Evangéliumi közösség

(Fil 1:3-8). Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, (4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, (5) mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. (6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. (7) Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. (8) Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetével /RÚF/

Pál alapította a gyülekezetet Filippiben, soraiban érezhető is a levelét átható keresztényi kötődés melegsége. Az apostolt több száz kilométer választja el a gyülekezettől és annak tagjaitól, fogságban van, láncok között, mégis szívén viseli a sorsukat, vágyakozik utánuk „Krisztus Jézus szeretetében” (Fil 1:8), ÚRK), hálát ad Istennek értük. Hálaimája nyomán felvillan előttünk Jézus közbenjárói szolgálata is, amit a mennyben értünk végez

A főpap mellényén (hósen) tizenkét drágakő jelképezte Izrael tizenkét törzsét. A népet a „szívén viselve” kellett közbenjárnia értük.

(2Móz 28:29). Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az Úr előtt. /RÚF/)

Ennél még nagyobb jelentőséggel bír, hogy Jézus a mennyei szentélyben főpapként képviseli népét az Atya előtt.

(Fil 1:3) megfogalmazása kissé homályos, de alátámasztja, hogy jó kapcsolat volt Pál és a filippibeliek között. Általában úgy fordítják, hogy az apostol megemlékezik róluk imájában, de a szöveg utalhat arra is, hogy ők emlékeznek meg Pálról, ami mindenképpen kiemeli a szoros kapcsolatot közöttük. Pál „részesedett” Krisztus szenvedéseiben (Fil 3:10). hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához /RÚF/, a filippibeliek pedig „közösséget vállaltak” (görögül: szügkoinóneó) Pál szenvedéseiben

(Fil 4:14-15), /ÚRK/ és anyagilag is támogatták a szolgálatát. Ez a kölcsönösség megvolt „az első naptól fogva mind ez ideig” (Fil 1:5), az apostol ezért ad hálát és imádkozik értük örömmel (Fil 1:4)

A fogsága körülményeit Pál meglepő módon eléggé pozitívan írja le, mint ami alkalmat ad neki

„az evangélium védelmére és megerősítésére” (Fil 1:7) /ÚRK/. E két jogi kifejezés használatából arra következtethetünk, hogy közeledett a tárgyalásának az ideje, miközben ő aktívan beszélt az evangéliumról a katonáknak és a látogatóknak. Egyaránt lényeges a támadásokkal szemben az evangélium védelmezése (görögül: apologia), valamint örök értékeinek megerősítése. Úgy tűnik, hogy Pált kevésbé foglalkoztatta saját sorsa, mint az evangélium igazolása. Akár él, akár hal, bízik abban, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot”, amit elkezdett a benne bízókban (Fil 1:6)

White idézet: Pál apostol filippi működése egy gyülekezet megalakulását eredményezte, amelynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, de mindenekfölött az a készsége, amellyel Krisztusért minden szenvedést elviselt, a megtértekre mély és tartós benyomást gyakorolt. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, amelyekért az apostol oly sok áldozatot hozott, és szívvel-lélekkel odaszentelték életüket Üdvözítőjük ügyének.

Ez a gyülekezet sem kerülhette el az üldöztetést. Kitűnik ez Pálnak a gyülekezethez intézett egyik leveléből. Ezt írja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért nemcsak, hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.” De a hitben mégis olyan állhatatosak voltak, hogy elmondhatta róluk: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben, mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig.” (Fil 1:29-30, 3-5)

Borzalmas az a küzdelem, amely a jó és rossz hatalom között folyik a fontosabb helyeken, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják. „Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Isten gyülekezete az idők végezetéig harcolni fog azokkal, akik a gonosz angyalok hatalma alatt állnak.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, amikor a földön minden gyorsan a végéhez közeledik, Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására, és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságoktól. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helyen egyesítsék azokat, akik ellenségei Isten törvényének. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen, és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely a történelemben példa nélküli.

A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: „Béke, béke, nincs veszély!” Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, akihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet. – Az apostolok története, 218-220./old.

