Megoldás a konfliktusra

 

(Józs 22:30-34). Amikor meghallotta Fineás pap és a közösség fejedelmei, Izráel nemzetségfői, akik vele voltak, azokat a szavakat, amelyeket Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fiai mondtak, tetszett nekik. (31) Fineás, Eleázár pap fia ezért azt mondta Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az Úr, mert nem követtetek el ezzel hűtlenséget az Úr ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az Úr kezétől! (32) Ezután Fineás, Eleázár pap fia és a fejedelmek visszatértek Rúben fiaitól és Gád fiaitól, Gileád földjéről Kánaán földjére Izráel fiaihoz, és jelentették nekik a dolgot. (33) Tetszett ez a dolog Izráel fiainak is, ezért áldották Istent Izráel fiai. Nem gondoltak többé arra, hogy hadat indítsanak ellenük, és elpusztítsák azt a földet, ahol Rúben fiai és Gád fiai laktak. (34) Az oltárt pedig így nevezték Rúben fiai és Gád fiai: Ez a tanú közöttünk, hogy az Úr az Isten! /RÚF/

(Zsoltár 133:1-3). Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (2) Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. (3) Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. /RÚF/;

(Jn 17:20-23). De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. /RÚF/; 1Pt 3:8-9. Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. (9) Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. /RÚF/

A Józsué könyve 22. fejezetében olvasható történet számos olyan kommunikációs alapelvet tartalmaz, amely alkalmazható a mindennapi életben.

1. Ha a dolgok rosszul alakulnak, vagy rosszra látszanak fordulni, a legjobb, amit tehetünk, hogy kommunikálunk, ahelyett, hogy magunkban elnyomnánk azt, amit érzékeltünk, amíg robbanásig nem jut a helyzet. Jobb, ha Isten népe nem söpri szőnyeg alá a dolgokat, amikor probléma támad. Persze, ha a Jordántól keletre letelepedett törzsek elmondták volna az oltárral kapcsolatos szándékukat, a feszültség eleve elkerülhető lett volna.

2. Még ha az ember meg is van győződve az ítélete helyességéről, ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket! A nyugati törzsek gyorsan elhitték a fülükbe jutott pletykát, és arra a téves következtetésre jutottak, hogy a keleti törzsek hitehagyóvá váltak.

3. Beszéljünk a valós vagy vélt problémákról, mielőtt bármit tennénk a következtetéseink alapján!

4. Legyünk hajlandóak áldozatot hozni az egységért! A nyugati törzsek készen álltak lemondani területeik egy részéről, hogy befogadják a többi törzset, ha a Jordán túlsó partján való tartózkodásuk okozta volna a feltételezett hitehagyást.

5. Ha vádolnak, akár hamisan, akár jogosan, a válaszod legyen szelíd, hogy elfordítsd a haragot! Ha a vádra váddal felelsz, az sosem hoz békét. Próbáld megérteni a másikat, mielőtt ő értene meg téged!

6. Örülj és áldd az Istent, ha helyreáll a béke! Csodálatos látni a nyugati törzsek őszinte örömét, amikor megtudták, mi is volt a két és fél törzs igazi motivációja. Nem voltak annyira önigazultak, hogy ne tudták volna beismerni a tévedésüket.

Amennyiben a keleti törzsek valóban hitehagyóvá lettek volna, Izrael népe a szövetség által előírtak szerint járt volna el velük. Az egység nem lehet ürügy az igazság felhígítására, arra, hogy feladjuk a bibliai elveket. Azonban a gyülekezeti fegyelmezés mindig az utolsó lépés legyen (és nem az első!), ha az Isten Igéje alapján történő béketeremtés és a lelkészi segítség nem vezetett eredményre. Mennyire mások lehetnének a gyülekezeteink, ha folyamatosan alkalmaznánk ezeket az egyszerű elveket!

White idézet: Hol vannak azok az emberek, akik nem fukarkodnak, és nem tartják számon az Urukért szeretetből végzett munkájukat? Hol vannak, akik a gyülekezetben igyekeznek elsimítani minden széthúzást, és Jézus Krisztus nevében szolgálják a megbékélést? Hol vannak, akik igyekeznek betölteni Krisztus imáját, amely így hangzott: „Mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem… Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.”? Kijelenthette volna Urunk e kegyelemteljes és jelentőségteljes szavakat a mai egyházakra vonatkoztatva, amelyeket silány szeretet, széthúzás és kicsinyes konfliktusok jellemeznek, és amelyek azért hívják el a lelkészeket a fontos munkára, hogy azok oldják meg képzelt problémáikat, amelyek valójában arról árulkodnak, hogy nincs igazi kapcsolatuk Istennel? Nem! A gyülekezet tagjainak egységre kell jutnia, ezért szükségük van arra, hogy jellemükben csökkenjen az énjük, és növekedjen Jézus, akitől tanulniuk kell. Legyenek szelídek és alázatos szívűek. Önző büszkeségüknek meg kell halnia, s akkor a nehézségek hegyei kicsiny hangyabolyokká fognak válni. – Pastoral Ministry, 267./old.

