Szabadon szolgálni

Mint igaz és hűséges vezető, Józsué tiszteletben tartja a nép szabad akaratát, és azt kívánja, hogy bárcsak szabadon választanák az Urat, nem kényszerből. Pontosan erre utal a „választottátok” ige szándékos használata.

 (Józs 24:22). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. /RÚF/)

 Más szövegekben a bakhar ige („választani”) Jahve Izraelre eső választását fejezi ki

 (5Móz 7:6-7). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. (7) Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között -, /RÚF/; 

(5Móz 10:15). Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is. /RÚF/; 

(5Móz14:2). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. /RÚF/) 

Izrael még az isteni kiválasztás után is szabadon mondhat nemet az Úrnak, ha ez abszurd és értelmetlen is lenne. Mondhat igent, hogy élete folytatódjon, de hátat is fordíthat neki, hogy aztán megszűnjön létezni.

(Józs 24:16-21). Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! (17) Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. (18) Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! (19) Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! (20) Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek. (21) A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! /RÚF/

 Határozottan pozitív válaszukkal az izraeliták elismerik, hogy atyáik és a pátriárkák Istene most már a „mi Istenünk” (Józs 24:17-18), és hajlandóak osztatlan hűséggel szolgálni Őt. Egyértelmű hűségüket kifejező szavaikra megerősítést és bátorítást várnánk reakcióként Józsuétól. Mégsem ez történik. A vezető és a nép közötti párbeszéd ekkor radikális fordulatot vesz, amelyben Józsué az ördög ügyvédjét játssza. Isten múltbeli kegyelmes gondviseléséről szóló beszédéből átvált, és fenyegető képet rajzol fel róla, mint akit nem olyan könnyű szolgálni.

 Józsué ismeri az első nemzedék ingatagságát, akik hasonló módon fogadkoztak, hogy engedelmeskednek Istennek 

(2Móz 19:8). Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. /RÚF/; 

(2Móz24:3). Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. /RÚF/; 

(5Móz 5:27). Menj hát te oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked, mi pedig meghallgatjuk és teljesítjük azt. /RÚF/, ...de még ajkukon volt a szó, amikor már elfeledkeztek ígéretükről (2Mózes 32). Ennek okán a retorika eszközeivel több dologra is rá akarja ébreszteni az izraelitákat.

(2Mózes 32:1-35). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (15) Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. (16) A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. (17) Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! (18) De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én! (19) Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. (20) Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival. (21) Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! (22) Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. (23) Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. (24) Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (25) Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, (26) odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. (27) Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! (28) Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. (29) Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az Úrnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok. (30) Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. (35) És megverte az Úr a népet, amiért azt a borjút csináltatta, amelyet Áron készített. /RÚF/

 Először, hogy az Isten szolgálatára vonatkozó döntés komoly dolog, az egész népet Isten kijelentése szerint kell formálnia. Az cél követésének áldásai nyilvánvalóak, de az engedetlenség következményeit is teljes mértékben meg kell érteni. A bűnbocsánathoz nincs elidegeníthetetlen joga az emberiségnek, az Isten kegyelmének csodája.

 Másrészt fontos, hogy a saját választásuk legyen a döntés, hogy Istent szolgálják, nem lehet az valamelyik vezető, akár Józsué rájuk kényszerített akarata sem.

 Harmadszor, Izraelnek muszáj átlátnia, hogy az ember nem képes a saját erejéből szolgálni Istent. Isten szolgálata nem a szövetség előírásainak mechanikus betartásával valósul meg, hanem a megváltó Úrral való személyes kapcsolat révén.

(2Móz 20:1-2). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. /RÚF/; 

(5Móz 5:6-7). Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! /RÚF/

 White idézet: Egy hadsereg erejét a soraiban harcoló közkatonák alkalmassága határozza meg. Az előrelátó tábornok utasítja tisztjeit, hogy minden egyes katonát képezzék ki a tevékeny szolgálatra. Minden beosztottját a lehető legképzettebbé igyekszik tenni. Ha kizárólag tisztjeire támaszkodhatna, soha nem számíthatna sikeres hadjáratra. Számolnia kell serege minden egyes tagjának hűséges és fáradhatatlan szolgálatával. A felelősség oroszlánrésze a közkatonákon nyugszik.

 Ugyanez a helyzet Immánuel fejedelem seregében is. Vezetőnk, aki még soha nem vesztett el csatát, készséges és hű szolgálatot vár serege minden egyes tagjától. A jóság erői és a gonoszság seregei között folyó végső nagy küzdelemben elvárja a részvételt a gyülekezeti tagoktól és a lelkészektől egyaránt. Mindenkinek, aki belépett a seregébe, hűséges szolgálatot kell végeznie egyéni felelőssége tudatában.

