tízen buzdították volna őket, hogy az Úr nevében vegyék birtokba az országot, gonosz hitetlenségük miatt akkor is a kettőre hallgattak volna. De csak ketten javasolták, ami helyes, tízen pedig nyílt lázadásban törtek ki vezetőik és Isten ellen. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 148-151./old.

 Ma élő népének Isten nagyobb világosságot adott, mint hajdan Izraelnek. Nemcsak nagyobb világosság ragyog rájuk, hanem rendelkezésükre áll az a tanítás is, amit Isten adott Mózes által a népnek. Isten tisztán bemutatta, mi a különbség a szent és a közönséges között, és kijelentette, hogy ennek a különbségnek szigorúan meg kell mutatkoznia...

 Az Úr nagyobb világosságot és tisztább tanítást adott. Micsoda fájdalmat, szégyent és lelki kínokat éltek át a menny hűséges követői, akik Józsuéhoz és Kálebhez hasonlóan szilárdan kitartottak, amikor hallották, hogy Izrael népe szembeszáll vezetőivel… és egy lázadót választ maga közül, hogy visszavezesse őket Egyiptomba. A zúgolódó izraeliták Istent gyalázták meg, aki eközben kijelentette, hogy Kánaán védtelen, és most van itt a megfelelő pillanat a bevételére.

 Káleb kimondta az akkor és minden időben jelenvaló igazságot: „A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!” – Christ Triumphant, 122./old.

Vágyni az Úr jelenlétére

 (Józs 18:1-2). Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Sílóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország. (2) Izráel fiai között ekkor még hátra volt hét olyan törzs, amelyeknek nem osztották ki az örökségét. /RÚF/

 A Jordán nyugati partján élő két legnagyobb törzsnek és Manassé fél törzsének kiosztott területek leírása után ez a szakasz a nép Silóban tartott gyűlését mutatja be, ahol a földet felosztották a fennmaradó hét kisebb törzs között.

 A szentély, a szent sátor jelképezi Isten ígéreteinek betöltését, miszerint a népe között fog lakni 

(2Móz 25:8). Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! /RÚF/; 

(3Móz 26:11-12). Hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket. (12) Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. /RÚF/, ... valamint megjeleníti a könyv központi témáját: Isten jelenléte Izrael között lehetővé tette a föld birtokba vételét, és az áldások folyamatos forrásaként fog szolgálni Izrael, illetve rajtuk keresztül az egész föld számára. 

(1Móz 12:3). Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. /RÚF/) 

Isten imádata lesz a középpontban, élvez elsőbbséget, még a föld birtokbavétele és felosztása előtt is. A szentély, majd később a templom jelenlétének kellett volna mindig is segíteni az embereknek, hogy felismerjék Isten jelenlétét a nép között és kötelességüket a szövetség iránt.

(Zsid 6:19-20). Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, (20) ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. /RÚF/

(Zsid 9:11-12). Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. (12) Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. /RÚF/

(Zsid 10:19-23). Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, (20) azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; (21) és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: (22) járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, (23) a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. /RÚF/

 Nem kell meglepődni azon, hogy a szentély megjelenik a könyvben, mivel a szövetség ládája által ennek témája már jelen volt Józsué leírásában. A láda ugyanis a központi eleme volt a szentek szentjének, és utalt a könyv első két részében foglaltakra: a Jordánon való átkelésre és a honfoglalásra. Józsué a sátor felállítását a földosztás középpontjába helyezi, amivel rámutat, hogy Izrael egész élete a szentély, Jahve földi székhelye körül forgott.

 Nekünk, keresztényeknek pedig, akik a nagy engesztelési nap különleges korában élünk, még fontosabb, hogy tekintetünket a mennyei szentélyre szegezzük, miközben folytatjuk küzdelmünket a modern (vagy posztmodern) óriások ellen, amelyek kihívást jelentenek hitünk, reményünk és lelki örökségünk számára. Amint folyamatosan Krisztus kereszten elvégzett munkájára támaszkodunk, valamint arra, amit a szentélyben most végez, várakozással tekinthetünk azokra az időkre, amikor Isten újra a népe között lakik majd, de úgy, hogy ez az idő sosem ér véget. 

(Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 White idézet: Amikor Krisztus a földön járt, elvégezte azt a munkát, amiért elhagyta a mennyei trónt. Az emberekért dolgozott, hogy munkája által az emberek isteni, magasabb erkölcsi szintre jussanak. Magára vette az emberi természetet, hogy az emberi családot fölemelhesse, és az embert az isteni természet részesévé tegye, és előnyösebb helyzetbe juttassa az Úr oldalán. Jézus minden tette az elbukott világ érdekeit szolgálta, azt, hogy az akoltól eltávolodott, és az elveszett juhot megkeresse és visszavigye Istenhez…

 Az Úr látta, hogy milyen siralmas állapotba jutottunk, és elküldte világunkba az egyedüli hírnököt, akire rábízhatta a megbocsátás és a kegyelem hatalmas kincseit. Krisztus, Isten egyszülött Fia volt ez a hírnök. Őt jelölte ki az Atya arra a munkára, amit még a mennyei angyalok sem végezhettek el. Csak rá lehetett rábízni azt a munkát, amit elvárt az átoktól perzselt világ üdvözítése. Az Atya ebben az ajándékában az egész mennyet ajándékozta a világnak.

 Hatalmas változás volt ez Isten Fia, a menny világossága számára, akinek angyalok hódoltak! Meglátogathatta volna az el nem bukott világok befogadó otthonait, azt a tiszta légkört, amelyet sosem szennyezett be a hitetlenség és a lázadás, és biztos, hogy ott dicsőítő énekekkel és szeretettel fogadták volna. Volt viszont egy elbukott világ, amelynek Megváltóra volt szüksége: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre” – mondta. Azért jött, hogy az Atyát képviselje, és elhozza világunkba a reménység és az üdvösség üzenetét. Nem önmagának élt, nem kereste a könnyebb és kellemesebb utat, nem engedett a kísértésnek, hanem megalázta magát egészen a halálig, hogy a bűnös ember megváltást nyerjen, és örökké éljen abban az otthonban, amelyet Ő készít számára. Jézus küldetésének tartotta azon emberek tanítását, akik elhalnak a bűneikben.

 Ezt a munkát Krisztus később a megváltottaira bízta. Az Úr nagy világosságot ad hűségeseinek… Irgalma és Lelkének kegyelemteljes kifejeződései mindig a befogadók rendelkezésére állnak. Az üdvösség kínálata nem változott. Az ember az, aki folyton megváltoztatja a kapcsolatát Istennel. Sokan olyan álláspontra helyezkednek, hogy nem tudják elismerni kegyelmét és az üdvösséget…

 Az Úr semmit sem mulasztott el megtenni, amit megtehetett értünk. Jellemének tökéletes példaképét adta Fia jelleme révén, követői pedig az ő semmihez sem fogható tökéletességét és jellemét tekintve kell, hogy növekedjenek, mígnem hasonlókká válnak hozzá. Amint Jézust szemlélik, és szeretetét viszonozzák, Krisztus képmását fogják visszatükrözni. – Lift Him Up, 208./old.

Kőre írás

 

(Józs 8:32-35). És felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását; Izráel fiai előtt írta fel. (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. (34) Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. (35) Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. /RÚF/

 Ebál hegyét csak Mózes ötödik könyvében 

(5Móz 11:29). Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd, mondd el az áldást a Garizím-hegyen, az átkot pedig az Ébál-hegyen. /RÚF/; 

(5Móz 27:4, 13). Amikor tehát átkeltek a Jordánon, állítsátok fel az Ébál-hegyen ezeket a köveket, ahogyan ma megparancsolom nektek, és meszeljétek be azokat. (13) Az Ébál-hegyen pedig ezek álljanak fel, hogy átkot mondjanak: Rúben, Gád és Ásér, Zebulon, Dán és Naftáli. /RÚF/

 ... és Józsué könyvében 

(Józs 8:30, 33.) Ekkor oltárt épített Józsué az Úrnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. /RÚF/ ... említi a Szentírás. A Garizim-heggyel együtt ezen a helyen hangzottak el a szövetségi átok és áldás igéi. Még pontosabban, 

(5Móz 11:29) és (5Móz 27:4, 13) szerint Ebál volt az átok helyszíne. Az izraelitáknak a papok jelenlétében a frigyláda két oldalán kellett megállniuk (Józs 8:33), egyik csoport az Ebál hegyével, a másik a Garizimmal szemben. Itt szimbolikusan bemutatták a szövetséghez való kétféle hozzáállást. Az áldozatok Jézusra mutattak, aki minden szövetségi átkot magára vett, hogy mindazok, akik hisznek benne, élvezhessék az áldásokat.

