Biblia Istene irgalmas, a szeretete szenvedélyes, és az érzelmeit legfőképpen Jézus Krisztus mutatta be. Isten együttérző
(Ézs 63:9). Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. /RÚF/
(Zsid 4:15). Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. /RÚF/
Mélyen érintik népe fájdalmai (Bír 10:16). Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket, és újra az Urat tisztelték. Az Úr pedig megelégelte Izráel nyomorúságát. /RÚF/;
(Lk 19:41). Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta /RÚF/],
Kész meghallgatni, válaszolni és vigasztalni. (Ézs 49:10). Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. /RÚF/;
(Mt 9:36). Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. /RÚF/;
(Mt 14:14). Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. /RÚF/
1Kor 13:4-8. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. /RÚF/
Vágyódunk a kapcsolatra azokkal, akikben az (1Kor 13:4-8) szakaszában ábrázolt szeretet él, de mennyire akarunk mi is ilyen szeretetteljessé válni? Nem tudjuk magunkat hosszútűrővé, jóvá tenni, azt sem tudjuk önerőből elérni, hogy ne legyünk irigykedők, kérkedők, durvák vagy önzőek. Magunktól képtelenek vagyunk annyi szeretetet felhalmozni, ami „mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr” és „soha el nem fogy”.
(1Kor 13:7-8.) Ez a szeretet csak a Szentlélek gyümölcseként mutatkozhat meg az életünkben. Hála legyen Istennek azért, hogy a Szentlélek az Ő szeretetét árasztja azoknak a szívébe, akik hit által Krisztus Jézusban vannak!
(Róm 5:5). A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. /RÚF/)
Hogyan válaszolhatunk Isten mély érzelemmel teljes, ugyanakkor mindig tökéletesen igazságos, racionális szeretetére, hogyan tükrözhetjük azt a gyakorlatban – Isten kegyelméből és a Szentlélek ereje által? Először is az egyetlen helyes reakció, hogy imádjuk Istent, aki a szeretet. Másodszor pedig úgy, ha aktívan cselekszünk, könyörülettel, jóindulattal viseltetünk az emberek iránt. Nem elég egyszerűen vigaszt találni keresztény hitünkben, hanem késztetést is kell éreznünk mások vigasztalására! Végül pedig ismerjük el, hogy mi nem tudjuk megváltoztatni a szívünket, arra csak Isten képes! Tehát kérjünk Istentől új szívet, hogy olyan tiszta szeretettel forduljunk hozzá és az emberekhez, ami még nemesebbé teszi azt, ami jó, a pelyvát pedig eltávolítja belőlünk!
Így imádkozzunk: „Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségessé az egymás és a mindenki iránti szeretetben… Erősítse meg a szíveteket feddhetetlen szentségben Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljön a mi Urunk, Jézus minden szentjével együtt” (1Thessz 3:12- 13), ÚRK
White idézet: Az énközpontú életben nem lehet növekedés, sem gyümölcstermés. Ha elfogadtad Krisztust személyes Megváltódnak, akkor igyekezz önmagadat elfelejtve másokon segíteni! Beszélj Krisztus szeretetéről és jóságáról! Végezz el minden kínálkozó feladatot! Érezz felelősséget másokért, és minden hatalmadban álló eszközzel igyekezz megmenteni az elveszetteket! Ha befogadod Krisztus Lelkét – az önzetlen szeretet és másokért való szolgálat lelkét –, magad is növekszel, és gyümölcsöt teremsz. A Lélek ajándékai beérnek jellemedben. Hited nő, meggyőződésed elmélyül, szereteted tökéletes lesz. Egyre jobban tükrözöd Krisztust mindenben, ami tiszta, nemes és szép. „A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5:22.) Ez a gyümölcs soha nem romlik meg, hanem megtermi a maga gyümölcsét az örök életre. – Krisztus példázatai, 67-68./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése