Ismerjük meg Krisztust

(Fil 3:10-16). Hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, (11) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (12) Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. (13) Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, (14) de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; (16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. /RÚF/

 Nincs annál fontosabb, hogy ismerjük Krisztust, és ebből következően Ő is ismer bennünket, vallást tesz rólunk mennyei Atyja előtt. 

 (Mt 7:21-23). Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (22) Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? (23) És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! /RÚF/; 

(Mt 10:32-33). Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, (33) aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. /RÚF/

Hogyan ismerhetjük meg? Írott Igéje által, ha olvassuk és aszerint élünk. Szemtől szemben nem láthatjuk úgy, ahogy a tanítványok látták, akik még a személyes ismeretség dacára sem tudták mindig felfogni a szavait. Ebből is kitűnik, hogy szükségünk van a Szentlélek vezetésére. 

(Jn 16:13). amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. /RÚF/ 

Minél jobban ismerjük Krisztust, annál közelebb kerülünk hozzá, mert tapasztaljuk „az Ő feltámadásának erejét” (Fil 3:10), ami bennünket is új életre támaszt fel.

 (Róm 6:4). A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. /RÚF/

A Jézushoz való közelkerülés másik útja „az ő szenvedéseiben való részesedés” (Fil 3:10) /ÚRK/. Minden megpróbáltatás, amibe belekerülünk, minden elviselt fájdalom segít, hogy jobban megértsük és értékeljük azt, amin Jézus átment értünk. Mindez hozzájárul, hogy jobban megértsük Őt és az akaratát. A Jézushoz való közeledés harmadik módja, ha „nekifeszülve célegyenest futok” (Fil 3:14), /ÚRK/. Mi ez a cél? Egyedül itt fordul elő az Újszövetségben az erre vonatkozó görög szó (szkoposz). Egy verseny célvonalára utal, valamint a győztesnek járó díjra. Pál úgy fogalmaz, hogy „Isten felülről való elhívásának jutalma… amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3:14, ÚRK). 

Krisztus a halála és feltámadása után felemeltetett a mennybe, és Isten bennünket is hív, hogy nyerjük el ugyanazt a mennyei jutalmat – az örök életet. Természetesen még nem értük el. Addig nem válunk teljes mértékben tökéletessé, amíg „nyomorúságos testünk” át nem változik „az ő dicsőséges testének hasonlóságára” (Fil 3:21), /ÚRK/. Viszont mivel ismerjük Őt, naponta meghívjuk az életünkbe, folyamatosan igyekszünk a cél felé, mindenféleképpen törekszünk Jézushoz hasonlóvá válni. Ezt az „egyet” tartja Pál is szem előtt. Éppen úgy, mint egy futóversenyen sem arra figyel az ember, hogy honnan indult, vagy ki van a nyomában. Egyedül arra fókuszál, ami előtte van – a mennyben váró jutalomra. Szinte látjuk magunk előtt a képet: a minden izmát megfeszítő, „nekidőlő” futót, aki csak a célvonalra összpontosít.

(1Kor 9:24-27. Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. (25) Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. (26) Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, (27) hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. /RÚF/

A hitéletünkben miért igen fontos, hogy ne hátrafelé nézegessünk, csak a bűneinkre, kudarcainkra gondoljunk, hanem előre nézzünk, arra, amit Isten már most megígért Krisztusban?

 White idézet: Pál nagyon sokat tett. Bölcs tanító volt. Levelei tele vannak helyes elveket bemutató tanulságos leckékkel. Sátorkészítőként kétkezi munkával kereste a kenyerét… A gyülekezetek nehéz terheit hordozta. Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy rámutasson a hibákra, hogy azokat helyre tudják hozni, hogy ne kelljen csalódniuk, és ne távolodjanak el Istentől. Igyekezett mindig segíteni a nehéz helyzetben, mégis kijelenti: „Egyet cselekszem…” Sok felelősség hárult rá, mégis mindig erre az „egyre” összpontosított. Isten állandó jelenlétének az érzete arra késztette, hogy folyton Jézust, hitének Szerzőjét és Bevégzőjét szemlélje.

