Biztos segítség a bajban

(Zsoltár 46:1-12). A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra. (2) Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. (3) Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; (4) ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.) (5) Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. (6) Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. (7) Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.) (9) Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. (10) Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. (11) Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. (12) A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.) /RÚF/

A 46. zsoltár olyan témát érint, amit A zsidókhoz írt levélben is megtalálunk: ami különb. Jézus különb a földi főpapnál, az Ő áldozata különb minden állatáldozatnál, a mennyei templom különb a földi előképeinél.

Ennek a zsoltárnak azonban más a megközelítése. Az írója nem jó dolgokat állít szembe még jobbakkal, hanem a lázadó világgal és annak minden rettenetes következményével ellentétben sorolja fel a jót, amit Isten eltervezett nekünk.

Ez a zsoltár reménységet és ígéretet hirdet nekünk most, a pusztulás, a megpróbáltatás, a szenvedés és a háborúk között. Ezért fontos, hogy „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46:11)! Meg kell nyugodnunk a bizonyosságban, hogy egy nap majd mindez véget ér, Isten felmagasztaltatik a földön.

„Azért nem félünk, ha megindulna is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe”. (Zsolt 46:3), /ÚRK/

Ez óhatatlanul eszünkbe juttatja a második advent jeleneteit: „Az ég pedig eltűnt, mint amikor a papírtekercset összegöngyölítik, és minden hegy és sziget kimozdult a helyéből”. (Jel 6:14), /ÚRK/ Vagy pedig ezt: „várjátok és siettetnétek az Isten napjának eljövetelét, amikor az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak”. (2Pt 3:12), /ÚRK/ Nem tart örökké ez a világ, sem a sok gonoszság, ami pedig utána következik, olyasmit ígér, amit most fel sem tudunk fogni. Addig csak ki kell tartanunk hittel, kapaszkodjunk Isten kijelentéseibe, legfőképpen Jézusba, aki a keresztet is vállalta értünk!

Szörnyű dolgok történnek a világon (és tudjuk, jön még rosszabb is), de Isten jóságát, hatalmát és jellemét ismerve miben reménykedhetünk?

White idézet: Mindenkiben, akit Isten nevel, olyan életnek kell megnyilatkoznia, amely nincs összhangban a világgal, annak szokásaival vagy gyakorlatával. Mindenkinek személyes tapasztalatra kell szert tennie, az Úr akaratának ismeretére eljutnia. Egyénileg kell meghallgatnunk Őt, aki a szívhez szól. Mikor minden más hang elcsitul, s nyugodtan várakozunk előtte, a lélek csendje még érthetőbbé teszi Isten hangját. Ő arra int: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46:11) Egyedül itt találunk igazi nyugalomra. Ez a gyakorlati felkészülés mindenkinek, aki a mennyért munkálkodik. A rohanó tömegben, az élet feszültségében, az intenzív munkában a világosság és béke légköre lengi körül az így felfrissült lelket. Az élet jó illatot lehel, isteni erő nyilatkozik meg, mely eléri az emberi szíveket. – Jézus élete, 363./old.

Hagyd, hogy a szíved elepedjen az Isten utáni vágyakozástól! Gyakorold a hitet, ami így nem fog elszakadni Istentől! Az elfáradtak és megterheltek menjenek Krisztushoz! Könyörögj vigasztalóért! A gyengék és kételkedők közeledjenek az Úrhoz, és akkor Ő is közeledni fog hozzájuk. Komoly és kitartó hittel ragadd meg Istent! – Letter 96, 1901.

Földi élete során Jézus gyakran hívta tanítványait: „Kövessetek engem!” „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9:23) Az úton bizonyára akadályokkal is szembesülünk, de bátran, zokszó nélkül kell haladnunk tovább. Jó az Úr. Ő a mi segítségünk a szükségben. Ha elmondjuk neki minden nehézségünket, és elhisszük a szavát, meghallgat, és válaszol imáinkra. Hív, hogy menjünk oda hozzá. Így szól: „Kérjetek, és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Tárháza tele van, abból szüntelenül meríthetünk, mert sosem fog kiapadni.

Vajon az Úr valaha is belefárad imáink meghallgatásába? Nem! Ha kitartóan, teljes szívvel kérjük, meghallgat, és így szól: „Ímé, itt vagyok.” (Ésa 58:9) Soha nem szabad elcsüggednünk. Ha teljes mértékben tőlünk függne az üdvösség kérdése, akkor lehetnénk bizalmatlanok magukkal szemben, és kételkedhetnénk. De ez nem a mi terhünk. Hallgassátok és értsétek meg az emberekhez intézett legértékesebb hívást: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:28-30) Mindannyian mondjuk el: „Isten kegyelme által teszek eleget ezeknek a feltételeknek.” – Letter 14, 1902.

