Az édeni körülmények visszaállítása

 

„Házakat építenek, és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.” (Ésa 65:21–22) {AG 362.1}

A Mennyben foglalatosságok várnak ránk. A megváltott állapot nem egyenlő a rest semmittevéssel. {AG 362.2}

Az újjáteremtett Földön a megváltottak azt a munkát végzik, és olyan dolgokban gyönyörködnek, amelyek Ádámot és Évát kezdetben boldoggá tették. Édeni életet élnek a kertben és a mezőn… {AG 362.3}

Ott minden erő kifejlődik, minden képesség kibontakozik. A legnagyszerűbb vállalkozásokat viszik véghez, a legmagasztosabb törekvéseket is megvalósítják, és a legszentebb vágyakat is elérik. Mégis, új magasságok emelkednek előttük, amelyeket mindig felülmúlnak; új csodát szemlélhetnek, új igazságot érthetnek meg, és új célok váltják ki testi, lelki és szellemi erejük tevékenységét. {AG 362.4}

„Az ő szolgái szolgálnak néki” (Jel 22:3). A földi élet a mennyei élet kezdete. Az igazi földi nevelés bevezetés a Menny alapelveibe. Itteni életünk kiképzés az ottani életre. Amik most vagyunk jellemben és szent szolgálatban, az biztos előképe annak, amivé leszünk {AG 362.5}

„...Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon...” (Mt 20:28) Krisztus földi munkáját, a tanítást és pásztorolást a Mennyben is végezni fogja, és a Krisztussal való együttműködésért jutalmunk az a nagyobb hatalom és kiváltság lesz, hogy az eljövendő világban is együtt munkálkodhatunk vele. „...Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok” (Ésa 43:12). Krisztus tanúi leszünk az örökkévalóságban is… {AG 362.6}

Földi életünkben – habár a bűn ezt korlátozza – a legnagyobb öröm és a legmagasabb nevelés a szolgálatban van. Jövendő állapotunkban is, amikor már nem léteznek a bűnös emberiség által emelt akadályok, a legnagyobb örömünk a szolgálatban lesz. Amikor bizonyságot teszünk, újból megismerjük azt, hogy mi „...eme titok dicsőségének gazdagsága... hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol 1:27). {AG 362.7}

Minden szenvedésnek vége

 „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4) {AG 361.1}

A Menny világában nem létezhet fájdalom. A megváltottak otthonában nem lesz könny, halottsiratás és gyászolás. „Nem mondja a lakos: beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa 33:24). A boldogság gazdag áradata egyre nagyobbra duzzad az örökkévalóság folyamán. {AG 361.2}

Elérkezett az az idő, amely felé a szent emberek vágyakozva tekintettek, amióta a lángoló pallos kizárta Édenből az első emberpárt; az idő „Isten tulajdon népének megváltatására” (Ef 1:14). A Földet eredetileg az ember kapta, mint országot, de az ember bűnbe esése után Sátán kezébe került, és a hatalmas ellenség mindaddig megtartja, amíg a megváltás magasztos terve által vissza nem kerül az ember tulajdonába. Mindazt, amit az első Ádám elvesztett, a második Ádám helyreállítja… Isten azért teremtette a Földet, hogy szent és boldog lények lakhelye legyen. Ez a szándéka akkor teljesedik be, amikor Isten hatalma által megújítva, a bűntől és szomorúságtól megszabadítva, a megváltottak örök lakhelye lesz… {AG 361.3}

Ott „örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság, és virul, mint őszike”. „A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik.” „Lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik... és egy kisgyermek őrzi azokat.” „Nem ártanak, és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén” – mondja az Úr (Ésa 35:1; 55:13; 11:6, 9). {AG 361.4}

A bűnnek csak egy emléke marad, Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán… {AG 361.5}

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet. {AG 361.6}

Választás hit által

„A sokaságban, akik kijöttek Egyiptomból, sokan bálványimádók voltak; és a szokás hatalma oly nagy, hogy a gyakorlatot bizonyos mértékben a kánaáni letelepedés után is folytatták titokban. Józsué tisztában volt ezzel a bűnnel az izraeliták között, és világosan látta az ebből fakadó veszélyeket. Őszintén vágyott arra, hogy a héber seregben mélyre ható reformáció történjen. Tudta, hogy ha a nép nem foglal határozottan állást amellett, hogy teljes szívéből szolgálja az Urat, akkor egyre távolabb és távolabb fognak kerülni tőle… Bár a héber sereg egy része lélekben imádta Istent, sokan csak formálisan voltak istenkövetők; semmi buzgalom vagy komolyság nem jellemezte szolgálatukat. Némelyek a szívükben bálványimádók voltak, bár szégyellték volna mindezt bevallani”. (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 19.)

 „Ezt az ünnepélyes szövetséget a törvény könyvében jegyezték fel, hogy szentként megőrizzék. Józsué ezután egy nagy követ állított fel egy tölgyfa alatt, amely az Úr szentélye mellett állt. »És ezt mondta Józsué az egész népnek: Íme, ez a kő lesz tanúbizonyságul ellenünk. Mert ez hallotta az ÚR minden beszédét, amelyet szólt nekünk. Tanúbizonyságul lesz ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket« (Józs 24:27), /ÚRK/. Józsué itt egyértelműen kijelenti, hogy a néphez intézett utasításai és figyelmeztetései nem a saját szavai, hanem Isten szavai. Ez a nagy kő a következő nemzedékek számára is tanúskodni fog arról az eseményről, amelynek emlékére állították, és tanúskodni fog a nép ellen, ha az valaha is újra a bálványimádás romlásába süllyedne”. (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 26.)

„Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.” (Józs 4:24)

 „Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek… A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak… Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját…

 Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni: Bizonyos mértékben még mindig gyakorolták titokban a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet… »Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak:« – mondotta – »válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!« (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igazi alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen Isten előtt. A képmutatás és a csupán formai imádat nem kevésbé sértő Isten előtt, mint a nyílt hitehagyás…

 Az idős vezető kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja meg, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek… Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiírtattak! »…én azonban és az én házam« – mondta Józsué – »az Úrnak szolgálunk«. (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető buzgalomban a nép is részesült. Felhívása habozás nélküli választ várt. »Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek«”. (Józs 24:16) (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 486-488./old.)