Az igazság fontos dolog

 

A Pált korábban büszkeséggel eltöltő dolgok valójában a hit akadályainak bizonyultak, mert eltakarták előle, hogy milyen nagy szüksége van Krisztusra. Az apostol az üzleti világ nyelvezetével (pl. nyereség, kár) ír a lelki leltárkönyvéről, ami a Krisztusban való hitre jutása előtti időben jellemezte. Nem szoktunk erre gondolni, de minden embernek van egy „lelki leltárkönyve”. Korábban Pál inkább a kor zsidó értékrendjéhez szabta a leltára tételeit, nem a Jézus által tanított bibliai értékekhez. Megtérése után azonban lelki leltárkönyve egészen megváltozott, mert alapvetően átalakult az értékrendje – a judaizmus „valutájáról” átváltott a „mennyei valutára”. „Aki a mennyből jött, beszélhet a mennyről, Ő igazán képes bemutatni a mennyei értékek tételeit, amelyeket képmásával és aláírásával pecsételt meg. Jól tudja, milyen veszélyek közé kerültek, akiknek a romlásból való felemeléséért jött, hogy majd maga mellé ültethesse őket a trónján. Rámutat, milyen veszélyei vannak annak, ha haszontalan és káros dolgokra fecsérlik ragaszkodásukat. A földi dolgokról a mennyeiek felé kívánja terelni a figyelmünket, hogy ne pazaroljunk időt, talentumot és alkalmat teljesen hiábavaló dolgokra”. (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1890. július 1.)

 Az 1. századi judaizmus világában Pál gyorsan emelkedett felfelé fényes csillagként, míg a damaszkuszi úton meg nem vakította a megdicsőült Jézus látványa. (Apostolok cselekedetei 9. fejezet) Ekkor helyreállt lelki látása, tisztán kezdett látni.

 János evangéliuma 9. fejezete  beszámol valaki másnak a történetéről is, aki korábban vak volt, de aztán tisztán meglátta Jézust. Jézus ezt mondta magáról: azért jött „e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek” (Jn 9:39). Hogyan alkalmazható ez az elv a mi életünkre?

(ApCsel. 9:1-43). Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, (2) és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (3) Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, (4) és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (5) Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. (6) De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. (7) A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. (8) Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, (9) és három napig nem látott, nem evett és nem ivott. (10) Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. (11) Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, (12) és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. (13) Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, (14) és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. (15) Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. (16) Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. (17) Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. (18) És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, (19) majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, (20) és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. (21) Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? (22) De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. (23) Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. (24) Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, (25) de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. (26) Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. (27) Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében. (28) Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. (29) Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele. (30) Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. (31) Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott. (32) Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is. (33) Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan. (34) Péter így szólt hozzá: Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat! Az azonnal felkelt. (35) Lidda és Sárón lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. (36) Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. (37) Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, a felső szobában ravatalra tették. (38) Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: Jöjj át hozzánk mielőbb! (39) Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, és sírva mutogatták azokat az ingeket meg ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. (40) Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. (41) Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította, majd behívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. (42) Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. (43) Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál. /RÚF/

 Mégis mi lehetne értékesebb az örök életnél a mennyben és az újjáteremtett földön? Ám a világi értékek sokakat elvakítanak, akik nem mérik ezt fel. A dolgok természetéből adódóan szemben állnak egymással azok a dolgok, amiket itt nagyra becsülnek 

(Mt 13:22). A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. /RÚF/; 

(Lk 4:5-6). Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, (6) és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. /RÚF/; 

(1Jn 2:16). Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. /RÚF/

és a mennyei értékek – a Krisztushoz való hasonulás és az üdvösség.

 A világ elvakíthat bennünket a mennyei igazságokra, mindarra, ami igazán fontos. Mi a titka annak, hogy képesek legyünk a valóban lényeges dolgokra összpontosítani?

