A hármas angyali üzenet: ELSŐ ÜZENET

   Az első angyal üzenete 

(Jel 14:6–7)"És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait". -versébenben az örökkévaló evangéliumot hirdeti, a Krisztus igazsága és kegyelme általi üdvösséget – Krisztus megigazító és megszentelő hatalmát. Az angyal bejelenti, hogy eljött az ítélet ideje, és hívja az embereket, hogy térjenek vissza Isten igazi imádatára, Istennek, mint Teremtőnek az elismerésére. Az a kijelentés, hogy az ítélet idején élünk, a (Dán 8:14) "És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" található prófécia beteljesedésén alapul: 2300 este és reggel után (vagy prófétai nap, amelyek éveknek felelnek meg) a szentély megtisztul. 1844. október 22. óta egy olyan időszakban élünk, melyet az advent előtti ítélet idejeként, a mennyei szentély megtisztításaként ismerünk. Ennek a vizsgálati ítéletnek az eredménye dönti el, hogy ki megy a mennybe Jézus eljövetelekor. Az Istennek, mint Teremtőnek az imádására való felhívás egyértelmű felelősséget ró az emberekre, hogy megünnepeljék azt a napot, amely az Ő teremtő tettét tiszteli. Ezt az üzenetet kaptuk: „A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazságnak különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal fog húzódni Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt” (E.G.W. A nagy küzdelem. 539. o.).

 De Istennek, mint Teremtőnek az imádata ennél sokkal többet jelent: el kell utasítani az élet eredetével kapcsolatos hamis elméleteket. Lehetetlen dolog az evolúcióban hinni, ugyanakkor azt mondani, hogy Isten az ég és a föld Teremtője. A két elképzelés nem keverhető egymással. Továbbá, az evolúció része a spiritizmusnak, mivel „a spiritizmus azt tanítja, hogy az ember fejlődő teremtmény, akinek születése óta az a rendeltetése, hogy fejlődjék az Istenség felé, egészen az örökkévalóságig” (E.G.W, A nagy küzdelem  539.o.).

A hármas angyali üzenet

A történelem folyamán, Istennek mindig volt egy különleges küldetése népe számára. És bár ezen küldetés teljesítésének részletei változhatnak, a végső cél mindig ugyanaz: az embereket megváltó közösségre, egy örök életre szóló közösségre vezetni Istennel. Több mint 2500 évvel ezelőtt Isten egy különleges feladatra hívott el egy fiatalembert, egy olyan küldetésre, amely nemcsak életidejére korlátozódott, hanem évszázadokon át a mi korunkig és azon is túl. Dániel félelem nélkül állt a királyok udvarában, és sugárzó fényként világított, amikor a legmagasabb szinteken szolgált, miközben a királyok Királyának jelenlétében állt, „aki a titkokat föltárja” és „megjelenti mindazt, ami lesz” (lásd Dán 2:29). Ezek a próféciák különösen az utolsó napokra vonatkoznak. A jelenések könyve 10. fejezetében a „kis könyvként” vannak azonosítva, amely a vég idejéig be van pecsételve. János azt a parancsot kapta, hogy "Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét... Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz”(Jel 10:8–9). A jelenések könyvének 10. fejezetében János Isten népét mutatja be, amely megtapasztalja az 1844-es nagy csalódást. A nyitott könyv Dániel könyve, amely tartalmazza a 2300 nap/év próféciát a szentély megtisztításával és a közelgő vizsgálati ítélettel kapcsolatosan. Az a hit, hogy Jézus eljön, édes volt az adventhívők számára, de amikor Jézus nem jött el, úgy ahogyan várták, ez keserű csalódást okozott nekik. Hirdették Jézus eljövetelének az üzenetét, de munkájuk még nem volt befejezve. Volt egy plusz üzenetet Isten tervében, amelyet még el kell vinni az egész világnak. Ennek az üzenetnek három része van Jel 14:6–12-ben, és a hármas angyali üzenet néven ismerték.

Az úrvacsora Isten irántunk tanúsított hűséges szeretet és ragaszkodás

Tit 3,5 • „Nem az igazság cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Õ irgalmasságából tartott meg miniket az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által.”

Jn 13,10 • „Mondta neki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.”

