Milyen lelki előkészületre van szükség

 ... ahhoz, hogy áldással vehessünk részt az    úrvacsorán?

1Kor 11,27–32 • „Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyon abból a pohárból, Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úr testét. Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan. Mert ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el. De amikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.”

Zsolt 19,13 • „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engem!”

Jer 17,9–10 • „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az, kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom.”

Zsolt 139,23–24 • „Vizsgálj meg engem, ó Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! Lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

Alkalmassá kell válnunk arra, hogy egyáltalán felismerjük és azután befogadhassuk Isten gazdag ajándékait (Jn 4,10).Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”/RÚF/ A „vevő” oldaláról nézve is meg kell lennie a készségnek a befogadásra, nem elegendő csupán az „adó” oldalán kétségtelenül meglévő szándék. Az úrvacsorát megelőző lelki előkészületlenek ezt a célt kell szolgálnia.

Sokan hosszú évek, évtizedek óta élnek az úrvacsorával. Az ismétlődő cselekvéseknél mindig fennáll a veszély, hogy idővel formálissá válnak, megfakulnak, elveszítik az erejüket. Kísértést jelenthet a gondolat, hogy „én ezt már tudom, számtalanszor hallottam, jól ismerem”. Az előkészület fontos része az, hogy felvegyük a küzdelmet az ehhez hasonló gondolatokkal. A Jézus szavai szerint „értelemmel” (Jn 13,12. 17) Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? (17) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek./RÚF/ gyakorolt úrvacsora soha nem válhat formálissá.

A Bibliában mindenütt kettéválnak az utak. Vagy a széles, vagy a keskeny úton haladunk (Mt 7,13–14).„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak.(14)„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok./RÚF/  Vagy Krisztussal vagyunk, vagy ellene; vagy Vele gyűjtünk, vagy tékozlunk (Mt 12,30).Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”/RÚF/ Tékozló fiakként vagy közeledünk az atyai házhoz, vagy éppen eltávolodunk attól. Befolyásunk az élet illata az életre, vagy a halál illata a halálra (2Kor 2,15–16)Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között:(16)ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?/RÚF/ … Nincs ez másként az úrvacsora kapcsán sem. Közömbös úrvacsora nem létezik. Vagy „méltatlanul” élünk vele, aminek a következménye erőtlenség, betegség, alvás és végül elmarasztaló ítélet

– vagy élő hittel, „Lélekkel és értelemmel” (1Kor 14,15),Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. /RÚF/ ...ami lelkierőt, egészséget és éber, tevékeny, munkálkodó hitéletet eredményez. S mindez az előkészület részét jelentő önvizsgálat során dől el…

„Isten Igéje felszólít bennünket, hogy az úrvacsora előtt »vizsgáljuk meg magunkat« (1Kor 11,28–30). Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.(29) Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.(30)Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. /RÚF/ Nem a napi imádságainkkal – bűnbánattal, Krisztus áldozata és közbenjárása által – elrendezett bűneinket kell ismét az emlékezetünkbe idéznünk. Azokra bocsánatot nyertünk, nem kell ezért ismét folyamodni, vagy megerősíteni az úrvacsora alkalmával. Szükséges viszont, hogy esetleges könnyelműen vett, nem rendezett, elfelejtett vétkeink, vagy észre nem vett titkos 

bűneink megláttatását kérjük Istentől. Meg kell vizsgálnunk továbbá Krisztus iránti szeretetünk, odaadásunk mértékét, testvéreinkhez és felebarátainkhoz való viszonyunkat, azaz szívünk állapotát… Szívünk megtisztítását, Isten és egymás iránti szeretetünk megelevenítését kell kérnünk Istentől az úrvacsora előtti lelki előkészület során. Azért imádkozzunk, hogy tegyen bennünket is »tisztává« az úrvacsorán, mint egykor tanítványait az utolsó vacsorán. Mindig törekedjünk arra, hogy az úrvacsorát megelőző héten több időnk legyen az egyéni elvcsendesedésre, az imádkozásra és az Igével való lelki táplálkozásra!” (Vankó Zsuzsa: Az alapvető bibliai tanítások kátéja, 137. o.)