A zsoltárok

 „Magasztaljanak téged a népek, Istenem, magasztaljon téged minden nép! Örvendezzenek és vigadjanak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és te igazgatod a nemzeteket e földön. Szela” (Zsolt 67:4-5), /ÚRK/

A végső eseményekre gondolva hajlamosak vagyunk A jelenések könyvének fenevadjaira, erőire összpontosítani. A szerepük természetesen jelentős, fontos is, különben Isten nem akarta volna, hogy benne legyenek a Bibliában és megértsük a jelentésüket. (Jel 1:3. Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. /RÚF/

A prófécia foglalkozik még a bűnnel, a szenvedéssel, az ítélettel, a jó és a gonosz harcával, az igazsággal és az igazságtalansággal, az üldözéssel és egyéb fontos kérdésekkel.

A zsoltárok könyve szintén mélységében taglalja ezeket a témákat, körüljárja szinte az összes lehetséges emberi érzelmet, a kétségbeesés sötétségétől a kitörő örömig. Látjuk, amint Izrael serege harcra készül a sötétség erőivel. Olvasunk emberekről, akiket az a kérdés gyötör, hogy miért nem számol le Isten határozottabban és azonnal a gonoszsággal – amit kétségkívül mindannyian feltettünk már. Válaszokat keresünk, a zsoltárok könyve pedig a szentélyre tereli a figyelmünket, újból és újból rámutat, hogy Isten a Teremtő. Vajon nem olyan témák és kérdések ezek, amelyekkel a ma embere a mai viszonyok között is küzd?

Dehogyisnem! Éppen ezért tovább kutatjuk A zsoltárok könyvét, hogy még többet megtudjunk e fontos igazságokról.

White idézet: Az Üdvözítő tudta, hogy semmiféle érvelés – legyen az bármilyen logikus – sem lágyítja meg a kemény szívet, nem töri át a világias gondolkodás és önzés kérgét. Tudta, hogy tanítványainak a mennyből kell kapniuk az erőtöbbletet. Tudta, hogy csak akkor hatásos az evangélium, ha forró szívek és beszédes ajkak hirdetik, akiket áthat annak ismerete, „aki az út, az igazság és az élet”. A tanítványokra bízott munka fokozott teljesítőképességet fog igényelni, mert a gonoszság áradata erősen és hatalmasan hömpölyög feléjük. A sötétség hatalmasságainak buzgó és elszánt vezető a parancsnoka; Krisztus követői pedig csak az Istentől nyert Lélek segítségével harcolhatnak az igazságért. – Az apostolok története, 31./old.

Most a Megváltó szeme a jövőbe néz, látja a szélesebb területet, ahol halála után tanítványai lesznek bizonyságtevői. Profetikus pillantása befogja szolgáinak tapasztalatait minden korban, míg másodszor is eljön. Bemutatja követőinek a rájuk váró küzdelmeket, felfedi a csata jellegét, tervét. Feltárja a rájuk leselkedő veszélyeket, a szükséges önmegtagadást. Azt kívánja, legyenek tisztában az árral, és ne lephesse meg őket az ellenség. Nem test és vér ellen kell hadakozniuk, hanem „a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12). Természetfeletti erőkkel kell harcolniuk, de biztosak lehetnek a természetfeletti segítségben is. A menny minden lénye jelen van ebben a seregben, és közöttük van, aki „annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál” (Zsid 1:4). A Szentlélek, a mennyei seregek fejedelmének helyettese lejött vezetni a harcot. Azok az emberek, akik ebben a küzdelemben részt vesznek, lehetnek tökéletlenek, rájuk nehezedhetnek bűneik és hibáik, de Isten kegyelme mindenkié, aki töredelmesen keresi. A Mindenható ereje azok oldalán sorakozik fel, akik Istenben bíznak. – Jézus élete, 352./old.

Isten próbákon át vezet bennünket, hogy még közelebb húzódjunk hozzá. A zsoltáros ezt mondja: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” Dávid kiemelkedő személyiség volt. Élettörténete minden lélek számára érdekfeszítő, aki az örök győzelmekért küzd. Élete során két hatalom küzdött a lelkéért. A hitetlenség összevonta seregeit, és próbálta eltakarni előle az Isten trónja felől rááradó világosságot. Nap mint nap dúlt szívében a háború, mert Sátán próbálta ellensúlyozni az igazság erőinek minden közbelépését. Dávid megértette, hogy mit jelent hatalmasságok, az élet sötétségének világbírói és a gonoszság lelkei ellen küzdeni. Néha úgy tűnt, hogy az ellenség győzelmet arat felette, de végül mégis győzött a hit, és Dávid örülhetett Jehova üdvözítő hatalmának. – Signs of the Times, 1909. augusztus 11.

