Milyen állami kötelezettségeket tekint érvényesnek magára nézve a keresztény ember?

 Hogyan viszonyuljon akár bizonyos igazságtalan anyagi elvárásokhoz?

(Rm 13,5–7)•„Annakokáért szükség engedelmeskedni, nemcsak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is, mivelhogy Istennek szolgái, akik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.”

(Eféz 6,5) •„Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak.”

(2Thess 3,11–12)•„Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

Mt 22,21; Jn 18,36

Vannak, akik egyszerűen figyelmen kívül hagynak valamilyen törvényt – legyen az jogi, gazdasági, adóügyi vagy akár közlekezdési szabály –, amely pedig minden állampolgárra kötelezően érvényes. Úgy vélik, hogy ez az érdekeikkel vagy etikai érzékenységükkel nem összeegyeztethető. Leginkább azzal szokták megnyugtatni magukat ilyenkor, hogy Isten vagy a Biblia efféle kötelezettségeket nem ró rájuk, sőt még (helytelenül értelmezett) igékkel is alá tudják támasztani „polgári engedetlenségüket” (pl. Mt 15,9; De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.” /RÚF/

(Ap.csel 5,29).„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek./RÚF/ 

„Krisztus válasza (a császárnak való adófizetésről) nem kibúvó volt, hanem a kérdés elfogulatlan

megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köztelezettségükkel. Az ország törvényeinek alá kell vetniük magukat, a béke kedvéért, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük.” (Ellen G. White: Jézus élete, Küzdelem c. fej.)

A keresztény ember kötelessége Krisztus szerint az állami törvények és rendeletek tiszteletben tartása mindaddig, amíg az a lelkiismeret törvényével nem ütközik. „Viselkedjetek tisztességes és igaz módon ezen a gonosz világon. Némelyek csak akkor becsületesek, ha becsületességük nem veszélyezteti világi érdekeiket, de aki e szerint cselekszik, mind kitöröltetik az élet könyvéből. Ápolnunk és művelnünk kell magunkban a szigorúan vett becsületességet. Csak egyszer élhetjük le ezt az életet, nem jöhetünk vissza helyrehozni hibáinkat. Ezért minden lépésünket istenfélelem és gondos figyelem irányítsa. A becsületesség nem fér össze a számító viselkedéssel. Vagy a számító viselkedést győzzük le magunkban, s akkor az igazság és a becsületesség uralhat bennünket, vagy nem a becsületesség irányít többé. A kettő nem fér meg egymással, soha össze nem egyeztethető.” (Ellen G. White, Szemle és Hírnök, 1896. december 26.)

Mely esetekben mondhatunk nemet a világi hatalom elvárásainak?

Mondjunk példákat jelen időnkre is, amikor vallási, lelkiismereti okok miatt bizonyos világi elvárásokkal szemben „engedetlennek” kell lennünk!

(Ap csel 4,18–20; 5,29) • „Azért beszólítván őket, megparan­csolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mond­ták nékik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondták: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.”

(Gal 1,10) (vö. (Dn 3,9–18) • „Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”

A fenti példákból láthatjuk, hogy sohasem valamilyen gazdasági vagy egyéni érdek motiválta az apostolokat és a prófétákat, hogy megtagadjanak valamilyen világi parancsot, hanem csak olyan követeléseknek álltak ellent, amelyek lelkiismereti meggyőződésüket, szabadságukat veszélyeztették. A ma egyre „divatosabb” sztrájkok és munkabeszüntetések vagy utcai tüntetések igen távol esnek a keresztény életszemlélettől. Ezek a társadalmi megmozdulások és szervezkedések evilági érdekek mentén szerveződnek, egyfajta nyomásgyakorlásként az adott kormányok intézkedései és politikája ellen. Sokszor már az ezektől való elhatárolódás is bizonyos ellenérzést válthat ki sokakban, hiszen a keresztény ember nem harcol ilyen eszköztelen, és nem harcol egy jobb és igazságosabb világért. Tudjuk, hogy a próféciák egy olyan, közvetlenül előttünk álló korszak eljövetelét vetítik elénk, amikor a vallás a világi hatalommal karöltve olyan rendeleteket foganatosít, amelyek következté­ben a bibliai szombat megtartása nagyobb hitet igényel majd. Mondjunk el akár közelmúltbeli tapasztalatot is azzal kapcsolatban, ha a szombat megtartása jelenlegi (munkahelyi) körülményeink között esetleg nehézséget okozott, és hogy milyen hitbeli tapasztalatokat szereztünk!

„Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjakkal Dura mezején történt. Napjainkban Isten számos szolgája – bár ártatlan – szenved majd olyan emberek kezétől megalázást és meggyalázást, akiket Sátán irigyekké és vallásukban vakbuzgókká tesz. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszentelik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel halálra méltónak ítélik őket.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy egyedül Istent imádják, és még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéjével szemben a bűnös, halandó emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igaz emberek az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye. Az Úr – mint Sirák, Misák és Abednégó korában – a földi történelem záró szakaszában is hatalmas dolgokat tesz azokért, akik rendíthetetlenül kitartanak az igazság mellett. Aki e nemes héber ifjakkal a tüzes kemencében járt, hívei mellett áll, bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja őket. A nyomorúság idején – amilyen nem volt, amióta nép létezik – választottai szilárdan megállnak.

Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Az angyalok, akiknek hatalmas erejük van, megoltalmazzák őket, és érdekükben Isten kinyilatkoztatja önmagát mint az »istenek Istene«, aki mindenképpen megtudja menteni az Őbenne bízókat.” (Ellen G. White: Próféták és királyok, A tüzes kemence c. fej.)

Hogyan viszonyuljon a keresztény ember a politikai kérdésekhez

...avagy magához a politikához?

(Jer 29,7/a) • „Igyekezzetek a város jólétén, amelybe fogságra küldtelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak.”

(Jn 18,36) (vö. (Jn 17,14–16); (Mt 13,31–33) • „Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy átne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

„A politika kifejezés a ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat. Bár a kifejezést általában a kormányzás kapcsán használják, a politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek között üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során. A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizsgálja.” (www.wikipedia.hu) A meghatározás szerint a politika fogalmát tágabban és szűkebben is értelmezhetjük. Ha tágabb fogalma szerint értjük, akkor egy keresztény ember számára elkerülhetetlen, hogy ne vegyen részt bizonyos közösségi alkalmakon, ne szenteljen figyelmet az őt közvetlenül körülvevő közösség (faluja, városa vagy munkahelye) jólétének, fejlődésének, hiszen ezzel nemcsak embertársai, hanem a maga és családja boldogulását is munkálhatja. (Lásd pl. József vagy Dá­niel szolgálatát, amely társadalmi szerepüknek köszönhetően szélesebb körű lehetett másokénál.) A kereszténység közösségi vallás, amely nem zárja falak közé az Isten világosságát. Csak így tehet bizonyságot Isten szeretetéről.

Azonban bizonyos érdekérvényesítő szervezetek (pártok, szakszervezetek stb.) közösségi tevékenységébe nem folyik bele, nem vesz részt, hiszen ezek rendszerint azért alakulnak, hogy a maguk eszmeiségét terjesszék, gazdasági és egyéb evi­lági céljaikért szálljanak síkra, legtöbbször nem kizárólag nemes eszközökkel. A keresztény két okból is elhatárolódik ezektől. Egyrészt azért, mert céljai nem egyeztethetők össze a mulandó földi boldogság elérésével, másrészt tudja, hogy e szándékai megvalósítása közben akarva-akaratlanul is letérne a krisztusi szeretet útjáról. Tisztában van azzal is, hogy politika eszközökkel nem lehet ezen a világon Isten országát felépíteni, hiszen „Isten országa nem szemmel láthatóan jön el” (Lk 17,21). Ha a jó nem belülről, belső megváltozással kezdődik, amit csak Isten tud kimunkálni egy emberben, akkor minden emberi próbálkozás csak nagyon rövid távon hozhat gyümölcsöket. Amit az önző ember egyik kezével felépít, a másik kezével elpusztítja. Ezt láthatjuk napjainkban is.

„Akik még mindig ragaszkodnak az igazság lelkületével ellenkező politikai nézeteikhez, azok megszegik a menny elveit. Ezért ameddig megmaradnak ebben, nem lehet övék a szabadság és a megszentelődés lelkülete. Elveik és politikai állásfoglalásaik hatalmasan akadályozzák lelki fejlődésüket. E nézetek és elvek szüntelen csapdák számukra, hitünknek pedig szégyene. Akik ragaszkodnak ezekhez az elvekhez, végül olyan helyzetbe kerülnek, amilyenben az Ellenség szeretné látni őket, vagyis véglegesen el fognak különülni a szombattartó keresztényektõl.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 495. o.)