Az egyik úrvacsorától a másikig eltelt időszak átgondolása során tudatosítanunk kell magunkban azt a lelki törvényszerűséget, hogy a keresztény életben nem lehetséges a stagnálás, az egy helyben maradás. Itt is érvényes a „vagy-vagy”: „Amint a Föld történelmének vége felé közeledünk, vagy egyre gyorsuló ütemben halad előre a keresztény jellemfejlődésünk, vagy pedig

ugyanilyen rohamosan hanyatlik vissza.” (Ellen G. White: Kiben bízhatunk, II., 729. o.)

Az erőtlenség, betegség és alvás egyetlen igazán hatásos ellenszere: „Elmélkedjünk Krisztus megalázkodásáról – ha sokat gondolkozunk erről, akkor olyan önmegtagadást és önfeláldozást látunk majd a gyülekezetben, amelyet csodálnak az angyalok.” (Ellen G. White: Kiben bízhatunk?, I., 28. o.)

Milyen fontos igazságokra tanít bennünket a lábmosás jelképes cselekedete?

 

 Mit jelent az, hogy Krisztus példája nyomán nekünk is meg kell mosnunk egymás lábát?

  Jn 13,8. 10. 14–15 • „Mondta neki Péter: »Az én lábaimat nem mosod meg soha!« Felelt neki Jézus: »Ha nem mos­lak meg téged, semmi közöd sincs énhozzám…« Mondta néki Jézus: »Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan… Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.«”

Mt 6,14–15 • „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az õ vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátjátok meg az embereknek a vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

  • A lábmosás soha el nem felejthető képpel rögzíti lelki szemeink előtt a bűnrendezés fontosságát. Ha Jézus nem mos meg bennünket, akkor nem lehetünk közösségben Vele. „Amíg

büszkeség, uralomvágy és viszály dúl bennünk, addig szívünk nem juthat közösségbe Krisztussal… Egyedül Krisztus tud tisztává mosni minket. Addig nem vagyunk alkalmasak és felkészültek a Vele való közösségre, amíg nem tisztultunk meg az Õ segítő ereje által.” (Ellen G. White: Jézus élete, 554–555. o.)

• Az alázatosság és a szolgálat leckéje: „Krisztus egész élete az önzetlen szolgálat élete volt. »Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon« (Mt 20,28) – minden cselekedetével erre akarta megtanítani a tanítványokat. Ők azonban még nem tanulták meg ezt a leckét. Ezen az utolsó húsvéti vacsorán Jézus megismételte tanítását, és egy szemléltetéssel örökre bevéste azt tanítványai elméjébe és szívébe.”

„A lábmosás a szolgálat szertartása. Az Úr azt akarja, hogy mindenki megtanulja és gyakorolja ezt a leckét… Azt a mély igazságot tanítja, hogy Krisztus a példakép, amilyenné kegyelme által nekünk is válnunk kell egymás iránt, olyannyira, hogy egész életünk egyetlen szerény, hűséges szolgálat legyen. A lábmosás szemlélteti az igazi alázatosság szükségességét.”

„Krisztus szolgálatra váltotta meg követőit. Urunk azt tanítja, hogy az élet igazi célja a szolgálat. Krisztus maga is szolgált, és minden követőjét a szolgálat törvénye alá rendelte – Isten és a felebarát szolgálatának törvénye alá. Krisztus ezzel minden addiginál magasztosabb fogalmat adott a világnak az életről. A mások szolgálatára szentelt élettel az ember közösségbe jut Krisztussal. A szolgálat törvénye kapoccsá lesz, amely összeköti az embert Istennel és embertársaival.” (Ellen G. White: Jézus élete, 548. o.; „A Te Igéd igazság”, 149. o.; Krisztus példázatai, 224. o.)