A Sion hegyén

A Sion a Bibliában Dávid városát és Isten városát egyaránt jelenti. A Sion képletesen Izráelre mint Isten népére utal (Ézs 60:14).Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az ÚR városa, Izráel Szentjének Sionja. A Sion lelki értelemben történő használata az Újszövetségben is folytatódik, ahol keresztény tartalommal megtöltve Isten lelki királyságát: a mennyei Jeruzsálemet jelenti (Zsid 12:22) Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez;  (Jel 14:1)És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. Péter apostol kijelenti, hogy Krisztus Sion sarokköve: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg” (1Pt 2:6).

Jelenések 14. fejezetében Isten népe a Sion hegyén van. Eredetileg a közvetlenül a mai Jeruzsálem óvárosától nyugatra álló hegyet nevezték Sionnak, azt tekintették az isteni trón és a nép közötti jelenléte székhelyének. Később a Mórija hegyét, a templom hegyét is Sion hegyével azonosították.

Vagyis mint A jelenések könyvének legtöbb kulcsjelenete, úgy Isten végidei maradékának ez a fontos bemutatása is a szentély szókészletével történik. A Báránynak hála Isten népe a szent hegyen áll!

(Zsolt 15:1-5)Dávid zsoltára. Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? (2)Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; (3) nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára (4) Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is (5) Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha. /RÚF/

(Zsolt 24:1-10) Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.(2) Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon. (3) Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? (4)Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.(5) Áldást nyer az ilyen az Úrtól, igazságot a szabadító Istentől.(6) Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela) (7) Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! (8)Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban. (9)Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! (10)Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király! (Szela.)  /RÚF/

(Jel 14:1-5) És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2)Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását, és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3)És új éneket énekelnek a trónus előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről: (4)ezek nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, ezek követik a Bárányt, ahova megy, ezek vétettek meg áron az emberek közül első zsengéül az Istennek és a Báránynak,(5)és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek.

Jó magas elvárásokat támaszt Dávid zsoltára a bűnös emberek számára azzal kapcsolatban, hogy kik léphetnek Isten színe elé. Vajon ki mondhatja el őszintén közülünk, hogy mindig tökéletességben járt, mindig igazat szólt a szívében (Zsolt 15:2)? Senki nem állíthatja, hogy "nem rendül meg soha" (Zsolt 15:5) /ÚRK/. A Biblia tanítása szerint aki azt mondja, hogy soha nem követett el bűnt, abban nincs meg az igazság (1Jn 1:8).

Csak egy következtetésre juthatunk: egyedül a Bárány tehet bennünket képessé arra, hogy megálljunk a Sionon. A zsoltárában Dávid ugyan nem említi a Bárányt, de Ő az, aki megjelenik Jelenések 14. fejezetében. Mintha ez a fejezet megadná a választ Dávid kérdésére. Isten Báránya a Sion hegyén, a szentélyben áll, ezért mi is ott lehetünk vele, mert hit által Isten nekünk tulajdonítja az Ő tökéletes igazságát. Tehát "bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által" (Zsid 10:19-20, /ÚRK/. Mégis, miben reménykedhetnénk Jézus vére nélkül? Valójában semmiben!

White idézet: A trón a kristálytengerre néz, amely az Istentől rásugárzó dicsőségben mintha tűzben égő üvegből lenne. A tengeren sorakoznak fel azok, akik diadalmaskodtak „a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán”. A száznegyvennégyezer a Báránnyal a Sion-hegyén áll, kezükben az „Istennek hárfái”, és a „hárfások szava”, „akik az ő hárfájukkal hárfáznak”, olyan, mint a sok víz zúgása és nagy mennydörgés hangja. A trón előtt „új éneket” énekelnek, amelyet a száznegyvennégyezren kívül senki más nem tanulhat meg. Ez Mózes éneke és a Bárányé – a szabadulás éneke. Ezt az éneket csak a száznegyvennégyezer tudja megtanulni, mert ez tapasztalatuk éneke – olyan tapasztalaté, amilyen senki másnak soha nem volt. „Ezek azok, akik követik a Bárányt valahová megy.” Krisztus a földről, az élők közül ragadta el őket, és ők „Istennek és a Báránynak zsengéi” (Jel. 15:2–3; 14:1–5). „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból.” Olyan nyomorúságot viseltek el, amilyen nem volt, amióta nép kezdett lenni. Kiállták Jákób éjszakájának gyötrelmeit, és közbenjáró nélkül álltak meg az utolsó csapások idején. De megszabadultak, mert „megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében”. „Szájukban nem találtatott álnokság, mert... feddhetetlenek” Isten előtt. „Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak néki éjjel és nappal az Ő templomában; és aki a királyi széken ül, kiterjeszti sátorát felettük.” Az éhség és a ragály a szemük láttára tette a földet pusztasággá. A nap nagy hőséggel perzselte az embereket. Ők is szenvedtek, éheztek, szomjaztak. De „nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség, mert a Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7:14–17)  A nagy küzdelem (Advent Kiadó, 1986)

Főpapunk

Mózes felügyelte a szent sátor készítését, de nem alakíthatta azt a saját tetszése szerint. Isten egy mintát mutatott neki, azt kellett követnie. "Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készíttesd el, amelyet a hegyen mutattam neked" (2Móz 25:40),   /ÚRK/. A zsidókhoz írt levélből tudjuk, hogy az akkor használt minta a "különb" valóság, a mennyei szentély volt.

