Krisztus az Urunk, és köré kell csoportosulnunk

(1Kor 1:10). A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! /RÚF/ 

A pártoskodás a Krisztussal való szövetség megtagadását jelenti. (1Kor 1:10) 

Isten elhívott bennünket „az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre”. (1Kor 1:9.)

Krisztus az Urunk, és köré kell csoportosulnunk, tehát hangos „Nem!” a válasz a retorikai (szónoklattan) kérdésekre:

 „Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg?” (1Kor 1:13), /RÚF/ 

Krisztus nem szakítható részekre. Krisztust feszítették meg értünk, és „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28:19) keresztelkedtünk meg. 

Pál megemlíti, hogy „Krisztus teste” vagyunk, „és tagjai rész szerint”. (1Kor 12:27) 

A test sok tagból áll, amelyeknek mind megvan a feladata, de egy testet alkotnak. Megfelelő működéséhez minden tagnak végeznie kell a feladatát a képességei szerint. Ez a metafora is érzékelteti, hogy Pál az egységre utal, nem az uniformizmusra ( alapvető tudományos és filozófiai elv). A különbözőségben, vagy még inkább az annak ellenére meglévő egységre kell törekedni. 

Azonban minden gondolatot és véleményt fontos alávetni Krisztus Urunknak. Pál annyira meghatározónak tartja Krisztus Úr voltát, hogy 1Korinthus kezdő szakaszában újból és újból ezt emeli ki. 

(1Kor 1:2, 7-10). (2) az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: (7) Ezért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, (8) aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. (9) Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre. (10) A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! /RÚF/

Tehát mielőtt elkezdene a pártoskodás és az emberi vezetők kérdésével foglalkozni, azt hangsúlyozza, hogy mindannyiunknak Jézus az Ura. Az egyház középpontjában nem emberi vezetők állnak, a keresztények Jézus köré gyülekeznek. 1Korinthus nyitó verseiben Pál Jézus uralmára helyezi a hangsúlyt, és ez segít megérteni, hogy mit értett a következők alatt: 

„gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre”. (1Kor 1:10), /RÚF/ 

A katartidzó görög igéből származik az a szó, ami ebben a fordításban „egyetértés”, és azt jelenti, hogy valamit visszaállítanak a megfelelő állapotába. Amikor emberi vezetők körül pártok alakulnak ki, a gyülekezeti kapcsolatokat helyre kell állítani, és ez a Krisztusban való egység által történhet meg, ha meghalunk az énünknek. 

White idézet: A hit szeme Istenre irányul, hogy a láthatatlanra tekintsen, ne pedig a most láthatókra. A hit várakozik a jövőben teljesedő jóra, és kimondhatatlan áldásokat tapasztal meg a menny ajándékában. A jövendő élet reménye keresztény hitünk meghatározó része. Ha hagyjuk, hogy a világ vonzása a lélek és Isten közé álljon, akkor csak a világban tapasztalható dolgokat tudjuk majd megkülönböztetni… Nézz feljebb, rögzítsd hited tekintetét a láthatatlan dolgokra, és erős leszel Isten ereje által. 

Jézusra nézve a hitünk erősödik, mert Ő mindannak a középpontja, ami vonzó és kedves. Minél többet szemléljük a mennyei dolgokat, a földiek annál kevésbé lesznek kívánatosak és vonzók. Minél inkább Krisztusra szegezzük a tekintetünket, akiben az örök életre vonatkozó bizakodásunk összpontosul, a hitünk annál inkább növekszik, a reménységünk megerősödik, a szeretetünk intenzívebbé és felüdítővé válik, a lelki látásunk megtisztul, valamint fejlődik a lelki intelligenciánk. Egyre inkább felismerjük Isten ránk vonatkozó felhívását, hogy meg kell tisztulnunk annak a világnak a befolyásától és életgyakorlatától, amely nem ismeri Istent, sem Jézus Krisztust, akit Ő küldött el. 

Minél többet szemléljük Krisztust, és beszélünk az érdemeiről, minél inkább tanúskodunk hatalmáról, annál teljesebben tükrözzük vissza képmását a jellemvonásainkban, és annál kevésbé vetjük alá az elménket és érzelmeinket a világ bénító befolyásának. Minél inkább Jézussal foglalkoznak a gondolataink, annál kevésbé fog elborítani a kétségek köde, és annál könnyebben helyezzük minden próbánkat és terhünket a terhek hordozójára. 

A hitnek át kell hatolnia Sátán pokoli árnyékán, és összpontosuljon Jézus Krisztusra, a mi főpapunkra, aki az érdekünkben lépett a kárpiton túl. Bármilyen felhők borítják is el az eget, és bármilyen vihar tombol a lélek körül, ez a horgony szilárdan tart, és biztosak lehetünk a győzelemben. – Mennyei helyeken, 127. (ápr. 30.) 

Ó, milyen irgalmas Urunk van! „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) „Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged.” (Ésa 49:16) „Nem hagylak titeket árvákul.” (Jn 14:18) Aki kéri, elnyeri a Szentlelket. Gondold el, készségesebben kínálja fel Szentlelkét, mint a szülők, akik jó ajándékokat akarnak adni gyermekeiknek. Hát ne örüljünk és ne örvendezzünk?! A sötétség erőinek pokoli munkásságát nem szabad olyan hosszú ideig szemlélnünk, mígnem elvész a reményünk és a bátorságunk. Jézus él, és engednünk kell, hogy hitünk áttörjön a sötétségen… Maradjunk a világosságban, és örüljünk az igazság Napja ragyogásának. 

Jézus él, hogy esedezzen érettünk. Bár sötétség borítja a földet és homály a népeket, az életünk csak akkor van biztonságban, ha el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Drága Megváltónk! Csak Őrá összpontosítson az örök életbe vetett reménységünk, és akkor képesek leszünk beszélni a hitről, a reménységről, a bátorságról, és világosságot tudunk árasztani magunk körül… Krisztus mondta: „Ti vagytok a világ világossága… hegyen épített város… Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy… dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14-16) A hitnek át kell törnie még a legsötétebb homályon is. Az Istenbe vetett egyszerű és őszinte bizalom dicsőíti nevét, és ezen bizalom révén világosságot áraszthattok az Úrban. Áldjátok az Urat! Dicsőítsétek és magasztaljátok Istent végtelen szeretetéért. – That I May Know Him, 284./old. 

A gyülekezeti pártoskodás problémája

 

1Korinthus 1-4. fejezeteiben Pálnak ez a kérése dominál, hogy 

„ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre”! (1Kor 1:10), /RÚF/ 

Valójában a legtöbb teológus megegyezik abban, hogy az egység a levél egészét összekötő, mindent átfogó téma. 

Hogyan világít rá ez a szakasz, hogy milyen abszurd dolog klikkeket alakítani helyi vezetők körül? Milyen megoldást javasol Pál? 

(1Kor 1:12-17). Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. (13) Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? (14) Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, (15) nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. (16) Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. (17) Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. /RÚF/ 

Pál erős szavakkal ecseteli a korinthusi gyülekezet tagjai közötti egység hiányát. 

(1Kor 1:10). A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! /RÚF/

 ...versében a szkhiszma („megoszlás”) görög kifejezést használja, 

(1Kor 1:11). Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. /RÚF/] 

...versében pedig az erisz („viszály”) szót. A szkhiszma főnév, valamint a szkhidzó („részekre oszt”) ige az Újszövetségben másutt is a megoszláshoz vezető nézetkülönbségeket írja le. Az erisz („viszály”) főnév gyakran szerepel olyan bűnök listájában, amelyeket a keresztényeknek nem szabad elkövetni. 

 (Róm 1:29, 13:13), (1Kor 3:3), (2Kor 12:20) és (Gal 5:20) verseit! Az erisz („viszály”) mellett még milyen bűnöket sorolnak fel ezek a versek? Tehát ez mennyire káros? 

(Róm 1:29). Tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, tele irigységgel, gyilkos indulattal, viszálykodással, csalással, rosszindulattal; besúgók, /RÚF/ 

(Róm 13:13). Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, /RÚF/ 

(1Kor 3:3). mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? /RÚF/ 

(2Kor 12:20). Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, gőg, pártoskodás lesz közöttetek, /RÚF/ 

(Gal 5:20). bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, /RÚF/ 

Felszínre kerültek a korinthusi gyülekezeten belüli viszálykodások, sőt még az egymás ellen folytatott pereskedések is. 

(1Kor 6:1-3). Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? (2) Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? (3) Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! /RÚF/

 „Megszégyenítésül mondom nektek” (1Kor 6:5), /RÚF/

 – jegyezte meg Pál a gyülekezet tagjai közötti perekkel kapcsolatban. A nézeteltéréseiket még az úrvacsora ünnepén sem tették félre 

(1Kor 11:17-22). Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. (18) Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. (19) Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. (20) Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, (21) mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. (22) Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. /RÚF/

A gyülekezeti tagok egységének a hiánya olyannyira veszélyes volt, és Pált annyira aggasztotta, hogy ezt említi először a korinthusiaknak szóló levelében. 

White idézet: Krisztus ünnepélyes és buzgó imája… korszakokon átívelve jut el hozzánk. Az elbukott ember engedelmeskedve csodálatos magaslatokat érhet el: egységet Istennel Jézus Krisztus által! Micsoda magaslatokra juthatunk fel, ha tekintetünket a jutalomra szegezzük! Istentől kell erőt nyernünk, hogy emberi természetünk ne romoljon meg, és ne maradjon örökké a bűn megrontó befolyása alatt. Jézus Krisztus által az emberi természet az angyalokkal, sőt magával a Hatalmas Istennel lép szövetségre. 

Akik igazi kapcsolatban állnak Istennel, sosem fognak konfliktusban lenni egymással… Lelke lakozik a szívükben, és teremti meg az összhangot, a szeretetet és egységet. Ennek éppen az ellenkezőjét cselekszik Sátán gyermekei; közöttük folyton viszály dúl. Csak a viták, az irigység és a féltékenység vezérlik őket. A keresztényt azonban krisztusi szelídség jellemzi. Jóindulata, szelídsége, jósága, irgalmassága és szeretete a Végtelen Bölcsességtől származik, miközben minden, ami ezzel ellentétes, az a Jézus Krisztussal összhangban nem álló, megszenteletlen szívből fakad… Az egységben erő van, a széthúzásban pedig gyengeség és veszteség. 

A világnak általunk felkínálható, a Krisztus küldetését hirdető legmeggyőzőbb érv a mi tökéletes egységünk… A Krisztussal ápolt egységünkkel arányosan lesz erőnk üdvösségre vezetni lelkeket. 

Ha el akarjuk érni a tökéletesség mércéjét, akkor az emberi természetünk sajátosságait összhangba kell hoznunk Krisztus akaratával. Majd együtt lehetünk Krisztussal a mennyei helyeken. Az atyafiak együtt fognak munkálkodni anélkül, hogy összetűzések merülnének fel közöttük. Ha apró nézeteltérésekre összpontosítunk, csak olyan dolgokkal foglalatoskodunk, amelyek tönkreteszik a keresztény egységet… Közeledjünk egyre inkább Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzánk. Akkor majd egyesült erővel fogunk kapaszkodni Istenbe, a gyülekezetek pedig olyanok lesznek, mint az Úr által gondozott kertek, Isten népének tagjai pedig mint az igazság fái, amiket az Úr ültetett és amiket Ő öntöz az élet folyójából. – Our High Calling, 170./old. 

A szeretet aranylánca egységbe fogja a hívők szívét. A közösség és szeretet köteléke egységet jelent Krisztussal és az Atyával is. Ez a kötelék tökéletessé teszi a kapcsolatot, és megcáfolhatatlan bizonyságot tesz a világnak a kereszténység hatalmáról. 

Sátán jól tudja, hogy milyen ereje van az olyan bizonyságnak, amelyik a kegyelem átformáló erejéről tesz tanúságot a világ előtt… Minden lehetséges eszközt megmozgat annak az aranyláncnak az elszakítására, amely összeköti az igazság híveinek szívét, s az Atyával és a Fiúval is szoros kapcsolatba hozza őket. 

Aki sohasem tapasztalta személyesen Krisztus gyöngéd, megnyerő szeretetét, az nem vezethet másokat az élet forrásához. Ez a szeretet késztető hatalom, amely arra indítja az embert, hogy társalgásában és a másokért való tevékenykedésében egyaránt Krisztust nyilvánítsa ki. 

Az isteni kegyelem által megújított szívben minden cselekedet indítórugója a szeretet. A jellemet átalakítja, fékezi az ösztönöket, uralja a hajlamokat, és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet a szívünkbe fogadjuk, megédesíti az életünket, és nemesítő befolyást áraszt egész környezetünkre. 

