Kegyelmi idő - életünk ideje

 "A mi kegyelmi időnk – életünk ideje. Ezt az időt Istentől kaptuk arra, hogy szabadon döntsünk őmellette. Ám sokszor elfelejtjük, hogy az élet nem más, mint hídépítés. A bűn viszont hídrobbantás, mert tönkremennek, megszűnnek azok a kapcsolatok, melyeken keresztül Istennel, a felebaráttal, a teremtett világgal, sőt önmagunkkal is harmóniába juthatunk. Önellentmondásba kerülünk. Lázadó énünk szembefordul ezzel a harmóniával. Az önszeretet megöli az Istennel, világgal és a mellettünk élő emberrel kialakítandó nemes kapcsolatunkat.

Jézus azért jött, hogy megtanítson a hídépítés művészetére, mert hídnak lennie kell, hiszen szeretni csak közösségben lehet. Szembe akar fordítani a bűnnel, az önzéssel, mert az rombolja, értelmetlenné teszi az életet. Úgy érvényesíti életünkben szeretetét, hogy kegyelmez. A kegyelem nem az ítélet elengedése. Ha az lenne, akkor ez a bűn fogságába vetne minket. Isten ítélete, kegyelmező szeretetének egyik fontos része, a bűn megítélése, elpusztítása. Ha ezt nem tenné meg Isten, akkor reménytelen lenne a helyzetünk. Az Isten elleni lázadás és az önzés végképp tönkretenné az Isten, ember és a világ között kiépülő harmóniát, a bioszféra kialakult rendjét. Az ember a másik ember farkasa lenne, és ezzel mérhetetlenül megszegényítené az embervilág sokféleségének harmóniáját. Jézus azért jött hirdetni evangéliumát ezen a földön, hogy esélyt teremtsen az emberiségnek az eredeti harmónia helyreállításához."

Dr.Szigeti Jenő

#iranyvonal #irányvonal #kerdezzteis #avalaszokkeszenallnak #nekedcsakkerdeznedkell

Bárány vére - Krisztus vérét helyettesíti

 

Akik valósággal elfogadják Krisztust hit által, azok szívbeli alázattal élnek. Nem énjüket magasztalják fel, hanem Krisztust, mert Benne van örök életük reménysége. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által” (Ef 2:8) – jelentette ki Pál apostol. Krisztus kegyelme az, ami az Ő bizonyságtevőivé tesz bennünket. Egyedül a Bárány vére és bizonyságtételünk szava által válhatunk győztesekké.

Egyedül azok találtatnak a hűségesek és igazak között, akik a Bárány vére és bizonyságtételük szava által győzelmet arattak. Ezeken nem ejt foltot a bűn, és szájukban nem találtatik álnokság. Szabaduljunk meg önigazultságunkból, és öltsük fel Krisztus igazságosságát! A lelki dolgok lelkiképpen értetnek meg.

(Sof 3:13) Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugosznak és nem lesz a ki felrettentse őket.

Isten felszólította a fogságban élő izraelitákat, hogy gyűjtsék egybe gyermekeiket házaikban, és jelöljék meg az ajtófélfákat egy leölt bárány vérével.

(II Móz 12:5,7,13) A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek.

És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét

 Ez előképe volt Isten Fia megölésének és a bűnösök megváltásáért ontott vér erejének. Ez a jel megmutatta, hogy az adott háznép elfogadta Krisztust megígért Megváltójának. Az ilyen házat pajzs védte meg a pusztító erőtől. A kapott utasításoknak való fenntartás nélküli engedelmességükkel a szülők bizonyságot tettek hitükről, mely őket és gyermekeiket egyaránt védelem alá helyezte. Kimutatták annak a Jézusnak az áldozatába vetett hitüket, akinek vérét a bárány vére jelképezte. A pusztító angyal túlhaladt minden olyan házon, melyen fel volt tüntetve a jel. Ez a jelkép megmutatja, hogy a szülők hite kihat a gyermekeikre, és megvédi őket a pusztítás angyalától. (Szemelvények E. G. White írásaiból 3. kötet)