 Az a magasztos cél késztessen minden keresztény munkást arra, hogy fenntartás nélkül szentelje életét Isten szolgálatára, amely Pált is arra bírta, hogy minden fáradtság és viszontagság ellenére is haladjon előre. A világ csábítani fogja; igyekszik figyelmét elvonni az Üdvözítőről; a hívő azonban törtessen célja felé. Mutassa meg a világnak, az angyaloknak és az embereknek, hogy reménységének megvalósulása, megvalósítása minden áldozatot és erőfeszítést megér, mert elvezet Isten színe elé.

 Krisztus legkisebb tanítványa is a menny honpolgárává válhat az Istentől való romolhatatlan örökségre, amely nem hervad el. Bárcsak mindenki a mennyei ajándékot választaná, és olyan örökséget nyerne Istentől, amelyre való jogcímet semmi nem tudja elpusztítani, amely nem ér véget. Ó, bárcsak mindenki a mennyei ajándékot választaná, hogy Isten örököse lehessen, olyan örökség birtokosa, amely örökre eltétetett! Ó, ne a világot válaszd, hanem a jobb örökséget! Haladj előre, fuss a cél felé – a Krisztus Jézusban való mennyei elhívás jutalma felé.

 Nemsokára meglátjuk Királyunk megkoronázását. Azok, akik életüket elrejtették Krisztusban, és megharcolták a hit nemes harcát a földön, a Megváltó dicsőségében fénylenek majd Isten országában. – ConFlict and Courage, 353./old.

 Krisztus az Atya tökéletes kinyilatkoztatása… Istent még soha senki nem látta – mondja az Ige –, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, nyilatkoztatja ki Őt. Csak Krisztus megismerése által ismerhetjük meg Istent. És amint Őt szemléljük, elváltozunk képmására, s felkészülünk arra, hogy eljövetelekor találkozzunk Vele…

 Most van itt az ideje, hogy felkészüljünk az Úr Jézus jövetelére. A készenlét nem nyerhető el egy pillanat alatt. Odaadó munkálkodással párosult éber várakozás és vigyázás jelenti a felkészülést az ünnepélyes eseményre. Isten gyermekei így dicsőítik meg Őt. Az élet sürgés-forgása közepette bátorító, reménységet adó és hívó szavakat szólnak majd. Mindenüket a Mester szolgálatára szentelik. Így készülnek arra, hogy találkozzanak Urukkal, és amikor eljön, örömmel kiáltanak fel: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” – Maranatha, 76./old.

Krisztus hite

 

Ne értsük félre, amit Pál itt hangsúlyoz! A damaszkuszi úton fantasztikus váltás történt. Régi, a törvényen alapuló életét felcserélte a Krisztusban való élettel, „hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne”. 

(Fil 3:8-9). Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján /RÚF/ 

(2Kor 5:21). Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/ 

(Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/

(Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ 

(Kol 2:9). Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg /RÚF/

Sokan és sokat foglalkoztak már azzal a páli megfogalmazással, hogy „Krisztusban”. Nem meglepő, hogy a legjobb magyarázat éppen tőle származik: 

(Ef 1:10) „az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak”  /ÚRK/. 

(1Kor 1:30) Kezdettől fogva ez volt Isten célja, és Pál világossá teszi, hogyan is történik ez: „általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul lett nekünk” /ÚRK/

Krisztusban lenni – ez felölel mindent, ami a megváltási tervben benne van: lelki intelligenciánk (bölcsességünk) felébredésétől a hit általi megigazuláson (igazságon) és a mennyre való felkészülésünkön (megszentelődésünkön) át egészen a második advent idején történő megdicsőülésünkig (üdvözülésünkig). A megváltás elejétől a végéig Krisztus munkája, amit értünk és bennünk végez. Tehát Krisztust megnyerve a miénk minden, amire szükségünk van. 

Pál felismerte, hogy a „saját igazsága” nem valódi igazság, hiszen a törvény nem adhat életet azt csak Krisztustól kaphatjuk, hit által. Itt nem akármilyen hitről van szó, hiszen az ördögök is hisznek és rettegnek.

 (Gal 3:21-22). A törvény tehát az ígéretek ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. (22) De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. /RÚF/

(Jak 2:19). Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. /RÚF/

 Egyedül „a Krisztusban való hit” üdvözít. Csak az Ő hite maradéktalanul engedelmes. (A „hit” görögül pisztisz, még azt is jelenti, hogy „hűség”.) Tehát ha Krisztusban vagyunk, Ő bennünk él akkor belé vetett hitünkkel az Ő hite által élünk. 

(Fil 3:9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján /RÚF/

(Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/), 

White idézet: Nagy munkát kell végezni: be kell mutatni a Biblia üdvözítő igazságait a világnak. Ezeket az eszközöket Isten rendelte a földön uralkodó erkölcsi romlás megfékezésére. Krisztus az életét adta, hogy az ember újra elnyerhesse Isten képmását. Kegyelmének ereje gyűjti egybe az embereket az igazság iránti engedelmességre. Akik megtapasztalják lelkükben az igazság megszentelő erejét, be kell mutatniuk az igazságot azoknak is, akik még nem ismerik. Sosem lesz nemesebb és magasztosabb feladatuk… 

Erre a munkára senki sem képes, ha nem készül naponta, és nem tanulja meg az Istentől küldött Tanítómester szavait. Most kell elvetni az evangélium magvait. Szórnunk kell a magot, hogy majd a legkiválóbb gyümölcsöket teremje meg. Nincs vesztegetni való időnk. Iskoláinknak egyre inkább el kell mélyülnie a krisztusi munkában. Csak az emberi szívben és elmében munkálkodó isteni kegyelem képes megőrizni gyülekezeteinkben és iskoláinkban a feddhetetlenség légkörét… 

A korábban kapott üzenetek révén olyan igazságok birtokosai vagyunk, amelyek – ha engedjük – csodálatos megújulási munkát fognak véghez vinni a jellemünkben. Ezek készítenek fel bennünket Isten országára. Nagy előjogunk folyamatosan fejlődni a keresztényi együttlét magasabb szintjére… 

Tévelygő életünkből az evangéliumi hitre kell megtérnünk. Krisztus követői ne próbáljanak maguktól világítani. Ha szüntelenül Krisztus életét szemlélik, szívük és elméjük elváltozik az Ő képmására, és akkor természetes módon fognak világítani. Isten nem a jóság fitogtatását várja el tőlünk. Fia ajándékában megtett mindent annak érdekében, hogy életünket a mennyei elvek határozzák meg, és csak ezen eszközök felhasználása fogja bemutatni Jézust a világnak. Ha Isten népének tagjai megtapasztalják az újjászületést, akkor becsületességük, igazságuk, hűségük és helyes elveik erről az újjászületésről tesznek bizonyságot. – Lift Him Up, 171./old. 

Isten Igéje a mi életbiztosításunk. Isten Fiának testét enni és vérét inni valójában ezt jelenti: az Igét tanulmányozni és alkalmazni az életben, és elfogadni minden előírását. Akik ilyen módon részesülnek Isten Fiában, Krisztussal együtt az isteni természet részeseivé válnak. Szent légkört lélegeznek be, amelyben a lélek igazi életre kelhet. Életük az Igében talált szent elvekről tesz bizonyságot – mert a Szentlélek átformálta őket, és mert Krisztus halála és feltámadása révén elnyerték a halhatatlanság biztosítékát. Még ha földi testük megromol is, a hitelveik megtartják őket, mivel az isteni természet részesei lettek. Mivel Krisztus feltámadt a halálból, ők is belekapaszkodnak a feltámadás ígéretébe, és örök jutalmat nyernek. 

Ez egy örökérvényű igazság, amit maga Krisztus tanított. Megígérte, hogy feltámasztja az igazakat, hiszen az életét adta a világért. „Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.” (Jn 6:57) „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik.” (35. v.) – The Upward Look, 78./old.

Az igazság fontos dolog

 

A Pált korábban büszkeséggel eltöltő dolgok valójában a hit akadályainak bizonyultak, mert eltakarták előle, hogy milyen nagy szüksége van Krisztusra. Az apostol az üzleti világ nyelvezetével (pl. nyereség, kár) ír a lelki leltárkönyvéről, ami a Krisztusban való hitre jutása előtti időben jellemezte. Nem szoktunk erre gondolni, de minden embernek van egy „lelki leltárkönyve”. Korábban Pál inkább a kor zsidó értékrendjéhez szabta a leltára tételeit, nem a Jézus által tanított bibliai értékekhez. Megtérése után azonban lelki leltárkönyve egészen megváltozott, mert alapvetően átalakult az értékrendje – a judaizmus „valutájáról” átváltott a „mennyei valutára”. „Aki a mennyből jött, beszélhet a mennyről, Ő igazán képes bemutatni a mennyei értékek tételeit, amelyeket képmásával és aláírásával pecsételt meg. Jól tudja, milyen veszélyek közé kerültek, akiknek a romlásból való felemeléséért jött, hogy majd maga mellé ültethesse őket a trónján. Rámutat, milyen veszélyei vannak annak, ha haszontalan és káros dolgokra fecsérlik ragaszkodásukat. A földi dolgokról a mennyeiek felé kívánja terelni a figyelmünket, hogy ne pazaroljunk időt, talentumot és alkalmat teljesen hiábavaló dolgokra”. (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1890. július 1.)

 Az 1. századi judaizmus világában Pál gyorsan emelkedett felfelé fényes csillagként, míg a damaszkuszi úton meg nem vakította a megdicsőült Jézus látványa. (Apostolok cselekedetei 9. fejezet) Ekkor helyreállt lelki látása, tisztán kezdett látni.

 János evangéliuma 9. fejezete  beszámol valaki másnak a történetéről is, aki korábban vak volt, de aztán tisztán meglátta Jézust. Jézus ezt mondta magáról: azért jött „e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek” (Jn 9:39). Hogyan alkalmazható ez az elv a mi életünkre?

(ApCsel. 9:1-43). Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, (2) és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (3) Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, (4) és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (5) Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. (6) De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. (7) A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. (8) Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, (9) és három napig nem látott, nem evett és nem ivott. (10) Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. (11) Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, (12) és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. (13) Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, (14) és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. (15) Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. (16) Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. (17) Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. (18) És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, (19) majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, (20) és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. (21) Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? (22) De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. (23) Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. (24) Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, (25) de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. (26) Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. (27) Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében. (28) Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. (29) Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele. (30) Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. (31) Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott. (32) Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is. (33) Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan. (34) Péter így szólt hozzá: Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat! Az azonnal felkelt. (35) Lidda és Sárón lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. (36) Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. (37) Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, a felső szobában ravatalra tették. (38) Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: Jöjj át hozzánk mielőbb! (39) Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, és sírva mutogatták azokat az ingeket meg ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. (40) Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. (41) Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította, majd behívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. (42) Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. (43) Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál. /RÚF/

 Mégis mi lehetne értékesebb az örök életnél a mennyben és az újjáteremtett földön? Ám a világi értékek sokakat elvakítanak, akik nem mérik ezt fel. A dolgok természetéből adódóan szemben állnak egymással azok a dolgok, amiket itt nagyra becsülnek 

(Mt 13:22). A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. /RÚF/; 

(Lk 4:5-6). Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, (6) és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. /RÚF/; 

(1Jn 2:16). Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. /RÚF/

és a mennyei értékek – a Krisztushoz való hasonulás és az üdvösség.

 A világ elvakíthat bennünket a mennyei igazságokra, mindarra, ami igazán fontos. Mi a titka annak, hogy képesek legyünk a valóban lényeges dolgokra összpontosítani?

