Még ma döntsetek

 (Józs 24:29-33). Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája száztíz éves korában. (30) Eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra van. (31) Izráel pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az Úrnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. (32) József csontjait, amelyeket Egyiptomból hoztak magukkal Izráel fiai, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz keszíta ezüstért, és amely József fiainak az öröksége lett. (33) Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/

 A Józsué és Eleázár haláláról beszámoló utószóban a főpap kijózanítóan zárja le Józsué könyvét. Józsué és Eleázár temetéséről, illetve József csontjainak az eltemetéséről szóló együttes elbeszéléssel kontrasztot teremt az ígéret földjén kívül töltött idő és az ígéret földjén való élet elkezdése között. Nem kell többé vándorolni. A vezetők földi maradványait ezután már nem kell magukkal vinni. A pátriárkák egy barlangban egy Sikem mellett vásárolt telken temették el hozzátartozóikat. Most a nemzet a saját örökségük területén temeti el vezetőit, így az állandóság érzete érkezett el hozzájuk. A pátriárkáknak adott ígéretek beteljesedtek. Jahve hűsége képezi azt a történelmi fonalat, amely Izrael utódait összeköti a jelenével és a jövőjével.

(1Móz 23:13, 19). És így szólt Efrónhoz a föld tulajdonosainak a füle hallatára: Hallgass mégis rám! Megadom a szántóföld árát, fogadd el tőlem, azután oda temetem halottamat. (19) Azután eltemette Ábrahám a feleségét, Sárát a makpélai szántóföld barlangjában, Mamréval, azaz Hebrónnal szemben, Kánaán földjén. /RÚF/; 

(1Móz 25:9-10) Fiai, Izsák és Izmael temették el a makpélai barlangban, Efrónnak, a hettita Cóhar fiának a szántóföldjén, Mamréval szemben, (10) azon a szántóföldön, amelyet Ábrahám a hettitáktól vett meg. Ott temették el Ábrahámot, ahol Sárát, a feleségét. /RÚF/ 

(1Móz 33:19). És a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. /RÚF/

A befejező részek a könyv által elmondott történetet egy nagyobb történelmi eseménysorozathoz kötik, ezzel megnyitják az utat a jövő felé is. Lord George Cary, Canterbury egykori érseke a shrewsburyi Szentháromságtemplomban tartott ünnepi beszédében kijelentette, hogy az anglikán egyház „egy generációra van a kihalástól”.

 Valóban, az egyház mindig egy generációnyira áll a kihalástól, és így volt ez Isten ószövetségi népével is. Izrael történetének nagy fejezete a véghez közelít. A nép jövője azon múlik, milyen válaszokat ad a jövőjével kapcsolatos sokféle kérdésre. Hűségesek lesznek az Úrhoz? Képesek lesznek elfoglalni minden földet, amelyet Isten nekik ígért? Ragaszkodnak majd Jahvéhoz, nem belekeveredve a bálványimádásba? A Józsué által vezetett generáció hűséges volt az Úrhoz; vajon a következő generáció megtartjae azt az irányt, amit nagy vezetőjük felrajzolt eléjük? Minden következő generációnak, amely olvassa Józsué könyvét, szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel. A sikerük azon múlik, milyen természetű válaszokat adnak ezekre a mindennapi életükkel, és miként kapcsolódnak az igazsághoz, amit megörököltek.

(2Tim 4:7). Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam /RÚF/

 White idézet: Józsué szent jellemét nem csúfította el szennyfolt. Bölcs vezető volt, aki egészen odaszentelte életét Istennek. Mielőtt meghalt, összegyűjtötte a héber sereget, és Mózes példáját követve összefoglalta pusztai utazásuk élményeit és Istennek irántuk tanúsított kegyelmes bánásmódját. Ekkor ékesszóló beszédet intézett hozzájuk. Elmondta, hogy Moáb királya harcolt ellenük, és felszólította Bálámot, hogy átkozza meg őket, azonban Isten nem hallgatta meg Bálámot, azért „áldva áldott titeket”. Azután így szólt hozzájuk: „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok, én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. A nép pedig felelt és monda: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneket! Sőt, inkább az Úr, a mi Istenünk az, aki felhozott minket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és aki ezeket a nagy jeleket tette a mi szemünk előtt, és megtartott minket minden utunkban, amelyen jártunk, és mind ama népek között, amelyek között általjöttünk.” (Józs 24:15-17)

 A nép megújította a szövetséget Józsuéval. Így szóltak hozzá: „Mi is szolgálunk az Úrnak, mert ő a mi Istenünk!” (Józs 24:18) Józsué beírta a szövetség szavait egy könyvtekercsbe, amely a Mózesnek adott törvényeket és végzéseket tartalmazta. Az egész Izrael szerette és becsülte Józsuét, és nagyon megsiratták halálát. – A megváltás története, 181-182./old.

 A Krisztus szeretetét ápoló lélek szabadsága, világossága és öröme teljessé lesz Krisztusban. Ebben az emberben nincsenek megosztott gondolatok, és teljes valójában Isten után vágyakozik. Nem emberekhez fordul tanácsért, hogy megtudja, mi a kötelessége, hanem az Úr Jézushoz, minden bölcsesség forrásához. Isten Igéjét kutatva ismeri fel, hogy milyen mértéket állított fel...

 Minél többet tudunk meg az Ige által Krisztusról, annál inkább megtapasztaljuk, hogy szükségünk van rá. Addig nem szabad megnyugodnunk, amíg nem pihenhetünk a Mester igájának és terheinek hordozásában. Minél hűségesebben szolgáljuk Jézust, annál jobban szeretjük és magasztaljuk Őt. Hűséggel végezzünk minden feladatot, amit teljesítünk, legyen kicsi vagy nagy, és minél inkább az Úr ismeretében járunk, annál inkább vágyunk arra, hogy dicsőítsük Őt.

– Mennyei helyeken, 143./old. (május 15.)

Bálványimádás veszélyei

(Józs 24:22-24). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. (23) Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és fordítsátok oda szíveteket az Úrhoz, Izráel Istenéhez! (24) A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. /RÚF/

 A bálványimádás fenyegetése nem elméleti probléma. Korábban egy hasonló helyzetben Mózes már kért ilyen döntést a néptől Moáb mezején. 

(5Móz 30:19-20. Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! (20) Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Az itt a látótérbe kerülő istenek immár nem Egyiptom istenei, vagy amelyek a folyón túl voltak, hanem amelyek „köztetek vannak”. Ezért Józsué kérleli a népet, hogy hajtsák a szívüket Isten felé. A héber natah kifejezés jelentése „nyújtani”, „hajlítani”. Úgy mutatja be Istent, mint akitől azt várják, hogy lehajol néphez és meghallja imáikat. 

(2Kir 19:16). Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! /RÚF/; 

(Zsolt 31:3-4). Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem! Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam! (4) Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgess engem nevedért! /RÚF/; 

(Dán 9:18). Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet terólad neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. /RÚF/]

Ezt a hozzáállást várják el Izraeltől később a próféták.

(Ézs 55:3). Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen. /RÚF/; 

(Jer 7:24). De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megátalkodott gonosz szívük tanácsát követték; hátukat fordították felém, nem pedig arcukat. /RÚF/

Salamon hitehagyására is utal, amikor szíve idegen istenek felé hajlott.

 (1Kir 11:2, 4, 9). Olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az Úr Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert saját isteneikhez fordítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel. (4) Így történt, hogy Salamon szívét feleségei vénségére más istenekhez fordították, és szíve nem maradt teljesen Istenéé, az Úré, mint volt apjának, Dávidnak a szíve. (9) Megharagudott azért az Úr Salamonra, mivel elfordult szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki /RÚF/

A bűnös emberi szívnek nincs meg az a természetes hajlama, hogy meghajoljon és hallgasson Isten szavára, tudatos döntésekre van szükség a részünkről ahhoz, hogy Isten akaratának teljesítése felé fordítsuk.

 Az izraeliták válasza szó szerint így hangzik: „odafigyelünk majd az Ő hangjára.” A kifejezés kihangsúlyozza az engedelmesség kapcsolati oldalát. Nem arra kéri őket Isten, hogy rutinból kövessenek holt szabályokat. A szövetség élő kapcsolatról szól Istennel, amit nem lehet puszta szabályokkal kifejezni. Istennek sosem volt az a szándéka, hogy Izrael vallása törvényeskedő legyen, hanem hitben folytatott párbeszédnek és szeretetkapcsolatnak kellett volna lennie a kegyelmes Megváltóval.

 Még azután sincs említés arról, hogy ez valóban megtörtént volna, hogy a nép háromszor megígéri: szolgálni fogják az Urat, ami Józsué parancsának megfelelően azt jelenti, hogy el kell távolítaniuk maguk közül az idegen isteneket. Az egész könyvben általános jellemző, hogy az engedelmesség példájaként Józsué (vagy Mózes) parancsainak teljesítéséről számolnak be. Ennek hiánya most a könyv végén nyitva hagyja Józsué kérését. A könyv központi felhívása az Úr szolgálatára nemcsak Józsué nemzedékének szól, hanem Isten népe minden új nemzedékének is, amely olvassa vagy hallja ezt az üzenetet.

White idézet: Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, Jahve nevében felszólította őket: tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni. Bizonyos mértékben még mindig titokban gyakorolták a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!” (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen az Úr előtt. A nyílt hitehagyás sem sértőbb Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

 Az idős vezető arra kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja át, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek. Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni – „akinek a ti atyáitok szolgáltak”, aki Ábrahámot kihívta, vagy „az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok”. Eme utolsó szavak éles szemrehányást tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket. Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor birtokolt „jó föld” Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiirtattak! „Én azonban és az én házam – mondta Józsué – az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető szent buzgalom a népre is átragadt. Felhívása habozás nélküli választ várt. „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneknek.” (Józs 24:16)

 „Nem szolgálhattok az Úrnak – mondotta Józsué –, mert szent Isten Ő, ...nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket.” (Józs 24:19) Mielőtt szó lehetett volna tartós megújulásról, a népet rá kellett vezetni, hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket, és nem ad módot a szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen a bűnbocsánat biztosítani. Nem tudtak eleget tenni Isten tökéletes törvénye követelményének, s így hiábavaló volt a menny szolgálatára tett ígéretük. Csak a Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát, és nyerhettek erőt az Atya törvénye iránti engedelmességhez. Fel kellett hagyniuk az üdvösség megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó érdemeiben, hogy elfogadhassa őket Isten. – Pátriárkák és próféták, 523-524./old.

Szabadon szolgálni

Mint igaz és hűséges vezető, Józsué tiszteletben tartja a nép szabad akaratát, és azt kívánja, hogy bárcsak szabadon választanák az Urat, nem kényszerből. Pontosan erre utal a „választottátok” ige szándékos használata.

 (Józs 24:22). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. /RÚF/)

 Más szövegekben a bakhar ige („választani”) Jahve Izraelre eső választását fejezi ki

 (5Móz 7:6-7). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. (7) Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között -, /RÚF/; 

(5Móz 10:15). Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is. /RÚF/; 

(5Móz14:2). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. /RÚF/) 

Izrael még az isteni kiválasztás után is szabadon mondhat nemet az Úrnak, ha ez abszurd és értelmetlen is lenne. Mondhat igent, hogy élete folytatódjon, de hátat is fordíthat neki, hogy aztán megszűnjön létezni.

(Józs 24:16-21). Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! (17) Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. (18) Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! (19) Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! (20) Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek. (21) A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! /RÚF/

 Határozottan pozitív válaszukkal az izraeliták elismerik, hogy atyáik és a pátriárkák Istene most már a „mi Istenünk” (Józs 24:17-18), és hajlandóak osztatlan hűséggel szolgálni Őt. Egyértelmű hűségüket kifejező szavaikra megerősítést és bátorítást várnánk reakcióként Józsuétól. Mégsem ez történik. A vezető és a nép közötti párbeszéd ekkor radikális fordulatot vesz, amelyben Józsué az ördög ügyvédjét játssza. Isten múltbeli kegyelmes gondviseléséről szóló beszédéből átvált, és fenyegető képet rajzol fel róla, mint akit nem olyan könnyű szolgálni.

 Józsué ismeri az első nemzedék ingatagságát, akik hasonló módon fogadkoztak, hogy engedelmeskednek Istennek 

(2Móz 19:8). Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. /RÚF/; 

(2Móz24:3). Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. /RÚF/; 

(5Móz 5:27). Menj hát te oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked, mi pedig meghallgatjuk és teljesítjük azt. /RÚF/, ...de még ajkukon volt a szó, amikor már elfeledkeztek ígéretükről (2Mózes 32). Ennek okán a retorika eszközeivel több dologra is rá akarja ébreszteni az izraelitákat.