Attól fogva, hogy a templomban Jézus előtt feltárult küldetése, visszahúzódott attól, hogy kapcsolatot tartson a sokasággal. Arra vágyott, hogy csendben visszatérhessen Jeruzsálembe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti istentisztelet által Isten el akarta vonni az övéit az evilági gondoktól, és emlékeztetni akarta őket arra a csodára, amit Egyiptomból való szabadulásukért tett. Arra vágyott, hogy művében felismerjék a bűntől való szabadulás ígéretét. Ahogyan a megölt bárány vére megvédte Izrael otthonait, úgy védelmezi meg Krisztus vére lelküket. De Krisztus által csak úgy menekülhetnek meg, ha hit által az Ő élete sajátjukká válik. A jelképes szolgálatnak csak akkor volt értelme, ha a hívőket Krisztushoz, mint személyes megváltójukhoz vezette. Isten óhaja az volt, hogy imádsággal tanulmányozzák és gondolják át Krisztus küldetését. De amikor a sokaság elhagyta Jeruzsálemet, az utazás és a társasági kapcsolatok izgalma túl gyakran kötötte le figyelmüket, és a szolgálatot, amelynek szemtanúi voltak, elfelejtették. A Megváltót nem vonzotta társaságuk.  (EGW. Jézus élete)

Zsengekéve - Krisztus és Életadó

Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Isten dicsőségét szolgálta, hogy az élet Fejedelme legyen az az elsőszülött, akit a zsengekéve jelképezett.

(Róm 8:29).Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. 

Ugyanezt - Krisztusnak a halottakból való feltámadását - ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején. Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak. Az emberek meglengették az érett kalászt Isten előtt, s ezzel az aratás Uraként ismerték el Őt. Ezután a szolgálat után megkezdődhetett az aratás és a begyűjtés. 

Szolgálata idején Jézus több halottat is feltámasztott. Feltámasztotta a naini özvegy fiát, Jairus leányát és Lázárt, de ezeket nem ruházta fel halhatatlansággal. Miután feltámadtak, ismét ki voltak téve a halál lehetőségének. De azok, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő sírjaikból, örök életre támadtak fel. Ők alkották a foglyoknak azt a sokaságát, mely a sír és halál feletti győzelem jeleként szállt Vele a mennybe.

Amikor Krisztus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett" (Jn 19:30), hatalmas földrengés volt, ami sok hűséges ember sírját megnyitotta; azokét, akik mindenféle gonoszság ellen bizonyságot tettek és akik felmagasztalták a Seregek Urát. Amikor az Életadó előjött a sziklasírból és azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25), összehívta ezeket a szenteket sírjaikból. Életükben rendíthetetlenül bizonyságot tettek az igazság mellett, most pedig annak tanúbizonyságai voltak, aki feltámasztotta őket a halálból. Ők, mondta Krisztus, többé nem a Sátán foglyai. Megváltottam őket és hatalmam zsengéiként hoztam őket elő sírjaikból, hogy ott legyenek, ahol én vagyok; soha többé ne lássanak halált és ne érezzenek fájdalmat.

Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. A Krisztussal együtt feltámadottak "sokaknak megjelentek" (Mt 27:53) És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének., hirdetvén Krisztus feltámadását; hogy Vele együtt ők is feltámadtak. A városban tett bizonyságtételük a Szentírás szavainak beteljesedése volt: (Ésa 26:19.)Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (E.G.W.) Szem fejezet › szoveg

Megérteni, hogy Isten szeret

 

Bűnös természetet örököltünk, aminek része, hogy az univerzumról alkotott képünket beszennyezi az önzésre és a büszkeségre való hajlam. Korlátozott látószögből szemléljük a világot, nem Isten mindentudása felől – nyilván. Talán a „szeretet” fogalmát ferdítette el leginkább a bűnös emberiség. A populáris kultúra olyan nézetet támogat ezzel kapcsolatban, ami az önzésre, nem pedig másokra összpontosít, és éppen az önző megközelítés miatt nehéz megérteni, hogyan tekint Isten erre a kérdésre.

