A Föld kihívása

 (Józs 13:1-7). Amikor Józsué élemedett korú öregember lett, ezt mondta neki az Úr: Te élemedett korú öregember lettél, pedig még igen sok terület maradt az országban, amit birtokba kell venni. (2) Ez maradt még hátra az országból: a filiszteusok egész területe és minden, ami a gesúriaké: (3) a Síhórtól, mely Egyiptomtól keletre folyik, észak felé a kánaániakhoz tartozó Ekrón határáig a filiszteusok öt városfejedelme: a gázai, az asdódi, az askelóni, a gáti és az ekróni, továbbá az avviak; (4) délen a kánaániak egész földje és a szidóni Meárá egészen Afékig, az emóriak határáig. (5) Azután a gebáliak földje és napkeleten az egész Libánon, a Hermón-hegység lábánál fekvő Baal-Gádtól egészen a Hamátba vezető útig; (6) a hegység egész lakossága a Libánontól Miszrefót-Majimig, az összes szidóni. Én magam űzöm ki őket Izráel fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked! (7) Most azért oszd fel ezt a földet örökségül a kilenc törzs és Manassé fél törzse között! /RÚF/

 Mivel az izraeliták évszázadokig rabszolgasorban éltek, katonai képességeik hiányosak voltak ahhoz, hogy elfoglalják a földet. Még rabszolgatartóik, az egyiptomiak sem tudták folyamatosan megtartani azt a területet, pedig jól képzett és jól felszerelt sereggel rendelkeztek. Egyiptom sosem tudta teljesen elfoglalni Kánaánt, mivel az erődítményszerű városok bevehetetlenek voltak számukra. Most pedig egy volt rabszolganépnek kellene azt leigázni, egy olyan területet, amit még az egyiptomiak sem tudtak birtokba venni. Ha egyszer a föld az övék lesz, azt egyedül Isten kegyelmének köszönhetik majd, nem a saját erejüknek.

 (Józsué könyvének 13–21). fejezetei tartalmazzák a föld felosztását Izrael törzsei között. Ebben nemcsak az világos Izrael számára, mit szereztek meg addig, hanem az is, hogy mi vár még birtokba vételre. Izrael biztonságban élhet a földön, amit Isten adott nekik, mint saját örökségén. Ők a jogos és törvényes lakói a területnek, amelynek tulajdonosa Isten. Viszont Isten kezdeményezése az emberek válaszreakcióját igényli. A könyv első fele azt mutatja be, hogyan vette el a földet Isten a kánaániaktól, a második rész arról tesz tanúságot, hogyan vette birtokba Izrael azt a betelepedéssel.

 A honfoglalás efféle összetettsége a mi megváltásunk dinamikáját példázza. Az izraelitákhoz hasonlóan mi sem tehetünk semmit, hogy elnyerjük a megváltást. 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/] 

A megváltás ajándék, ahogy az ígéret földje is Isten ajándéka volt, amit a szövetségi kapcsolat alapozott meg: és biztosan semmi köze nem volt az érdemeikhez. 

(5Móz 9:5). Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Ahhoz azonban, hogy az izraeliták élvezhessék Isten ajándékát, magukra kellett venni minden felelősséget, ami a földön való élettel járt, ahogy nekünk is keresztül kell menni a megszentelődés folyamatán, szeretetből fakadó engedelmességben, ami Isten országának polgárai számára követelmény. Bár a két dolog nem teljesen azonos, elég egyértelmű a párhuzam a kegyelem által kapott föld és a kegyelem által nyert megváltás között. Csodálatos ajándékot kaptunk, amit azonban el is veszíthetünk, ha nem vagyunk hűségesek.

(Fil 2:12). Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, /RÚF/;

  (Zsid 12:28). Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. /RÚF/

 White idézet: Életünk során meg kell küzdenünk a sötétség erőivel, de értékes győzelmeket fogunk aratni. Szemünket szegezzük a jutalomra. Miután Józsué átkelt a Jordánon, hogy bevegye Jerikót, egy fenséges lénnyel találkozott, akihez azonnal kérdést intézett: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok… Oldd le a te sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állsz.”

 Izrael gyermekei ilyen leckéket kaptak folyamatosan. A menny Istenére terelve figyelmüket Krisztus megtanította nekik, hogy ne maguknak tulajdonítsák a dicsőséget. Mi se ápoljuk az önfelmagasztalást. Amikor azt képzeljük, hogy valakik vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy nincs bennünk különlegesebb vagy jobb más földi halandónál azon kívül, amit kaptunk Istentől.

 A szükségben ne feledjük, hogy hasonlítunk Izrael gyermekeire. Az ihletett toll leírta a történelmüket. Nem kell példájukat követnünk a lázadásban és a hálátlanságban. Isten nem helyezett Mózes ajkára egyetlen elítélő szót sem. Ebben a tekintetben az izraeliták különbek voltak más népektől.

 Sokan gondolják, hogy amikor elfogadják Jézus Krisztus vallását, valójában alacsonyabb szintre lépnek vissza. Ezeknek az embereknek le kell mondaniuk önelégültségükről és önigazultságukról, és meg kell alázniuk magukat az Úr előtt. Csak azok lépnek magasabb szintre, akik Isten fiaiként és leányaiként kapcsolatot ápolnak az élő Istennel...

 Imalelkületben kell beszélnünk a mennyről és a mennyei dolgokról. Egyikünknek sem biztonságos azt éreznünk, hogy olyan talajon áll a lábunk, ahol nem csúszhat el, viszont tudatosítanunk kell, hogy szent helyen állunk. Tisztítsátok meg a lélek templomát, hogy Krisztus beköltözhessen és ott uralkodhasson. Jézus Krisztust szemlélve fogunk növekedni és hozzá hasonlóvá válni. Minél szorosabban ragaszkodunk hozzá, annál tisztábban látjuk meg a tökéletlenségünket… Az igazi kegyesség erejének megismerése érdekében el kell rejtőznünk Jézusban, és visszatartás nélkül néki kell szentelnünk magunkat… Szenteld oda Istennek minden erődet, az elmédet és a képességeidet. Bárhová is küld az Úr, akármilyen alázatos beosztásba, te ott is dolgozz hűségesen. – Christ Triumphant, 135./old.

A Föld mint ajándék

(2Móz 3:8). El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. /RÚF/

(3Móz 20:22). Tartsátok meg minden rendelkezésemet, minden törvényemet, és teljesítsétek azokat, hogy ki ne hányjon benneteket az a föld, ahova beviszlek titeket, hogy ott lakjatok. /RÚF/

(3Móz 25:23). A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csupán jövevények és betelepültek vagytok nálam. /RÚF/

(5Móz 4:1, 25-26). Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek. (25) Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr, bosszantva őt, (26) az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta hosszú ideig, hanem menthetetlenül kipusztultok. /RÚF/

(5Móz 6:3). Hallgasd meg, Izráel, tartsd meg és teljesítsd ezeket, hogy jó dolgod legyen, és igen megsokasodj a tejjel és mézzel folyó földön, ahogyan megígérte neked atyáid Istene, az Úr. /RÚF/

(Zsolt 24:1). Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. /RÚF/

 A legelső szinten a föld egy adott nemzetnek egyfajta fizikai identitást kínál. A hely, ahol a nép él, meghatározza, mivel fognak foglalkozni, milyen életmódot fognak folytatni. A rabszolgák gyökértelenek voltak, nem tartoztak sehova, valaki más élvezte a munkájuk gyümölcsét. A föld birtoklása jelentette a szabadságot. A választott nép önképe erősen kötődött az általuk lakott földhöz.

 Különleges kapcsolat volt Isten, Izrael és a föld között. Izrael ajándékként kapta a földet Istentől, nem elidegeníthetetlen jogtulajdonosként. Birtokolhatták a területet, amíg Jahve szövetsége szerint éltek és tiszteletben tartották a szövetség előírásait. Más szóval, nem lehetett az övék, sem annak áldásai, csak Isten áldásaként.

 Ugyanakkor a föld olyan értelmezési keretet is jelentett, amelyen keresztül az izraeliták jobban megismerhették Istent. Az életük a területen folyton emlékeztette őket Isten hűségére, arra, hogy megtartja az ígéreteit és bízhatnak benne. Isten kezdeményezése nélkül sem az ígéret földje, sem Izrael nem létezett volna; létezésük egyetlen forrása Isten volt. Amíg Egyiptomban éltek, a Nílus és az öntözési rendszer, társulva a kemény munkával, megadta nekik a megélhetéshez szükséges termést. Kánaán azonban más volt. Az esőtől függött, hogy az aratás bőséges lesz-e, és az időjárást egyedül Isten képes irányítani. Így a föld arra emlékeztette őket, hogy folyton Istentől függnek.

