Öröm az Úrban

(Fil 3:1-3). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. /RÚF/

 Pál igen pozitív hangvétellel ír, és szinte úgy tűnik, mintha már be akarná fejezni a levelét, de még nem mondott el mindent. Visszatér egyik fő témájához, az Úrban való örömhöz, amit több dologgal meg is indokol. A legfontosabb, hogy Krisztusban bízzunk, ne magunkban:

  „Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk”. (Fil 3:3) Vajon melyikünk nem tanulta már meg – ráadásul a nehezebb úton –, hogy ne a testben bízzunk?

 Háromszoros „őrizkedjetek” figyelmeztetést nem találunk másutt a Szentírásban. A filippibeliek nyilván jól tudták, hogy milyen veszélytől akarta őket védeni Pál. Nem három külön problémáról lehetett itt szó, hanem a hamis tanítók egy csoportjától óvott az apostol, és ezt háromféleképpen fejezte ki.

 Izraelben a gonosz vagy hitetlen emberekre utaltak néha úgy, hogy „kutyák”. 

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! ; /RÚF/ 

  (Zsolt 22:17). Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. /RÚF/; 

(Ézs 56:10). Az őrök mind vakok, nem vesznek észre semmit. Mindannyian néma kutyák, nem tudnak ugatni: álmosan heverésznek, szeretnek szunnyadozni /RÚF/; 

(Mt 7:6). Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket. /RÚF/; 

(2Pt 2:21-22). Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. (22) De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására”, és „A megfürdött disznó sárban hempereg.” /RÚF/

 A hamis tanítókat helytállóan nevezi „gonosz munkások”-nak. A „megmetélkedéstől” (Fil 3:2) szó használata azt mutatja, hogy mint Galáciában és másutt, egy csoport Filippiben is rá akarta erőltetni a pogány hátterű hívőkre a körülmetélkedést, az apostoli zsinat határozatának ellenére. 

(ApCsel. 15:1-41). Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. (2) Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. (3) Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. (4) Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. (5) Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. (6) Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. (7) Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. (8) A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, (9) és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. (10) Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? (11) Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. (12) Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. (13) Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! (14) Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. (15) És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: (16) „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, (17) hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket (18) öröktől fogva ismertté tette.” (19) Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, (20) hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. (21) Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. (22) Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. (23) Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! (24) Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, (25) egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, (26) olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. (27) Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban. (28) Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: (29) hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” (30) Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. (31) Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.(32) Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. (33) Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (34) De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon. (35) Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét. (36) Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. (37) Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. (38) Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. (39) Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra. (40) Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; (41) bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette a gyülekezeteket. /RÚF/

 Érdekes módon a lelki kihívások esetében – mint ami például a hamis tanítások terjedése – az tűnik az egyik megoldásnak, hogy „örüljetek az Úrban” (Fil 3:1);  

(Fil 4:4). Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! /RÚF/

 Aminek örülünk, az örömmel tölt el. Isten azt akarja, hogy örüljünk. Igéje az igazi boldogság és tartós öröm egyfajta kézikönyve. Szó van benne Isten kegyelméről. 

(Zsolt 31:8). Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait. /RÚF/,

 arról, hogy benne bízunk 

(Zsolt 5:12). Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. /RÚF/, 

megváltást nyerünk 

(Zsolt 9:15. hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet Sion leányának kapuiban, és vigadhassak, mert megszabadítottál! /RÚF/),

 Isten törvénye lesz az életünk mércéje 

  (Zsolt 119:14). Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid szerint élhetek. /RÚF/,

 így a szombat is 

(Ézs 58:13-14). Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: (14). Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! /KÁR: HUNK/

hiszünk Isten Igéjének 

(Zsolt 119:162). Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál. /RÚF/) 

és istenfélő módon neveljük gyerekeinket. 

(Péld 23:24-25). Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak. (25) Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged! /RÚF/

 White idézet: A kereszténynek abban az örömben van része, hogy magába szívhatja a kegyelem trónjától áradó örök fény sugarait, amelyek nemcsak saját útját világítják meg, hanem azokét is, akikkel kapcsolatba kerül. Törekednie kell reményteljes, bátorító, Istent dicsérő, hálás és derűs szavaival jó befolyást gyakorolni a környezetére, hogy az emberek tekintetét az égre irányítsa, és segítsen nekik a földi mulandókon túl meglátni az örök, halhatatlan, el nem múló örökséget.

 „Örüljetek az Úrban mindenkor” – mondja az apostol –, „ismét mondom, örüljetek!” Ahol csak megfordulunk, árasszunk mindenhol reményt és keresztényi derűt. Ha így teszünk, a hitetlenek, akik nincsenek Krisztusban, vonzónak fogják találni hitünket, és belátják, hogy következetes vallásunk van. Tisztábban kell látnunk a mennyei világot, az országot, ahol fény és öröm honol. Jobban meg kell ismernünk boldog reménységünk teljességét. Ha folyton ebben a reményben örvendezünk, bátorítani fogunk mindenkit, akivel csak találkozunk…

 Dicsőítsük Istent egymásnak és a világiaknak mondott hálás, örömteli szavainkkal, de nem csak a hétköznapi kapcsolatainkban. Keresztények vagyunk, és az Ige arra buzdít, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti összejöveteleket, ahol felüdülünk, és a kapott bátorítást másoknak is továbbadhatjuk. A hetenkénti összejöveteleken elmélkedjünk Isten mérhetetlen jóságán, irgalmán és erején, amellyel megvált minket bűneinkből. Arckifejezésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal és jellemünkkel ki kell mutatnunk, hogy jó az Úrnak szolgálni. Ezzel kifejezzük, hogy „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket”.

 Ima- és társas összejöveteleink legyenek egymás bátorításának és támogatásának különleges alkalmai. Ezt akkor tehetjük meg, ha naponta friss tapasztalatokat szerzünk Istennel, és ha bátran beszélünk Isten szeretetéről népe körében… Ha többet gondolnánk Jézusra, ha többet beszélnénk róla és kevesebbet magunkról, jobban éreznénk jelenlétét. Ha benne maradunk, megtelünk békével, hittel és bátorsággal, és a gyülekezetben olyan csodálatos tapasztalatokat mondhatunk, hogy testvéreinket felüdíti hiteles és meggyőző bizonyságtevésünk Istenről. Ezek a keresztényi életről szóló igaz vallomások, amelyek Isten kegyelmét dicsőítik, ellenállhatatlan erejükkel megtérésre késztetik a lelkeket. – Our Father Cares, 335./old.