• Tanít a szívből fakadó megbocsátás kötelességére, és elénk tárja annak forrását:

„A legsúlyosabb következményekkel járó bűn a rideg, kritizáló és engesztelhetetlen lelkület.”

„Amikor Istenhez jövünk, hogy kegyelmet és áldást kérjünk tőle, szükséges, hogy a szeretet és a megbocsátás lelkülete töltse be szívünket egymás iránt. Hogyan is kérhetnénk, hogy »bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek«, ha eközben megengedjük magunknak a kérlelhetetlen, engesztelhetetlen lelkületet? Ha azt akarjuk, hogy Isten meghallgassa imánkat, akkor nekünk is meg kell bocsátanunk egymásnak, mégpedig ugyanúgy és ugyanolyan mértékben, mint ahogy mi igényeljük Tőle, hogy megbocsássa bűneinket… Ha állandóan a felszínen tartjuk gondolatainkban a mások által elkövetett barátságtalan és igazságtalan tetteket, akkor lehetetlennek tűnik számunkra, hogy úgy szeressük őket, ahogy Krisztus szeretett minket. De ha ehelyett Krisztus irántunk tanúsított, csodálatra méltó szeretete és könyörülete foglalkoztatja a gondolatainkat, akkor ugyanez a lelkület árad belőlünk is másokra. Szeretni és tisztelni fogjuk egymást, a hibák és a tökéletlenségek ellenére, amelyeken nem tudunk segíteni azzal, ha folyton ezekre tekintünk. Mellőzzük a magabízást, ápoljuk magunkban az alázatosságot és a türelmes, tapintatos viszonyulást mások hibáihoz. Ez kiöl majd belőlünk minden szűkkeblű önzést, megértővé és nagylelkűvé tesz mások iránt.” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyi beszéd­ről, 129. o.; Krisztushoz vezető lépések, 84., 104–105. o.)

Hogyan tanít az úrvacsora

 

... szent jegyeinek magunkhoz vétele a megszentelődés törvényszerűségeire, a „szabályszerű küzdelemre” (2Tim 2,5), és ezáltal a győzelmes keresztény életre?

(Mt 26,26–28) • „Amikor pedig ettek, vette Jézus a kenyeret, hálákat adva megtörte, és adta a tanítványoknak, és mondta: »Vegyétek, egyétek, ez az én testem.« Vette a poharat, és hálákat adva adta azoknak, ezt mondván: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.«”

(Jn 6,53–57. 63) • „Mondta nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik, és én is abban. Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él énáltalam… A Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Lélek és élet.”

Jn 17,17 • „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a Te Igéd igazság.”

(Milyen két vonatkozásban szemléltetik velünk Krisztus személyét az úrvacsora szent jegyei? Hogyan tanúskodik az Írás arról, hogy itt jelképekről van szó? Mi az a két dolog, amit cselekednünk kell Jézus példamutatása szerint az Õ bűntelen életét és áldozatát ábrázoló szent jegyekkel? Milyen legyen a Krisztust jelképező kenyér és szőlőlé az úrvacsorán? Mi a jelentősége annak, hogy hálát adunk a kenyérért és a pohárért?)  "Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért." (2Kor 9,15).

A kovásztalan kenyér és az eredetlen szőlőlé Jézus bűntől mentes lényét jelképezi, arra emlékeztet minket, hogy Õ földi életében is tökéletesen igaz volt. A megtört kenyér és a kitöltött pohár pedig az Õ megtört testét és kiontott vérét jelképezi, azaz golgotai áldozatára emlékeztet.

Jézus csak kovásztalan kenyeret adhatott tanítványainak az utolsó vacsorán, figyelembe véve azt a tényt, hogy a páska (a húsvét) ünnepe előtt, a páskavacsorán semmiképpen nem lehetett kovászos kenyér az asztalon (2Móz 12,8. 15).Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel.(15)Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házatokból! Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig.(RÚF) Az eredeti szövegben található, bornak fordított szó mustot is jelenthet. Az ószövetségi rendelkezés szerint a szolgálatban lévő papok és az Istennek szentelt emberek (a nazireusok) nem fogyaszthattak szeszes italt. A kovászhoz hasonlóan az erjedés is a bűn jelképe.