A bibliai prófécia megértésének fontos kulcsa, hogy tisztában legyünk a szeretet jellegével. A nagy küzdelem egyik fő témája Isten jellemének alapvető félreértése. Ellen G. White ezt az összegzést írja egy könyve végén: „Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)  

(1Móz 22:1-13). Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. (2) Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! (3) Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Az után elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. (4) A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. (5) Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. (6) Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. (7) Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? (8) Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. (9) Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (10) De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, (11) kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (13) Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. /RÚF/

  Azon túl, hogy megtaláljuk egy-egy fogalom első előfordulását a Bibliában, alkalmanként hasznos lehet megkeresni, még hol említik azt a Biblia más könyvei, főként az evangéliumok. Az egyes evangéliumokban a következő helyeken találkozunk először a szeretettel: 

 (Mt 3:17). És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Mk 1:11). A mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Lk 3:22). Leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/

János evangéliumában például különösen sokatmondó a szeretet első említése (Jn 3:16), amiben utalás fedezhető fel az oltáron fekvő Izsák történetére. Ábrahám hitt Istenben, bízott benne. Eldöntötte: hisz abban, hogy Ő képes feltámasztani a fiát, még ha fel is áldozza.

  (Zsid 11:19). Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. /RÚF/) Ez rámutat Isten szeretetére az emberiség iránt, ami olyan nagy, hogy odaadta értünk „egyszülött fiát”  

 (1Móz 22:2, 12, 16). Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd meg mondok neked! (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (16) és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, (17) azért gazdagon megáldalak… /RÚF/], majd pedig feltámasztotta a halálból. Így kinyilatkoztatást kaptunk Isten önfeláldozó szeretetéről.  

White idézet: Az emberek azonban – épp, mint bűnösök – más helyzetben voltak, mint amilyen helyzet ben Sátán. Lucifer a mennyben követte el a bűnt Isten dicsőségének világosságában. Neki úgy nyilvánította ki szeretetét az Úr, mint senki másnak a teremtett lények között. Sátán, bár ismerte az Atya jellemét, és tudott jóságáról, mégis úgy választott, hogy saját önző és független akaratát követte. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tudott tenni megmentése érdekében. Az ördög álokoskodó bölcselete azonban elámította az embereket, és elhomályosította elméjüket. Nem ismerték meg a Mindenható szeretetének magasságát és mélységét; pedig csak Isten szeretetének ismeretében lett volna reményük Isten jellemé nek szemlélése útján visszatérni hozzá. – Jézus élete, 761./old. 

Kulcsfontosságú elv magyarázata

Amikor az egész Bibliát elolvassuk, mi is gyorsan rá jövünk, hogy Mózes első könyvében Isten általános bevezető kurzust  (oktatásokat, tanításokat) ad, olyan gondolatokkal ismertet meg, amelyeket a Biblia többi részében részletesebben vizsgálunk.

Amikor a Szentírás először említ egy fogalmat vagy szimbólumot – főként Mózes első könyvének első fejezeteiben –, annak az elvnek az általános jelentését alapozza meg, segítve a későbbi előfordulások megértését.

 Egyes bibliakutatók „az első említés törvényeként” utalnak erre, amit inkább elvnek (vagy mintának) kellene nevezni, mint törvénynek, hiszen egyáltalán nem vastörvény, és akad számos kivétel is. A Biblia általános tanulmányozásában és a próféciák vizsgálatánál is az a mintázat bontakozik ki, hogy Isten lépésről lépésre látja el gyermekeit információval az alapvető fogalomtól kezdve, amit azután egyre jobban kibővít évek, sőt évszázadok alatt.

(Ézs 40:7-8). Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. – Bizony, csak fű a nép! (8) Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. /RÚF/ 

 (Mal 3:6). Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! /RÚF/ 

 (Zsid 13:8). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. /RÚF/ 

 A modern világban az „igazság” helyett többnyire inkább „igazságszerűség”- ről beszélnek, mivel az „igazságot” képlékenynek gondolják, ami idővel változhat. Bizonyos esetekben már az „igazság” fogalmát is gyanúsnak ítélik.