Filippi és Kolossé gyülekezete

 (Fil 1:1-3). Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái mindazoknak a szenteknek Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt: (2) kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (3) Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, /RÚF/

(Kol 1:1-2). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér (2) a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól. /RÚF/

 Leveleiben Pál jellemzően „szentekként” szólítja meg a keresztényeket, hiszen a keresztséggel Isten népeként elkülöníttettek, hasonlóan ahhoz, ahogy Izrael népét a körülmetélkedés gyakorlata 

(2Móz 19:5-6). Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. (6) Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak. /RÚF/; 

 (1Pt 2:9-10). Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; (10) akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. /RÚF/

 „szent népként” elkülönítette. (Ennek semmi köze nincs a „szentté avatás” katolikus gyakorlatához.) Szintén érdekes a két levél üdvözlő szavainak párhuzama. Pál említést tesz a Filippiben élő püspökökről és diakónusokról (Fil 1:1), valamint Kolosséban „a Krisztusban megszentelt hívő testvérek”-ről (Kol 1:2), /RÚF/. 

Akiket az Újszövetség „hívő testvéreknek” nevez, komoly feladatokat kaptak a gyülekezet szolgálatában. 

(Ef 6:21). Azért pedig, hogy ti is megtudjátok, mi van velem, és hogyan élek, mindent elmond nektek Tikhikosz, az Úrban szeretett testvér és hű diakónus, /RÚF/;

(Kol 4:7). Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tikhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. /RÚF/; 

(1Pt 5:12). Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hűséges testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok. /RÚF/)

 Pál tehát ezeknek a városoknak az egész gyülekezeteit, de külön a vezetőit is megszólítja. A másutt konkrétabban leírt tisztségekre tett utalások 

(1Tim 3:1-12). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. (2) Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; (3) nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; (4) olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. (5) Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni Isten egyházára? (6) Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. (7) Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. (8) Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, (9) hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. (10) De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. (11) Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, hanem mértékletes, mindenben hűséges. (12) A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. /RÚF/; 

(Tit 1:5-9). Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: (6) ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. (7) A püspök ugyanis mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, (8) hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, (9) aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket. /RÚF/ 

...tanúskodnak arról, hogy az egyház a legkorábbi időktől kezdve jól szervezett volt, és ezt fontosnak tartottak.

 Pál nagy hangsúlyt helyezett a munkatársak képzése, mint pl. Timóteus és Epafrász, illetve a gyülekezeti vezetők támogatására, ami az evangelizációt is erősítette. Vagyis stratégiai megfontoltság jellemezte a misszióját és a gyülekezeti tagok megtartásáért tett erőfeszítéseit. Adventista úttörőink az egyházszervezet újtestamentumi modelljét követték, amint az 1850-es években írt számos cikk is mutatja a Review and Herald folyóiratban. James White kijelentette: „Az Újszövetség Istentől eredő rendje elegendő Krisztus egyházának megszervezéséhez. Amennyiben többre lett volna szükség, ihletés útján megkaptuk volna” („Gospel Order” c. cikk, The Advent Review and Sabbath Herald. 1853. dec. 6. 173./old.).

 Az apostolok már jóval azelőtt elkezdtek tisztségviselőket kijelölni a jeruzsálemi gyülekezetben, hogy Pál írt e két gyülekezetnek. 

(ApCsel 6:1-6). Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat. (2) Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. (3) Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába, (4) mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. (5) Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát, (6) az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. /RÚF/; 

(ApCsel 11:30). Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz. /RÚF/

„A jeruzsálemi gyülekezet szervezetének például kellett szolgálnia a gyülekezetek előtt mindenütt, ahol az igazság hírnökei lelkeket nyernek meg az igazság számára” (Ellen G. White: Az apostolok története. 61./old.)

 Köztudott, hogy Pálnak időnként segítettek a munkatársai a levelei megírásában. Van, ahol Timóteust is megnevezi a levél egyik küldőjeként. 

  (2Kor 1:1). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: /RÚF/; 

(Filemon 1:1-25). Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak, (2) Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek: (3) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (4) Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, (5) mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről, (6) és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. (7) Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. (8) Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, (9) a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. (10) Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, (11) aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. (12) Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, (13) pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. (14) Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkntes legyen. (15) Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, (16) most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. (17) Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! (18) Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! (19) Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. (20) Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! (21) Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (22) Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. (23) Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, (24) Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. (25) Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel! /RÚF/ 

Viszont azért írja, hogy „én” és nem „mi”, mert e levelek mögött az ő tekintélye áll.