 White idézet: Krisztus tanúivá kell lennünk; hogy azok lehessünk, naponta növekednünk kell, hogy Jézust teljesen visszatükröző férfiak és nők lehessünk. Kiváltságunk, hogy minden nap egyre inkább hozzá hasonlóvá válhatunk. Akkor megkapjuk az erőt, hogy iránta való szeretetünket emelkedettebb, tisztább beszéddel fejezzük ki; gondolataink kiszélesednek és elmélyülnek, ítéletünk egészségesebb és megbízhatóbb lesz, tanúságtételünk pedig élettel telibbé és magabiztosabbá válik. Ne ápoljuk a földies nyelvezetet, és ne folyjunk bele az emberek beszélgetéseibe, hogy Kánaán nyelvezete új és idegenszerű legyen számunkra. Krisztus iskolájában kell tanulnunk; sokan mégis megelégednek a nagyon alacsony szintű lelki tapasztalatokkal, mivel imádságukból és tanúságtételükből látszik, hogy igen csekély ismerettel rendelkeznek a lelki dolgokról. Az örök dolgokkal kapcsolatosan sokkal felületesebben hozunk ítéletet, mint mikor földi, időleges ügyeinkről van szó.

 A keresztények hűséges tanulók legyenek Krisztus iskolájában, hogy mindig egyre többet tanuljanak a mennyről, Isten szaváról és akaratáról; egyre jobban meg kell ismerniük az igazságot, és megtanulniuk, hogy miként használhatják fel hűségesen az ismeretet, melyre szert tettek. – Isten Fiai és leányai, 72./old., március 6.

 Némelyek szolgálatában, amit Isten nevében végeznek, csak önzés és önfelmagasztalás van. Isten gyűlöli a képmutatást. Amikor az emberek a Szentlélek keresztségében részesülnek, megvallják bűneiket, bűnbocsánatot nyernek, vagyis fel lett kínálva nekik a megigazulás. De nem szabad olyan emberek bölcsességére támaszkodnunk, akik megtéretlenek, nem alázkodnak meg, és vakok a feddhetetlenséggel s az igazság általi megszentelődéssel kapcsolatosan. Csak ha levetkőzik önigazultságukat, akkor láthatják meg lelki szegénységüket. Csak így fognak eljutni arra a testvéri szeretetre, amely arról tesz bizonyságot, hogy közösségük van Krisztussal. Csak ekkor fogják értékelni a keresztény egyház missziómunkájának magasztos jellegét…

 Sokan megelégednek azzal is, ha az Úr apró szolgálatokat bíz rájuk. Ők azonban csak gyenge keresztények. Krisztus önmagát adta a bűnösökért. Milyen törődést kellene tehát tanúsítanunk a lelkek megmentése iránt látva azt, hogy emberek vesznek el a bűnben! Ezek a lelkek drága áron vétettek.

 Isten Fiának golgotai halála személyes értékük mércéje. Nap mint nap élet-halál kérdésében kell dönteniük – vagy örök életet nyernek, vagy örök kárhozatra jutnak. Ennek ellenére azok, akik az Úr szolgáinak vallják magukat, megelégednek a jelentéktelen dolgokkal való törődéssel. Konfliktusban állnak egymással. Ha az Úr munkájára szentelnék az életüket, nem csatároznának, nem vitatkoznának, mint szófogadatlan gyermekek. Minden kéz vállalná a szolgálatot. Mindenki az őrhelyén állna, teljes szívvel és lélekkel munkálkodna Krisztus keresztjének misszionáriusaként. A Lélek Krisztus munkatársainak a szívében időzne, és csak az igazságot cselekednék. Szolgálatukkal a munkások együttérzést és imádságos lelkületet vinnének be az életre kelt gyülekezetbe. Krisztustól várnák az utasításokat, és nem jutna idejük a nézeteltérésekre, konfliktusokra. – This Day with God, 326./old., november 13.