 White idézet: Krisztus tanúivá kell lennünk; hogy azok lehessünk, naponta növekednünk kell, hogy Jézust teljesen visszatükröző férfiak és nők lehessünk. Kiváltságunk, hogy minden nap egyre inkább hozzá hasonlóvá válhatunk. Akkor megkapjuk az erőt, hogy iránta való szeretetünket emelkedettebb, tisztább beszéddel fejezzük ki; gondolataink kiszélesednek és elmélyülnek, ítéletünk egészségesebb és megbízhatóbb lesz, tanúságtételünk pedig élettel telibbé és magabiztosabbá válik. Ne ápoljuk a földies nyelvezetet, és ne folyjunk bele az emberek beszélgetéseibe, hogy Kánaán nyelvezete új és idegenszerű legyen számunkra. Krisztus iskolájában kell tanulnunk; sokan mégis megelégednek a nagyon alacsony szintű lelki tapasztalatokkal, mivel imádságukból és tanúságtételükből látszik, hogy igen csekély ismerettel rendelkeznek a lelki dolgokról. Az örök dolgokkal kapcsolatosan sokkal felületesebben hozunk ítéletet, mint mikor földi, időleges ügyeinkről van szó.

 A keresztények hűséges tanulók legyenek Krisztus iskolájában, hogy mindig egyre többet tanuljanak a mennyről, Isten szaváról és akaratáról; egyre jobban meg kell ismerniük az igazságot, és megtanulniuk, hogy miként használhatják fel hűségesen az ismeretet, melyre szert tettek. – Isten Fiai és leányai, 72./old., március 6.

 Némelyek szolgálatában, amit Isten nevében végeznek, csak önzés és önfelmagasztalás van. Isten gyűlöli a képmutatást. Amikor az emberek a Szentlélek keresztségében részesülnek, megvallják bűneiket, bűnbocsánatot nyernek, vagyis fel lett kínálva nekik a megigazulás. De nem szabad olyan emberek bölcsességére támaszkodnunk, akik megtéretlenek, nem alázkodnak meg, és vakok a feddhetetlenséggel s az igazság általi megszentelődéssel kapcsolatosan. Csak ha levetkőzik önigazultságukat, akkor láthatják meg lelki szegénységüket. Csak így fognak eljutni arra a testvéri szeretetre, amely arról tesz bizonyságot, hogy közösségük van Krisztussal. Csak ekkor fogják értékelni a keresztény egyház missziómunkájának magasztos jellegét…

 Sokan megelégednek azzal is, ha az Úr apró szolgálatokat bíz rájuk. Ők azonban csak gyenge keresztények. Krisztus önmagát adta a bűnösökért. Milyen törődést kellene tehát tanúsítanunk a lelkek megmentése iránt látva azt, hogy emberek vesznek el a bűnben! Ezek a lelkek drága áron vétettek.

 Isten Fiának golgotai halála személyes értékük mércéje. Nap mint nap élet-halál kérdésében kell dönteniük – vagy örök életet nyernek, vagy örök kárhozatra jutnak. Ennek ellenére azok, akik az Úr szolgáinak vallják magukat, megelégednek a jelentéktelen dolgokkal való törődéssel. Konfliktusban állnak egymással. Ha az Úr munkájára szentelnék az életüket, nem csatároznának, nem vitatkoznának, mint szófogadatlan gyermekek. Minden kéz vállalná a szolgálatot. Mindenki az őrhelyén állna, teljes szívvel és lélekkel munkálkodna Krisztus keresztjének misszionáriusaként. A Lélek Krisztus munkatársainak a szívében időzne, és csak az igazságot cselekednék. Szolgálatukkal a munkások együttérzést és imádságos lelkületet vinnének be az életre kelt gyülekezetbe. Krisztustól várnák az utasításokat, és nem jutna idejük a nézeteltérésekre, konfliktusokra. – This Day with God, 326./old., november 13.