Csakhogy Isten nem gondolja meg magát, miután megalapoz egy igazságot. Amikor azt tanítani kezdi népének, számíthatunk arra, hogy az adott bibliai elv vagy téma jelentése nem változik, hanem inkább még több fény vetül az értelmére. A prófécia tanulmányozásakor ezért igen jó érteni Mózes első könyvét, mert itt találjuk sok kulcsfontosságú elv első magyarázatát, majd pedig ezt az alapvető ismeretet magunkkal vihetjük a Biblia többi részének vizsgálatához.  

White idézet: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3:15) Az ember bukása után szintén prófécia volt a Sátánra kimondott isteni ítélet, amely az idők végéig átjárta a századokat, előre jelezve, hogy a nagy küzdelemben a föld minden népe részt fog venni. 

 Isten kijelentette: „Ellenségeskedést szerzek.” Ez az ellenségeskedés nem természetes. Amikor az ember áthágta a mennyei törvényt, természete gonosz lett, és az ördög befolyása alá került, nem pedig szembe vele. A bűnös ember és a bűn szerzője között nem természet szerű az ellenségeskedés. A hitehagyás mindkettőt gonosszá tette… Ha Isten nem lépett volna különleges módon közbe, Sátán és az ember szövetséget kötött volna a menny ellen; és a Sátán elleni ellenségeskedés helyett az egész emberi család az Úr ellen lázadt volna…

Az ember lelkébe plántált krisztusi kegyelem támaszt ellenségeskedést a kísértő ellen. E megtérítő kegyelem és megújító erő nélkül az ember örökre Sátán foglya maradna; olyan szolga, aki mindig készségesen teljesíti az ördög parancsát. De a lélek új alapelve harcot támaszt ott, ahol korábban béke volt. A Krisztustól kapott erő teszi képessé az embert arra, hogy a zsarnokot és a bitorlót elutasítsa. Azok, akik nem szeretik, hanem gyűlölik a bűnt, akik ellenzik és legyőzik azokat az indulatokat, amelyek fogva tartják őket, egy kizárólag felülről származó erő birtokosai. – A nagy küzdelem, 505-506./old. 

Biblia szorgalmas kutatója

 „Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29), ÚRK

A modern próféciamagyarázat egyik fő problémája például a Jelenések könyvét illetően, ha nem vesznek tudomást az irat ősi gyökereiről. János annak tudatában írt, hogy olvasói ismerik az Ótestamentumot. Közismert fogalmakat használt. Hasznos, ha a Biblia egészében keresünk olyan szövegeket, amelyek emlékeztetnek a jelenések könyvében éppen tanulmányozott részre, viszont vannak olyan alapvető igeszakaszok, amelyek minden más szöveg nél jobban megalapozzák a könyv megértését. Ez különösen igaz Mózes első könyvére, ami felvázolja, milyen úton jutott el világunk a bűn káoszába. A Biblia első fejezeteiben a Jelenések könyvének szinte minden meghatározó fogalma megjelenik valamilyen formában.  

 A könyv ókori alapvetését megértve észreveszünk a szövegben számos finom árnyalatot, amelyek fontos tanulságokhoz vezetnek az emberiséggel, Istennel, valamint az univerzumban – így a mi életünkben is – dúló küzdelemmel kapcsolatban. 

White idézet: Mindenki, aki a szombattartók soraiba lép, váljon a Biblia szorgalmas kutatójává, hogy megismerhesse az igazság alapjait és pilléreit. Tanulmányozniuk kellene a próféciák történelmét, amely lépésről lépésre vezetett el oda, ahol most tartunk. Ez Isten terve az iskoláinkra nézve is. Olyan fiatalok jöjjenek ide, akik szeretnének képzést nyerni minden területen, fiatalok, akik érzik a szükségét, hogy egyre többet tanuljanak arról, hogy hol is tartunk ma a profetikus történelemben, hogy a Teremtés könyvétől egészen a Jelenésekig összefoghassák a profetikus láncszemeket. Krisztus az első láncszem, az alfa, és az utolsó is, az ómega ebben az evangéliumi láncban, amely a Jelenések könyvében áll össze. – Ma nuscript Releases, 10. köt., 171./old.  

