Jób a feddhetetlen és becsületes ember

Jób 1:8. Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. /RÚF/

Nem kis dolog, hogy maga Isten illette Jóbot a „feddhetetlen” és „igaz” jelzőkkel! Ráadásul olyannyira feddhetetlen és igaz ember volt, hogy ez akkoriban páratlannak számított az
egész földön. Még egyszer, ezt szó szerint Isten mondta róla!
Ráadásul azután is elismételte az Úr, amit korábban mondott Jóbról – hogy nincs hozzá hasonló a
földön feddhetetlenségben, igazságban és így tovább –, miután a férfi az egyik csapást szenvedte
el a másik után. Isten azonban ekkor még egy dolgot hozzátett: Jób továbbra is olyan maradt,
mint amilyen volt, „noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.” (Jób 2:3)
Nagyszerű bepillantást nyújt Jób tökéletességébe és igazságába az, hogy nem engedte el az Urat
mindannak ellenére sem, ami történt, pedig még a szerencsétlen sorsú felesége is uszította: „Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2:9, ÚRK) A könyv fényt vet Jób életének egy másik oldalára is, arra, ami még a tragédia bekövetkezte előtt volt.

Jób 29:12-16. Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt
támasza. Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. Igazságot
öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. A vaknak szeme
voltam, és lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól meg-
vizsgáltam. /RÚF/

Talán érdemes felfigyelni Jóbnak ezekre a szavaira: „az ismeretlen ember ügyét is megfontoltam.” (Jób 29:16, ÚRK) Más szóval, nem várta meg, míg például egy rongyokba öltözött koldus
hozzá fordul alamizsnáért, inkább aktívan kereste, mire lehet a másiknak szüksége, majd aszerint
cselekedett.

Isten feltárta hű szolgájának, hogy Sátán vádjai okozták gyötrelmeit, betegségét, aki azzal vádolta meg Jóbot, hogy csak érdekből követte Urát, és ha Isten visszavonja áldásait, majd megátkozza Őt. Sátán megfosztotta tehát javaitól, gyermekeitől. Számítása mégsem vált be! Ekkor cinikusan folytatta: „Bőrért bőrt, de mindent, amije van, odaad az ember az életéért” (Jób 2:4). „Ímé kezedbe adom őt, csak életét kíméld!” – szólt az Úr (Jób 2:6). Sátán nem is kímélte, Jób egész testét elborította fájdalommal.

Kérte őt Isten, hogy imádkozzék barátaiért, nehogy „rettenetest cselekedjék” velük, mivel nem szóltak Istenről igazán (Jób 42:8). „Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt... Jób pedig élt ezután száznegyven esztendeig, és látta az ő fiait és unokáit negyedízig. És meghalt Jób jó vénségben és betelve az élettel” (Jób 42:10, 16-17).

Fontos tudnunk azt is, hogy minden emberért „per” folyik a mennyben. Sátán vádjaival szemben Isten alkalmanként megengedi, hogy próba tegye nyilvánvalóvá a mennyei lények előtt, hogy kinek mi lakozik a szívében, valóban méltó-e az üdvösségre. Ez történt Jóbbal is. Istenhez való ragaszkodása, iránta való hűsége és bizalma nem rendült meg. Magatartásával Sátán vádjait megsemmisítette!

Jób pátriárka rendületlen bizalommal kiáltotta megpróbáltatásának éjszakáján: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más.” (Jób 19:25–27)

Zákeus gazdag zsidó ember

Zákeus gazdag zsidó ember volt, aki a gyűlölt rómaiak számára hajtotta be az adót, úgy szerezte a pénzét. Emiatt utálták és „bűnösnek” nevezték, és mint más vámszedők, ő is több pénzt követelt annál, mint amennyit kellett volna. Zákeus Jerikóban élt, ami egy nagy forgalmat lebonyolító kereskedelmi út mentén terült el. Jézus nem véletlenül találkozott vele. Zákeus a lelkében meggyőződött arról, hogy változtatnia kell az életén. Hallott már Krisztusról és látni akarta Őt. Bizonyára elterjedt a híre, hogy aznap érkezik Jerikóba a csoport, akikkel utazott, át kellett haladnia Jerikón, amikor Galileából utoljára ment Jeruzsálembe. Krisztusnak a vámszedőhöz intézett első szavai elárulják, hogy mindent tudott róla, már mielőtt belépett a városba.

 
Lk 19:1-10. Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.  Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem
láthatta a sokaságtól.  Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.  Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar,
mert ma a te házadban kell megszállnom.  Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta.  Akik
ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg.  Zákeus pedig
odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.  Jézus így felelt neki:
Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia.  Mert az Emberfia azért jött,
hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. /RÚF/

 Jézus az őszinte megtérés jeleként fogadta Zákeus ajánlatát, amikor „minden vagyonomnak felét” (Lk 19:8) a szegényeknek akarta adni!

White idézet: Zákeust lenyűgözte, ámulatba ejtette, elnémította Krisztus szeretete és kegyelme,
hogy lehajolt hozzá, méltatlanhoz. Most a szeretet és a ragaszkodás az újonnan megtalált Mesteréhez fordulva megnyitotta ajkát. Nyilvánosan akart bűnvallomást tenni, bűnbánatra jutni.
A sokaság színe előtt „Zákeus... előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak
felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négyannyit adok helyébe...”
 „Mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!” (Mk
10:24) Egymástól kérdezgették: „Kicsoda üdvözülhet tehát?” (Lk 18:26) Most látták Krisztus
szavait beigazolódni: „Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.” (Lk 18:27) Láthatták,
Isten kegyelme által hogyan léphet be egy gazdag ember a mennyek országába.

 – Jézus élete, 554-555./old.

Illés próféta

Jeroboám után ismét olyan királyok következtek, akik nem félték a Mindenhatót. Ezek: Nádáb, Baása, Elah, Zimri és Omri. Ezalatt Júdában Asa (i.e. 911-869) uralkodott, aki hosszú évekig az Úr útján járt, de uralkodása végén ő is eltávolodott Tőle.

Omrit Akháb (i.e. 874-853) követte Izráel trónján. Jézabelt, Siódon királyának, Baál főpapjának a leányát vette feleségül. Baál pogány termékenységisten volt, akit kultikus paráznasággal is tiszteltek. A király, felesége unszolására oltárt emelt neki Samáriában És oltárt emele a Baálnak a Baál házában, amelyet Samariában épített. (I.Kir. 16:32) A Baál-papok azt tanították, hogy Baál és felesége, Astarte hatalmában vannak a természet erői. Az emberek kezdték elfelejteni a Teremtőt, az ég és a föld Urát.

Isten az égbekiáltó hitehagyás láttán elküldte prófétáját, a Tisbéből való Illést, aki tudatta a királlyal az Úr üzenetét, miszerint addig, amíg bűneiket megbánva el nem ismerik az igaz Istent, aszály lesz az országban. „Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lesz” (I.Kir. 17:1) – mondta Akhábnak.

Amilyen hirtelen jött a próféta, olyan gyorsan el is tűnt. Megvolt az oka rá. A király és a felesége halálra kerestette, mivel szavai azonnal teljesedni kezdtek. Jézabel papjai mindent megtettek, hogy istenüktől esőt kapjanak, de hiába. Sivár pusztasággá vált az egész ország. Megtérés helyett azonban Illést okolták. Ő sértette meg Baált – állították –, ezért nem ad esőt.

Országszerte keresték a prófétát, de hiába. Az Úr gondoskodott hű szolgájáról. Egy ideig a Kérith-patak mellett rejtőzött, majd Sareptába ment. Három év telt el, és akkor így szólt az Úr Illéshez:

- „Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére” (I.Kir. 18:1).

A próféta felszólította a királyt, hogy gyűjtse össze a Kármel hegyére Baál négyszázötven, és Asera (= Astarte) négyszáz prófétáját, és a népet is hívja össze. Amikor ez megtörtént, szólt Illés az ott álló sokasághoz:

- „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt.
És nem felelt néki a nép csak egy szót sem. Akkor mondta Illés a népnek:
- Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül, míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak” (I.Kir. 18:19-22).

Majd két tulkot kért, egyet a papoknak, egyet magának, hogy az ott elkészített oltáron feláldozzák azokat. De tüzet nem gyújthattak alá! Ezt ki-ki istenétől kérje! Baál papjai reggeltől sántikáltak az oltár körül, könyörögve, kiáltva, de istenük nem felelt. Aztán késekkel vagdalták magukat, és őrjöngve kiabáltak estig, de semmi nem történt. Ekkor Illés magához hívta a népet, az ő oltárát több vödör vízzel leöntette, és így imádkozott:

- „Óh, Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!
Akkor alászállt az Úr tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt. Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és mondta:
- Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!”  (I.Kir. 18:36-39)

A hazug, csaló Baál-papokat a nép haragja elpusztította. Isten, prófétája könyörgésére még aznap esőt adott. Jézabel Akháb beszámolójától felbőszülve kijelentette: Illésnek meg kell halnia! A próféta ekkor elmenekült a királynő bosszúja elől. A küzdelmektől elcsigázott Illést azonban az Úr felüdítette, megértő szeretetével a csüggedésből kiemelte.

A próféta még később, Akházia és Jórám királyok uralkodása alatt is működött. Utódjául Elizeust választotta, akit személyesen készített fel a prófétai szolgálatra.

Illés, élete végén olyan közel került Urához, annyira összeforrt szeretetével, lényével, hogy Isten különleges kegyelemben részesíthette. A halál megismerése nélkül ragadta el egy „tüzes szekérrel” a mennybe. 

E szokatlan eseménnyel arra is utal a Szentírás, hogy akik a földi történelem lezárulásakor, Krisztus második eljövetelekor „Illés lelkével és erejével” fognak munkálkodni, azok hasonló módon elváltoznak, és elragadtatnak a mennybe 

Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal. (Mal. 4:5-6)

És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.(Luk. 1:17)

I.Kor. 15:20-55;  I.Thessz. 4:14-17).

Illés megjelent Jézusnak a megdicsőülés hegyén, Mózessel együtt És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, akik beszélnek vala ő vele. (Mt. 17:3). Erősítette a Megváltót, emlékeztette kereszthalálának csodálatos ajándékára, amelynek megelőlegezett gyümölcse volt az ő üdvössége is!

Illés próféta - Az Ószövetség a művészetekben (biblia.hu)