(1Kor 1:18-31). Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (19) Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” (20) Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? (21) Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. (22) És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, (23) mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, (24) de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. (25) Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. (26) Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. (27) Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, (28) és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, (29) hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. (30) Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, (31) hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” /RÚF/
(1Kor 1:18) versében a mória görög szó szerepel, ami azt jelenti, hogy „bolondság”. Az Újszövetségben ötször fordul elő, csak 1Korinthus levelében. (1Kor 1:18, 21, 23);
(1Kor 2:14). A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. /RÚF/;
(1Kor 3:19). E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, /RÚF/
Ezen kívül még ugyanebbe a szócsaládba tartozó szavak számos alkalommal megjelennek az Újszövetségben, több szintén 1Korinthusban. (1Kor 1:18, 23) verseiben a bolondságra tett utalás nem a korinthusiak értelmi képességeit szólja le, hanem arra irányítja a figyelmet, hogy nem hajlandók figyelembe venni az evangélium igazságát. Ebből következően Pálnak szembe kellett szállnia az erkölcstelen magatartással és gondolattal, a helyes megítélés hiányával, sőt még az Isten elleni lázadással is. Ez magyarázza, hogy az apostol miért beszél annyit erről a témáról az egész levélben. Gondoljunk bele, milyen helyzetbe került Pál ebben a városban! Olyan helyre érkezett, ahol az emberek büszkélkedtek az „ismereteikkel”, „bölcsességükkel”, kulturáltságukkal és műveltségükkel. Ilyen körülmények között beszélt egy galileai zsidóról, a Názáreti Jézusról, akit a rómaiak keresztre feszítettek, ám Ő feltámadt – és mindez azért történt, hogy megfizessen az egész világ bűneiért, nemcsak az övékért. Vajon komolyan vehető ez az ember? Viccel talán? Ez nem valamiféle mély, filozófiai elv volt, amit elemezni, analizálni lehetne a filozófia eszközeivel; esztelenségnek, értelmetlenségnek tűnt, amit az okos, művelt korinthusiak nem vehettek komolyan.
Pál üzenete a pogányok szemében balgaságnak tűnt, de sok zsidó számára a kereszt üzenete még rosszabbul hangzott. Ugyan melyik izraelita számított arra, hogy Róma keresztre feszíti a Messiást? Neki kellett volna legyőznie a rómaiakat, nem a keresztre kerülnie! Tehát kezdettől fogva sok minden szólt Pál ellen, mégis megnyert az evangélium számára zsidókat és pogányokat is. Mi ennek az üzenete? Bármilyen ellenállással is találjuk szemben magunkat, Istennek vannak olyan emberei, akik nyitottan hallgatják az igazságot. Nekünk pedig készen kell állnunk arra, hogy Ő felhasználjon bennünket az elérésükre, bárhol is legyenek, olyan helyeken, amelyek ma éppen annyira rosszak, vagy talán rosszabbak is, mint Korinthus volt.
White idézet: Az apostol szavai, magatartásának, helyzetének szemléltetése, ahogyan a Szentlélek az utókor számára megörökítette, bizonyságot tesz megingathatatlan bizalmáról; a magárahagyottság és az ellenségeskedések közepette tanúsított bátorságáról, valamint győzelméről, amelyet a kereszténység számára a pogányság központjában kivívott.
Pál szavai az ismeret gazdag kincseit tárják a gyülekezet elé. Az adott körülmények között milyen könnyen mondhatott volna olyasvalamit, ami gőgös hallgatóit felingerli, és nehézségeket szerez számára. Ha beszédében meggondolatlanul isteneiket és városuk nagy embereit támadja, az a veszély fenyegeti, hogy Szókratész sorsára jut. Azonban isteni szeretetből fakadó tapintattal igyekezett gondolataikat a pogány istenségektől óvatosan eltéríteni, amennyiben az igaz Istent nyilatkoztatta ki előttük, akit nem ismertek.
Ma is el kell juttatni a Szentírás igazságait a világ nagy embereihez, hogy választhassanak: vagy Isten törvényének engedelmeskednek, vagy a gonoszság fejedelmét szolgálják. Isten örök igazságokat tár eléjük – igazságokat, amelyek bölccsé tesznek az üdvösségre; azonban nem kényszeríti őket, hogy elfogadják azokat. Ha ezektől elfordulnak, magukra hagyja őket, hogy saját cselekedeteik gyümölcseivel teljenek meg.
„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje; mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem… Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemtelenjeit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse.” (1Kor 1:18-19, 27-28) A világ legkiválóbb férfiai napjainkban is elfordulnak ugyan a világosságtól, mert a világ saját bölcsességében nem ismeri el Istent; mindazáltal szolgái ragadjanak meg minden alkalmat, hogy velük az isteni igazságot közöljék. Egyesek mégis belátják majd tudatlanságukat az isteni dolgokban, és alázatosan letelepszenek tanítványként a Mester lábaihoz.
Minden fáradozás, amellyel Isten munkatársai a felsőbb rétegekhez szándékoznak férkőzni, erős hitet igényel. A körülmények talán nem valami biztatók, de a legsötétebb órákban is hatol át világosság onnan felülről. Akik Istent szeretik, és neki szolgálnak, erejük napról napra megújul. A Mindenható értelmet ad nekik, hogy szándéka kivitelében ne tévedjenek. Vajha mindvégig megőriznék ezek a munkások bizalmukat, és arra gondolnának, hogy Isten igazsága fényének világítania kell a sötétségben, amely világunkat körülveszi. Az Úr szolgálatában nincs helye kétségbeesésnek. Az Úrnak szentelt munkás hitének oly erősnek kell lennie, hogy az minden ránehezedő próbát kiálljon. Isten képes és készséges arra, hogy szolgáinak mindazt az erőt nyújtsa, amelyre szükségük van, és annyi bölcsességgel ruházza fel őket, amennyit igényelnek. Sőt azokat, akik bizalmukat belé helyezik, várakozásukon felül megsegíti. – Az apostolok története, 240-242./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése