Mózes közbenjárt a népért

 

(2Móz 32:31-32). Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! /RÚF/

Mózes újra és újra határozottan fellépett a nép érdekében. Istenhez fordult, amikor szomjasak voltak

(2Móz 15:25). Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. /RÚF/;

(2Móz 17:2-6). A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? (3) De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! (4) Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! (5) Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! (6) Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. /RÚF/],

... amikor éhesek voltak

(4Móz 11:21-22). Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! (22) Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? /RÚF/]

... és amikor teljesen kétségbeestek.

(4Móz 11:11-15). Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? (12) Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? (13) Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! (14) Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. (15) Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat! /RÚF/]

Mózes visszaemlékezett arra, amikor az izraeliták aranyborjút építettek, közvetlenül az Istennel történt szövetségkötés után:

„Mert féltem attól a haragtól és nekibúsulástól, amellyel úgy megharagudott rátok az ÚR, hogy el akart pusztítani benneteket. De akkor is meghallgatott engem az Úr” (5Móz 9:19), /ÚRK/.

Felidézte azt is, amikor a kémek visszatértek az ígéret földjéről:

„Leborultam tehát az ÚR előtt, és negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az Úr, hogy elveszt benneteket” (5Móz 9:25), /ÚRK/.

Visszaemlékezett arra, amikor elválasztotta Lévi törzsét, hogy a szentélyben szolgáljanak:

„Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged” (5Móz 10:10), /ÚRK/.

Isten meghallgatta Mózes könyörgését.

Sokat tanulhatunk Mózes életéből, hogy imával közelített Istenhez és ragaszkodott hozzá.

• Mélyen szerette az Urat, és tiszta kép élt benne Isten jelleméről. (2Móz 34:6) versében Isten így mutatta be Önmagát neki:

„Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága” (2Móz 34:6) /ÚRK/.

• Bátor és hűséges volt, kitartóan ragaszkodott az Úrhoz a könnyebb és nehezebb napokban az ígéret földje felé vezető kimerítő úton. Habár voltak küzdelmei, akárcsak nekünk, Mózes egész életén át bízott Isten erejében, jelenlétében és vezetésében.

(2Móz 33:13). Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! /RÚF/

• Emlékeztette Istent a szövegségére

(2Móz 32:13). Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. /RÚF/,

igényelte Isten ígéreteit, amit a népnek tett (5Móz 7:8). hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. /RÚF/),

... és emlékezett arra, miként vezette Isten őket a múltban. (5Móz 8:2). Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? /RÚF/

• Elfogadta a választ, amit Isten adott, legyen az akár igen, akár nem. Hogy közel vagyunk Istenhez, nem jelenti automatikusan azt, hogy mindent megkapunk, amit csak akarunk

(5Móz 3:23-29). Abban az időben így könyörögtem az Úrhoz: (24) Uram, Uram! Te már megmutattál szolgádnak valamit nagyságodból és kezed erejéből. Mert van-e olyan Isten az égben vagy a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te? (25) Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont! (26) De az Úr, aki megharagudott rám miattatok, nem hallgatott meg, hanem azt mondta nekem az Úr: Elég, ne is hozd szóba többé nekem ezt a dolgot! (27) Menj föl a Piszgá csúcsára, tekints szét nyugatra és északra, délre és keletre, és nézd meg a saját szemeddel, mert te nem kelhetsz át a Jordánon. (28) Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül. (29) Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben. /RÚF/,

... de akármi is történjen, ki kell tartanunk az imában.

(Lk 18:1-8). Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. (2) Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! (4) Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. (6) Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! (7) Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? (8) Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? /RÚF/

White idézet: Miután Izrael népe a Sínai-hegynél megkapta a Tízparancsolatot, a bálványimádat bűnébe esett, amiért az Úr haragra gerjedt ellenük. Így szólt Mózeshez: „Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” Csakhogy ez az ember, aki a pusztában megtanulta megkeresni az eltévelyedett bárányt, aki inkább elszenvedte a hideget és a vihart, csakhogy ne hagyja elveszni a bárányt, nem fordulhatott el a rábízott néptől. Könyörgött Istenhez, hogy ne hagyja el őket, és bocsássa meg törvénytelenségüket...