 Az Úr seregében nem mindenki lesz százados, hadnagy, de még őrvezető sem. Nem mindenkire hárul vezetői felelősség. Másféle nehéz munkát is el kell végezni. Lesz, akinek árkokat kell ásnia, erődítményeket építenie vagy üzeneteket továbbítania. Noha egy hadseregnek kevés tisztre és sok közkatonára van szüksége, mégis minden egyes katona hűségén múlik a siker. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása szerencsétlenséget hozhat az egész seregre.

 A hit nemes és szép harcában komoly munkát kell végeznünk egyénileg. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, és álljunk ellen az ördögnek, hiszen biztos ígéretünk van arra nézve, hogy meg fog futamodnia előlünk. A gyülekezet folytasson mozgalmas hadviselést, hódítson Krisztus számára, mentsen lelkeket az ellenség hatalmából. Isten és a szent angyalok vesznek részt ebben a küzdelemben. Tegyünk annak kedvére, aki katonáiként hívott el bennünket. – Isten csodálatos kegyelme, 29./old. (január 21.)

 Úgy érhetjük el életünk megszentelődését, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe befogadta Krisztust, tetteivel bizonyítja vallását. A jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága szent, igaz életmódhoz kapcsolódik, az isteni szabályok szent cselekedetekhez.

 Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás. Krisztus keresztje az a főoszlop, amely „igen-igen nagy, örök dicsőséget” hordoz (2Kor 4:17). „Ha valaki jönni akar énutánam – mondja Jézus –, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16:24) Embertársaink ir ánti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez nyugalmat a léleknek. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekeinek jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti, aki Krisztus útján akar haladni. – Az apostolok története, 560./old.

Tökéletesen és hűségesen

 (Józs 24:14-15). Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! (15) De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! /RÚF/ 

Józsué felhívása világos: Izraelnek dönteni kell, hogy hűséges lesz-e Teremtőjéhez, és ezzel megtartja különlegességét, élhet a földjén, vagy visszaszürkül, hogy egy legyen a bálványimádó népek közül, zavaros identitással, céllal és küldetéssel. A választás az övék. Józsué felhívása kétrétű: Izraelnek félnie kell az Urat, valamint „tökéletesen és hűségesen” szolgálni Őt. Az Úr félelme nem állandó remegést és érzelmi bizonytalanságot jelent. Inkább arra a tiszteletre és áhítatra utal, amely egyrészt Isten kifürkészhetetlen nagyságának, szentségének és végtelenségének, másrészt a mi kicsinységünknek, bűnösségünknek és végességünknek a felismeréséből fakad. Az istenfélelem annak folytonos tudatosítása, hogy Istennek komoly elvárásai vannak velünk szemben; annak felismerése, hogy Ő nemcsak mennyei Atyánk, hanem isteni Királyunk is. Ennek tudata vezeti életünket a neki való engedelmességben. 

(3Móz 19:14). A süketet ne szidalmazd, a vak elé ne vess gáncsot! Félj Istenedtől: Én vagyok az Úr! /RÚF/; 

(3Móz 25:17). Ne csapjátok be honfitársatokat! Féld Istenedet! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. /RÚF/; 

(5Móz 17:19). Tartsa azt magánál, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni az Urat, az ő Istenét, s hogy megtartsa ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket. /RÚF/; 

(2Kir 17:34). A mai napig is követik a régi szokásokat. Nem félik az Urat, és nem követik az ő rendelkezéseit, előírásait, törvényét és parancsolatát, amelyet pedig az Úr parancsolt meg Jákób fiainak, akinek az Úr az Izráel nevet adta. /RÚF/

 Míg a félelem a belső hozzáállást írja le, amelynek alakítania kell az izraeliták jellemét, a tisztelet gyakorlati megjelenése nem más, mint az Istennek való szolgálat. 

Az Izraeltől megkívánt szolgálatot két héber kifejezés jellemzi: „őszinteségben, tökéletességben” és „igazságban, hűségben”. Az első kifejezést (héberül: tamim) többnyire melléknévként használják az áldozati állat tökéletességének leírására. A második kifejezés, amely Izrael szolgálatára utal, az „igazság” vagy „hűség” (héberül: ’emet), és ez általában állandóságot, stabilitást jelent. Többnyire Istenre utal, akinek jellemét eredendően jellemzi a hűség, így viszonyul Izraelhez. 

