Pál imakérése

(Fil 1:9-11). és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, (10) hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, (11) és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. /RÚF/

Ez az ima a görögben csak negyvenhárom szóból áll, de felöleli mindazt, ami Pált foglalkoztatja, amit azután a levél többi részében részletesebben kifejt: szeretet, ismeret, helyes ítélőképesség, tisztaság, Jézus Krisztus általi igazság és az, hogy nem okozunk botránkozást. A gyülekezet egészére teszi a hangsúlyt az imádságban, mint ahogy a hálaadással is. Teljes mértékben másokra összpontosít, az egész gyülekezetért, a jólétükért könyörög. Vizsgáljuk meg alaposabban ennek a szakasznak egyes részeit!

„…a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek” (Fil 1:9), /RÚF/.

Az apostol nemcsak azt kéri, hogy több szeretet legyen közöttük, hanem annak egy bizonyos irányba kell tartania: „ismerettel és igazi megértéssel” (Fil 1:9), /RÚF/. Ne csupán elméleti, hanem a lelki dolgok ismerete legyen, amire csak az Istennel való kapcsolat és az Ige tanulmányozása által lehet szert tenni.

(Ef 1:17. és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; /RÚF/;

(Ef. 4:13). míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra /RÚF/;

(1Tim 2:4). Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. /RÚF/

Helyes ítélőképesség. „Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók” (Fil 1:10) – magyarázza Pál.

Tisztaság. A görög szó jelentése: „napfényben megítélt”, és a tettek folt nélküli tisztaságára utal. „A keresztények minden tette legyen olyan átlátható, mint a napfény” (Ellen G. White: Reflecting Christ. 71. o.)

Ne botránkoztassunk. Ez azt jelenti, hogy ne váljunk botránykővé mások számára, ne mondjunk vagy tegyünk olyat, ami megnehezítené a hitet mások számára.

Krisztus általi igazság. A Római és a Galáciai levélben Pál hosszasan fejtegeti ezt a témát, majd (Filippi 3. fejezetében) még bővebben foglalkozik vele. Nincs saját igazságunk, csak az, amit Krisztus által kapunk.

(Filippi 3:1-21). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. (4) Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: (5) nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, (6) buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. (7) Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. (8) Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, (10) hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, (11) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (12) Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. (13) Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, (14) de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; (16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. (17) Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. (18) Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; (19) kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. (20) Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, (21) aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. /RÚF/

Minden egyéb tevékenységünk mellett hogyan érhető el, hogy „a szeretet egyre inkább gazdagodjék” (Fil 1:9), /RÚF/ bennünk? Miért olyan fontos ez a keresztényi életben?

1Kor 13:1-8. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8)A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. /RÚF/

White idézet: Epafroditusszal Pál levelet küldött a filippi hívőknek, amelyben megköszönte nekik adományaikat. Az összes gyülekezet közül a filippi közösség gondoskodott legbensőségesebben az apostol szükségleteiről. „Tudjátok pedig ti is, filippibeliek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül. Mert már Thessalonikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre. Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra; megkaptam pedig mindent és bővölködöm, beteltem, vévén Epafroditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.” (Fil 4:15-18)

„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig. Aminthogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangéliumnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben. Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után... És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben, hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1:2–11)

Pált fogságában Isten kegyelme erősítette meg, és tette lehetővé számára, hogy nyomorúságában örvendhessen. Teljes hittel és bizonysággal írta a filippi testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált. „Tudtotokra akarom pedig adni atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangéliumnak; annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt, és többen az Úrban való atyafiak közül, bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az igét.” (Fil 1:12-14)

Az apostolnak ez a tapasztalata tanulságot nyújt számunkra, mivel feltárja előttünk Isten munkamódszerét. Az Úr győzelemmé változtathatja azt, amit mi eredménytelenségnek és vereségnek látunk. Bennünket az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk, és csak a láthatókra nézünk ahelyett, hogy a hit szemeivel a láthatatlanra tekintenénk. Ha azután szerencsétlenség és nyomorúság szakad reánk, azonnal készek vagyunk vádolni Istent, hogy elhanyagol és kegyetlen hozzánk. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk fölötte, mert nem gondoljuk meg, hogy Isten így is csak javunkat akarja. Bárcsak megtanulnánk, hogy a csapások Isten magasztos tervének egy részét képezik; hogy a keresztény a nyomorúság ostora alatt néha többet tehet Mesteréért, mintha nyilvánosan szolgálatában munkálkodna.

Pál a filippibeliek elé a keresztényi élet példaképéül Krisztust állította, „aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6-8) – Az apostolok története, 479-481./old.

Evangéliumi közösség

(Fil 1:3-8). Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, (4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, (5) mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. (6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. (7) Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. (8) Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetével /RÚF/

Pál alapította a gyülekezetet Filippiben, soraiban érezhető is a levelét átható keresztényi kötődés melegsége. Az apostolt több száz kilométer választja el a gyülekezettől és annak tagjaitól, fogságban van, láncok között, mégis szívén viseli a sorsukat, vágyakozik utánuk „Krisztus Jézus szeretetében” (Fil 1:8), /ÚRK/, hálát ad Istennek értük. Hálaimája nyomán felvillan előttünk Jézus közbenjárói szolgálata is, amit a mennyben értünk végez

A főpap mellényén (hósen) tizenkét drágakő jelképezte Izrael tizenkét törzsét. A népet a „szívén viselve” kellett közbenjárnia értük.

