Sikem volt a hely, ahol Ábrahám oltárt épített, amikor megérkezett az ígéret földjére, és Isten ott ígérte neki először azt a földet.
(1Móz 12:6-7). Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön. (7) Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. /RÚF/
Amikor az Ábrahámnak tett ígéretek teljesedtek, Izrael éppen ott újítja meg Istennel a szövetséget, ahol az első ígéret elhangzott. Józsué szavai visszhangozzák Jákob szavait, aki szintén ezt mondta:
„vessétek el az idegen isteneket, akik köztetek vannak”. (Józs 24:23); Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak:
(1Móz 35:2-4). Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát! (3) Induljunk, menjünk föl Bételbe! Oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam. (4) Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind meg a fülbevalóikat is, Jákób pedig elásta azokat a sikemi cserfa alá. /RÚF/
Már önmagában a helyszín is arra hívja őket, hogy mutassanak osztatlan hűséget Isten felé, megvetve minden más „istenséget”.
(Józs 24:2-13). Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az Úr, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. (3) De kiragadtam atyátokat, Ábrahámot a folyamon túlról, és végigvezettem Kánaán egész földjén. Megszaporítottam utódait: Izsákot adtam neki, (4) Izsáknak pedig Jákóbot és Ézsaut adtam; Ézsaunak a Széír-hegységet adtam birtokul, Jákób és fiai pedig lementek Egyiptomba. (5) Majd elküldtem Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot; ezt vittem véghez közöttük. Azután kihoztalak benneteket. (6) Kihoztam atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerig. Az egyiptomiak azonban harci kocsikkal és lovasokkal üldözték atyáitokat a Vörös-tengerig. (7) Akkor az Úrhoz kiáltottak segítségért, és ő sötétséget bocsátott közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk eresztette a tengert, és az elborította őket. A saját szemetekkel láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal. Azután a pusztában laktatok hosszú ideig. (8) Majd bevittelek benneteket az emóriak földjére, akik a Jordánon túl laktak. Ők harcba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Birtokba vettétek a földjüket, őket pedig kipusztítottam előletek. (9) Azután fölkelt Bálák, Cippór fia, Móáb királya, és harcba szállt Izráel ellen. Elküldött, és hívatta Bálámot, Beór fiát, hogy átkozzon meg benneteket. (10) Én azonban nem akartam meghallgatni Bálámot, hanem meg kellett áldania benneteket, és így kimentettelek benneteket a kezéből. (11) Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. (12) Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk: az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod vagy az íjad. (13) Olyan földet adtam nektek, amelyért nem ti fáradoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. /RÚF/
Isten az áttekintett múlt alanya: „én vettem el”, „én adtam”, „én küldtelek”, „én hoztam csapásokat”, „én tettem”, „én hoztalak ki”, „én hordoztalak” stb. Izrael nem a főszereplője az elbeszélésnek, hanem az, akivel a dolgok történtek. Isten hozta létre Izraelt. Ha nem avatkozott volna be Ábrahám életébe, még mindig ugyanazokat a bálványokat szolgálnák. Izraelnek mint nemzetnek a létezése nem a felmenőik érdemeinek köszönhető, hanem Isten különleges kegyelmi munkájának. Nem ok a dicsekvésre, hogy letelepedtek azon a földön, inkább ez arra ad okot, hogy szolgálják Istent.
Az Úr beszédében ötször váltakozik az, hogy „ti” és „ők” (atyáitok). Az ősatyák és a mostani generáció Sikemnél egy és ugyanazon nép. Józsué igyekszik megmutatni, ami már...
(5Móz 5:3). Nemcsak atyáinkkal kötötte meg az Úr ezt a szövetséget, hanem mivelünk is, mindnyájunkkal, akik itt és most életben vagyunk. /RÚF/) ...versében megjelenik, hogy a szövetséget Isten nemcsak az ősatyákkal kötötte, hanem azokkal is, akik éppen a beszédét hallgatják. Az ott állók túlnyomó többség nem élte át a kivonulást, nem voltak mindannyian jelen a Hórebnél. Józsué mégis úgy beszél, mintha mind részei lettek volna a történteknek, hiszen a múlt leckéit minden új nemzedéknek magáévá kellett tennie. Isten, aki az elődeikért munkálkodott a múltban, kész a jelen generáció érdekében is cselekedni.
White idézet: A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek elszéledtek birtokaikra, a hadsereget leszerelték, és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: „Az Úr pedig, a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se bal kézre.” (Józs 23:5-6)
Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. „Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mind ama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!” (Józs 23:14) Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. „De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: akképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr... Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, ...akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek.” (Józs 23:15-16) – Pátriárkák és próféták, 521-522./old.
Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, „egy lábnyomnyi” sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg.
Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt Makpelah barlangjában.
De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt… Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben… A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni...
Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő meg volt elégedve ezzel a reménységgel. „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9-10)
Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. v.) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni „a jobb”-at, „tudniillik” a „mennyei”-t (16. v.). – Pátriárkák és próféták, 169-170./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése