A menyasszony gyönyörű, és a menyegző napján mindenki őt akarja látni. Az esküvő fordulópont az ifjú pár életében, hiszen attól kezdve együtt fog élni a menyasszony meg a vőlegény – és igaz lesz ez a mi kapcsolatunkra is Istennel, amikor visszatér. Jézus helyet készít nekünk ...
(Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/
... gyönyörű helyet, amely túl csodálatos ahhoz, hogy le lehessen írni. „Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok tudják majd, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 599./old.)
Bár nem tudjuk igazán elképzelni, milyen lesz az új ég és új föld, Isten látomást adott róla Jánosnak, így vágyhatunk az „esküvőre”, amely nemsokára eljön. Isten arra hív bennünket, hogy „Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel”. (Kol 3:2)
Isten nagy odaadással készíti elő az eseményt, és nem akarja, hogy ez a „menyegző” meglepetésként érjen minket.
(Mt 22:1-14). Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: (2) Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. (3) Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. (4) Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! (5) De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. (6) A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. (7) A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. (8) Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. (9) Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! (10) A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. (11) Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, (12) és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. (13) Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. (14) Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. /RÚF/;
(Mt 25:1-13). Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. (2) Öt közülük balga volt, öt pedig okos. (3) A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, (4) az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban. (5) Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. (6) Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! (7) Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat. (8) A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. (9) Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak! (10) Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. (11) Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! (12) Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. (13) Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok! /RÚF/
Az egész világegyetem látja majd ezt az eseményt, és mi fő szereplői vagyunk a történetnek – bizonyos értelemben. Csatlakozunk majd a „menyasszonyhoz”, a városhoz, amelybe Jézus elvisz második adventjekor. Érdekes megfigyelni, hogy néhol Isten népét (a szenteket) szintén menyasszonynak hívja
(Jel 19:7). Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, /RÚF/),
... talán mert ők laknak majd az új Jeruzsálemben, ami
„Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony”. (Jel 21:2), /ÚRK/
A szent város szemet gyönyörködtető leírása azt mutatja, hogy bensőséges kapcsolat lesz majd Isten népe és a város között, hiszen mindkettőt „menyasszonynak” nevezi. A Biblia részletes leírást ad a városról. A „Szent Várost, az új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal »menyasszony«-nak, a Bárány „feleségé«-nek nevezi”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)
(Jel 21:9-27). És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. (10) Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely Istentől, a mennyből szállt alá, (11) telve Isten dicsőségével; ragyogása hasonló volt a legértékesebb drágakőhöz, a kristályfényű jáspishoz, (12) fala nagy volt és magas, tizenkét kapuja volt, előttük tizenkét angyal, és a kapukra nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: (13) kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, és nyugat felől három kapu. (14) A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. (15) Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát (16) a város négyszögletű volt, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam, hossza, szélessége és magassága egyenlő. (17) Megmérte a falát is: száznegyvennégy könyök, emberi mértékkel, amely az angyalé is.(18) Falának építőanyaga jáspis, és a város színarany, tiszta üveghez hasonló. (19) A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette: az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, (20) az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. (21) A tizenkét kapu tizenkét gyöngy volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó üveg. (22) Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. (23) s a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány (24) a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. (25) Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. (26) A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat, (27) tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. /RÚF/
White idézet: Krisztus, aki Évát hitvestársként adta Ádámnak, első csodáját egy menyegzőn tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol barátok és rokonok együtt örvendeztek. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, amelyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsanak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.
Krisztus megtisztelte a házastársi viszonyt azzal is, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Énekek 4:7)
Krisztus „szerette az egyházat, és önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván… hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket”. (Ef 5:25-28)
A családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb minden kapcsolat között a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is az mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356./old.
Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni… Nem neveznek többé elhagyatottnak, …hanem így hívnak: én gyönyörűségem; …mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát… Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6-7, 9) – Jézus élete, 151./old.