 (Zsid 9:11-15) Krisztus pedig megjelent mint a jövendő javak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha a bakok és bikák vére meg a tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok. És ezért új szövetség közbenjárója ő, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. /ÚRK/

A földi szentély bámulatos részletességgel vetítette előre Jézus szolgálatát a paptól, az áldozatokon és a berendezési tárgyakon át a díszítő elemekig. Ezek mind Jézusról szóltak.

A jelenések könyvének a szentéllyel kapcsolatos képvilága természetesen igen gazdag. Az első versekben máris ott a szentélyből a gyertyatartó, a 4. fejezet konkrétan említi a szövetség ládáját, és számos más utalást is találunk a templomra. Az ószövetségi szentély ismerete nélkül lehetetlen megérteni János látomásait. Pál megjegyzi, hogy Izrael tapasztalatai "példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett" (1Kor 10:11).

A templom részleteinek vizsgálatából sokat tanulhatunk. E részletek megértésének fontos alkotóelemét találjuk A zsoltárok könyvében: milyen volt Isten népének személyes kötődése a templomhoz. Bepillanthatunk abba, hogyan viszonyult Dávid a szentélyhez és az ott végzett szolgálatokhoz, láthatjuk Isten népének szívből jövő reakcióját arra, amit a Messiás értük tesz. Nem csupán a mintázatok által ismerhetjük meg Jézust, hanem elmélyülhetünk azoknak az embereknek a személyes tapasztalataiban, akik megértették, amit Isten a szentély által tanít, levonhatjuk a tanulságokat magunknak, kapcsolatba hozhatjuk ezeket az Istennel szerzett tapasztalatainkkal is.

(Zsolt 122:1-9) (1) Ének fölmenetelkor. Dávidtól. Örvendezem, amikor azt mondják nekem: Menjünk el az Úr házába! (2) Lábunk ott áll kapuidban, ó, Jeruzsálem! (3) Jeruzsálem, te szépen épült, jól egybeszerkesztett város! (4)  hová följárnak a nemzetségek, az ÚR nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, hogy ott dicsérjék az ÚR nevét. (5) Mert ott állnak az ítélőszékek, Dávid házának székei. (6)Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért. Legyenek boldogok a téged szeretők! (7) Békesség legyen várfalaid között, csöndesség palotáidban. (8) Testvéreimért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! (9) Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánjak jót neked. /ÚRK/

A Krisztusra mutató áldozati szolgálat ideje elmúlt, az emberek tekintete a világ bűneiért hozott igazi áldozat felé fordult. A földi papság megszűnt, Jézushoz járulunk, az új szövetség közbenjárójához "és a meghintésnek véréhez, amely jobban beszél, mint az Ábel vére" (Zsid 12:24). "Még nem nyílt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor. [...] Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált sátoron keresztül, [...] az ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsid 9: 8-12).  (EGW: Jézus élete)

Ennekokáért ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük" (Zsid 7:25). Bár a szolgálat áthelyeződött a földiből a mennyei templomba, bár a szentély és a mi nagy Főpapunk emberi szemnek láthatatlan, a tanítványok mégsem szenvednek kárt. Közösségükben nem következhet be szakadás, nem csökkenhet az erő a Megváltó távollétében. Amíg Jézus szolgál a fenti szentélyben, addig Lelke által Ő a földi egyház papja is. Visszavonult a földi szemek elől, de távozásakor adott ígérete beteljesedett: "Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mát 28:20). Miközben erejét helyettes szolgáira ruházza, éltető jelenléte most is egyházával van. (EGW: Jézus élete)

Akit Isten a színe elé hív

Miután a tróntermi jelenetben megjelent az Úr Ézsaiásnak (Ézs 6:1-8). Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. (2) Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. (3) Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (4) A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. (5) Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! (6) Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. (7) Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! /RÚF/, és miután meghallotta, hogy „vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva” (Ézs 6:7), /ÚRK/, így felelt Isten hívására: „itt vagyok én, küldj el engem”. (Ézs 6:8), /ÚRK/ Vagyis amint megtudta, hogy Isten elfogadja – noha tisztában volt hibáival –, készen állt cselekedni az Úrért.

Nem ugyanígy vagyunk mi is? Hogyan hirdethetnénk az üdvösséget másoknak, ha mi magunk nem tapasztaltuk? Pedig a miénk lehet, ha hiszünk Jézusban és abban, amit értünk végbevitt!