Ma már kevésbé veszik figyelembe a Krisztus visszajövetelének próféciáit is tartalmazó Ótestamentumot. Csak ez a kiáltás hallatszik: „Krisztus, Krisztus! Evangélium, evangélium!” Csakhogy a teljes Biblia az evangéliumot mutatja be, kezdve a Teremtés könyvétől egészen a Jelenésekig. Az evangélium nyilatkoztatja ki Krisztusnak, az emberiség Megváltójának első eljöveteléről szóló próféciákat. A megtérés és a megbocsátás minden egyes ószövetségi szertartása az eljövendő Megváltóra utalt. Ő volt a kőszikla, a szegletkő, mely által fölemelte az emberiséget. – Jesus, Name Above all Names, 362./old.  

Szó szerint, vagy jelképesen kell e értelmezni a Biblia szavait?

 

A prófécia tanulmányozói számára az egyik legfontosabb eldöntendő kérdés: hogyan határozzák meg, hogy szó szerint, vagy jelképesen kell-e érteni a Biblia szavait? Hogyan lehet megmondani, hogy az író szimbolikus nyelvezetet használt-e, és honnan tudható, mit jelképez a szimbólum? Ennek alapvető módja, ha megnézzük, a Bibliában hogyan fordul elő az adott jelkép, szimbólum, és nem a mai használatát kell figyelembe venni. Például egyesek szerint (Dániel 7) fejezetében a medve Oroszországra mutat, mivel Oroszországot ma gyakran medvével szimbolizálják. A prófétai szimbólumok magyarázatának ez nem komoly, megbízható módja.

Keressük ki a következő igehelyeket, és engedjük, hogy a Biblia magyarázza önmagát! Az egyes szövegekben milyen prófétai szimbólumokat találunk? A Biblia milyen magyarázatot ad ezekre?  

(Dán 7:7, 24). Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot össze taposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. (24) A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. /RÚF/; 

(Dán 8:3). Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. /RÚF/

 (Ef 6:17). Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. /RÚF/;

 (Zsid 4:12). Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. /RÚF/;

 (Jel 1:16). jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog. /RÚF/

(Jel 6:2). És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzőn. /RÚF/; 

(Ef 5:31-32). „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én 9 pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. /RÚF/; 

(Jel 12:1). Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona /RÚF/; 

(Jel 21:2). És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. /RÚF/ 

Többnyire eltűnik a próféciák szimbólumainak titokzatossága azt az egyszerű szabályt követve, hogy engedni kell a Bibliának magyarázni a saját kifejezéseit. Látjuk például, hogy a szarv politikai erőt vagy nemzetet szimbolizál, a kard jelképezi Isten Igéjét, és igen, az asszony jelképezheti az egyházat. Itt világosan látszik, hogy a Biblia önmagát magyarázza. 

Amire azonban még választ kell találnunk, hogy Isten miért szimbólumokban, nem pedig nyíltan szól? Például (1Pt 5:13). Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. /RÚF/ versében Péter miért utal Róma városára rejtélyesen Babilonként?  

Sok oka lehet annak, hogy a próféciákban Isten szimbolikus nyelvezettel üzen. Például még hevesebbé válhatott volna az újszövetségi egyház amúgy is súlyoz üldöztetése, ha A jelenések könyve nyíltan annyi gonoszság elkövetőjeként utal Róma városára. Bármi volt is az ok, az biztos, hogy Isten akarata szerint való és fontos a szimbólumok jelentésének megértése.  

White idézet: Földi szolgálata első időszakában Krisztus egyszer azt a kijelentést tette: „Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.” (Jn 2:19) Jézus a jövendő mondás képes beszédével saját halálát és feltámadását mondta meg ily módon előre. „Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.” (Jn 2:21) A zsidók Jézus szavait szó szerinti értelmükben fogták fel, és az volt a meggyőződésük, hogy a Megváltó a jeruzsálemi temp lomra utalt szavaival. Mindazok között, amiket mondott – kivéve ezt az egyet –, a papok semmi olyat nem találtak, amit felhasználhattak volna ellene. E szavak elferdítésétől remélték, hogy valami hasznot húzhatnak belőle. A rómaiak hozzájárultak a templom újjáépítéséhez és feldíszítéséhez. Erre nagyon büszkék is voltak. Ezzel szembeni bármiféle megvetés kimutatása biztos, hogy azonnal felkeltette volna a méltatlankodásukat. Itt, ennél a vád pontjuknál találkozhattak tehát a rómaiak és a zsidók, a farizeusok és a szadduceusok. Igen, mert mindegyikük nagy tiszteletben tartotta a templomot. Ezen a ponton két tanút is találtak, akiknek a tanúvallomásában nem volt annyi ellentmondás, mint a többiekében. Egyikük, akit megvesztegetéssel vettek rá Jézus megvádolására, kijelentette: „Ez azt mondta: Leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt.” (Mt 26:61) Így ferdítették el Krisztus szavait. Ha pontosan azt mondták volna el, amit Jézus mondott, akkor nem tudták volna biztosítani elítéltetését, még a Szanhedrin segítségével sem. Ha Jézus csupán csak ember lett volna, amint a zsidók állították, akkor kijelentése csak egy ésszerűtlen, dicsekedő lelkületre mutatott volna, de nem magyarázhattak volna bele semmiféle istenkáromlást. Még akkor is, ha a hamis tanúk tévesen jelentették és képviselték Jézus mondását, szavai semmi olyat nem tartalmaztak, amit a rómaiak halálbüntetésre méltó bűn ténynek tekintettek volna. – Jézus élete, 705./old. 

Az ige tanulmányozása

 

A bibliai próféciák megértése tekintetében sokat köszönhetnek William Millernek. Nem volt ugyan hibátlan a meghatározó szakaszokra (mint pl. (Dán 8:14). Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését. /RÚF/) adott magyarázta, a módszere mégis fontos. Kikövezte az utat végidei maradék mozgalmunk előtt.

(Mt 5:18). Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy jóta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. /RÚF/

 (Lk 24:27). És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. /RÚF/ 

 (2Tim 3:15-17). Mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. (16) A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; (17) hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen. /RÚF/ 

A Biblia tanulmányozása közben egyes keresztények egyik fő tévedése, ha mondások, példabeszédek egymáshoz szorosan nem kapcsolódó gyűjteményének tekintik a Szentírást, amit felhasználhatnak egy konkrét helyzetre vonatkozóan. 

Sajnos hasonlóan közelítenek a próféciákhoz is, egy-egy szöveget kiragadnak a környezetéből, és az éppen akkori eseményekkel hozzák összefüggésbe, nem a Biblia egészével együtt vizsgálják. Részben ez vezetett a próféciával kapcsolatos modern könyvek folyamatos áramlásához, amelyeket azonban a szerzőknek néhány évenként változtatni, frissíteni kell, ugyanis tévesen állították, hogy mi fog megtörténni és mikor.

 Minden témával kapcsolatban éppen ezért olyan fontos nem csupán kiválasztani néhány szöveget, hanem alaposan tanulmányozni mindazt, amit a Biblia arról mond, figyelembe véve a szövegösszefüggéseket is. Könnyű a környezetéből kiemelni egy szakaszt és tetszőleges üzenetté alakítani. 

  White idézet: [William Miller] igyekezett minden előítéletet félretenni. Nem használt semmiféle kommentárt. Csak a lapszéli utalások és a konkordancia segítségével vetette egybe az Igéket. Kutatását rendszeresen és módszeresen végezte… Kutatása közben buzgó imával kérve mennyei világosságot kitisztult előtte, ami előzőleg még sötétnek tűnt…

Mélységes érdeklődéssel tanulmányozta Dániel és Jelenések könyvét. Értelmezésüknél ugyanazokat az elveket alkalmazta, mint a többi igehelynél, és nagy örömmel tapasztalta, hogy meg lehet érteni a profetikus szimbólumokat. Látta, hogy az addig beteljesült próféciák szó szerint teljesedtek; hogy a különböző képek, metaforák, példázatok, hasonlatok stb. magyarázata mind megtalálható, mert más igehelyek tisztázzák, és e magyarázatok alapján szó szerint érthetők. – A nagy küzdelem, 320./old. 

  Miller a következő egyszerű, de észszerű és fontos szabályokat állította fel a Biblia tanulmányozásához és magyarázásához: «

1. Minden elhangzott szónak összhangban kell lennie a Bibliában bemutatott témával.

 2. A teljes Írásra szükség van, és csak szorgos tanulmányozás által érthető meg. 

 3. Ami fontos a Szentírásban, nem marad rejtve azok előtt, akik megingathatatlan hittel imádkoznak.

 4. Ha meg akarod érteni a tanítást, gyűjtsd össze azokat a szövegeket, amelyek az általad kutatott témával kapcsolatosak, és engedd, hogy minden szó hasson rád, és ha az adott tanítást meg tudod fogalmazni kételyek nélkül, akkor nem tévedhetsz. 

 5. A Szentírás önmagát magyarázza, mivel szabályokat tartalmaz. Ha én egy tanár magyarázataira hagyatkozom, miközben ő csak a megérzéseire vagy talán szakadár elgondolásaira támaszkodik, esetleg csak bölcsebbnek akar tűnni, akkor én nem a Bibliát, hanem a tanár feltételezéseit, vágyait, hitét és bölcsességét tekintem szabálynak.» Advent Review and Sabbath Herald, 1884. november 25.

"Dániel, zárd be e beszédeket"

 (Dán 12:4). Te pedig, Dániel, tartsd titokban ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig. Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik. /RÚF/ 

 (Jel 22:10). És így szólt hozzám: Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. /RÚF/

Az Ige hirdetői gyakran idézik (Dán 12:4) versét, mint ami megjövendöli a technológia és a tudományos ismeretek fejlődését a Krisztus visszajövetele előtti időben. Sokan utalást látnak ebben az utazás gyorsaságára is, ami nagyjából az elmúlt évszázad során vált lehetővé. Bizonyára közülünk is többeknek van ilyen megközelítést követő könyve. Elfogadhatóak ezek a magyarázatok, de a szöveg még valami mást is kifejezhet.  

Olvassuk el újból a szakaszt! Az angyal azt mondja Dánielnek, hogy „zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet”. Itt konkrétan Dániel próféta könyvéről van szó. Akkor talán lehetséges, hogy a végidőben hirtelen megnövekedett tudás éppen Dániel próféta könyvével kapcsolatos? 

Dániel próféta könyve egy kicsit más, mint a jelenések könyve, ugyanis János azt hallotta, hogy ne pecsételje be a könyvét. (Jel 22:10) A Jelenéseket már kezdettől fogva érteni kellett, „mert az idő közel van.” Ezzel szemben Dánielt csak valamikor a távoli jövőben lehetett világosabban megérteni. Az évszázadok során sok remek keresztény gondolkodó próbálta magyarázni Dániel próféta könyvét, és némelyek igen sokra jutottak. A könyv megértése azonban az 1798-ban végződött ezerkétszázhatvan éves prófécia után gyorsult fel, amikor világszerte számos magyarázó kezdett arra a következtetésre jutni, hogy 1843 körül valami látványos dolog fog történni. Közülük William Miller volt a legkiemelkedőbb, az ő prédikációi indították el a 19. század nagy advent mozgalmát, majd az események láncolata nyomán született meg a „maradék” egyház és a hármas angyali üzenet világos felismerése.

  Más szóval, világszéles mozgalmunk létrejötte annak a dánieli jövendölésnek a teljesedése, hogy a vég idején „nagyobbá lesz a tudás.” Ezzel szemben – anélkül, hogy ítéletet mondanánk emberek üdvösségéről – gondoljunk arra, milyen „sötétségben” van a kereszténység nagy része! Figyelmen kívül hagynak, sőt elutasítanak egy olyan alapvető dolgot, mint a hetedik nap, a szombat, amit Isten az Édenben alapított, és helyette a vasárnapot tartják, aminek a gyökerei a római pogányságból erednek. Vagy pedig gondoljunk a halállal kapcsolatos ismerethiányra, ugyanis a kereszténység jelentős többsége elfogadja azt a pogány elképzelést, hogy aki meghal, azonnal egy másik létbe röppen át, ami egyesek számára az örökké égő pokol!