(2Mózes 32:1-35). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (15) Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. (16) A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. (17) Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! (18) De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én! (19) Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. (20) Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival. (21) Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! (22) Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. (23) Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. (24) Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (25) Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, (26) odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. (27) Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! (28) Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. (29) Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az Úrnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok. (30) Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. (35) És megverte az Úr a népet, amiért azt a borjút csináltatta, amelyet Áron készített. /RÚF/

 Először, hogy az Isten szolgálatára vonatkozó döntés komoly dolog, az egész népet Isten kijelentése szerint kell formálnia. Az cél követésének áldásai nyilvánvalóak, de az engedetlenség következményeit is teljes mértékben meg kell érteni. A bűnbocsánathoz nincs elidegeníthetetlen joga az emberiségnek, az Isten kegyelmének csodája.

 Másrészt fontos, hogy a saját választásuk legyen a döntés, hogy Istent szolgálják, nem lehet az valamelyik vezető, akár Józsué rájuk kényszerített akarata sem.

 Harmadszor, Izraelnek muszáj átlátnia, hogy az ember nem képes a saját erejéből szolgálni Istent. Isten szolgálata nem a szövetség előírásainak mechanikus betartásával valósul meg, hanem a megváltó Úrral való személyes kapcsolat révén.

(2Móz 20:1-2). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. /RÚF/; 

(5Móz 5:6-7). Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! /RÚF/

 White idézet: Egy hadsereg erejét a soraiban harcoló közkatonák alkalmassága határozza meg. Az előrelátó tábornok utasítja tisztjeit, hogy minden egyes katonát képezzék ki a tevékeny szolgálatra. Minden beosztottját a lehető legképzettebbé igyekszik tenni. Ha kizárólag tisztjeire támaszkodhatna, soha nem számíthatna sikeres hadjáratra. Számolnia kell serege minden egyes tagjának hűséges és fáradhatatlan szolgálatával. A felelősség oroszlánrésze a közkatonákon nyugszik.

 Ugyanez a helyzet Immánuel fejedelem seregében is. Vezetőnk, aki még soha nem vesztett el csatát, készséges és hű szolgálatot vár serege minden egyes tagjától. A jóság erői és a gonoszság seregei között folyó végső nagy küzdelemben elvárja a részvételt a gyülekezeti tagoktól és a lelkészektől egyaránt. Mindenkinek, aki belépett a seregébe, hűséges szolgálatot kell végeznie egyéni felelőssége tudatában.

 Az Úr seregében nem mindenki lesz százados, hadnagy, de még őrvezető sem. Nem mindenkire hárul vezetői felelősség. Másféle nehéz munkát is el kell végezni. Lesz, akinek árkokat kell ásnia, erődítményeket építenie vagy üzeneteket továbbítania. Noha egy hadseregnek kevés tisztre és sok közkatonára van szüksége, mégis minden egyes katona hűségén múlik a siker. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása szerencsétlenséget hozhat az egész seregre.

 A hit nemes és szép harcában komoly munkát kell végeznünk egyénileg. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, és álljunk ellen az ördögnek, hiszen biztos ígéretünk van arra nézve, hogy meg fog futamodnia előlünk. A gyülekezet folytasson mozgalmas hadviselést, hódítson Krisztus számára, mentsen lelkeket az ellenség hatalmából. Isten és a szent angyalok vesznek részt ebben a küzdelemben. Tegyünk annak kedvére, aki katonáiként hívott el bennünket. – Isten csodálatos kegyelme, 29./old. (január 21.)

 Úgy érhetjük el életünk megszentelődését, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe befogadta Krisztust, tetteivel bizonyítja vallását. A jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága szent, igaz életmódhoz kapcsolódik, az isteni szabályok szent cselekedetekhez.

 Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás. Krisztus keresztje az a főoszlop, amely „igen-igen nagy, örök dicsőséget” hordoz (2Kor 4:17). „Ha valaki jönni akar énutánam – mondja Jézus –, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16:24) Embertársaink ir ánti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez nyugalmat a léleknek. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekeinek jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti, aki Krisztus útján akar haladni. – Az apostolok története, 560./old.