Aki mindenekfölött szereti Istent, felebarátját pedig úgy, mint önmagát, az szüntelenül annak tudatában fog dolgozni, hogy ő a világ, az angyalok és emberek látványossága. Isten akaratát a sajátjává téve meg fog mutatkozni az életében Krisztus kegyelmének átalakító hatalma. Minden életkörülményben Krisztus példája vezérli majd. 

Isten minden igaz, önfeláldozó munkása készséggel ad, és odaszánja magát mások javára… Odaadó és gondos igyekezettel segítve ott, ahol arra szükség van, az igazi keresztény megmutatja Isten és embertársai iránti szeretetét. Lehet, hogy a szolgálata során életét veszti. Amikor Krisztus eljön, hogy ékköveit összegyűjtse, újra visszakapja majd. – Isten csodálatos kegyelme, 237./old. (aug. 17.) 

Az egyházban a tökéletes egység Krisztusban

„A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre” (1Kor 1:10). /RÚF/

Aki figyeli a természet világát, tudja, hogy bizonyos állatok eltérő méretű falkákban, nyájakban, csoportokban élnek. A farkasok, a delfinek, sőt a hangyák is összetartanak. Jól ismert tény, hogy a csimpánzok között milyen szoros kötelékek vannak, tizenöt, vagy akár százötven egyed alkot egy-egy csoportot. Ám a viszonyuk nem mindig harmonikus, harcolnak is egymással.

Bizonyos értelemben az emberek is ilyenek, vagyis közösségekben élnek, és időnként meg is küzdenek egymással. Ez pedig megtörténik a gyülekezeteinkben is. Klikkek alakulnak, általában egy karizmatikus vezető körül. És még rosszabb, ha az egyik csoport nem jön ki jól másokkal.

White idézet: Egyházunk tagjai vessenek véget a bírálgatásnak és rágalmazásnak. Folyamodjanak komoly imában Istenhez, és kérjenek tőle erőt, hogy segítségére lehessenek a tévedőknek. Fogjanak kezet egymással és Krisztussal. Tanulmányozzák János evangéliumának 17. fejezetét, tanulják meg, hogyan kell imádkozni, és hogyan kell Krisztus imáját az életükben megvalósítani. Krisztus ereje által tökéletes lesz köztük a keresztény egység. Életükben meglátszanak majd azok a gyümölcsök, amelyek az igazságnak való engedelmességet kísérik.

Beszéljünk kevesebbet a köztünk levő apró különbségekről, és tanulmányozzuk buzgóbban és behatóbban Krisztus imájának jelentőségét azok számára, akik az Ő nevében hisznek. Egységért kell imádkoznunk, majd úgy élnünk, hogy Isten válaszolhasson imáinkra.

A tökéletes egység – olyan szoros, mint az Atya és a Fiú közötti egység – biztosítja Isten munkásai erőfeszítéseinek sikerét.

A Krisztus általi egység Istennel teszi tökéletessé az egyházat.

Aki önmegtagadással és önfeláldozással igyekszik másoknak szolgálni… bölcsességgel, valódi türelemmel, engedékenységgel, szelídséggel és együttérzéssel telik meg. Ezek a jellemvonások helyet biztosítanak majd számára Isten országában.

Csakis a jóindulatú, keresztény engedékenység lelkülete teremtheti meg az egyházban a tökéletes egységet. Sátán elveti az egyenetlenség magvát, és egyedül Krisztus hozhatja összhangba az egymásnak feszülő ellentéteket… Amikor ti, az egyház egyénenként munkálkodó szolgái teljes szívből szeretni fogjátok Istent és felebarátaitokat, mint önmagatokat, akkor nem lesz szükség külső erőfeszítésekre az egység megteremtéséért, hanem egyek lesztek Krisztusban. A rosszindulatú híresztelésekkel foglalkozó szájak elnémulnak, és senki sem fog többé felebarátjának szemrehányást tenni. Az egyház tagjai eggyé lesznek a szeretetben, akárcsak egy nagy család. Ezzel bizonyítjuk a világ előtt, hogy Isten elküldte Fiát e világra. Krisztus ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” – Krisztusi élet, 200./old. (júl. 5.)