(Zsolt 51:9-17). Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. (10) Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. (11) Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! (12) Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! (13) Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! (14) Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, (15) hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. (16) Ments meg, mert vért ontottam, ó, Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. (17) Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. /RÚF/

Akit Isten a színe elé hív, azt utána visszaküldi. A bölcs Isten úgy határozott, hogy elsődlegesen a megváltottak képviseljék az üzenetét a bűnbe süllyedt világon. Földi népének hatása egyszer majd erőteljesen érezhetővé lesz. (Jel 18:1). Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. /RÚF/] ige szerint a bukott bolygónak szóló utolsó hívás beragyogja az egész világot.

„Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred a szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ilyen megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel, és az Ő lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Isten jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről. Fülöphöz hasonlóan, ha az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. 58./old.)

Jelenések 14. fejezetében a három angyal üzenetének alapja „az örökkévaló evangélium”. (Jel 14:6) Vagyis az evangélium, a Jézus által felkínált üdvösség üzenete szól, mielőtt elhangzana az, hogy „imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7), vagy hirdetnék Babilon leomlását (Jel 14:8). Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. /RÚF/, vagy hogy „valaki imádja a fenevadat és annak képét…” (Jel 14:9) Ez azért van így, mert a három angyal figyelmeztetéseinek és üzeneteinek semmi értelme nem lenne anélkül a reménység és ígéret nélkül, amit az üzenet hirdetői Jézusban, az Ő érdemeiben nyertek el. Az „örökkévaló evangélium” nélkül valójában nem tudnánk más értéket közvetíteni a világnak!

White idézet: A Jelenések könyve 18. fejezetében leírt jövendölések hamarosan beteljesednek. A harmadik angyal üzenetének hirdetésekor egy másik angyal szállt le a mennyből, „akinek nagy hatalma vala, és a föld fénylett annak dicsőségétől”. Az Úr lelke nagy kegyelemmel fogja megáldani az odaszentelt életű embereket, és akkor majd a férfiak, nők és gyermekek dicsőítik Őt, és hálát adnak neki, így a föld betelik istenismerettel és az ő semmihez sem fogható dicsőségével úgy, ahogy a vizek betöltik a tenger mélységeit.

Akik mindvégig megőrizték töretlen bizalmukat, fölkelnek majd, amikor a harmadik angyal üzenetét nagy erővel hirdetik. A hangos kiáltás idején az egyház az Úr gondviselésétől támogatva fogja hirdetni az üdvösség ismeretét, ami így minden városba és faluba eljut. A föld betelik az üdvösség ismeretével. Olyan hatalmas lesz azok sikere, akik Isten megújító Lelke által szorgoskodnak, hogy a jelenvaló igazság fénye mindent beragyog. – Advent Review and Sabbath Herald, 1904. október 13.

Nem lesz kisebb az az erő, amivel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. A próféciák, amelyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek be, a lezáruláskor a késői esőben fognak ismét beteljesedni. Ez a „felüdülés ideje”, amelyet Péter apostol előre látott, amikor ezt mondta: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust.” (ApCsel 3:19-20)

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok fognak történni. Betegek meggyógyulnak, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is dolgozik majd, de hamis csodákkal. Még tüzet is hoz le az égből az emberek szeme láttára. (Jel 13:13) És a föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak.

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán fog terjedni. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, és most a mag ki fog kelni, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi a hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és tisztán felragyog az igazság. Isten őszinte gyermekeit már nem tudják visszatartani a családi és egyházi kapcsolatok. Elszakítják ezeket a kötelékeket, mert mindennél drágább nekik az igazság. Az igazság ellen szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak. – A nagy küzdelem, 611-612./old.

Csak a megváltottak mehetnek Isten trónjához

(Zsoltár 5:1-13). A karmesternek: Fúvós hangszerre. Dávid zsoltára. (2) Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! (3) Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom! (4) Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak. (5) Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz. (6) Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. (7) Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr. (8) De én bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged. (9) Vezess, Uram, igazságodban, mert ellenségeim vannak, egyengesd előttem az utat! (10) Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük. (11) Derítsd ki vétküket, Istenem, bukjanak bele fondorlataikba! Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert ellened lázadtak! (12) Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. (13) Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal. /RÚF/

(Jel 14:1-12). És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3) És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. (4) Ők azok, akik nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként, (5) és szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek. (6) És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/

Sokat elárulnak Dávid szavai: „nem lakhat nálad gonosz”. (Zsolt 5:5), /ÚRK/ A szent sátorral kapcsolatban lényeges volt, hogy Isten a népe között lakozzon, és ugyanez lesz Krisztus országában is. (Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/) Csak a megváltottak mehetnek Isten trónjához.

