Tekints Istenre

(Lk 22:27). Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Éles ellentétben áll Jézus végtelen alázatának példája azzal, ahogy a tanítványok vágytak a nagyságra, vagy amikor azt hitték, hogy jobbak a társaiknál. Jézus így beszélt: 

„Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk 22:27), /ÚRK/. 

Ő mindennap adott azoknak, akik körülötte szükséget szenvedtek, mivel könyörületes volt, és úgy tekintett a sokaságra, mint pásztor nélküli juhokra. Tisztában volt vele, hogy az emberiségnek mindennél nagyobb szüksége van Őrá, miközben csak kevesek fogták fel ezt az egyszerű igazságot. Feladta a mennyet azért, hogy életét adja az emberekért abban a reményben, hogy végül megértik a kegyelem e cselekedetét, és megfelelő választ adnak a hívásra, hogy kapcsolatba kerüljenek vele. 

(Fil 2:3-8). Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. /RÚF/

Jézus mindezt véghezvitte, elszenvedte. Amikor elég sokáig megállunk, hogy Őt szemléljük – igazán és tisztán –, nem tudjuk nem észrevenni saját tisztátalanságunkat és szennyességünket, illetve azt, hogy milyen elképesztően szükségünk van rá ma. Amikor ránézünk, minden más (különösen a magunk személye és saját nagyságunk érzete) teljesen jelentéktelenné válik a szemünkben. Aki Ő, amit tett és amennyire szereti a teremtményeit, az válik igazán fontossá és középponttá. Az én biztosan ellebben, amikor Őt nézzük. Jézus. Milyen gyönyörű és magasztos név! Ő az emberiség megtestesítője. Amikor nyitott szívvel tanulunk róla, amikor megértjük, mit tett értünk, amikor hagyjuk, hogy az élet Igéje beszivárogjon az elménkbe, ráébredünk, milyen önteltek és nyomorultak vagyunk valójában. 

Ha a saját tanítványai, akik vele éltek és tőle tanultak, ha ők is küzdöttek a büszkeséggel, nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy különbek vagyunk. Csak akkor növekedhetünk a Krisztussal való kapcsolatunkban, ha alázatosak leszünk. 

Tölts el vele egy kis időt most! Vedd a Bibliádat, végy tollat és papírt, és keress egy csendes helyet, akár a szabadban! Hívd Istent, hogy lágyítsa meg a szívedet, és beszéljen hozzád! Szóról szóra írd le a 138. zsoltárt, és közben figyeld meg, mely szavak ragadnak meg leginkább!

(Zsoltár 138:1-8). Dávidé. Magasztallak, Uram, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek! (2) Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. (3) Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. (4) Téged magasztal, Uram, a föld minden királya, amikor meghallják szád mondásait. (5) Énekelni fognak az Úr útjairól, mert nagy az Úr dicsősége. (6) Bár fenséges az Úr, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót. (7) Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. (8) Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd cserben most sem kezed alkotásait! /RÚF/ 

White idézet: Sokan azért gyengülnek el lelkileg, mert Krisztus helyett önmagukra tekintenek… Számunkra Krisztus jelenti azt a nagy tárházat, ahonnan minden alkalommal erőt és boldogságot meríthetünk. Miért fordítjuk el szemünket az Ő erejéről, és sajnálkozunk saját gyengeségünkön? Miért feledjük el, hogy Jézus kész megsegíteni minket minden nehézségben? Amikor saját alkalmatlanságunkról beszélünk, szégyent hozunk rá. 

Önmagunk helyett tekintsünk szüntelenül Jézusra, és napról napra váljunk egyre hasonlóbbá Őhozzá. Beszéljünk róla egyre többet, és fogadjuk nagyobb felkészültséggel kedvességét, segítségét és áldásait! Ha ilyen közösségben élünk vele, erőssé válunk az Ő erejében, és a körülöttünk levő emberek áldására és megsegítésére lehetünk. 

