Mit hoz a jövő?

 Krisztus tanítványai a dicsőség országának közeli eljövetelét várták, Ő azonban, amikor ezt az imát adta nekik, arra tanította őket, hogy
Isten országát, az új Földet nem alapítja meg, hanem imádkozniuk kell eljöveteléért. A kérés azonban megnyugtatás is volt nekik. Bár a tanítványok nem akkor láthatták meg a dicsőség országának eljövetelét, ez az ima mégis azt bizonyítja, hogy Isten országa a megfelelő időben bizonyosan elérkezik. {AG 347.2}

Isten kegyelmének országa most épül, amint naponként a bűnnel és lázadással teli szívek meghajolnak a szeretet uralkodásának. Ám a dicsőség országának teljes megalapítása csak Krisztus második eljövetelével következik be. {AG 347.3}

Isten népe csak Krisztus személyes adventjekor kaphatja meg a mennyek országát. A Megváltó így szólt: „Amikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta…” (Mt 25:31–34) Amikor az ember Fia eljön, a halottak romolhatatlan testben feltámadnak, az élők pedig elváltoznak. Így készülnek fel az ország átvételére… Az ember jelenlegi állapotában halandó, romlandó, Isten országa pedig romolhatatlan, és megmarad Jézus örökké. vegye birtokba azt az országot, eddig csak örököse volt. {AG 347.4}

Ha a Krisztuséi vagytok, úgy „minden a tiétek” (1Kor 3:23, 21). Igaz, hogy most még kiskorú gyermekekként élünk, akik még nem rendelkezhetnek örökségük felett. Isten nem bízza ránk ezt az értékes tulajdonjogot, nehogy Sátán megbűvöljön minket, ahogy Édenben is megcsalta az első emberpárt. Krisztus megőrzi örökségünket, hogy a pusztító ne férhessen hozzá. {AG 347.5}

A Menny földi megvalósulása

 

„És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét, Jánost, és felvivé őket magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük, és az Ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Mt 17:1–2) {AG 346.1}

Alkonyodik, amikor Jézus maga mellé szólítja három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost; átvezeti őket a mezőkön, messze föl egy rögös ösvényen, egy magányos hegyoldalra… {AG 346.2}

Néhány lépésre eltávolodik, s a fájdalmak férfia erős kiáltással és könnyhullatással esedezik. Erőért könyörög, hogy kiállhassa a próbát az emberiség érdekében… Kiönti szívbeli vágyakozását a tanítványaiért, hogy a sötétség hatalmának órájában el ne fogyatkozzék a hitük… {AG 346.3}

Imájának most az a tárgya, hogy tanítványai szemlélhessék ama dicsőséget, amely az Övé volt az Atyával együtt a világ alapítása előtt, s országát emberi szemükkel meglássák, és így a tanítványai erősödjenek meg, mert látták azt. Azért könyörög, hogy lássák istenségének megnyilatkozását, ami majd vigaszt nyújt nekik szenvedései tetőfokának órájában; s biztosan tudhassák, Ő Isten Fia, és szégyenteljes halála a megváltási terv részét képezi. {AG 346.4}

Imája meghallgattatik. Miközben alázatosan a sziklás földre borul, hirtelen megnyílik az ég, Isten városának aranykapui szélesre tárulnak, s a hegyről leszálló szent fényesség beragyogja a Megváltó alakját. Istensége belülről átragyog az emberin, s egybeolvad a fentről jövő dicsőséggel. Térdéről felemelkedve, ott áll Krisztus isteni fenségben. Megszűnt a lelki gyötrelem. Arca most fénylik, „mint a nap”, ruhája „fehér, mint a fényesség” (Mt 17:2). {AG 346.5}

A tanítványok fölébrednek, nézik a hegyet beragyogó dicsőség áradatát. Félelemmel vegyes ámulattal szemlélik Mesterük sugárzó alakját. Amint szemük hozzászokik a csodás fényhez, látják, hogy Jézus nincs egyedül. Mellette áll két mennyei lény, aki bensőségesen beszélget vele. Egyikük Mózes, aki a Sínai hegyen beszélt Istennel, másikuk Illés, akinek megadatott az a kiváltság, ami Ádám fiai közül rajta kívül csak egynek, akit sohasem győzött le a halál hatalma… A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek, és Illés, az elváltozott szentek képviselője. {AG 346.6}  E.G.W.

Isten dicsőséges terve

„Hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5:21) {AG 345.1}

Az a terv, amely által az ember megváltható – és csakis általa váltható meg –, az egész Menny mérhetetlen áldozatot igényel. Az angyalok nem tudtak örülni, amikor Krisztus feltárta előttük a megváltás tervét, mert látták, hogy az ember üdvössége szeretett parancsnokuk kimondhatatlan szenvedésébe kerül. Fájdalommal és csodálattal hallgatták, amikor elmondtam, hogy miként kell a Menny tisztaságát és békéjét, örömét, dicsőségét és a halhatatlanságot otthagyva alászállnia, és együtt élnie a földi romlottsággal, vállalva a fájdalmat, szégyent és halált. A bűnös és a bűnbüntetés közé kell állnia; de kevesen azt Isten Fiaként elfogadni. Elhagyja a Menny királyaként elfoglalt helyet, megjelenik a Földön, emberré alázva magát, és tapasztalatból tudja meg, milyen fájdalmakat és kísértéseket kell az embernek kiállnia. Erre mind szükség van, hogy segíthessen azokon, akiket Sátán megkísért (Zsid 2:18). 

Krisztus elmondta, hogy tanítói küldetése végén gonosz emberek kezébe kerül, és úgy sértegetik és kínozzák, ahogy csak Sátán ösztönzésére képes. A legkegyetlenebb halállal, bűnözőként, és Föld között kell meghalnia. Hosszú órák tartó haláltusája oly szörnyű lesz, hogy az angyalok elfedik arcukat, mert nem bírják nézni. Miközben a törvényszegés bűne – az egész világ bűnének súlya – reánehezedik, az Atyja arcának elrejtésével járó lelki gyötrelmet is ki kell bírnia… {AG 345.2}

Krisztus kérte az angyalok seregét, hogy működjenek együtt azzal a tervvel, amit az Atya elfogadott, és örvendezzenek, hogy halála által az ember megbékélhet Istennel. {AG 345.3}

Ekkor öröm, kimondhatatlan boldogság töltötte el a Mennyet. Egy megváltott világ dicsősége és szépsége felülmúlta az élet Fejedelmének gyötrelmet és áldozatát. A Menny visszhangozta annak az éneknek az első dallamait, amely később Betlehem dombjai felett csendült fel, „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és e Földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lk 2,14). {AG 345.4} E.G.W.