Milyen hálásak lehetünk a bibliai igazság ismeretéért – méghozzá alázattal!

 White idézet: A Dániel által feljegyzett próféciák most a világtörténelem alkonyán különös figyelmet igényelnek tőlünk, mivel a mi korunkról szólnak. Kapcsoljuk össze velük az utolsó újtestamentumi könyv tanításait! Sátán sok emberrel elhiteti, hogy Dániel és a látnok János írásainak profetikus részeit nem lehet megérteni. Pedig az ígéret világosan kifejezi, hogy különleges áldások kísérik e próféciák tanulmányozását: „de az okosok megértik” (Dán 12:10), mondta Isten Dániel látomásairól. Az utolsó napokban lepattan róluk a pecsét. Krisztus szolgájának, Jánosnak adott kinyilatkoztatásokról pedig, melyek Isten népét vezették századokon át, így hangzik az ígéret: „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük...” (Jel 1:3) …

Ha figyelmesen tanulmányozzuk, Isten miként viszi véghez szándékát a nemzetek történelmében, és hogyan váltja valóra az eljövendő dolgokról szóló kinyilatkoztatásait, jobban megértjük a látható és láthatatlan dolgok valódi értékét és az élet igazi célját. Ha az időt az örökkévalóság fényében szemléljük, Dánielhez és társaihoz hasonlóan azért fogunk élni, ami igaz, nemes és maradandó. Ha ebben az életben megtanuljuk Urunk és Megváltónk országának alapelveit, annak az áldott országnak az elveit, mely örökkön örökké megmarad, akkor Krisztus eljövetelekor beléphetünk vele oda, hogy polgárai legyünk. – Próféták és királyok, 547-548./old.  

Isten azt akarja, hogy megértsük

  „Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ézs 55:9) – mondja az Úr. Nem Isten szókészlete hiányos a kommunikációhoz, a probléma az, hogy nekünk nem elegendő a szókészletünk, vagyis az értelmi kapacitásunk teljes megértéséhez.

(Zsolt 139:1-6). A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. (2) Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. (3) Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. (4) Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. (5) Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. (6) Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. /RÚF/ 

 (Zsolt 147:5). Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan. /RÚF/ 

 (Róm 11:33). Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily meg foghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! /RÚF/ 

 (1Jn 3:20). hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. /RÚF/  

Az az igazság, hogy soha nem fogjuk teljesen megérteni Isten gondolatait, mivel Ő végtelen és mindentudó. A teremtéssel kapcsolatban sem foghatunk fel mindent, akkor magát a Teremtőt hogyan érthetnénk egészen? Lehetetlen. Noha nem fogunk mindent megérteni, annyi azért világos lehet a számunkra, amennyi az üdvösségünkhöz szükséges. 

(2Tim 3:14 15). De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, (15) mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. /RÚF/]

 Amikor az apostolok az evangéliumot magyarázták, gyakran utaltak beteljesedett próféciákra. Ebből arra következtethetünk, hogy a próféciák egyik fő célja a megváltás tervének bemutatása. A bibliai próféciának végeredményben Jézushoz és az általa az egész emberiségnek felkínált üdvösséghez kell vezetnie bennünket. Hiszen az Úr, aki mindent teremtett, lejött a földre, majd feláldozta magát a kereszten minden emberért, még a leggonoszabbért is! Ennyire szeret Isten mindannyiunkat. Mindezt megtette értünk, akkor nyilván azt akarja, hogy mindenki, még a legnyomorultabbak is megtudják, mit kínál fel nekünk Jézusban. Éppen ezt mutatja be a prófécia.

(Jn 1:1-3). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. /RÚF/; 

Kol 1:16. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. /RÚF/],