 Még ha Izrael meg is kapta a földet Jahvétól, végső értelemben annak tulajdonosa mindig Isten maradt. Az egész bolygó valódi tulajdonosa (Zsolt 24:1) birtokolta a jogot arra, hogy Izraelnek adja a földet, vagy elvegye, ha akarja. Mivel minden föld tulajdonosa Isten, az izraeliták, vagy ha mindenkire ki akarjuk terjeszteni, akkor minden ember jövevény, vándor; mai terminológiával azt is mondhatnánk, hogy hosszú távú bérlői vagyunk Isten földjeinek, a bolygónak.

(1Pt 2:11). Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. /RÚF/

(Zsid 11:9-13). Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. (10) Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. (11) Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. (12) Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. (13) Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. /RÚF/

 White idézet: Urunk jól ismeri e végidei napok harcát, ami népe és az üdvösséget elutasító gonosz emberekkel szövetkező sátáni erők között dúl. Megváltónk, a mennyei seregek hatalmas parancsnoka a legnagyobb egyszerűséggel és őszinteséggel viszonyul a harchoz, és nem titkolja el, mi vár ránk. Megmutatja a veszélyeket, a haditervet és a nehéz, veszélyes munkát, amit el kell végezni, majd fölemelni hangját, és mielőtt harcba indulna, arra bátorít, hogy mérjük fel mindennek az árát, de ugyanakkor arra késztet mindannyiunkat, hogy fogjunk fegyvert, és várjuk a mennyei seregek felállását, mely majd harcolni fog az igazság védelméért.

 Az emberi gyengeség természetfeletti erőt és támaszt nyer minden heves küzdelemben, hogy a Mindenható cselekedeteit végezhesse, a sikert pedig a kitartó hit és az Istenbe vetett teljes bizalom fogja biztosítani. Miközben a gonoszok hatalmas szövetsége felsorakozik Isten gyermekei ellen, az Úr felszólítja a hűségeseket, hogy legyenek bátrak és erősek, hadakozzanak elszántan, mert el kell nyerniük a mennyet, ugyanakkor soraikban angyaloknál erősebb van: maga a mennyei seregek parancsnoka áll hadai élén. Ahogy Jerikó bevételénél történt, Izrael egyetlen katonája sem kérkedhetett azzal, hogy korlátolt erejével rombolta le a várost, mivel az Úr seregeinek fejedelme tervezte meg azt a csatát a legnagyobb egyszerűséggel, hogy csak az Urat illesse a dicsőség, és ne a halandó emberek legyenek felmagasztalva. Isten minden erőt megígért nekünk.

 Most nem rendkívüli tehetségre van szükségünk, hanem megalázott szívre, odaszentelt, személyes erőkifejtésre, éberségre, imára és kitartásra… Krisztus elküldte képviselőjét, a Szentlelket azon tevékeny szolgáihoz, akik készen állnak a feddhetetlenség napjának sugaraival áttörni a tudatlanság sötét homályát. Így bátorít: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ezt tartsuk szem előtt, hogy meg tudjunk küzdeni a láthatatlan világ jelenlétével.

 Az akadályok előtt teljes nyugalommal kell függnünk Istentől, szilárd hittel kell számolnunk minden veszéllyel, utána pedig meg kell hallanunk Jézus hangját: „Bízzatok, én meggyőztem a világot.” Igen, Krisztus már győzött. Ő a mi vezérünk és fejedelmünk, ezért haladhatunk előre a győzelem felé, hiszen ahogy Ő él, mi is élni fogunk. – Christ Triumphant, 136./old.