Hós 11,7–10/a • „Az én népem megátalkodottan hajlamos elfordulni tőlem. Ha hívogatják is őt a magasságos Istenhez, senki nem indul meg rajta. Miképpen adnálak oda, Efraim, szolgáltatnálak ki, Izráel!?… Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam! Nem végzem el haragom hevét, nem fordulok vissza Efraim vesztére, mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent teközötted, és nem haraggal jövök én. Az Urat fogják követni.”

2Tim 2,11–13 • „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, Õ is megtagad minket. Ha hitetlenkedünk, Õ hű marad: Õ magát meg nem tagadhatja.”

(Hogyan kapcsolódik az úrvacsora a keresztséghez? Milyen lelki esemény törvényszerűségeit ábrázolja és tanítja a keresztség, illetve az úrvacsora? Kiknek rendelte el Jézus az úrvacsorát, mit jelent az, hogy a „megfürdötteknek” van rá szükségük?)

Jézus mindössze két jelképes szertartást rendelt el, amelyeket a saját példaadásával is megerősített – a keresztséget és az úrvacsorát. Ennek a ténynek arra kellene késztetnie bennünket, hogy a legmélyebb érdeklődéssel tanulmányozzuk és gyakoroljuk ezeket.

Éppen az utolsó vacsora leírása során olvashatjuk Jézusról az egyik legcsodálatosabb kijelentést: „Szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.” (Jn 13,1) Jézus maga volt a testet öltött szeretet, és minden tette, szava ebből a „mindvégig tartó” szeretetből fakadt. A szeretet legfőbb megnyilatkozási formája pedig az, hogy szüntelenül adni akar valamit. Ez kétségtelen igaz az úrvacsorára is: Jézus e szertartás által is adni akar nekünk, gazdag lelki áldásokban szeretne részesíteni bennünket újra és újra.

Az úrvacsora szemléletesen tanítja azt, hogy Isten irántunk érzett szeretetét nem lehet egykönnyen megzavarni vagy kioltani (Ellen G. White: Jézus élete, 551. o.). Amíg véglegesen nem tagadjuk meg Õt, addig Õ hű marad, nem adja fel az értünk folytatott küzdelmet. Nem ad oda az Ellenségnek, nem szolgáltat ki a hatalmának, noha bűneink alapján Sátán a magáénak követel bennünket. Isten a „megátalkodott felfordulások” ellenére is töretlen bizalmat tanúsít irántunk:

 „Az Urat fogják követni.” (Hós 11,7–10)

„Az úrvacsora szimbolikája (jelképrendszere) a keresztség szimbolikájának kiegészítése. A keresztség az új ember születését jelképezi, az úrvacsora pedig az új élet fenntartását és fejlődését… Az úrvacsorai közösség folytatja felkészítésünket az örök életre.

A lábmosás kiegészítésként járul a keresztséghez, az újjászületés fürdőjéhez. Az első és alapvető megigazítást a keresztség szimbolizálja…, amely normális körülmények között nem ismétlődik meg. A megszentelõdést – a mindennapok munkáját

– az úrvacsora jelképezi, amely annyiszor ismétlődik, ahányszor csak szükséges.” (Alfred-Felix Vaucher: Az üdvösség története, Spangli Alapítvány, 2006, 284–285., 281. o.)

„Mindkét nagy fontosságú eseménynek [Jézus halálának és feltámadásának] megvan az emlékezete. Az úrvacsora, a megtört kenyér és a szőlőtő gyümölcse, ha magunkhoz vesszük, hirdeti az Úr halálát, amíg ismét eljövend. Ily módon idézzük emlékezetünkben szenvedéseinek és halálának jeleneteit. Krisztus feltámadását az alámerítkezés alkalmával ünnepeljük, amikor eltemetkezünk a hullámsírba és feltámadásához hasonlóan feltámadunk, hogy új életet éljünk.”

„Az alámerítkezés és az úrvacsora két hatalmas emlékoszlop. E két rendelkezésre Krisztus az igaz Isten nevét írta fel.”

„Jézus szeretetének kényszerítő erejét mindig frissen kell tartanunk az emlékezetünkben. Krisztus azért szerezte az úrvacsorai istentiszteletet, hogy ezáltal Isten szeretetéről beszélhessen nekünk.” (Ellen G. White: Korai írások, 187. o.; 27. kézirat, 1900; Jézus élete, 566. o.)