2026. június 2., kedd

Az Úr kegyelmes, irgalmas, késedelmes a haragra

 

Amikor érezzük bűneink súlyát és engedjük, hogy a Szentlélek a kereszt lábához vezessen, kérhetjük Isten bocsánatát, tudva azt, hogy 

„Irgalmas és könyörülő az Úr, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelme”. (Zsolt 103:8), /ÚRK/ 

Ugyanez a vers Isten szájából is elhangzott, nemsokkal azután, hogy a választott nemzet megszomorította. 

(2Móz 34:1-10). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2) Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! (3) Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! (4) Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. (5) Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. (6) Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (7) Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. (8) Mózes sietve a földig hajolt, leborult, (9) és ezt mondta: Ó, Uram, ha elnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram! Mert bár keménynyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket! (10) Az Úr pedig ezt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az Úr tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghezvinni. /RÚF/ 

Az Úr kegyelmes, irgalmas, késedelmes a haragra és bőséges a kegyelmében. Pontosan ez az oka annak, hogy miért halt meg Jézus a kereszten – így a kapcsolatunk Istennel újra helyes mederbe kerülhet. 

Ez történik, amikor készek vagyunk felismerni és bevallani bűnünket; amikor azt mondjuk: 

„Ó, Uram, íme, újra itt vagyok, »Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek«!” (Lk 18:13)

Ekkor Jézus – aki már bennünk és értünk dolgozik a Lélek által, még mielőtt hozzá kiáltottunk volna – látja a terheket, amelyeket hordunk, és leveszi a vállunkról. Terheink lekerülnek rólunk a Golgotán, és Jézus nagyon közel van, amikor hozzá térünk, sőt már előtte keres minket a jó Pásztor, az ajtóban áll és kopog. 

(Jel 3:20). Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. /RÚF/ 

Ne tartózkodjunk távol a kereszttől, csak messziről szemlélve Istent! Fussunk Jézushoz, hogy bűneinket és terheinket az Ő igazságára cseréljük!

 (Zak 3:4). Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. /RÚF/ 

„Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm 6:23)

„A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék. De ahol megnövekedett a bűn, ott bővebben áradt a kegyelem, hogy amint uralkodott a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5:20-21), /ÚRK/ 

„Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5:8), /ÚRK/ 

White idézet: Elizeus, a Megváltóhoz hasonlóan, akinek előképe volt, az emberek közötti szolgálatában a gyógyítás munkáját összekapcsolta a tanítással. Hosszú és eredményes munkásságában mindig odaadóan és fáradhatatlanul támogatta és segítette a prófétaiskolák által végzett fontos nevelési munkát... 

A Gilgálban alapított iskolában tett egyik látogatása alkalmával meggyógyította a mérgezett főzeléket... 

Szintén Gilgálban történt, amikor még tartott az éhség, hogy Elizeus száz embert táplált egy „Baal Sálisából” jövő férfi ajándékából. Ezeket hozta: „Első termésből készült kenyeret: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában.” ... 

Milyen kegyelmes volt Krisztus, hogy szolgája által csodát művelt emberek éhségének kielégítésére! Az Úr Jézus azóta is újra és újra – ha nem is mindig ilyen feltűnően és kézzel foghatóan – betöltötte az emberek szükségletét... 

Isten áldása nyomán lesz a kicsi mennyiség elegendő. Isten keze meg tudja százszorozni a keveset. Készleteiből asztalt terít a kietlenben. Keze érintésével meg szaporítja a szűkös élelmet, hogy elég legyen mindenki számára. Az Ő hatalma szaporította meg a kenyeret és a gabonát a próféta-ifjak kezében... 

Amikor feladattal bíz meg, senki se vizsgálgassa, hogy észszerű-e a parancs, vagy mit eredményezhet engedelmes fáradozása. A kezében levő készlet talán sokkal kevesebbnek tűnik, mint amennyire szükség van, de az Úr kezében a szükségesnél is többnek bizonyul majd. A szolga „odaadta… nekik, azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan az Úr megmondta”... 

A hálaadással és áldáskéréssel hozzá vitt ajándékot megsokszorozza, amint megszaporította a próféta-ifjaknak és az elcsigázott tömegeknek adott táplálékot. – Próféták és királyok, 240-243./old. 