Mózes így szólt: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.” Mózes nem bízott önmagában. Egy gondolat vezérelte: Izrael Istene az én erősségem és vezérem. Nem fogadta el, hogy hódoljanak neki, mint az akkori nemzetek királyainak. Számtalanszor elmondta Izrael fiainak, hogy ő csupán az, akivé tette őt Izrael Istene. Amikor győzelmet arattak, mindig emlékeztette őket, hogy ne maguknak tulajdonítsák a sikert, mivel Izrael Istene szerzett győzelmet számukra.

Az Úr kijelentette Mózesnek: „Én magam megyek veled.” Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az erős ember ezzel meg is elégedett. De nem, hanem tovább könyörgött az Úrhoz: „Mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” Mit gondoltok, megdorgálta Mózest az Úr a merészségéért? (…) Isten fogta ezt a hitben erős férfit, elrejtette egy sziklahasadékba, utána pedig megmutatta neki a dicsőségét...

Amikor Mózes visszatért a táborba, az emberek nem nézhettek rá, mivel Istennel beszélt, és az arca Isten dicsőségétől ragyogott. „Sugárzik vala orcájának bőre.” Amikor a nép elé állt, Mózesnek lepellel kellett eltakarnia az arcát.

Isten nem azt tekinti erősnek, aki tele van önbizalommal, dicsekvő és hitetlen, hanem azt, aki alázatos és hűséges. Hogy válaszolhasson az imákra, az Úr elvárja népe tagjaitól, hogy szerezzenek személyes tapasztalatokat. Minél közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz, annál inkább kirajzolódik bennük szépsége és élete, és annál szerényebb lesz az önmagukról kialakított véleményük. Minél kevésbé értékelik saját énjüket, annál tisztábban látják Isten dicsőségét és fenségét. Amikor az emberek azt hiszik, hogy jók és szentek, valójában arról tesznek bizonyságot, hogy egyáltalán nem azok, amiknek vallják magukat. – Christ Triumphant, 116./old.

Mózes, az Istenfélő vezető

 

Bár teljesen világos, hogy Énok nagyon közeli kapcsolatban élt Istennel, jobban belelátunk Mózes és az Úr kapcsolatába, és sok beszámolót olvashatunk arról is, amikor beszélgettek egymással. Amint végig kísérjük az útját, az alázatos vezető életének mélységeit és magasságait, azt látjuk, hogy sikerének titka egyszerű, de annál fontosabb dologra vezethető vissza: a folyamatos kapcsolattartásra Istennel, a benne való megmaradásra.

(2Móz 33:15-23). Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (16) Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. (17) Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. (18) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

Képzeld el, milyen lenne beszélni Istennel, közvetlenül hallani a hangját! Érdekes, hogy az izraeliták nem igazán keresték az Istennel való kommunikációnak ezt a módját, helyette Mózest kérték, hogy járjon közben e téren értük.

(2Móz 20:18-20). Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! /RÚF/

Isten felkészítette Mózest már az elejétől, a lángoló csipkebokortól kezdve, ahol szólt hozzá, ugyanazon a hegyen. Más személyes imákat is olvashatunk Mózestől, a lényeg, hogy szinte egyfolytában Isten jelenlétében tartózkodott, útmutatást kérve a nép vezetéséhez és közbenjárva értük.

• Áron: (2Móz 32:1-14, 31-34). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. /RÚF/;

(5Móz 9:20). Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani, így hát Áronért is imádkoztam akkor. /RÚF/

• Miriam: (4Móz 12:13). Ekkor Mózes így kiáltott az Úrhoz: Istenem, gyógyítsd meg őt! RÚF/

A Miriammal kapcsolatos szituációban különösen érdekes az, hogy Mózes volt az, aki szenvedett Miriam helytelen bánásmódja és irigysége miatt. Könnyen hátraléphetett volna, hagyva, hogy Isten megbüntesse Miriamot és Áront. Ehelyett gyorsan megbocsátott, és közbenjárt nővére gyógyulásáért. Milyen erőteljesen tükröződik Mózes cselekedeteiben Isten bűnösök iránti megbocsátó kegyelme!