 White idézet: Pál a Kolossébeliekhez írt levelében felsorolja az Isten gyermekeinek adott gazdag áldásokat. Ezt mondja: „Nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében: minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel.” (Kol 1:9-11)

 Pál azt akarta, hogy efézusi testvérei megértsék, milyen nagy kiváltsága van a kereszténynek. Világosan és érthetően beszélt arról a csodálatos erőről és ismeretről, amelyet a Magasságos fiaiként és leányaiként ők is megszerezhetnek. Megvolt a lehetőségük, hogy „hatalmasan” megerősödjenek „az Ő Lelke által a belső emberben”; hogy „a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén” megérthessék „minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának”, és megismerjék „a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét” (Ef 3:16-19). Az apostol imája akkor érinti a legnagyobb kiváltságot, amikor azért könyörög, hogy „beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig”.

 Itt tárul elénk az a magasztos cél, amelyet mennyei Atyánk ígéreteibe vetett hit által érhetünk el, ha teljesítjük parancsait. Krisztus érdemei által nyitva áll előttünk az út a végtelen Hatalom trónjához. „Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32) Az Atya mérték nélkül adta Lelkét Fiának, és mi is meríthetünk Jézus teljességéből...

 Ádám elbukott fiai Jézus által „Isten fiai”-vá lehetnek. „A megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni.” (Zsid 2:11) A keresztény embernek a hit, a győzelem és az Istenben való öröm életét kell élnie… Jól mondta Nehémiás, Isten szolgája: „Az Úrnak öröme a ti erősségtek.” (Neh 8:10) Pál pedig így nyilatkozott: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” „Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.” (Fil 4:4; 1Thessz 5:16-18) ...

 Csak akkor támadhat fel újra az őskeresztény hit és kegyesség Isten hitvalló népe között, ha Isten törvénye visszakapja jogos helyét. – A nagy küzdelem, 476-478./old.

Pál és Kolossé

Nincs arra utaló feljegyzés, hogy Pál valaha járt volna Kolosséban, ami szintén sokat elárul evangelizációs stratégiájának eredményességéről. Először is, a városból származó Epafrász révén jutott el oda az evangélium.  

 (Kol 4:12). Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata. /RÚF/

(Kol 1:7). Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hű szolgája értetek. /RÚF/) 

Mit tudhatunk az ő megtéréséről? Valószínűleg az 1. század 50- es éveinek közepén történt, amikor Pál a közeli Efezusban tartózkodott, és „mindazok, akik Ázsiában laktak… meghallották az Úr igéjét”. (ApCsel 19:10), ÚRK; 

ApCsel 20:31. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. /RÚF/ 

A jelenések könyve szintén tanúsítja, hogy milyen széles körben terjedt az evangélium ezen a vidéken.

 (Jel 1:4). János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónja előtt vannak, /RÚF/

A siker legvalószínűbb magyarázata az lehet, hogy azok által jutott el még Kolosséba is, akik megtértek, amikor először meghallották az evangéliumot Páltól Efezusban, Kis-Ázsia legfontosabb városában, ami kikötőváros volt. Epafrász hallgatta Pál igehirdetését Efezusban, majd ő is a munkatársa lett, aztán elvitte az evangéliumot a maga városába, Kolosséba. A Laodiceától mintegy 15 km-re délkeletre fekvő Kolosséban csak most végeznek régészeti feltárásokat, így erről a városról kevesebbet tudunk, mint a térség jelentősebb településeiről. Az azonban biztos, hogy számottevő volt az ottani zsidó közösség, „Frígia körzetében a zsidók lélekszáma tízezerre volt tehető” (Arthur G. Patzia: New International Biblical Commentary: Ephesians, Colossians, Philemon. Peabody, MA, 1990, Hendrickson Publishers Inc., 10. köt. 3./old.). 

A Kolosséban vert pénzérmék arról tanúskodnak, hogy számos istenséget imádtak az ott élők – hasonlóan más római városok lakóihoz. A pogány szokások és erős kulturális hatások nyilván hatalmas kihívások elé állították a keresztényeket, nemcsak a városi evangelizáció tekintetében, hanem tiszta, evangéliumi hitük megőrzésében is. Kolossé másik prominens keresztény lakója Filemon volt, aki nagyjából Epafrásszal egy időben térhetett meg.