2026. június 1., hétfő

Igaz bűnbánat

A szekuláris világ folyton a függetlenség, engedékenység és önfényezés üzeneteivel bombáz bennünket, amelyek éppen ellentétei Isten országa alapelveinek. Érdekes módon nagyon hasonlóak Keresztelő János és Jézus első feljegyzett szavai a Bibliában. János azt mondta:

 „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa”. (Mt 3:2) 

Jézus pedig így szólt: 

„Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:14-15), /ÚRK/ 

(Lk 24:46-47). és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, (47) és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. /RÚF/

 János és Jézus is hívta a hallgatóit, hogy térjenek meg, mert közeleg Isten országa. Lehetséges, hogy ez az üzenet mit sem veszített az aktualitásából napjainkban sem? Miért annyira fontos a megtérés a lelki növekedés folyamatában?

(ApCsel 3:18-19). De Isten így teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. (19) Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; /RÚF/ 

Isten kedvessége és jósága váltja ki bennünk a bűnbánatot. 

(Róm 2:4). Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? /RÚF/) 

Ez két lépésből áll: 

1) őszinte fájdalom és szomorúság érzése a bűneim miatt; 

2) határozott döntés arról, hogy szakítok a bűnnel. 

A Bibliában a bűnbánat szinte mindig kapcsolódik a bűnbocsánathoz. Mi őszintén megtérünk, Isten pedig megbocsát. 

(1Jn 1:9). Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. /RÚF/ 

(Jel 3:19). Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! /RÚF/ „Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson”. (2Pt 3:9) /ÚRK/ 

Miközben készülünk Krisztus második eljövetelére, Isten időt ad, hogy megtanuljuk helyreállítani a kapcsolatunkat vele. Jézus szenvedett, meghalt, majd feltámadt, így amikor megtérünk, kegyelme csodát tesz az életünkben. A világ azt mondja, hogy nem kell megváltozzunk, ezzel ellentétben Isten arra kér, térjünk vissza hozzá és higgyünk benne... 

(ApCsel 20:21). Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. /RÚF/), 

...életünket minden téren helyezzük a kezébe, hogy jellemünket „megmetszegethesse”, gyönyörű, új formát adhasson neki, amely Őhozzá hasonló és róla tesz bizonyságot. 

(Jn 15:2, 8). Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. (8) Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. /RÚF/ 

Ekkor növekedni fogunk és gyümölcsöt termünk, ami összhangban van a megtéréssel. (Mt 3:8). Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, /RÚF/) „Nem őszinte az a bűnbánat, amely nem eredményez teljes megújulást. Krisztus igazságossága nem köpeny, amellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök; sokkal inkább egy olyan életelv, amely átalakítja a jellemet és a magatartást befolyásolja” (Ellen G. White: Jézus élete. 466./old.) 

A megtérés életre vezet (ApCsel 11:18), és az Istenben való növekedés elengedhetetlen tartozéka. 

(ApCsel 11:18). Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek! /RÚF/ 

White idézet: A megtérés fogalmát sokan rosszul értelmezik. Azt hiszik, hogy csak akkor járulhatnak Krisztus elé, ha előbb megtérnek, merthogy a megtérés készíti elő a bűnök bocsánatát. Igaz, hogy a megtérés megelőzi a bűnbocsánatot, mivel csak az összetört és alázatos szív érzi, hogy szüksége van a Megváltóra. 

Vajon a bűnösnek meg kell várnia, míg megtér, hogy csak azután jöjjön Jézushoz? A megtérés feltétele akadályt jelenthet a bűnös és a Megváltó között? Jézus így szólt: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” Krisztus szüntelenül vonzza magához az embereket, miközben Sátán minden igyekezetével és minden elképzelhető eszközével próbálja eltávolítani őket Megváltójuktól. Krisztust úgy kell bemutatni a bűnösöknek, mint a világ bűneiért meghalt Üdvözítőt, és miközben szemlélik a golgotai kereszten haldokló Isten Bárányát, az elméjük előtt kitárulnak a megváltás titkai, Isten jósága pedig megtérésre vezeti őket. 

Habár a filozófus mélységeiben tanulmányozza a megváltási tervet, egy gyermek számára mégsem annyira érthetetlen, hogy ne tudná felfogni. Krisztus a bűnösökért adta az életét, felfoghatatlan szeretetet tanúsított, és ezt a szeretetet szemlélve a szív meghatódik, a lelkiismeret felébred, és a lélek felteszi a kérdést: „Mi is a bűn, hogy csak ilyen nagy áldozat árán váltható meg a bűn kárvallottja?” Pál apostol tanítást adott a megváltási tervvel kapcsolatosan. Kijelentette: „Semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.” János pedig a következőket jelentette ki a Megváltóról: „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.” 

