Lázár feltámasztása

 

(János 11:1-57). Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének,  Mártának a falujából. (2) Mária volt az, aki megkente az Urat olajjal, és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. (3) A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz, beteg. (4) Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia. (5) Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. (6) Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt, (7) de azután így szólt a tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába! (8) A tanítványok ezt mondták neki: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy? (9) Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, (10) de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. (11) Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem. (12) A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul. (13) Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondol ták, hogy álomba merülésről szól. (14) Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. (15) Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá! (16) Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt! (17) Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. (18) Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, (19) ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. (20) Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. (21) Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. (22) De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. (23) Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! (24) Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. (25) Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; (26) és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? (27) Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. (28) Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. (29) Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. (30) De Jézus még nem ért be a faluba, ha nem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. (31) A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. (32) Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. (33) Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sír nak, háborgott lelkében, és megrendült. (34) Megkérdezte: Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg! (35) Jézus könnyekre fakadt. (36) A zsidók ezt mondták: Íme, mennyire szerette! (37) Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg? (38) Jézus – még mindig háborogva magában – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. (39) Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. (40) Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? (41) Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. (42) Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. (43) Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! (44) És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni! (45) Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. (46) Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, mit tett Jézus. (47) Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagy tanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. (48) Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. (49) Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. (50) Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. (51) Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; (52) és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szét szóródott gyermekeit egybegyűjtse. (53) Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. (54) Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt tanítványaival. (55) Közeledett a zsidók páskaünnepe, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak. (56) Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egy más között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre? (57) A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy el foghassák. /RÚF/

János evangéliumának 11▲. fejezete tele van szomorúsággal: egy kedves barát betegség ének szomorú híre (Jn 11:1-3); sírás a halála miatt (Jn 11:19, 31, 33); a nővérek panasza, hogy Lázár nem halt volna meg, ha Jézus ott lett volna (Jn 11:21, 32); és Jézus könnyei (Jn 11:35) 

Jézus mégis késlekedett két napig, mielőtt elindult volna Lázárhoz (Jn 11:6), sőt, el is mondta: örül, hogy nem volt ott korábban (Jn 11:14-15), nem mintha szívtelen lett volna, hanem Isten dicsőségét akarta bemutatni  

Mire (Jn 11:17-27) szakaszához érünk, Lázár már négy napja halott, ekkorra a test már oszlásnak indult, ezért mondta Márta: „Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos” (Jn 11:39). Jézus késlekedése vitathatatlanul még megdöbbentőbbé tette az utána következő csodát. Feltámasztani egy oszlásnak indult holttestet? Milyen nagyobb bizonyságot adhatott volna ennél Jézus arra, hogy Ő valóban Isten? 

Istenként, mint aki kezdetben megteremtette az életet, Jézusnak hatalma van a halál felett. Felhasználta ezt az alkalmat, Lázár halálát arra, hogy bemutasson egy alapvető igazságot önmagáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal”. (Jn 11:25-26)

  Amikor Jézus látóvá tette a vakot, bemutatta, hogy Ő a világ Világossága (Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/; (Jn 9:5). Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. /RÚF/), itt pedig feltámasztotta Lázárt a halálból (Jn 11:43-44), amivel bizonyította, hogy Ő „a feltámadás és az élet”. (Jn 11:25)

Ez a csoda minden másnál világosabban mutat rá, hogy Jézus az életadó, aki maga is Isten. Erős bizonyítékkal támasztja alá a János által bemutatott témát, miszerint Jézus az Isten Fia, akiben ha hiszünk, életünk lehet általa. [Jn 20:30-31. Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. (31) Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/]  

Mire ennek a lélegzetelállító történetnek a végéhez érünk (Jn 11:45-54), amit látva sokan hitre jutottak (Jn 11:45), komoly, de szomorú irónia bontakozik ki. Jézus bemutatja: képes életre kelteni azt, aki meghalt, miközben a vallási vezetők azt képzelik, hogy megállíthatják Őt, ha megölik. Micsoda példája ez az emberi gyarlóságnak, szemben Isten bölcsességével! 

White idézet: Jézus azonban nemcsak a Mária és Márta iránti emberi együttérzésből sírt. Könnyeiben a fájdalom annyival múlta felül az emberi fájdalmat, amennyivel az ég magasabb a földnél. Krisztus nem Lázárért sírt, hiszen éppen elő akarta hívni a sírból. Azért sírt, mert sokan, akik most Lázárt gyászolják, hamarosan eltervezik az Ő halálát, aki a feltámadás és az élet. Mennyire képtelenek voltak a hitetlen zsidók helyesen értelmezni könnyeit! Egyesek, akik csak a helyszínt, a külső körülményeket látták, mint szomorúságának egyetlen okát, halkan megjegyezték: „Ímé, mennyire szerette őt!” (Jn 11:36) Mások el akarták vetni a hitetlenség magvait a jelenlévők szívébe, s csúfolódva kérdezték: „Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?” (Jn 11:37) Ha Krisztusnak volt hatalma, hogy megmentse Lázárt, miért hagyta szenvedni és meghalni? 

Krisztus prófétai szemmel látta a farizeusok és szadduceusok ellenszegülését. Tudta, hogy halálát tervezgetik. Tudta, hogy egyesek – akik látszólag most oly együttérzőek – hamarosan bezárják maguk előtt a menny ajtaját és Isten városának kapuját. Az elkövetkező esemény – megaláztatása és megfeszítése – Jeruzsálem lerombolását fogja eredményezni, s akkor senki sem fogja siratni a halottakat. A Jeruzsálemre váró leszámolás világosan kirajzolódott előtte. Látta, amint a várost körül veszik a római légiók. Tudta, hogy sokan, akik most Lázárért sírnak, meghalnak majd Jeruzsálem ostromában – és remény nélkül halnak meg. – Jézus élete, 533-534./old.