Krisztus mindent megadott annak érdekében, hogy erősek lehessünk. Nekünk adta Szentlelkét, akinek feladata, hogy Krisztus minden ígéretét az emlékezetünkbe idézze, hogy békességben és a bűnbocsánat édes érzésében részesülhessünk. Ha tekintetünket a Megváltóra emeljük, és bízunk az Ő hatalmában, biztonságérzet fogja eltölteni lelkünket. Krisztus szentsége a mi szentségünkké válik. 

Amikor kísértések vesznek körül, elárasztanak a gondok és nehézségek, csüggedsz, és bánatos vagy, és már-már átadod magadat a kétségbeesésnek, akkor tekints fel oda, ahol hitszemeddel utoljára láttad a világosságot! Ekkor a körülötted eluralkodó sötétséget eloszlatja Isten dicsőségének fényes ragyogása. Ha a bűn uralomra tör a lelkedben, és bántja lelkiismeretedet, s a hitetlenség megzavarja gondolkodásodat, siess az Üdvözítőhöz! Kegyelme elegendő a bűn legyőzéséhez. Jézus megbocsát és megörvendeztet minket Istenben. 

Az Úr fejleszteni kívánja értelmünket. Arra vágyik, hogy kegyelmét megnyugtassa rajtunk… Ha eggyé válunk Jézus Krisztussal, miként Ő is egy az Atyával, akkor az Atya úgy szeret bennünket, mint Fiát. Nekünk is részünk lehet abban a segítségben, mint Krisztusnak, erőt kaphatunk minden veszély elhordozására, hiszen Isten a mi védőpajzsunk és oltalmunk. – Isten csodálatos kegyelme, 259./old. (szeptember 8.) 

Isten olyan sokat tett annak érdekében, hogy mi szabadok lehessünk Krisztusban, és kiszabaduljunk a rossz szokások és a gonosz hajlamok rabságából! Fiatal barátaim, igyekeztek-e szabaddá válni Krisztusban? Ti egyik vagy másik névleges keresztényre mutattok, és ezt mondjátok: „Nem bízom benne. Ha ilyen egy példás keresztény élete, akkor nem kérünk a kereszténységből.” Ne tekintsetek a körülöttetek élő emberekre, hanem tekintsetek az egyedüli tökéletes példaképre, az Ember Jézus Krisztusra! Reá tekintve változtok el az Ő képmására. – Our High Calling, 29./old. 

A legnagyobb bűn

Képzeld azt, hogy Jézus tanítványa vagy! Vele utazol, együtt eszel vele, egymás mellett alszotok, és tőle tanulsz, miközben Ő számtalan életet formál át, közöttük a tiédet! Az emberek tolonganak körülötte, és te egyszer csak ráébredsz, mennyire különleges, hogy Ő téged választott ki azok közé, akik a legközelebb lehetnek hozzá. Aztán megfogalmazódik benned a kérdés: Vajon ki a legnagyobb a tanítványok közül? 

(Lk 22:24-27). Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. (25) Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. (26) Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (27) Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Azt gondolhatnánk, hogy miután annyi időt töltenek Jézussal, egy ilyen vitára nem kerülhetne sor a tanítványok között. Mégsem ezt látjuk. 

Ahelyett, hogy elégedettek lennének elhívásukkal, büszkeség üti fel a fejét közöttük, és azon kezdenek gondolkodni, ki lehet nagyobb köztük. Nem is olyan nehéz domináns teret adni az ilyen gondolatoknak. Ez komoly figyelmeztetés. „Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 102./old.) 

Ez nagyon komoly dolog. Az önteltség minden másnál jobban bántja Istent, és ezt a jellemtulajdonságot nehéz legyőzni, mert többnyire nem ismerjük fel. Önelégülten nem kívánunk önvizsgálatot tartani, mivel a büszkeség uralkodik rajtunk. Meg kell állnunk, önvizsgálatot kell tartanunk, majd kérjük Istent, nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk valódi állapotunkat, mivel a büszkeség válhat a legfőbb tényezővé, ami akadályozza az Istennel való szoros kapcsolatot. 