(Mt 5:44). Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, /RÚF/

(Kol 3:13). Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. /RÚF/

White idézet: Csak néhány nap telt el azóta, hogy a héberek ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel és engedelmességet fogadtak neki. Félelemtől remegve álltak a hegy előtt az Úr szavaira figyelve: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Isten dicsősége még mindig ott lebegett a Sínai-hegy fölött a gyülekezet szeme láttára. Az izraeliták azonban elfordultak tőle és idegen isteneket kértek. „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket ökörnek képével, amely füvet eszik.” (Zsolt 106:19-20) Mivel mutathattak volna ki nagyobb hálátlanságot vagy vakmerőbb sértést Isten iránt, aki gyengéd Atyaként és mindenható királyként jelentette ki magát nekik?

Mózest az Úr a hegyen figyelmeztette a táborban lejátszódó hitehagyásra, és utasította, hogy késedelem nélkül térjen vissza. „Eredj, menj alá” – mondta az Úr –, „mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak.” (2Móz 32:7-8) Isten még kezdetben megakadályozhatta volna ezt a mozgalmat. Hagyta, hogy idáig jusson, hogy az árulásra és hitehagyásra kiszabott büntetésből mindenki tanuljon.

Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette e hitehagyás miatt, és ezt mondta Mózesnek: „...hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” (2Móz 32:10) Izrael népe – különösképpen a velük jött elegy nép – hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak, és gyakran megszomorították hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az ígéret földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésüket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózesből szándékozott hatalmas nemzetet létrehozni.

„...hagyj békét nékem ... hadd ... töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra. Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együtt járó sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.

Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő [Mózes] imája mentheti meg Izraelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11) – Pátriárkák és próféták, 317-318./old.

Énok Istennel járt és beszélt

 

(1Móz 5:22-24). Énók az Istennel járt, Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; (23) Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. (24) Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt. /RÚF/

A Biblia nem beszél sokat Énok életéről, de elmondja, hogy Istennel járt háromszáz éven át, amíg Isten fel nem vitte a mennybe. Nagyszerű, ahogy egy ember életét meghatározza a folyamatos istenimádat! Egy dolgot tudunk Énokról, hogy bizonyára kitartónak kellett lennie, az „imádságban állhatatos” (Róm 12:12) volt, és napi tapasztalataiban egyre közelebb került Istenhez hitben. Életének idejében a földön egyre csak növekedett a gonoszság, de eközben Énokot Isten szolgálata kötötte le, ami azért lehetett, mert mindvégig Istenben maradt.

„Tevékeny munkás élete közepette Énok állandóan közösségben volt Istennel. Minél nagyobb és sürgetőbb volt munkája, annál kitartóbban és buzgóbban imádkozott… Miután egy ideig a nép között élt, tanítással és példaadással szolgálva javukat, egy időre magányba vonult, mert éhezett és szomjúhozott arra a tudományra, amit csak Isten adhat. Az Istennel bensőségesen társalgó Énok egyre jobban tükrözte Isten képmását… még a gonoszok is megilletődve szemlélték arcán a menny jegyét”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 59./old.)

Isten nem azt kéri tőlünk, hogy remeteként vagy szerzetesként éljünk, a világtól való elkülönülésnek nem sok földi haszna van. Énokhoz hasonlóan lehetünk tevékenyek és a körülöttük élők szükségleteire figyelők, de csak akkor tükrözhetjük Isten jellemét, ha folyamatosan vele járunk és beszélünk, ha benne maradva vagyunk vele kapcsolatban.

Bárhol és bármikor imádkozhatunk. Nincs olyan hely a világon, ahol Isten ne hallana vagy látna minket

(Zsolt 139:7-12). Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? (8) Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. (9) Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, (10) kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. (11) Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: (12) a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. /RÚF/];

...mindig hallja a szívünk kiáltásait, függetlenül attól, hol vagyunk.

(JSir 3:55-57). Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. (56) Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! (57) Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj! /RÚF/]

A hangos imának, szemben a csak gondolatban imádkozással, mégis vannak olyan előnyei, amit érdemes tudnunk. Csendes ima közben elkalandozhat a figyelmünk, esetleg nem fejezzük be a gondolatmenetet vagy a mondatot, amit elkezdtünk, egyszerűen így nehezebb koncentráltnak maradni. Amikor viszont hangosan imádkozunk, akár suttogunk, akár a rendes hangunkon mondjuk az imát, a tudat alatt ez arra emlékeztet minket, hogy Isten valóságos, hogy tényleg hallgat minket, és különleges dologban veszünk részt, amikor vele beszélünk.