A hűséges személy megbízható, akire lehet számítani. Józsué alapvetően nem mást kér, minthogy Izrael ugyanolyan hűséget tanúsítson Isten iránt, mint ahogy Ő viszonyult hozzájuk történelmük során. Mindez nem pusztán az Isten követelményeinek való külső megfelelés, hanem az, ami a szívük mélyéről, osztatlan következetességükből fakad. Azért kell az életükkel tükrözniük az Isten iránti hálát, mert Ő már annyi mindent tett értük. Alapjában ma is így kellene viszonyulnunk Jézushoz

White idézet: Jézus a mennybe vezető lépcső… és Isten hív, hogy induljunk el felfelé ezen a lépcsőn. Viszont ezt nem tehetjük meg addig, míg földi kincsekkel terheljük magunkat. Önmaguknak ártunk, amikor Isten dolgai elé helyezzük saját kényelmünket és előnyünket. Nincs üdvösség a földi javakban vagy a körülöttünk található tárgyakban. Nem azért értékes egy ember Isten szemében, mert földi javakat birtokol. Ha igazi tapasztalatokat szerzünk a folyton fölfelé haladásban… félre kell tennünk minden akadályt. A magasba tartóknak határozottan kell rálépniük a lépcső minden egyes fokára. 

Ezeken a lépcsőfokokon fölfelé haladva, Krisztust szemlélve és Krisztusba kapaszkodva nyerünk üdvösséget, ha lépésről lépésre növekszünk Jézus teljességének mértékére, hogy Ő legyen számunkra a bölcsesség, az igazság, a szentség és a megváltás. Íme, a lépcsőfokok: hit, erény, ismeret, mértékletesség, türelem, kegyesség, testvéri és emberek iránti szeretet. 

Bátorságra, kitartásra, hitre és Isten üdvösséget adó erejében való bizalomra van szükségünk. Ezek a mennyei ajándékok nem egy szempillantás alatt sajátíthatók el, hanem éveken át szerzett tapasztalatok révén. Viszont az őszintén és komolyan kutató ember az isteni természet részesévé válhat. Mélységes vágy hatja át lelkét, hogy megismerje a minden ismeretet felülhaladó szeretet teljességét. Miközben halad előre a mennyei tapasztalatban, egyre inkább megérti Isten Igéjének magasztos és nemesítő igazságait, mígnem szemlélés által elváltozik, és hasonlóvá válik Megváltójához. 

Isten gyermeke, angyalok figyelik a jellemedet, mérlegelik szavaidat és tetteidet; éppen ezért figyelj oda az utadra… Azt bizonyítsa az életed, hogy Isten szeretetében vagy. 

Istent szeretni mindenek felett és embertársainkat, mint önmagunkat – ez az igazi szentség. – The Faith I Live By, 120./old. 

Nap mint nap és óráról órára végbe kell, hogy menjen bennünk az önmegtagadás és a megszentelődés folyamata, és akkor arról fognak bizonyságot tenni a tetteink, hogy Jézus lakik hit által a szívünkben. A megszentelődés nem zárja be a lelket az ismeret előtt, hanem elkezdi fejleszteni és ihletni az elmét, hogy keresse az elrejtett kincset, Isten akaratának megismerése pedig arra készteti, hogy haladjon előre a megszentelődés útján. A menny létezik, és ó, milyen komolyan kell küzdenünk azért, hogy oda jussunk! Kérlek benneteket… higgyétek, hogy az Úr Jézus a Megváltótok. Higgyétek el, hogy Ő kész a kegyelme által segítséget nyújtani, ha őszintén mentek elé. Harcolnotok kell az élet koronájáért. Harcoljatok, mivel Sátán el akar ragadni, és ha ti nem szakadtok el tőle, akkor megbénít, majd tönkretesz. Jobbról és balról, elöl és hátul is ellenség vesz körül, akit el kell taposnotok. Küzdjetek, mert el kell nyernetek a koronát. Harcoljatok, mert ha nem nyeritek el a jutalmat, mindent elveszíthettek ebben és az örök életben is. Harcoljatok, de feltámadt Megváltónk ereje által! 

Hamarosan tanúi leszünk királyunk megkoronázásának. Akinek az élete el van rejtve Krisztusban, akik ezen a földön megharcolták a hit nemes harcát, Isten országában Megváltójuk dicsőségében fognak fényleni. – The Faith I Live By, 124./old. 