Éden és Kánaán

 1Móz 2:15. Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. /RÚF/

1Móz 3:17-24. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (20) Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. (21) Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. (22) Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, (23) kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. (24) És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet. /RÚF/

 A teremtéskor Isten Ádámot és Évát tökéletes környezetbe helyezte, amelyben a bőség és a szépség volt az alapvető jellemző. Az első emberpár itt, ezen a gyönyörű helyen találkozott Teremtőjével, amely minden fizikai szükségletüket kielégítette. Isten kimondott szavai mellett maga az Éden kertje is tanulóközpont volt, ahol Ádám és Éva nem akármilyen betekintést nyerhetett Isten jellemébe és abba az életbe, amit nekik szánt. Ez az oka, hogy amikor a bizalmi kapcsolatuk megtört a Teremtővel, a kerttel való kapcsolatuk is megváltozott, és a megtört kapcsolat jeleként el kellett hagyniuk azt. Elvesztették a területet, amit Isten nekik szánt. Az Éden kertje a bőség szimbóluma, aminek a motívumai újra felfedezhetők az ígéret földje témában.

 (1Móz 13:14-15). Az Úr ezt mondta Abrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. (15) Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre. /RÚF/

(1Móz 26:3, 24). Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amelyet apádnak, Ábrahámnak tettem. (24) Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! /RÚF/

(1Móz 28:13). Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. /RÚF/

(Zsid 6:11-15). De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, (12) hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. (13) Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, (14) és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” (15) És így, miután Ábrahám türelemmel várt, beteljesült az ígéret. /RÚF/

 Ahogy Ábrahám belépett a földre, amit Isten mutatott neki, hite szerint az ígéret földje lett számára és a leszármazottai számára, és utána négyszáz évig még az is maradt. A pátriárkák nem vették birtokba a területet, nem volt az övék, amit a gyermekeikre hagyhattak volna örökségként. Sokkal inkább Istené volt, mint az Éden kertje is. Ahogy Ádám és Éva sem tett semmit, ami jussukká tette volna az Éden kertjét, Izrael sem cselekedett semmit, hogy kiérdemelje a földet. Az ígéret földje ajándék volt Istentől, mert Ő így látta jónak. Nem volt Izrael eredendő joga, hogy az övék legyen 

(5Móz 9:4-6). Amikor tehát elűzi őket előled Istened, az Úr, ne gondold majd magadban: a magam igazságáért hozott be ide engem az Úr, hogy birtokba vegyem ezt a földet. Ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled az Úr. (5) Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. (6) Tudd meg tehát, hogy nem a magad igazságáért adja neked birtokul azt a jó földet Istened, az Úr, hiszen te keménynyakú nép vagy! /RÚF/, egyedül Isten kegyelme miatt kaphatták meg.

 Az ősatyák voltak az ígéret örökösei, amíg végül az ígéret be nem teljesedett Izraelen. Mi, Krisztus követői jobb ígéreteket örököltünk (Zsid 8:6), ami akkor teljesedik be, amikor „követői [leszünk] azoknak, akik hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket”. (Zsid 6:12), /ÚRK/

 White idézet: Isten megígérte, hogy ha megtartják parancsolatait, a legjobb búzát adja nekik, mézet hoz elő a sziklákból, hosszú élettel ajándékozza meg őket, és megmutatja nekik szabadítását.

 Ádám és Éva engedetlenségük miatt vesztették el az Édent, és az Úr az egész földet megátkozta a bűn miatt. De ha Isten népe követte volna a mennyei útmutatást, földje újra termékeny és szép lett volna. Isten maga tanította őket a talaj megművelésére. Együtt kellett volna működniük vele a helyreállítás munkájában. Mennyei irányítása mellett egész országuk szemléltető oktatást nyújtott volna a lelki igazságokról. Ahogy a föld a természet törvényeit követve feltárja kincseit, úgy kellett volna a népnek az erkölcsi törvénynek való engedelmességükkel az Atya jellemvonásait visszatükröznie. Még a pogányok is elismerték volna az élő Isten szolgáinak és imádóinak felsőbbrendűségét.

 „Lássátok – mondta Mózes –, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!” (5Móz 4:5-8)

 Isten azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet, amelyet kijelölt számukra, elfoglalják, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket uralmuktól megfosszák. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az egész világra eljuttassa az evangélium hívását, és az áldozati szolgálat útján felmagasztalja Krisztust a népek előtt, hogy mindenki, aki feltekint rá, élhessen. Mindazoknak, akik a kánaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthhoz hasonlóan a bálványimádással felhagyva az igaz Istent imádják, Isten választott népével kellett volna egyesülniük. Izraelnek, amint szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma fel nem öleli az egész világot.

 Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy öröm és béke töltse be a földet. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy szívüket a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná.– Krisztus példázatai, 289-290./old.