Sose vonjátok kétségbe testvéreitek indítékait, hiszen Isten kijelentette, hogy amint ítéltek, úgy lesztek majd megítélve. Tárjátok ki szíveteket a jóság és a feddhetetlenség napjának felüdítő sugarai előtt. Ápoljatok nemes gondolatokat és szent érzelmeket. Váljon szokásotokká, hogy csak jót szóltok a testvéreitekről. Ne engedjétek, hogy a büszkeség és az önzés megakadályozzon benneteket abban, hogy nyíltan megvalljátok bűneiteket. Ha nem szeretetitek azokat, akikért Krisztus meghalt, akkor Krisztust sem szeretitek igazán, imádatotok pedig hiányos lesz Isten előtt. Ha méltatlan gondolatokat ápoltok, félreértitek a testvéreiteket, és gonoszt gondoltok róluk, az Úr nem fogja meghallgatni önigazult és éneteket felmagasztaló imáitokat. Amikor odamentek azokhoz, akikről azt gondoljátok, hogy vétkesek, alázatos és jóságos lelkülettel menjetek, lelketek pedig legyen tele irgalommal és a lélek jó gyümölcseivel. Ne legyetek részrehajlók, ne hanyagoljátok el azokat, akiknek a véleménye nem egyezik a tietekkel. Vigyázzatok, ne viselkedjetek durván azokkal, akik szerintetek hibákat követnek el, miközben másokat, akik valóban vétkesek és méltók a dorgálásra, és akiket valóban meg kellene intenetek keresztényietlen viselkedésük miatt, támogattok, és barátként kezeltek. – Pastoral Ministry, 268./old.

Szelíd válasz

(Józs 22:21-29). Ekkor megszólaltak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, és így szóltak Izráel nemzetségfőihez: (22) Tudja az Úr, az erős Isten, az Úr, az erős Isten, és tudja meg Izráel is, hogy lázadás vagy az Úr elleni hűtlenség-e ez! Ha igen, úgy ne segítsen meg bennünket ezen a napon! (23) Maga az Úr vizsgálja meg, hogy azért építettünk-e oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, és égőáldozatot meg ételáldozatot készítsünk vagy békeáldozatot mutassunk be rajta! (24) Sőt inkább azért csináltuk ezt, mert attól tartunk, hogy holnap ezt mondják a ti fiaitok a mi fiainknak: Mit akartok ti az Úrtól, Izráel Istenétől? (25) Hiszen a Jordánt határrá tette az Úr köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az Úrhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az Urat. (26) Azért ezt mondtuk: Fogjunk hozzá, és építsük meg ezt az oltárt, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, (27) hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek meg az utánunk következő nemzedékek között arra, hogy mi az Urat akarjuk tisztelni az ő színe előtt bemutatott égőáldozatainkkal, véresáldozatainkkal és békeáldozatainkkal. Ne mondhassák holnap a ti fiaitok a mi fiainknak: Nincs nektek közötök az Úrhoz! (28) Azt mondtuk tehát: Ha ezt mondják majd nekünk vagy az utódainknak, akkor azt fogjuk felelni: Nézzétek az Úr oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek. (29) Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól azzal, hogy égőáldozatra, ételáldozatra vagy véresáldozatra való oltárt építsünk Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt áll. /RÚF/

(Péld 15:1). A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. /RÚF/

A megvádoltak válasza éppoly egyenes és erőteljes volt, mint a vád, és tematikusan és szerkezetileg is ez képezi a fejezet középpontját. A törzsek eddig nem feleltek a felvetésekre, hanem csendben végighallgatták az ellenük felhozottakat. Tekintettel azok súlyosságára, türelmük példamutató, hiszen a mondás valódi jelentését mutatják be: „A szelíd válasz lecsillapítja a haragot, a bántó szó viszont haragot szül” (Péld 15:1), /ÚRK/

A védelem nyitó mondata az Izrael Istenének tulajdonított isteni nevek sora: El, Elohim, Jahve

(Józs 22:22). Mindez kétszer ismétlődik meg, egyre nagyobb erővel, amivel ünnepélyes esküvé válik, eloszlatva a kételyeket és hamis vádakat, amelyek majdnem polgárháborúhoz vezettek Izraelben. Komolyan meg vannak győződve arról, hogy Isten teljes mértékben ismeri, érti a helyzetet, és remélik, hogy a jelenlévő küldöttség is erre a következtetésre jut. A két és fél törzs az Úr előtt is elismeri elszámoltathatóságát, és felszólítja Őt, hogy tegyen igazságot

(5Móz 18:19). És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/;

(1Sám 20:16). Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az Úr. /RÚF/), amennyiben valóban bűnt követtek el.

Meglepő kinyilatkoztatás következik, amely egyrészt bizonyítja, hogy a vád alaptalan (egy oltár nem csak áldozati hely lehet), másrészt felfedi valódi motivációjukat. Nem a hitehagyás, hanem az Izraeltől való elszakadás félelme volt cselekedetük valódi oka. Így az oltár építése nem a hitehagyás bizonyítéka, ahogyan azt feltételezték. Valójában éppen az ellenkezője igaz: az Úr félelméből cselekedtek, ahogyan a nyugat-jordániai törzsek is tették. Izrael egységének igazi alapja nem a földrajzi helyzet vagy az örökség fizikai kiterjedése, hanem az Úr követelményeihez való lelki hűségük.

A folyó nyugati oldalán élő törzsek őszinte aggodalma valódi örömükben is megmutatkozik, amikor meggyőződtek a keleti oldalon élő törzsek ártatlanságáról. Ahelyett, hogy legyőzöttnek érezték volna magukat testvéreik érvei hallatán, megmutatkozik valódi boldogságuk, amikor a gyanújukról kiderült, hogy téves. Ezzel elkerülték a polgárháborút Izraelben, valamint megőrizték a nemzet egységét.

(Zsolt 37:3-6, 34, 37). Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. (4) Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (5) Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: (6) világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. (34) Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket. (37) Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! /RÚF/

White idézet: Az élet fegyelmez. A keresztények káros hatásokkal találkoznak a világban. Nyugtalanító körülmények teszik próbára természetünket. Ha helyesen viszonyulunk a próbákhoz, megedzik keresztény jellemvonásainkat. Ha szelíden hordozzuk a sérelmeket és sértéseket, ha szeretettel válaszolunk a sértő szavakra, és kedvességgel az erőszakos tettekre, ezzel azt bizonyítjuk, hogy Krisztus lelkülete lakik a szívünkben – hogy életerő árad az élő szőlőtőkéből a vesszőkbe. Ez az élet Krisztus iskolája, ahol megtanulhatjuk, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. S a végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy a nehézségek, kellemetlenségek és akadályok, amelyeket el kellett viselnünk, a kereszténység elvei alkalmazásának gyakorlati leckéi voltak. Ha megfelelően hordozzuk ezeket, keresztény jellemet fejlesztenek bennünk, és megkülönböztetik Krisztus tanítványait a világ fiaitól.

Magas szintet kell elérnünk, ha mint Isten gyermekei nemesek, tiszták, szentek és szeplőtlenek kívánunk lenni. Ha ezt el akarjuk érni, szükségünk van arra, hogy az Úr lemetssze a vadhajtásainkat. Hogyan beszélhetnénk metszésről, ha nem kellene nehézségekkel szembeszállnunk, akadályokat leküzdenünk, ha semmi sem tenné próbára türelmünket és állhatatosságunkat? E próbák nem jelentéktelen áldások, hanem fontos tapasztalatok az életünkben. Az a céljuk, hogy minden erőnkkel a sikerre összpontosítsunk. Ne törődjünk bele, hogy hátráltassanak, elkeserítsenek és elpusztítsanak, hanem használjuk ezeket Isten eszközeiként a magunk felett aratott döntő győzelmek kivívására.