(Filem 1:15-16). Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, (16) most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. /RÚF/

(Kol 4:9). Vele megy Onészimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik. /RÚF/

 A római törvények értelmében Pálnak vissza kellett küldenie Onézimoszt Filemonhoz, ám az apostol Filemon szívére és keresztényi lelkiismeretére apellálva arra ösztönözte, hogy ne rabszolgájaként bánjon Onézimosszal, hanem mint hittestvérével. 

(Filem 1:16)most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. /RÚF/

White idézet: A kolosséi hívők, kiket a pogányság szokásai és befolyása vett körül, abban a veszélyben forogtak, hogy elszakadnak az egyszerű evangéliumtól. Pál tehát ettől óvta őket, amennyiben Krisztusra, mint egyedül megbízható Vezetőjükre irányította tekintetüket. „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne.”

 Krisztus előre megmondotta, hogy hitetők lépnek fel, kiknek befolyása által „a gonoszság megsokasodik” és „a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24:12). Ezek felől intette a tanítványokat, mert innen nagyobb veszélyek fenyegetik a gyülekezetet, mint üldöző ellenségeik részéről. Pál ismételten óva intette a hívőket ezektől az álnok tanítóktól. Elsősorban ettől a veszélytől óvakodjanak; mert amennyiben befogadják ezeket a hamis tanítókat, a tévelygésnek nyitják meg a kaput. Az ellenségnek lehetővé teszik, hogy az újonnan megtérteknek a lelki ítélőképességét elhomályosítsa és bizalmukat megrendítse.

 Krisztus a zsinórmérték, akihez szabva kell megvizsgálni az előadott tanokat. Mindazt, ami tanaival nem egyezik, utasítsák vissza.

 Isten Igéjének intelmei, a keresztény gyülekezetet minden oldalról fenyegető veszélyekre nézve ma is érvényesek. Miként az apostolok idejében igyekeztek emberek a Szentírásba vetett hitet hagyományok és bölcseletek által aláásni, úgy igyekszik az igazság örök ellensége ma is az érzékeknek hízelgő „magasabb kritika” irányzatával, a fejlődéselmélettel, spiritizmussal, teozófiával és panteizmussal a lelkeket tiltott útra csábítani. Sokak szemében a Biblia: olaj nélküli lámpa, mert bölcseleteikkel gondolataikat helytelen irányba terelték.

 A spiritizmus vagy spiritualizmus arra tanít tömegeket, hogy a vágy a legfőbb törvény; a féktelenség: szabadság; az ember csupán önmagának tartozik felelősséggel… Legnagyobb szükségletünk: erő – a magasabb rendű, tisztább és nemesebb életre. – Krisztusi élet, 344./old., november 26.

 A Kolossébeliekhez intézett levél tele van kiválóan értékes tanításokkal mindazok számára, akik Krisztus szolgálatában állnak; olyan tanokkal, amelyek kidomborítják az állhatatos célratörést, magasztos célkitűzést azok életében, akik helyesen képviselik az Üdvözítőt. Ha a hívő lemond mindenről, ami akadályozhatná haladásában a keskeny úton, vagy amivel visszatarthatna másokat erről az útról, akkor mindennapi életében irgalmasság, alázat, szelídség, türelem és Krisztus szeretete nyilvánul meg...

 A kereszténynek semmitől sem szabad visszariadnia azon igyekezetében, hogy elérje az Isten által előírt eszményt. Krisztus kegyelme és ereje által az erkölcsi és lelki tökéletesség ígérete szól mindenkihez. Jézus az erő forrása; az élet kútfeje. Elvezet Igéjéhez; a bűntől beteg lélek gyógyítására az élet fájáról nyújt leveleket. Odavezet Isten trónjához, és olyan imát helyez ajkunkra, amely által szoros összeköttetésbe jutunk vele. Érettünk megmozgatja a menny minden hatalmát. Minden léptünkkel érintkezésbe jutunk kiapadhatatlan erejével. – Lift Him Up, 264./old.