White idézet: Énok éppúgy Jézus Krisztus képviselője volt, mint János apostol, a szeretett tanítvány. Énok Istennel járt, majd eltűnt, mert magához vette őt. Isten Énokra bízta Krisztus második eljövetelének hirdetését. „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.” (Júd 14-15) Az Énok által hirdetett üzenet és elragadtatása meggyőző bizonyíték volt mindazok számára, akik abban a korban éltek. Ezek a tapasztalatok érvek lehettek Methuselah és Noé számára is, hogy az igazak élve elragadtatnak a mennybe.

Isten, aki Énokkal járt, a mi Urunk Jézus Krisztus volt. Már akkor ugyanúgy a világ világossága volt, mint most. Az ő korában élőknek is voltak tanítóik, akik megtanították őket az élet útjára, mert Noé és Énok is keresztény volt. Az evangéliumot megtaláljuk Mózes harmadik könyvének előírásaiban is. Isten most ugyanúgy engedelmességet kíván, mint akkor. Milyen fontos, hogy megértsük ezt! Csak két csoport lesz – az engedelmesek és az engedetlenek. Ezt tükrözze minden cselekedetünk. Ó, bárcsak elménkbe vésnénk, hogy Krisztus szüntelenül mellettünk áll! „Jobbkezed felől állok, hogy segíthessek.” Legyünk az Ő tanúi, és győzzük meg a bűnösöket a bűn tekintetében. Akaratán kívül senkit sem kényszeríthetünk, de meggyőzhetjük az embereket. Krisztusnak van hatalma csodát tenni, és ezt Ő meg is teszi. – Christ Triumphant, 63./old.

Énokról olvassuk, hogy 65 éves volt, amikor fia született, és ezt követően háromszáz évig Istennel járt. Élete első felében szerette és félte Istent, és parancsolatait megtartotta. Fia születése után még nagyobb tapasztalatot szerzett: Szorosabb összeköttetésbe került Istennel. Amikor látta gyermeke szeretetét, feltétlen bizalmát, amikor érezte saját apai szívének gyöngédségét elsőszülötte iránt, ez mind értékes oktatás volt számára Isten csodálatos szeretetéről az emberek iránt, amely megnyilvánult Fia odaadásában...

Csodálatos példát kaptunk Énok által… A körülötte dúló romlás ellenére Istennel járt és világosságot árasztott a züllött korszak közepette. Ha Énok Istennel tudott járni olyan korban, miért nem képesek Istennel járni a férfiak és a nők ma, amikor a világias lelkület uralkodik?

Közülünk sokan ismerjük ezt a tapasztalatot. Tudjuk, hogy szomorúságban és nehézségben nagyon gyengének érezzük magukat, de azt is tudjuk, hogy Jézus közvetlenül mellettünk áll, megért és segítséget nyújt. Úgy beszélgethetünk vele, mint a legjobb baráttal. Nem kell felmennünk a mennybe, és neki sem kell leszállni hozzánk, mivel Ő már mellettünk áll és kész segíteni.

Ha találkozunk olyanokkal, akik nem törődnek Istennel, a mennyel vagy a mennyi dolgokkal, beszéljünk nekik Jézusról. Értékesebb kinccsel rendelkezünk, mint ők, hiszen Jézus a mienk. Velünk van korunk erkölcsi sötétségében. Elmondhatjuk neki lelkünk bánatát, elpanaszolhatjuk a világ gonoszságát, de ezek nem szabad semmilyen befolyást sem gyakoroljanak ránk. Beszélgethetünk Jézussal úgy, ahogy Énok beszélgetett Istennel; Urának elmondhatta minden megpróbáltatását...

Énok tökéletes jellemre tett szert, és ennek eredményeképpen a halál megízlelése nélkül lett átköltöztetve a mennybe. Jézus visszajövetelekor egyesek úgy ragadtatnak majd el, hogy nem látnak halált, és jó lenne tudni, vajon mi is közéjük fogunk-e tartozni? Szeretnénk tudni, hogy teljesen az Úréi vagyunk – a mennyei természet részesei, miután megszabadultunk a világi kívánságok okozta romlástól –, nem a könnyebb utat választva lábunknak, ahol nem érhetnek próbák és nehézségek, hanem jó kapcsolatban Istennel, és rá hagyni a következményeket. – Christ Triumphant, 42./old.