Jellemünk próbára kerül. Ha valóban az élő szőlőtőke vesszői vagyunk, Krisztus nyilvánul majd meg bennünk. Kellemetlenségek és feszültségek között is türelmesek, szeretetteljesek, elnézőek és vidámak leszünk. Napról napra, évről évre meg kell hódítanunk magunkat, és nemes hősökké kell fejlődnünk. Ez a kijelölt feladatunk, de nem végezhetjük el Jézus állandó segítsége, kemény elhatározás, szilárd szándék, szüntelen éberség és szüntelen ima nélkül. Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát. Mindenkinek a maga módján kell diadalmaskodnia küzdelmeiben és csüggedéseiben. Akik kitérnek a harc elől, elveszítik edzettségüket és a győzelem örömét. Senki, még Isten sem vihet minket ölben a mennybe, ha mi magunk nem tesszük meg a szükséges erőfeszítéseket. Fogadjuk életünkbe a szépséget! Vessük ki magunkból visszataszító vonásainkat, amelyek ellentétesek Jézus jellemével. Isten fáradozik bennünk, dolgozzunk együtt vele! Krisztus vallása átalakítja a szívünket, világi gondolatainkat mennyeiekre cseréli, általa az önző ember önzetlenné válik, mert ilyen Jézus jelleme is. A számító és becstelen ember becsületes lesz, második természetévé válik azt tenni, amit szeretne, hogy mások tegyenek vele. A kicsapongó megtisztul, mert Krisztus evangéliuma életre keltő illat számára. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 344-345./old.

Kísért a múlt

 

(Józs 22:13-15). Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk /RÚF/

(4Mózes 25:1-19). Amikor Izráel Sittímben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, (2) mert ezek meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira. A nép velük evett, és leborulva imádta azok isteneit, (3) és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az Úr Izráel ellen, (4) és ezt mondta az Úr Mózesnek: Fogasd el a nép minden főemberét, és akasztasd fel őket fényes nappal az Úr előtt, hogy elforduljon Izráelről az Úr izzó haragja. (5) Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek! (6) Éppen akkor jött egy izráeli férfi, aki egy midjáni nőt hozott testvéreihez Mózes szeme láttára, meg Izráel egész közösségének a szeme láttára, amikor azok a kijelentés sátrának a bejárata előtt sírtak. (7) Amikor meglátta ezt Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia, kilépett a közösség soraiból, dárdát fogott a kezébe, (8) bement az izráeli férfi után a sátor belsejébe, és hasba szúrta mindkettőjüket: az izráeli embert és azt a nőt is. Ezzel elhárult a csapás Izráel fiairól. (9) Huszonnégyezer halottja lett a csapásnak. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia elfordította haragomat Izráel fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően bánt velük, s ezért nem semmisítettem meg Izráel fiait felindulásomban. (12) Mondd meg tehát: Íme, az én békességem szövetségével ajándékozom meg őt: (13) Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mert haragra indult Istenéért, és engesztelést végzett Izráel fiaiért. (14) Annak a megölt izráeli férfinak a neve, akit a midjáni nővel együtt öltek meg, Zimrí volt, Szálú fia, Simeon egyik nagycsaládjának a fejedelme. (15) A megölt midjáni nő neve pedig Kozbí volt, annak a Cúrnak a leánya, aki a midjáni törzsek egyik nagycsaládjának a feje volt. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Támadjátok meg a midjániakat, és pusztítsátok őket, (18) mert ők is ellenetek támadtak, amikor aljas tervet eszeltek ki ellenetek Peór révén és húguk, Kozbí, a midjáni fejedelem leánya révén, akit megöltek a Peór miatt támadt csapás napján. (19) A csapás után a következők történtek: /RÚF/

Mielőtt a keleti törzsek függetlenségéről szóló pletykáknak felülnének, a kétszer is „Izrael fiaiként” említett kilenc és fél törzs küldöttséget állít össze, és elküldi őket, hogy tisztázzák az oltáremelés okát és értelmét. A delegáció tagja Fineás, a főpap, Eleázár fia, aki apja halála után az utódja lesz.

(Józs 24:33). Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/)

Fineás ekkorra már nevet szerzett magának, mint az a pap, aki elvette Izrael gyalázatát Baal Peórnál (4Mózes 25)

„Amikor meglátta ezt Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája, kilépett a gyülekezet közül, és kezébe vette dárdáját. Bement az izráeli férfi után a sátorba, és hason szúrta mindkettőjüket, mind az izráeli férfit, mind az asszonyt. És megszűnt a csapás Izráel fiai között” (4Móz 25:7-8), /ÚRK/

Fineásnak minden bizonnyal volt némi befolyása. A többi küldött a kilenc és fél törzs jeles képviselői közül került ki, mindegyik az izraeli klánok közül valamelyik törzs vezetője (szó szerint „atyjuk házának feje”) volt.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak

(Józs 7:1). De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. /RÚF/), és többször előfordul Mózes öt könyvében