Azt is fontos megjegyezni, hogy Dávid egy istentiszteleti jelenetet ábrázol (Zsolt 5:8) versében, és éppen ez a nagy küzdelem központi témája. Jelenések 13. fejezete ötször említi az „imádatot”, a három angyal pedig arra szólítja a világot, hogy „imádjátok azt, aki teremtette…” (Jel 14:7) Dávid elmondja, hogy „féli” az Urat, a maradék visszahívó üzenete pedig így szól: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7)

Figyeljük meg azt is, hogy a megváltottak szájában „nem találtatott álnokság” (Jel 14:5), igazat mondanak, szavaik és tetteik Isten igaz jellemét tükrözik. Dávid szerint a gonoszok szájában nincsen igazság. (Zsolt 5:10)

János nagyszerű jelenetet tár elénk A jelenések könyvének ebben a meghatározó részében: bűnösök megmenekülnek a haláltól, és abban a kiváltságban van részük, hogy megállhatnak Isten színe előtt. Nem érdemesek erre a jogra, csak azért nyerték el, mert Isten Báránya, Isten igaz Fia ott áll velük. Bocsánatot és megváltást kaptak, többé nem kell vétkeik terhét cipelniük (Zsolt 5:11), mert Isten Báránya azt magára vette. (Ézs 53:12). Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért. /RÚF/;

(2Kor 5:21). Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/)

Amikor Isten a szívünkbe írja a nevét, nehéz csendben maradni. Isten népe a kegyelem utolsó hívását közvetíti „hangosan”. (Jel 14:7), /ÚRK/ „És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak benned; mindörökké vigadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek tebenned, akik szeretik a te nevedet” (Zsolt 5:12)

Képzeljük el, hogy az ítélet idején ott állunk a szent és tökéletes Isten előtt, minden tettünk világosan feltárul előtte. Ha erre gondolunk, mennyire érezzük szükségét annak, hogy betakarjon Krisztus igazsága?

White idézet: Testvérek és testvérnők, az Úr közel! Ha megszületik bennünk Krisztus, a dicsőség reménysége, reménységünk van Istenben, amit nem fogunk tudni csak magunknak megtartani. Dicsőíteni fogjuk Őt. Nem dicsőítjük Krisztust eléggé, úgy, ahogy kellene. Aki dicsőíti Őt, Istent magasztalja. Most pedig a szomorúság szavai és szenvedéseink és megpróbáltatásaink helyett inkább adjunk hálát Istennek azért, hogy tudunk beszélni, és határozzuk el, hogy magasztalni fogjuk az ő nevét. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy itt, e földön magasztaljuk és dicsőítsük Istent. Bárcsak ezt az elhatározást tükröznék szavaink és cselekedeteink! – Manuscript 38, 1908.

Nehézségek fognak támadni, melyek próbára teszik hitedet és türelmedet. Állj bátran a nehézségek elé. Nézd a dolgok derűs oldalát. Ha akadozik a munka, győződj meg arról, hogy nem a te hibád-e, majd menj előre, és örvendezzél az Úrban. A menny örömmel van tele. Visszhangzik annak dicséretétől, aki oly csodálatos áldozatot hozott az emberiség helyreállításáért. Csak az Úr földi gyülekezete ne legyen tele dicsérettel? Nem kell talán a keresztényeknek világgá kürtölniük, hogy mekkora boldogság Jézus Krisztusnak szolgálni? Akik a mennyben csatlakozni akarnak az angyalok magasztaló Kárához, azoknak a földön kell megtanulni a menny énekét, melynek alaphangja a hálaadás.

Sose veszítsd el bátorságodat. Sose szólj kételkedve, csak mert a látszat ellened szól. Az Úr munkájában olykor lehúz az anyagiak hiánya, ám az Úr hallja a segélykiáltást, és válaszolni fog rá. Ez legyen nyelveden: „Az Úr Isten megsegít engem, azért nem szégyenülök meg; azért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudom, hogy szégyent nem vallok.” (Ésa 50:7)

Ha hibát követsz el, vereségedet fordítsd győzelemre. Ha jól megtanuljuk az Úr által küldött tanítást, akkor mindenben segítségünkre lesz alkalmas időben. Bízz Istenben. Imádkozzál sokat, és higgy. Ha bízol, remélsz, hiszel, és szorosan fogod a végtelen hatalom kezét, hódítóknál hatalmasabb leszel. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 244-245./old.

Ezután a menny dicsőségéhez ragadtattam el, a kincsekhez, amelyek ott már készen állnak a hívők számára. Minden kedves és dicső volt. Az angyalok édes dalokat énekeltek, s mikor befejezték, levették koronájukat a fejükről, Jézus lábához helyezték, és kedves hangon kiáltották: Dicsőség, halleluja! Én is velük együtt magasztaltam és dicsőítettem énekemmel a Bárányt, és valahányszor kinyitottam számat dicsőítésére, mindannyiszor lelkemet áthatotta annak a dicsőségnek kimondhatatlan érzete, amely engem körülvett. Nagy, rendkívüli, örökkévaló dicsőség v
olt. Az angyal így szólt: „Az a kis sereg, amely Istent szereti, parancsolatait megtartja, és hűséges mindhalálig, örökli ezt a dicsőséget, állandóan örvendhet Jézus jelenlétének, és együtt énekelhet az angyalokkal.” – Tapasztalatok és látomások, 66./old.

