Ézsaiás– a reménység és ítélet prófétája

Ézsaiás próféta egy későbbi király, Uzziás (i.e. 790-739) uralkodása vége felé, i.e. 745-ben kezdte meg szolgálatát.

 Az elnyomással és jóléttel együtt járt a gőg és a külsőségek szeretete, a durva részegeskedés és a mulatozó kedv. Lásd: Ézsa 2:11–12; 3:16; 18–23; 5:22; 11–12! Ézsaiás korában a bálványimádás már senkit nem lepett meg. Lásd: Ézsa 2:8–9. A bűnös szokások annyira elterjedtek a társadalom minden rétegében, hogy az a kevés ember, aki hű maradt Istenhez, sokszor már-már elvesztette bizalmát és engedett a csüggedésnek, a kétségbeesésnek. Úgy rémlett, hogy Isten Izráellel való szándéka meghiúsul, és az engedetlen nép Sodoma és Gomora sorsára jut. 

Nem csoda, ha ilyen állapotok láttán Ézsaiás visszariadt a felelősségtől, amikor Uzziás uralkodásának utolsó évében Isten megbízta, hogy vigye el intő és feddő üzenetét Júdának. 

Ilyen gondolatok kavarogtak fejében, amikor Ézsaiás a templom csarnokában állt. Egyszer csak mintha a templom belső ajtaja kinyílt és függönye fellebbent volna, benézhetett a szentek szentjébe, ahova még a próféta sem léphetett be. Látomás tárult Ézsaiás elé a magas trónon ülő Jahvéről. Dicsőségének fátyola betöltötte a templomot. A trón mindegyik oldalán szeráfok lebegtek. Alkotójuk előtt szolgálva, arcukat betakarták hódolatukban és ismételgették ünnepélyes fohászukat: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézsa 6:3), s úgy tűnt, hogy az ajtókeret és a cédrusajtó megremeg hangjuktól, és a házat betöltötte hódolattal zengő dicsőítő énekük (Ézsa 6:2).

Miközben Ézsaiás Urának dicsőségét és fenségét szemlélte ebben a látomásban, lelkét Isten tisztaságának és szentségének érzete töltötte el. Milyen éles ellentét volt Teremtőjének páratlan tökéletessége és azoknak a bűnös élete között – önmagát is beleértve –, akik régóta Izráel és Júda választott népe közé tartoznak!  „Jaj nékem! – kiáltotta. Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (Ézsa 6:5) De egy szeráf odajött hozzá, hogy szorongását feloldja és alkalmassá tegye fontos küldetésére. Az oltárról vett izzó parázzsal e szavak kíséretében érintette ajkát: „Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” Majd Isten hangja hallatszott. „Kit küldjek el ki megy el követségünkben?” – kérdezte. Ézsaiás válaszolt: „Itt vagyok, engem küldj!” (Ézsa 6:7–8).

A mennyei lény ezt parancsolta Isten várakozó követének:„Menj és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon” (Ézsa 6:9–10). A próféta feladata világos volt: emelje fel szavát, és tiltakozzék az elhatalmasodó bűnök ellen.

Isten szándéka végül megvalósul. Beérik szolgája fáradozásának és Isten minden hűséges szolgája munkájának gyümölcse. A maradék üdvösséget kap. Ennek megvalósulása érdekében az intés és kérlelés üzenetét hirdetni kell az engedetlen népnek. Így szól az Úr: „Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik”(Ézsa 6:11). (EGW: Próféták és királyok)

Zsidó hagyomány szerint a próféta mártírhalált halt Manassé király uralkodása kezdetén (2Kir. 21:16 )"És Manasse nagyon sok ártatlan vért is ontott ki, úgy hogy Jeruzsálem minden felől megtelt vele, azon a vétkén kivül, amellyel vétekbe ejtette Júdát, gonoszul cselekedvén az Úr szemei előtt."

A Földre is átterjed a küzdelem

 Amikor Isten megteremtette a földet, az tökéletes volt. Látta, „hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó” (1Móz 1:31, ÚRK). 

A bűnnek, a gonoszságnak foltja sem volt rajta. Ádámnak és Évának ugyanúgy szabad akaratot adott az Úr, mint Lucifernek. Nem akart robotokat látni a földön, ahogy a mennyben sem.

 Mindent megtett azért, hogy teremtményei tisztában legyenek szabadságukkal. Egy fát ültetett a kertbe, amit a jó és a gonosz tudása fájának nevezett. Külön fel is hívta rá Ádám és Éva figyelmét, mert biztosítani akarta, hogy tudják, van választásuk.

 Sátán a fához ment, és amikor Éva ott időzött, ezt mondta neki: „Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:4-5, ÚRK). Más szóval, ha esztek erről a fáról, a létezés új szférájába kerültök. Izgalmas lesz, korábban nem ismert érzéseket tapasztaltok. Éva, még visszatart valamit tőletek Isten. Tessék, vedd el a tiltott gyümölcsöt, kóstold meg! 

 Éva, majd később Ádám is a döntésével kinyitotta az ajtót, amit az Úr örökre zárva akart tartani: a bűnre, a szenvedésre, a szívfájdalomra, a betegségre és a halálra vezető ajtót.

 1Móz 3:1-3. A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! /RÚF/

Róm 5:12. Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. /RÚF/

A bűn tulajdonképpen lázadás Isten ellen, eltávolít tőle. Mivel Ő az élet forrása, a tőle való elszakadás halálba visz, aggodalmat, szorongást és betegséget okoz. Világunk szenvedése végső soron abból következik, hogy bűn-sújtotta bolygón élünk. Ez bizonyosan nem jelenti azt, hogy amikor csak szenvedünk, az mindig azért történik, mert bűnt követtünk el, hanem mindannyiunkra hat az, hogy bűnbe süllyedt bolygón élünk.

  Ádám és Éva vétkezett, az Úr pedig közölte velük, hogy el kell hagyniuk kerti otthonukat. Attól kezdve fáradozás és szenvedés a jussuk. Vajon reménység nélkül kell szenvedniük, végül pedig meghalniuk?

 Isten ekkor adta nekik az 1Móz 3:15. (Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/) versében feljegyzett ígéretet. Egyenesen Sátánra, a kígyóra nézve mondta. Abban a pillanatban talán nem tudták pontosan, mit értett Isten ezen, annyit viszont értettek, hogy ismét reménykedhetnek. A megváltásuk valamilyen módon az asszony magva által történik majd. Az asszony magva természetesen Jézus Krisztus. (Gal 3:16. Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/) Sátán a kereszten marta meg Jézus sarkát, akinek a győzelme azonban garantálja a számunkra, hogy egy nap a kígyó fejére fog taposni, bezárul a szenvedés és a halál ajtaja, amit Ádám és Éva tárt ki.

Krisztusra nehezedett a világ bűnének terhe, így kellett arra a területre lépnie, ahol Ádám elbukott. Sokkal nehezebb vizsgát kellett kiállnia annál, ami Ádámnak nem sikerült. És győzött. Legyőzte a kísértőt az ember érdekében. Engedelmessége, makulátlan jelleme, töretlen becsületessége, valamint feddhetetlensége által az ember mellé állhatott, hogy az ember az ő nevében győzhesse le az ellenséget. 

 Az ördög gyakran a világosság angyalaként a menny öltözékében jelenik meg. Barátságos modort vesz fel, megszenteltnek látszó jellemet és mély tiszteletet tettet áldozatai iránt, akiket csapdába akar ejteni s elpusztítani. Veszedelmek várnak az ösvényen, melyre elcsal. De ügyesen álcázza a veszélyeket, s csak az ösvény szépségeit mutogatja. Üdvösségünk isteni parancsnoka győzött értünk, hogy ha akarunk, általa mi is győzni tudjunk. Krisztus mégsem ment meg senkit az akarata ellenére, senkit sem kényszerít engedelmességre. Azért hozta meg kimondhatatlan áldozatát, hogy ők is győzni tudjanak nevével, s hogy nekik tulajdonítsák igaz tetteit, szent voltát. – Bizonyságtételek, 3. köt., 456./old.

Kinek az oldalán állunk: Krisztusén vagy Sátánén?

Nincs észszerű magyarázat arra, miért hagyta Lucifer, a tökéletes angyal, hogy a büszkeség és a féltékenység gyökeret eresszen a szívében, majd pedig a Teremtő elleni lázadássá növekedjen. Sátán büszkesége nyílt lázadássá érett. Igazságtalansággal vádolta az Urat. Kételyeivel és vádjaival megfertőzte az angyalokat.  

 Amikor kitört a harc a mennyben, az angyaloknak el kellett dönteniük, hogy Jézust vagy Lucifert követik-e. Milyen volt ez a mennyei háború? Fizikai küzdelem lehetett, vagy inkább eszméké, esetleg mindkettő? Nem ismerjük a részleteket, ugyanakkor a viszály eléggé fizikai volt ahhoz, hogy végül kivetették Sátánt és az angyalait, „többé nem volt helyük a mennyben”. (Jel 12:8-9, ÚRK) 

A harcnak mindenképpen volt valamennyi fizikai vetülete. Egy dolog teljesen biztos a mennyei háborúval kapcsolatban: minden angyalnak döntenie kellett Krisztus mellett vagy ellen. Kit fognak követni? Kinek a hangjára hallgatnak? A hűséges angyalok azt választották, hogy Jézus szeretetből fakadó parancsolatainak engedelmeskednek, míg az angyalok egyharmada Luciferre hallgatott, nem engedtek Istennek, így elvesztették a mennyet. A föld történelmének e döntő pillanatában nekünk is döntenünk kell Krisztus mellett vagy ellen. Nekünk is ki kell nyilvánítanunk, hogy kinek az oldalán állunk: Krisztusén vagy Sátánén.

1Móz 2:15-17. Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (16) Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/

 2Móz 32:26. Odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. /RÚF/ 

 Józs 24:15. De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! /RÚF/ 

 1Kir 18:20-21. Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmelhegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. /RÚF/

 Jel 22:17. A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! /RÚF/

 Amikor Isten megteremtette az emberiséget, mélyen belénk plántálta a gondolkodás, a megfontolás és a választás képességét. Emberi mivoltunk lényegét az erkölcsi választás képessége adja meg. Nem robotok vagyunk. Eltérően az állatvilágtól, Isten a saját képére alkotott meg minket, hogy képesek legyünk választani jó és rossz között, örökérvényű lelki elvek alapján élni az életünket. Isten arra hívja népét Lucifer mennybéli lázadása és a földi bűneset óta, hogy válaszoljanak szeretetére, engedelmeskedjenek parancsolatainak és szolgálják Őt.