(3Móz 5:15); Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelynek becsült értéke egy-két sekel, a szent sekel szerint, jóvátételi áldozatul. /RÚF/;

(3Móz 6:2). Helyett (3Móz 5:21). Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát, /RÚF/;

(4Móz 5:6, 12). Mondd meg Izráel fiainak: Ha egy férfi vagy egy nő bármilyen vétket követ el egy másik ember ellen, az az Úr ellen követ el hűtlenséget, és így kártérítéssel tartozik. (12) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valakinek a felesége eltévelyedik, és hűtlenséget követ el ellene /RÚF/

Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak (Józs 7:1), és többször előfordul Mózes öt könyvében (3Móz 5:15); (3Móz 6:2); (4Móz 5:6, 12). Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

White idézet: Bálám tanácsára a moábiták királya isteneik tiszteletére nagy ünnepséget rendezett, és titokban megbeszélték, Bálám vegye rá a részvételre az izraelitákat. Nem volt nehéz számára a cél elérése, miután őt Izraelben is Isten prófétájának tartották. A nép nagy része vele ment az ünnepség megtekintésére. Tiltott területre merészkedtek, s így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve megszegték Isten iránti hűségüket. Amint a mulatságban és lakomában egyesültek, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. Úrrá lett felettük a szenvedély, s miután ily módon beszennyezték a lelkiismeretüket, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek a pogány oltárokra, és részt vettek a szertartásokon.

Nemsokára halálos fertőzésként terjedt a méreg Izrael táborában. Azok, akik a harcban legyőzték ellenségeiket, a pogány asszonyok ravaszsága legyőzte őket. A nép megbabonázottnak látszott. Vezetői és fejedelmei elöl jártak a törvényszegésben, és a nép közül sokan bűnösök voltak abban, hogy a nemzetre is átterjedt a hitehagyás. „És odaszegődék Izrael Baál-Peórhoz.” (4Móz 25:3) Amikor Mózes felfigyelt erre, és észrevette a gonoszságot, az ellenség annyira eredményes volt, hogy az izraeliták már nemcsak részt vettek Peór hegyeinél a féktelen imádatban, hanem saját táborukban is gyakorolni kezdték a pogány szertartásokat. Az ősz vezető felháborodott, és Isten haragja fellobbant.

Gonosz mesterkedésük megtette, amit Bálám minden varázslása sem tudott elérni – elválasztotta őket az igaz Istentől. A gyorsan bekövetkező ítélet rádöbbentette a népet szörnyű bűnére. Borzasztó pestisjárvány tört ki a táborban, melynek hamarosan tízezrek estek áldozatul. Isten elrendelte, hogy a bírák öljék meg e hitehagyás vezetőit. Azonnal engedelmeskedtek a parancsnak. A bűnösöket megölték, azután holttestüket az egész nép szeme láttára felakasztották, hogy – a vezetőkkel való szigorú bánásmódot látva – a gyülekezet érezhesse Istennek bűneiktől való undorát és irántuk való haragjának borzalmát.

Mindnyájan érezték a büntetés igazságosságát, s a nép a szent sátorhoz sietett, sírva és mély alázattal vallotta be vétkét. Mialatt ők Isten előtt sírtak a sátor ajtajánál, és a csapás még szedte halálos áldozatait, s a bírák végrehajtották rettenetes megbízatásukat; Zimri, az előkelő izraeliták egyike merészen bejött a táborba egy midiánita parázna nő, „a midián fejedelem leánya” társaságában, aki őt sátrába kísérte. Sohasem volt a bűn merészebb vagy konokabb. Bortól felhevülten Zimri a bűnével „Sodoma módjára” kérkedett (Ésa 3:10), és gyalázatát dicsőítette. A papok és vezetők fájdalmukban és megalázottságukban sírva borultak le „a tornác és az oltár között” (Jóel 2:17). Remegő szívvel kérték Istent, kímélje meg népét, és ne hagyja szégyenben örökségét, amikor Izrael fejedelme az egész gyülekezet szeme láttára kérkedik bűnével, mintha kihívná Isten bosszúját, és a nemzet bíráit gúnyolná. Fineás, Eleázár pap fia felkelt a gyülekezet közül, és dárdát ragadván „beméne az izraelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjüket” (4Móz 25:8). Így megszűnt a csapás, s ezért a papot, aki végrehajtotta az isteni ítéletet, egész Izrael előtt tisztelték, és neki és egész házának örökre megerősíttetett a papság. – Pátriárkák és próféták, 454-455./old.