Ha ráébredtél, hogy egyedül Isten szabadíthat meg a büszkeségtől és az önzéstől, állj meg egy pillanatra, és mondd el ezt az imát: „Uram, vedd a szívemet, mert én magam nem tudom odaadni! A szívem a Tied, tartsd meg tisztán, mert én nem tudom megőrizni! Ments meg akkor is, ha ellenállok; ha gyenge vagyok; ha Téged nem tükrözlek! Alakíts, formálj, emelj fel abba a tiszta, szent légkörbe, ahol szereteted gazdag árja átjárhatja lelkem”! (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 106./old.) 

White idézet: Az újjászületés a szívben végbement változást igazolja, ami azonban csak a Szentlélek hatékony munkája által valósul meg… A büszkeség és önszeretet ellentétesek Isten Lelkével, az emberi természet minden erejével meg akarja akadályozni azt, hogy az egyén lemondjon az önmagáról alkotott felfogásáról és büszkeségéről, és a krisztusi szelídség és alázat felé fordulhasson. De ha az örök élet útján akarunk járni, nem hallgathatunk énünk sugallataira. „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:10) Amint mennyei világosságot nyerünk, és elkezdünk együttműködni a mennyei lényekkel, Krisztus ereje által „újjászületünk” és megtisztulunk a bűn szennyétől. – The Faith I Live By, 137./old. 

Jakab és János anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztségeket foglalhassák el. Mit sem gondolva Jézus ismételt tanításaira, országának lényegét illetőleg ez a két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás az emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki szintén igényelte fiai számára a tisztelethelyeket, így kérlelte az Urat: „Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” (Mt 20:21) 

Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Noha ebben a pillanatban eszükbe jutottak a próbákra és szenvedésekre vonatkozó titokzatos kijelentések, azok ellenére bátran felelték. „Meg.” Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri (Mt 20:22). 

„Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedtem, megkeresztelkedtek” – jelentette ki nekik Jézus. Trón helyett a kereszt vár reá, társnak jobb- és bal keze felől egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedéseiben, az egyikre gyors halál várt kard által, a másiknak sorsa pedig az volt, hogy Ura szolgálatában és követésében gyalázat és üldöztetés közben túlélje az összes tanítványt. Jézus így folytatta: „De az én jobb- és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.” (Mt 20:21-23) ... 

Isten országában nincs részrehajlás. Állást, rangot ott nem lehet kiérdemelni, kiosztásuk azonban mégsem önkényes. A jellem jutalma. A korona és a trón az elért magaslatok jelképei, az önmagunk felett aratott győzelmeink jelvényei, az Úr Jézus Krisztus kegyelme által... 

Az áll legközelebb Krisztushoz, aki legtöbbet merített önfeláldozó szeretetéből. „A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor 13:4-5) – szeretet, amely a tanítványokat Urukhoz hasonlóan arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent feláldozzanak; hogy ezért éljenek, dolgozzanak és halálig síkraszálljanak. – Az apostolok története, 541-543./old. 

Mózes, az alázatos szolga

 Az egyiptomi palota hatalmas csarnokai pompával, élvezetekkel, nagy kényelemmel kérkedtek.

  „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22), /ÚRK/.

 Mózes hatalmat, gazdagságot és népszerűséget kapott, végül mégis valami egészen mást választott. „Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberi közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet, »Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét«. (Zsid 11:25.)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 205./old.) 