... A bűnösöknek Krisztus elé kell járulniuk, mert Ő a Megváltójuk, egyedüli segítségük, ami képessé teszi őket a megtérésre. Ha nélküle is megtérhetnének, akkor üdvösséget is nyerhetnének nélküle. A Krisztustól eredő erény vezeti el őket az igazi megtérésre… A megtérés éppen úgy az Ő ajándéka, mint a megbocsátás, és nem születik meg abban a szívben, amelyben nem munkálkodott Jézus. Krisztus Lelke nélkül nem tudunk megtérni, mivel a Lélek rázza fel a lelkiismeretet. Megbocsátásban sem részesülhetünk Krisztus nélkül. A kereszten kinyilvánított szeretetével Krisztus önmagához vonzza a bűnöst, áldozata meglágyítja a szívet, meghatja az elmét, és bűnbánatra, megtérésre készteti a lelket. – To Be Like Jesus, 37./old. 


A Szentlélek késztetései

Amint elgondolkodott a közötte és felesége között kialakult érzelmi távolságról, tudta, hogy rosszat tett. Goromba és kíméletlen volt, olyanokat mondott, amiket azóta megbánt. Mégis arra gondolt a következő pillanatban, hogy a felesége vajon nem érdemelte meg, legalább részben? Ismerős a gondolatmenet? Gyorsan át lehet kapcsolni a bűntudat érzéséből a gondolataink és cselekedeteink igazolásába. Nem mindig könnyű bocsánatot kérni, amikor rossz fát tettünk a tűzre, miközben ez olyan fontos, ha vissza akarjuk építeni és meg akarjuk erősíteni a kapcsolatainkat. Mindez ránk és Istenre is igaz. A Szentlélek gyakran arra késztet, hogy elkövetett bűneinkre gondoljunk. A szívünk megindul az emlékeztetők hatására, azonban olyan könnyű elhallgattatni azt a halk, gyenge hangot, amikor igazoljuk magunk előtt, miért cselekedtünk mégis úgy, ahogy. A Szentlélek egyik szerepe, hogy... 

„megfeddi a világot bűn… tekintetében”. (Jn 16:8) 

Micsoda rendkívüli ajándék ez Istentől 

(Lk 11:13). Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. /RÚF/, 

...hiszen éppen erre van szükségünk, hogy csökkentsük a távolságot, amely lopva egyre inkább közénk és Isten közé áll, ahogy haladunk az úton 

(Hóseás 6:1-11). „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. (2) Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. (3) Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.” (4) Mit csináljak veled, Efraim? Mit csináljak veled, Júda? Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat. (5) Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket: ítéletem napvilágra jön. (6) Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat. (7) De ők megszegték a szövetséget Ádámban, hűtlenné lettek ott hozzám. (8) Gileád a gonosztevők városa, vérrel van bemocskolva. (9) A papok társasága olyan, mint a lesben álló rablóbanda: embereket gyilkolnak a sikemi úton, galádságokat követnek el. (10) Szörnyűségeket láttam Izráel házában! Ott paráználkodik Efraim, tisztátalanná lett Izráel. (11) Júda, számodra is eljön az aratás, amikor fordítok népem sorsán. /RÚF/ 

Gondolkodj el a Szentlélek szerepéről a Szőlőtőkébe való beoltás folyamatában! 

(Jn 15:4. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. /RÚF/

 „Gyakran bánkódunk amiatt, hogy bűnös tetteink kellemetlen következményekkel járnak ránk nézve, ez azonban nem bűnbánat. A bűn miatti igazi szomorkodás a Szentlélek munkájának gyümölcse. A Lélek elénk tárja a hálátlan szívet, amely megbántotta, megszomorította a Megváltót, és töredelmesen a kereszt lábához vezet bennünket. Minden bűn újra megsebzi Jézust… sírunk bűneink miatt, amelyek szenvedést okoztak neki. Az ilyen sírás a bűn megtagadásához vezet”. (Ellen G. White: Jézus élete. 246./old.) 

Az az igazság, hogy nem növekedhetünk az Istennel való kapcsolatunkban, amíg a magunk választotta, becsben tartott bűneink közénk állnak. Mindannyian híjával vagyunk Isten dicsőségének, de megtérhetünk (és meg is kell térnünk) bűneinkből, amikor a Szentlélek eszünkbe juttatja azokat.

 (Ef 4:30). És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. /RÚF/)

White idézet: Isten szerény körülmények között élő férfiakat ihlet majd, hogy hirdessék a jelenvaló igazságot. Sok ilyen személyt látunk majd szorgoskodni mindenfelé, akiket Isten Lelke késztet eljuttatni a világosságot a sötétben élőkhöz. Mintha az igazság tüzének vágya égne csontjaikban, hogy világosságot vigyenek a sötétségben élőkhöz. A tanulatlanok közül is sokan fogják hirdetni Isten Igéjét. Isten Lelke gyermekeket késztet majd, hogy hirdessék a menny üzenetét. Isten kitölti Lelkét azokra, akik engednek buzdításainak. Lerázzák a gúzsba kötő szabályokat és óvatosságot, és csatlakoznak az Úr seregeihez. 

A jövőben a Szentlélek átlagos körülmények között élő embereket késztet majd arra, hogy feladva korábbi foglalkozásukat, menjenek és hirdessék az irgalom utolsó üzenetét. A lehető leggyorsabban készíti fel őket a munkára, hogy siker koronázza igyekezetüket. Együttműködnek a mennyei eszközökkel, mert hajlandók áldozni és áldozattá válni a Mester szolgálatában. Ezeket a munkásokat senkinek sincs joga akadályozni. Mikor útra kelnek betölteni a nagy küldetést, kívánjuk nekik, hogy Isten kísérje őket az úton. Ne gúnyoljuk őket, amikor a föld lezüllött helyein vetik az örömhír magvait. 

Sem megvenni, sem eladni nem lehet az élet legbecsesebb dolgait – az őszinte odaadást, a becsületet, az igazmondást, a tisztaságot, a szeplőtlen megvesztegethetetlenséget, amelyek egyformán rendelkezésre állnak mind a tanulatlanoknak, mind a tanultaknak, bármelyik fajnak, egyszerű földművesnek vagy trónon ülő királynak. Egyszerű munkások, akik nem bíznak a maguk erejében, hanem őszinte odaadással fáradoznak mindig Istenben bizakodva, együtt örülnek majd az Üdvözítővel. Kitartó imájuk lelkeket vezet a kereszthez. Jézus együttműködik önzetlen igyekezetükkel. Ő készteti a szíveket, és tesz csodákat a lelkek megtérése érdekében. Férfiakat és nőket gyűjtenek majd be a gyülekezet közösségébe. Imaházakat építenek és iskolákat alapítanak, szívük pedig örömmel telik meg, amikor látják Isten szabadítását. – To Be Like Jesus, 225./old. 

Nem hiábavaló annak az embernek a könyörgése, akit őszinte vágy indít imára. Az Úr teljesíti szavát és elküldi Szentlelkét, aki az embert az Atya iránti bűnbánatra, és Jézus Krisztus iránti hitre vezeti. A hívő vigyázni és imádkozni fog, és elhagyja bűneit, és az Isten parancsolatainak megőrzésére való odaadó igyekezettel kinyilvánítja őszinteségét. Hitét imával elegyíti, és nemcsak hisz, hanem a törvény előírásainak is engedelmeskedik. Krisztus oldalán állónak vallja magát és elutasít minden olyan szokást és kapcsolatot, amely elvonná szívét Istentől. 

Aki valamikor Isten gyermekévé lesz, annak el kell fogadnia azt az igazságot, hogy a bűnbánatot és bűnbocsánatot nem kevesebb, mint Krisztus engesztelő áldozata által nyerheti el. Ebben megbizonyosodva a bűnösnek erőfeszítéseket kell tennie az érte végzett munkával összhangban, és fáradhatatlan esedezésekkel a kegyelem trónjához folyamodni, hogy Isten megújító ereje a lelkébe térhessen. 

Isten csak a bűnbánó embernek bocsát meg, de azt, akinek megbocsát, először bűnbánatra indítja. Isten biztosította a feltételeket – Krisztus örökkévaló igazsága minden hívő lélek számláján megjelenik. A drága, makulátlan ruha, mely a menny szövőszékén készült, biztosítva van a töredelmes, hívő bűnös számára, aki így szólhat: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemnek; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül…” (Ésa 61:10) – Szemelvények E. G. White írásaiból, 1. köt., 393./old. 


Jézus Krisztus feltámadása után az Emmausi úton

  Érzelmi hullámvasútként élhette meg az elmúlt néhány hét történéseit a két tanítvány, amikor újra és újra visszagondoltak beszélgetéseikre...