A szívbe írt törvény

A Sion hegyén összegyűlt maradék nép homlokára az Atya és a Bárány nevét írták fel (kétséges, hogy ez két név lenne, hiszen Jézus az Atya képmása). A Szentírásban a „név” többet jelent puszta megszólításnál, ahogy az emberek egymást hívják, a jellemet fejezi ki. Sok kultúrában még ma is mondják arra, hogy „jó neve” van, akinek tisztelik a jellemét.

Olvassuk el 2Móz 33:18-23, 34:1-7 és Zsolt 119:55 versét! Amikor Mózes kérte, hogy láthassa Isten dicsőségét, mit ígért meg neki Isten? Kijelentette a nevét Mózesnek (2Móz 34:5), és mi történt utána?

(2Móz 33:18-23). Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

(2Móz 34:1-7). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2) Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! (3) Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! (4) Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. (5) Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. (6) Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (7) Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. /RÚF/

(Zsolt 119:55). Uram, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet. /RÚF/

Van, aki úgy képzeli, hogy Isten dicsősége megközelíthetetlen, ragyogó fényesség, és ez bizonyára találó leírás. Csakhogy Isten dicsősége nem csupán látvány: a jelleme a dicsősége, és ugyanez igaz a nevére is.

A Biblia úgy mutatja be a maradék népet, hogy a homlokukra fel van írva Isten neve, de nem valóságosan felírt betűket látni rajtuk. Ennek az a lényege, hogy Isten jelleme belevésődik az ember értelmébe, szívébe, így az élete Isten szeretetét és jellemét tükrözi, közelebb kerül hozzá, őszintén szereti Őt, hálás azért, amit érte tett.

Érdekes az is, hogy Isten elmondja Mózesnek, milyen is Ő, és akkor adja át neki a Tízparancsolat másolatát, ami szintén a jellemének lenyomata. Ezért olvassuk Jelenések 14. fejezetében, hogy az emberek, akiken ott van Isten „neve”, „megtartják az Isten parancsolatait”.

(Jel 14:12) „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem”.

(Zsid 10:16-17), /ÚRK/ Nagyszerűen kifejezi ez az evangélium lényegét: Isten törvénye tükröződik az életünkben, de még így is szükségünk van arra, hogy bűneinkről „többé ne emlékezzen meg” az Úr.

Isten neve a jelleme, erkölcsi törvénye pedig jellemének lenyomata. Az utolsó napokban az Isten szent hegyén összegyűlteket áthatja az Isten iránti szeretet, ami törvénye betartásában nyilvánul meg.

Hit által üdvözülünk, nem a törvény által. Miért fontos mégis Isten törvénye?

(1Jn 5:3). Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. /RÚF/

White idézet: Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának ismerete tette Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izrael életéért, amikor az ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának engedelmeskedve továbblépni. Amikor lázadásuk tetőfokára hágott, az Úr kijelentette: „Megverem dögvésszel, és elűzöm őket...” Felkínálta Mózesnek, hogy leszármazottait „nagyobb és erősebb nemzetté” teszi. (4Móz 14:12) De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és ígéreteire hivatkozott a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a legerősebbet emelte ki: Isten szeretetét az elbukott ember iránt. (Lásd: 4Móz 14:17-19.)

Az Úr könyörülettel válaszolt: „Megbocsátok a te beszéded szerint.” Majd szándékáról, Izrael végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. „Életemre mondom, és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet” – nyilatkoztatta ki. (4Móz 14:20-21) Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét – amelyre Mózes Izrael érdekében hivatkozott – az egész emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete beteljesedik: esküvel erősítette meg. Amilyen biztos, hogy Isten él és uralkodik, az is olyan biztos, hogy kinyilatkoztatja „dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek”. (Zsolt 96:3) – Próféták és királyok, 312-313./old.

Krisztus dicsősége az ő jelleme, és ez a jellem Isten törvényének kifejeződése. Jézus minden tekintetben betöltötte a törvényt az életével, tökéletes példát nyújtva a világnak arra vonatkozóan, hogy mivé válhat az ember, ha együttműködik Istennel. Emberként Krisztus az Atyától függött, ahogyan az emberiség is az isteni erőtől függ, hogy elérhesse a jellem tökéletességét. Az Úr törvénye az ő törvényének és szentségének a kifejezése; de a bűnbe esett ember szemszögéből a törvény maga az ítélet, a halálos ítélet hangja. A törvény nem tud megbocsátást nyújtani áthágójának, „mert a bűn ismerete a törvény által van”. „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte.” A törvényből egyetlen reménysugár sem ragyog a bűnösre, ezért a törvény áthágója nem talál választ a törvényben aggodalmas kérdésére: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” „Hogyan állhatok meg én Isten előtt?”

Krisztus révén azonban megnyílt a szabadulás útja. Megváltónk emberi testben jött el, hogy testben kárhoztassa a bűnt, és hogy szorosan megfogja a megtérő bűnös kezét, másik karjával pedig Isten trónusába kapaszkodjon, s így teremtsen kapcsolatot ember és Isten, föld és ég között. A bűnös lélek számára Ő az egyedüli menedék. Ha az ember meg akarja ismerni az Urat, tekintete az Isten törvényét betöltő és az Atya jellemét a világnak bemutató Krisztus felé irányul. Isten Fiában feltárul előtte Isten kimondhatatlan jósága, hisz benne „irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást”. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” – Signs of the Times, 1895. december 12.

A zsoltárok könyve

Az egyik különösen gazdag információforrás A zsoltárok könyve - szent költemények gyűjteménye, amelyek különféle emberi tapasztalatokat és istenélményeket tárnak fel, a bűn és a szenvedés miatti kesergéstől a bűnbocsánat és az üdvösség, valamint az Istennel való kapcsolat felszabadult öröméig.

(Zsol 51: 9-17) /ÚRK/ (9)Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek; moss meg, és fehérebb leszek a hónál. (10) Hallass velem örömöt és vigasságot, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél. (11) Rejtsd el arcodat vétkeim elől, és töröld el minden álnokságomat! (12)Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! (13) Ne vess el arcod elől, és szent lelkedet ne vedd el tőlem! (14) Add vissza nekem szabadításod örömét, és az engedelmesség lelkével támogass engem. (15) Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád. (16) Szabadíts meg, mert vért ontottam, Istenem, szabadításom Istene, hogy nyelvem igazságodról zengjen. (17)Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet!

A zsoltárok könyvét figyelmesen olvasva olyan részletekre bukkanunk, amelyek életre keltik A jelenések könyvét, kiváltképp a 14. fejezetet, ami bemutatja Isten maradék egyháza munkájának záró szakaszát. Isten végidei népe hasonló feladatot kapott, mint régen Izrael: a nemzetek világoságaként az utolsó, kegyelemmel teljes meghívást kell közvetíteni minden népnek, hogy imádják a Teremtőt és engedelmeskedjenek neki.

 (Jel 14:1-20), ÚRK 

1

És láttam, íme, a Bárány állt ott a Sion hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára fel volt írva az ő neve és Atyjának neve.

2

Hangot hallottam a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint nagy mennydörgés hangját, és olyan volt a hang, amelyet hallottam, mintha hárfát pengetnének.

3

Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről.

4

Ezek azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, ahova megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül zsengéül Istennek és a Báránynak,

5

és szájukban nem találtatott álnokság, mert feddhetetlenek.

6

És egy másik angyalt láttam az ég közepén repülni, akinél az örökkévaló evangélium volt, és azt hirdette a föld lakosainak, minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek,

7

és hangosan ezt mondta: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és a vizek forrásait.

8

Egy második angyal követte őt, aki ezt mondta: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város, amely a paráznaság szenvedélyének borával itatott meg minden népet!

9

Egy harmadik angyal is követte azokat, aki hangosan ezt mondta: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képmását, és felveszi annak bélyegét homlokára vagy kezére,

10

az is iszik majd Isten haragjának borából, amelyet elegyítetlenül készített el haragjának poharában, és tűzben és kénkőben gyötrődik a szent angyalok előtt és a Bárány előtt.

11

Gyötrődésük füstje felmegy örökkönörökké, és nem lesz nyugalmuk sem nappal, sem éjjel azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és aki nevének bélyegét felveszi.

12

Itt van helye a szentek hosszútűrésének, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét!

13

És hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írd meg: boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásuktól, és cselekedeteik követik őket.

14

És láttam, íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló volt.

15

Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangosan kiáltott annak, aki a felhőn ült: Ereszd neki a sarlódat, és arass, eljött az aratás órája, mert megérett a föld aratnivalója!

16

A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.

17

És egy másik angyal jött ki a mennyei templomból, és nála is éles sarló volt.

18

Egy másik angyal is jött az oltártól, akinek hatalma volt a tűzön, és hangosan kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőtőkéinek fürtjeit, mert beértek a szőlőszemek!

19

Az angyal a földre vetette éles sarlóját, és leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába,

20

és megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér jött ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezerhatszáz futamra.

Isten énekeskönyvének egyes részletei által új megközelítésből érthetjük meg és értékelhetjük saját szerepünket a föld történelmének záró eseményeiben.