Ugyanott voltatok

 

„Józsué pedig összegyűjtötte Izráel minden nemzetségét Sikembe, és előhívta Izráel véneit, fejeit, bíráit és elöljáróit, és odaálltak az Isten színe elé.” (Józs 24:1), /ÚRK/ 

Sikem volt a hely, ahol Ábrahám oltárt épített, amikor megérkezett az ígéret földjére, és Isten ott ígérte neki először azt a földet.

 (1Móz 12:6-7). Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön. (7) Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. /RÚF/

 Amikor az Ábrahámnak tett ígéretek teljesedtek, Izrael éppen ott újítja meg Istennel a szövetséget, ahol az első ígéret elhangzott. Józsué szavai visszhangozzák Jákob szavait, aki szintén ezt mondta:

„vessétek el az idegen isteneket, akik köztetek vannak”. (Józs 24:23);  Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: 

(1Móz 35:2-4). Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát! (3) Induljunk, menjünk föl Bételbe! Oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam. (4) Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind meg a fülbevalóikat is, Jákób pedig elásta azokat a sikemi cserfa alá. /RÚF/

 Már önmagában a helyszín is arra hívja őket, hogy mutassanak osztatlan hűséget Isten felé, megvetve minden más „istenséget”. 

(Józs 24:2-13). Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az Úr, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. (3) De kiragadtam atyátokat, Ábrahámot a folyamon túlról, és végigvezettem Kánaán egész földjén. Megszaporítottam utódait: Izsákot adtam neki, (4) Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam; Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. (5) Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot; ezt vittem véghez közöttük. Azután kihoztalak benneteket. (6) Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerig. Az egyiptomiak azonban harci kocsikkal és lovasokkal üldözték atyáitokat a Vörös-tengerig. (7) Akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. A saját szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal. Azután a pusztában laktatok hosszú ideig. (8) Majd bevittelek benneteket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak. Ők harcba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Birtokba vettétek a földjüket, őket pedig kipusztítottam előletek. (9) Azután fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcba szállt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. (10) Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, hanem meg kellett áldania benneteket, és így kimentettelek benneteket a kezéből. (11) Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. (12) Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk: az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod vagy az íjad. (13) Olyan földet adtam nektek, amelyért nem ti fáradoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. /RÚF/ 

Isten az áttekintett múlt alanya: „én vettem el”, „én adtam”, „én küldtelek”, „én hoztam csapásokat”, „én tettem”, „én hoztalak ki”, „én hordoztalak” stb. Izrael nem a főszereplője az elbeszélésnek, hanem az, akivel a dolgok történtek. Isten hozta létre Izraelt. Ha nem avatkozott volna be Ábrahám életébe, még mindig ugyanazokat a bálványokat szolgálnák. Izraelnek mint nemzetnek a létezése nem a felmenőik érdemeinek köszönhető, hanem Isten különleges kegyelmi munkájának. Nem ok a dicsekvésre, hogy letelepedtek azon a földön, inkább ez arra ad okot, hogy szolgálják Istent. 

Az Úr beszédében ötször váltakozik az, hogy „ti” és „ők” (atyáitok). Az ősatyák és a mostani generáció Sikemnél egy és ugyanazon nép. Józsué igyekszik megmutatni, ami már... 

(5Móz 5:3). Nemcsak atyáinkkal kötötte meg az Úr ezt a szövetséget, hanem mivelünk is, mindnyájunkkal, akik itt és most életben vagyunk. /RÚF/) ...versében megjelenik, hogy a szövetséget Isten nemcsak az ősatyákkal kötötte, hanem azokkal is, akik éppen a beszédét hallgatják. Az ott állók túlnyomó többség nem élte át a kivonulást, nem voltak mindannyian jelen a Hórebnél. Józsué mégis úgy beszél, mintha mind részei lettek volna a történteknek, hiszen a múlt leckéit minden új nemzedéknek magáévá kellett tennie. Isten, aki az elődeikért munkálkodott a múltban, kész a jelen generáció érdekében is cselekedni.

White idézet: A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek elszéledtek birtokaikra, a hadsereget leszerelték, és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: „Az Úr pedig, a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se bal kézre.” (Józs 23:5-6) 

Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. „Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mind ama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!” (Józs 23:14) Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. „De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: akképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr... Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, ...akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek.” (Józs 23:15-16) – Pátriárkák és próféták, 521-522./old. 

Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, „egy lábnyomnyi” sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg. 

Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt Makpelah barlangjában. 

De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt… Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben… A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni... 

Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő meg volt elégedve ezzel a reménységgel. „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9-10) 

Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. v.) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni „a jobb”-at, „tudniillik” a „mennyei”-t (16. v.). – Pátriárkák és próféták, 169-170./old.