(Zsid 11:24-26). Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (25) Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, (26) mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. /RÚF/

Mózes későbbi alázatossága figyelemre méltó, különösen annak fényében, hogy milyen hatalommal bírt és honnan jött. Mégis, egy elhamarkodott, bűnös cselekedet miatt

  (2Móz 2:12. Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. /RÚF/ 

elveszítette önuralmát és önbizalmát. Osztálytermének innentől a hegyek számítottak, büszkesége tovaszállt. Negyven éven keresztül Isten tanította arra, amire tényleg szüksége lesz, hogy egy rabszolgaságból szabaduló nép vezetője lehessen, akiket elvezet az ígéret földjére. A hatalom és a gazdagság, amit előzőleg Egyiptomban megkapott, jelentéktelennek tűnt a szemében, amikor az örökkévaló dolgokra nézett. Isten különleges módon hívta el, és ő követte a hívást. Igen fontos dolgot mond el ezzel kapcsolatban. 

(4Móz 12:3) „Az az ember, Mózes pedig igen szelíd volt, minden embernél szelídebb a föld színén” /ÚRK/. 

Arról ismerik meg Mózest, az egyik a nagy pátriárkák közül a Bibliában, hogy milyen alázatos és szelíd. Gondold végig, mennyire másként alakult volna az élete és vezetői szerepe, ha az élete e nagy eseményeibe bekúszik a büszkeség: az égő csipkeboroknál, az egyiptomi csapások alkalmával, az átkelésnél a Vörös-tengeren, a mannahullásnál, amikor közvetlenül beszélt vele Isten, a Tízparancsolat átvételekor, amikor hallotta Isten szavát, miután megütötte a sziklát! 

White idézet: Mózes negyven éven keresztül juhokat legeltetett Midián pusztájában. Úgy tűnt, hogy végleg elszakadt élete nagy küldetésétől, valójában azonban ez idő alatt lett felkészítve feladatának teljesítésére. 

Mózes sok olyat tanult Egyiptomban, amit el kellett felejtenie. Azok a befolyások, amelyek körülvették őt – nevelő anyja szeretete, magas rangja, amelyet a király unokájaként töltött be, a kéznél levő dolgok eltékozlása, a finom modor, a bölcsesség és a hamis vallás miszticizmusa, a bálványtiszteletek pompája, az építészet és a szobrászat ünnepélyes magasztossága – mindez mély benyomást hagyott fejlődő elméjében, és bizonyos mértékben formálta szokásait és jellemét. Ezeket a benyomásokat csak az idő, környezetének változása és az Istennel való közösség tudta eltávolítani. Mózesnek egy életen át tartó küzdelmet jelentett a tévelygések megtagadása és az igazság elfogadása, de Isten mindig megsegítette, amikor a küzdelemhez kevés volt az ereje... 

Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek… Sokan azért nem érnek el magas szintet – amelyet pedig elérhetnének –, mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik... 

A hegységek bástyái között Mózes egyedül volt Istennel. Itt nem tettek rá többé semmi benyomást Egyiptom pazar templomai, és elméjét nem befolyásolták többé az egyiptomi vallás babonái és hamisságai. Az örökkévaló halmok, hegyek ünnepélyes nagyszerűségében meglátta a Magasságos fenségét, és tudatára ébredt, hogy Egyiptom istenei mennyire erőtlenek és jelentéktelenek voltak. Itt mindenre maga a Teremtő írta rá nevét. Mózesnek úgy tűnt, mintha itt Isten jelenlétében állna. Büszkesége és önelégültsége szertefoszlott. A puszta egyszerűségében semmivé lettek egyiptomi életének könnyű és fényűző következményei. Mózes így vált türelmes, tiszteletteljes és alázatos emberré. „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.” (4Móz 12:3) Jákob hatalmas Istenébe vetett hite erős volt. – Conflict and Courage, 86./old. 

Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet... 

Mózest tanították arra is, hogy Isten a végső jutalmat az ő alázatos és engedelmes szolgáinak megadja, és ezzel szemben minden világi előnyt jelentéktelennek minősített. A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amellyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a mennyei világ Királya helyez a győztesek homlokára. – Pátriárkák és próféták, 245-246./old.