(2Móz 28:29). Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az Úr előtt. /RÚF/

Ennél még nagyobb jelentőséggel bír, hogy Jézus a mennyei szentélyben főpapként képviseli népét az Atya előtt.

(Fil 1:3) Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, megfogalmazása kissé homályos, de alátámasztja, hogy jó kapcsolat volt Pál és a filippibeliek között. Általában úgy fordítják, hogy az apostol megemlékezik róluk imájában, de a szöveg utalhat arra is, hogy ők emlékeznek meg Pálról, ami mindenképpen kiemeli a szoros kapcsolatot közöttük. Pál „részesedett” Krisztus szenvedéseiben

(Fil 3:10). hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához /RÚF/ a filippibeliek pedig „közösséget vállaltak” (görögül: szügkoinóneó) Pál szenvedéseiben

(Fil 4:14-15), /ÚRK/ és anyagilag is támogatták a szolgálatát. Ez a kölcsönösség megvolt „az első naptól fogva mind ez ideig”

(Fil 1:5),mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. /RÚF/ az apostol ezért ad hálát és imádkozik értük örömmel

(Fil 1:4) és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, /RÚF/

A fogsága körülményeit Pál meglepő módon eléggé pozitívan írja le, mint ami alkalmat ad neki

„az evangélium védelmére és megerősítésére” (Fil 1:7), /ÚRK/.

E két jogi kifejezés használatából arra következtethetünk, hogy közeledett a tárgyalásának az ideje, miközben ő aktívan beszélt az evangéliumról a katonáknak és a látogatóknak. Egyaránt lényeges a támadásokkal szemben az evangélium védelmezése (görögül: apologia), valamint örök értékeinek megerősítése. Úgy tűnik, hogy Pált kevésbé foglalkoztatta saját sorsa, mint az evangélium igazolása. Akár él, akár hal, bízik abban, hogy Isten elvégzi „a jó dolgot”, amit elkezdett a benne bízókban

(Fil 1:6) Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. /RÚF/.

White idézet: Pál apostol filippi működése egy gyülekezet megalakulását eredményezte, amelynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, de mindenekfölött az a készsége, amellyel Krisztusért minden szenvedést elviselt, a megtértekre mély és tartós benyomást gyakorolt. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, amelyekért az apostol oly sok áldozatot hozott, és szívvel-lélekkel odaszentelték életüket Üdvözítőjük ügyének.

Ez a gyülekezet sem kerülhette el az üldöztetést. Kitűnik ez Pálnak a gyülekezethez intézett egyik leveléből. Ezt írja: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért nemcsak, hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette: Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.” De a hitben mégis olyan állhatatosak voltak, hogy elmondhatta róluk: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben, mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig.” (Fil 1:29-30, 3-5)

Borzalmas az a küzdelem, amely a jó és rossz hatalom között folyik a fontosabb helyeken, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják. „Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Isten gyülekezete az idők végezetéig harcolni fog azokkal, akik a gonosz angyalok hatalma alatt állnak.

Az őskeresztényeknek gyakran kellett szembeszállniuk a sötétség hatalmaival. Az ellenség minden ravasz fortéllyal és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, amikor a földön minden gyorsan a végéhez közeledik, Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ behálózására. Terveket kovácsol a kedélyek foglalkoztatására, és a figyelmet eltereli az üdvösség elnyerése érdekében fontos igazságoktól. Eszközei azon buzgólkodnak, hogy minden helyen egyesítsék azokat, akik ellenségei Isten törvényének. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltsen, és a tömegekben olyan buzgalmat szít, amely a történelemben példa nélküli.

A gonoszság tetőfokára hág. Mégis az evangélium pásztorai gyakran hangoztatják: „Béke, béke, nincs veszély!” Azonban Isten hűséges hírnökei folytassák csak munkájukat. A menny fegyverzetét felöltve, mindvégig bátran és győztesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg minden lélek, akihez eljuthatnak, meg nem ismerte a napjainknak szóló evangéliumi üzenetet. – Az apostolok története, 218-220./old.

Pál levelei

 „Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.” (Fil 1:6), /ÚRK/

Pál tudatosan köszöntéssel és hálaadással kezdi a leveleit: „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor tiértetek könyörögvén” (Kol 1:2-3)

Pálhoz hasonlóan mi szintén sok mindenért hálásak lehetünk. Valóságosan tapasztaljuk Isten kegyelmét, ami még az angyalok számára is felfoghatatlan. Ugyanez igaz Isten békességével kapcsolatban, aminek része a vele való összhang és a szeretetéből fakadó reménység.

Ugyanakkor jó elismerni embertársainkat, és remélni, hogy ők is értékelik, amit értük teszünk. A szülők imádkoznak, hogy gyermekeik szeressék Istent és valamikor értékeljék a lehető legjobb neveltetésük érdekében hozott komoly áldozataikat – ha most még nem tennék is. Emberként sokszor hibázunk, és tanulunk a hibáinkból (legalábbis kellene).

White idézet: Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással (Kol 4:2). Péter így figyelmezteti a hívőket: „Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.” (1Pt 4:7) Pál apostol is int bennünket: „Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil 4:6) Júdás levelében a következőket olvashatjuk: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében.” (Júd 20–21) A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket.

Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara.

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely tőle árad, ki a titkokat látja, s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!

Imádkozzatok kamrátokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. – Jézushoz vezető út, 97-98. o.