A kettős jelkép arra utal, hogy Jézus két vonatkozásban is – mint áldozat és mint tökéletes Emberfia – a mi megigazulásunk forrása. Szükségünk van mind az Õ megtört testére és kiontott vérére, mind bűntelen földi életének példájára, amely a bűn feletti győzelem titkát mutatja meg számunkra is. Szemlélnünk kell Őt az úrvacsorán úgy is mint „megölt Bárányt” (Jel 5,6), És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre /RÚF/...és úgy is mint „hibátlan, szeplőtlen Bárányt” (2Pt 1,19).

„Krisztus élete, amely életet ad a világnak, Igéjében rejlik… Amiképpen testi létünket a táplálék tartja fenn, úgy lelki életünket Isten Igéje. Minden embernek önmaga számára kell életet merítenie Isten Igéjéből. Amiképpen magunknak kell ennünk, hogy táplálékhoz jussunk, úgy kell az Igét is magunkhoz vennünk. Ne csupán mások közvetítésével szerezzük meg… Az Ige megszabadít a megtéretlek, földies természettől, és Jézus Krisztusban új életet ad… Isten Igéi átformálják a gondolatainkat, fejlesztik, építik a jellemünket.”

„Isten dicsőségének egyetlen felvillanása, Krisztus tisztaságá­nak egyetlen sugara, amely bevilágít a lélekbe, fájdalmas módon felfedi az összes szennyfoltot, megláttatja jellemünk minden torzulását és fogyatékosságát. Nyilvánvalóvá lesznek a megszenteletlen vágyak, a szív hűtlensége, az ajkak tisztátalansága. A bűnös meglátja engedetlensége cselekedeteit, mindazokat az eseteket, amikor semmibe vette Isten törvényét. Isten Lelke kutató pillantása nyomán megalázódva törik össze az emberi lélek. Krisztus tiszta, szeplőtlen jelleme láttán megveti és gyűlöli önmagát… Az ekként megérintett lélek gyűlölni fogja az önzést, elborzad tulajdon önszeretetétől, és arra törekszik, hogy eljusson a szív tisztaságára, az Isten törvényével és Krisztus jellemével való összhangra, Krisztus igazságának elnyerése által.” (Ellen G. White: Jézus élete, 325–326. o.; Krisztushoz vezető lépések, 26–27. o.)

„A szent jegyek magunkhoz vétele a győzelmes élet titkára tanít meg bennünket. Biztatást kapunk arra, hogy keresztény életünk következő szakaszában éljünk ezzel az útmutatással, és ezáltal életünk megszentelt, igaz legyen. De ennél is több­ről van szó. Amikor magunkhoz vesszük a Krisztus bűntelen életét és áldozatát jelképező megtört, kovásztalan kenyeret, és iszunk az Õ kiontott vérét jelképező erjedetlen szőlőléből, szövetségi elkötelezettséget veszünk magunkra. Mintegy ünnepélyesen megerősítjük azt a tanítványi fogadalmunkat, hogy naponként táplálkozunk a Krisztus bűntelen életéről és áldozatáról szóló igékkel, éppúgy, mint a fizikai életünket fenntartó étellel és itallal. A Jézus Krisztust jelképező szent jegyek evésével és ivásával is kifejezzük, hogy szoros, személyes közösséget akarunk ápolni az élő Krisztussal, mert megértettük és befogadtuk az üdvösség titkát: bennünk kell élnie ahhoz, hogy Őhozzá méltó, győzelmes életet élhessünk. A részvétel a jelképes cselekedetben mintegy annak a megvallása, hogy odaszánjuk, elkötelezzük magunkat erre.” (Vankó Zsuzsa: Krisztus egyházának istentiszteleti alkalmai és közösségi élete, 109. o.)