 (2Kor 5:21. Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/; 

Gal 3:13. Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” /RÚF/

 Miért kellett a törvény másolatát kövekre írni, hogy mindenki jól lássa?

(5Móz 4:31). Nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik. /RÚF/

(5Móz 6:12). Akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! /RÚF/

5Móz 8:11, 14. De vigyázz, el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, megszegve parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked! (14) akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! /RÚF/

(2Kir 17:38). Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! /RÚF/

(Zsolt 78:7). Hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. /RÚF/

 Mi, emberek hajlamosak vagyunk felejteni. Megpróbáljuk az elképesztően szaporodó mindennapi kötelességeket egye kisebb időintervallumokba zsúfolni, eközben óhatatlanul elfeledkezünk dolgokról, amelyek nem ismétlődnek olyan gyakran és intenzíven. Minden úrvacsorában különleges lehetőséget kapunk, hogy ismét az Úrnak szenteljük magunkat, megújítva elköteleződésünket a szövetség iránt. Jó lenne ezeket az alkalmakat nemcsak a személyes újra-odaszentelődés, hanem egyben a közösségi hűség megújítása alkalmainak is tekinteni! Ahogy a társadalom egyre individualistábbá válik, újra szükséges lenne felfedezni ahhoz a közösséghez való tartozás erejét, amelynek a világlátása, értékei, hitvallása és küldetése megegyezik.

 White idézet: Isten szándéka, hogy népén át félreérthetetlenül hirdesse, bemutassa országának elveit. El kívánja különíteni őket a világi szokásoktól és tettektől, hogy életükkel és jellemükkel kinyilatkoztathassák a menny elveit. Magához kívánja vonni őket, hogy tudomásukra hozza akaratát.

 Ez volt célja Izraelnek Egyiptomból való kiszabadításával is. Mózes az égő bokornál ezt az üzenetet kapta Istentől Egyiptom királya számára: „Bocsásd el a népet, hogy szolgáljanak nekem.” (2Móz 7:16) Hatalmas kézzel és kinyújtott karral kihozta a héber sokaságot a szolgaság földjéről. Csodálatos volt a szabadulásuk. Ellenségeiket pedig teljes pusztulással büntette, amiért nem akartak hallgatni az Úrra.

 Isten el kívánta különíteni népét a világtól s előkészíteni őket szavának befogadására. Egyiptomból a Sínai-hegyhez vezette őket, ahol megjelentette előttük dicsőségét. Itt semmi sem terelte el figyelmüket Istenről. Mikor a nagy sokaság felnézett a fenséges, fölöttük tornyosuló hegyekre, eszükbe vehették az Úr szemében való semmiségüket. A sziklák megmozdíthatatlanok voltak, kivéve Isten hatalmával. Itt szólt Isten az emberhez. S hogy szava örökre tisztán, világosan eszükbe vésődjön, menydörgés s villámlás közt, rémítő fenségben jelentette ki az Édenben adott törvényt, jellemének tükrét. Majd Isten ujja kőtáblákra írta a szavakat. A Mindenható így jelentette ki akaratát a népnek, amelyet elhívott, hogy minden nép, nemzet és nyelv előtt ismertté tegye Isten kormányzatának a mennyen és földön érvényes elveit.

 A mai nemzedék idején is erre a feladatra hívta el népét. Kijelentette nekik akaratát, s most engedelmességet vár tőlük. A történelem utolsó napjaiban még mindig szól az emberekhez a Sínai-hegyről harsogó hang: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Az ember Isten akarata ellen szegezi akaratát, a parancs szavát mégsem hallgattathatja el. Az emberi ész sohasem képes teljesen felfogni a felsőbb hatalom iránti kötelességét, de elkerülni sem tudja. Szaporodhatnak az elméletek és a feltevések, az ember szembe próbálhatja állítani a tudományt a kijelentéssel, hogy megszabaduljon Isten törvényétől, a Szentlélek azonban erősebben és még erősebben fogja eléjük állítani a parancsot: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (Mt 4:10) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 9-10./old.