Isten dicsőséges terve

„Hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5:21) {AG 345.1}

Az a terv, amely által az ember megváltható – és csakis általa váltható meg –, az egész Menny mérhetetlen áldozatot igényel. Az angyalok nem tudtak örülni, amikor Krisztus feltárta előttük a megváltás tervét, mert látták, hogy az ember üdvössége szeretett parancsnokuk kimondhatatlan szenvedésébe kerül. Fájdalommal és csodálattal hallgatták, amikor elmondtam, hogy miként kell a Menny tisztaságát és békéjét, örömét, dicsőségét és a halhatatlanságot otthagyva alászállnia, és együtt élnie a földi romlottsággal, vállalva a fájdalmat, szégyent és halált. A bűnös és a bűnbüntetés közé kell állnia; de kevesen azt Isten Fiaként elfogadni. Elhagyja a Menny királyaként elfoglalt helyet, megjelenik a Földön, emberré alázva magát, és tapasztalatból tudja meg, milyen fájdalmakat és kísértéseket kell az embernek kiállnia. Erre mind szükség van, hogy segíthessen azokon, akiket Sátán megkísért (Zsid 2:18). 

Krisztus elmondta, hogy tanítói küldetése végén gonosz emberek kezébe kerül, és úgy sértegetik és kínozzák, ahogy csak Sátán ösztönzésére képes. A legkegyetlenebb halállal, bűnözőként, és Föld között kell meghalnia. Hosszú órák tartó haláltusája oly szörnyű lesz, hogy az angyalok elfedik arcukat, mert nem bírják nézni. Miközben a törvényszegés bűne – az egész világ bűnének súlya – reánehezedik, az Atyja arcának elrejtésével járó lelki gyötrelmet is ki kell bírnia… {AG 345.2}

Krisztus kérte az angyalok seregét, hogy működjenek együtt azzal a tervvel, amit az Atya elfogadott, és örvendezzenek, hogy halála által az ember megbékélhet Istennel. {AG 345.3}

Ekkor öröm, kimondhatatlan boldogság töltötte el a Mennyet. Egy megváltott világ dicsősége és szépsége felülmúlta az élet Fejedelmének gyötrelmet és áldozatát. A Menny visszhangozta annak az éneknek az első dallamait, amely később Betlehem dombjai felett csendült fel, „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és e Földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lk 2,14). {AG 345.4} E.G.W.

Az Isten dicsőségére teremtett ember

 „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” (1Kor 10:31) {AG 344.1}

Isten a maga dicsőségére teremtette az embert, hogy próbája után az emberi család eggyé válhasson a mennyei családdal. Isten célja az volt, hogy az emberi családdal népesítse be a Mennyet, ha engedelmesnek bizonyul minden szava iránt. Ádámnak át kellett esnie a próbán, hogy világossá váljon, vajon a hűséges angyalokhoz hasonlóan engedelmes kíván-e lenni, vagy az engedetlenséget választja. Ha kiállta volna a próbát, leszármazottait csakis hűségre tanította volna. Értelme és gondolatai olyanok lettek volna, mint Isten értelme és gondolatai… {AG 344.2}

Saját jellemének megfelelően, Isten tisztának és egyenesnek teremtette Ádámot. Az első Ádámban nem éltek romlott és gonoszságra való hajlamok. Olyan hiba nélküli volt, mint az Isten trónja előtt álló angyalok. Ezek a dolgok megmagyarázhatatlanok, de sok minden, amit most nem tudunk megérteni, magyarázatot nyer majd akkor, amikor úgy látunk, ahogyan Ő lát minket, és úgy ismerünk, ahogyan Ő ismer. {AG 344.3}

Az ősi szentekkel kapcsolatban az Ige, hogy Istent nem szégyellték Istenüknek nevezni (Zsid 11:16). Nem világi vagyonszerzésre áhítoztak, és nem világi tervekben és nagyravágyásban keresték a boldogságukat, hanem mindenüket Isten oltárára helyezték. Isten országának építésére rendezték be az életüket. Kizárólag Isten dicsőségének éltek, és félreérthetetlenül kijelentették, hogy vándorokként és jövevényekként élnek a Földön. Jobb haza után törekednek, tudniillik a mennyei után. Életükkel hirdették hitüket. Isten rájuk bízhatta igazságát és azt, hogy a világ rajtuk keresztül ismerje meg az akaratát. {AG 344.4}

De ma hogyan tartja fönn Isten hitvalló népe nevének becsületét. Hogyan ismeri fel a világot, hogy különleges nép vagyunk? Milyen bizonyítékokat szolgáltatunk arra, hogy a mennyei haza polgárai vagyunk?… {AG 344.5}

Puritán tisztaságnak és egyszerűségnek kellene jellemeznie mindazok lakását és ruházkodását, akik hisznek a mai időkre szóló ünnepélyes igazságban… Ruházatunknak, lakásunknak és szavainknak bizonyságot kell tennie az Istennek való odaszentelődésünkről. Micsoda erő kísérné azokat, akik ekként tanúsítják, hogy mindenről lemondtak Krisztusért. {AG 344.6}   

E.G.W.

Isten dicsősége

 

„Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles Föld az Ő dicsőségével!” (Ésa 6:3) {AG 343.1}

A Teremtője kezéből kikerült Éden és az egész Föld is rendkívül szép volt. A bűn és a halál leghalványabb árnyéka sem rontotta meg a nagyszerű teremtést. Isten dicsősége elborította az eget, és dicséretével megtelt a Föld (Hab 3:3); amikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok (az angyalok), és Istennek fiai vigadoztak (Jób 38:7). Így a Föld kifejező jelképe volt annak, aki „nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6). Az Úr a saját képmására alkotott embernek a tanulmányozásra is szánta a Földet.

 

Az Éden azt példázta, hogy Isten kívánsága szerint milyennek kellett lennie az egész Földnek. Isten azt akarta, hogy bolygónk olyan legyen, mint az Éden. Azt akarta, hogy a szaporodó emberiség olyan otthonokat és iskolákat alapítson, amilyeneket Ő adott. Így az idő folyamán az egész Földet betölthették volna azok az otthonok és iskolák, ahol Isten kijelentéseit és műveit tanulmányozzák, és ahol a tanulók a végtelen korszakokon át egyre jobban visszatükrözik az Ő dicsőségének fényét. {AG 343.2}

Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai, szellemi és lelki alkatában magán viselte Alkotójának képmását. „...Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté...” (1Móz 1:27), és az volt a szándéka, hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét. Minden képessége kifejlődhetett; befogadóképessége és életereje növekedett. Roppant széles látóhatár tárult a szeme elé. Dicső terület nyílt meg kutatásai számára. A látható világ titkai, „...a tökéletes tudásnak csudái...” (Jób 37:15) tanulásra késztetnek bennünket. 

 Ádám abban a kiváltságban részesült, hogy szemtől szembe, közvetlenül érintkezett Teremtőjével. Ha hű maradt volna Istenhez, ez a kiváltság örökre az övé maradt volna. Az örökkévalóságon át az ismeret új kincseit, a boldogság friss forrásait fedezte volna fel, ami által egyre világosabban látta volna Isten bölcsességét, hatalmát és szeretetét. Egyre jobban elérte volna teremtésének célját, és egyre jobban visszasugározta volna a Teremtő dicsőségét. {AG 343.3} 

E.G.W.