Jézus főpapi szolgálata: A mennyben folyó vizsgálat

                                                                Bűnök eltörlése

 

„Néztem, míg királyiszékek tétetének, és az öreg korú leült, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú, széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz. Tűzfolyam folyt és jött ki a színe felől, ezerszer ezren szolgáltak néki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítélők ültek le, és könyvek nyittattak meg.” (Dn 7,9–14)

„Itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házán: ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának?” (1Pt 4,17)

„Nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, de nem vétkezett. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyiszékéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4,15–16)

 

„Azoknak, akik valaha is felvették Krisztus nevét, át kell esniük az alapos vizsgálaton. Mind az élőket, mind a holtakat megítélik »azokból, amik a könyvekbe voltak írva, a cselekedeteik szerint«.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A vizsgálati ítélet c. fej.)

 

Milyen könyvekről és milyen feljegyzésekről tudhatunk az Ige alapján?

„Főpapunk a mennyei angyalok kíséretében belép a szentek szentjébe, és ott megjelenik Isten színe előtt, hogy elkezdje az emberért végzett szolgálata utolsó szakaszát – a vizsgálati ítéletet és az engesztelést mindazokért, akikről bebizonyosodik, hogy részesülhetnek áldásaiban. A jelképes szolgálat idején csak azokért folyt az engesztelés, akik előzőleg bűneiket megbánva és megvallva Isten elé léptek, és bűneik a bűnért hozott áldozat vére útján átkerültek a szenthelyre. Azon a súlyos napon, a végső engesztelés és vizsgálati ítélet napján Jézus csak azoknak az ügyével foglalkozik, akik Isten gyermekeinek vallották magukat. A gonoszok megítélése később történik. »Az ítélet az Isten házán« kezdődik. »Ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának?« (1Pt 4,17) A könyvek megnyílnak az ítéletkor, és Isten megvizsgálja azoknak az életét, akik hittek, illetve hisznek Jézusban. Védőügyvédünk a Föld első lakóitól kezdve minden nemzedékben élők ügyét felhozza, és a sort az élőkkel zárja. Minden név sorra kerül, minden ügyet alaposan megvizsgálnak. Isten számos nevet elfogad, másokat elutasít. Azoknak a nevét, akiknek meg nem bánt és el nem rendezett bűneit őrzi a mennyei nyilvántartás, Isten kitörli az élet könyvéből, és az emlékezés könyve jótetteiket sem tartja számon tovább. Az Úr kijelentette Mózesnek: »Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.« (2Móz 32,33) Ezékiel próféta pedig így írt: »Ha az igaz elhajol igazságától és gonoszságot cselekszik… semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lesz.« (Ezék 18,24)” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A vizsgálati ítélet c. fej.)

 

A bűnbocsánat és a bűneltörlés közötti különbség lelki feltételeit Jézus az adós szolga példázatában (Mt 18,21–35) szemlélteti a legvilágosabban. A földi igazságszolgáltatás rendszerében is a „felfüggesztett szabadságvesztés” csak addig érvényes, míg a felfüggesztés időszakában az elítélt nem követ el valamilyen bűncselekményt. Ha valaki visszaél a büntetés elengedésével, azaz a felfüggesztés ideje alatt bűnt követ el, a büntetés letöltendő lesz. Gondoljuk át ennek tükrében bűneink eltörlésének egyik legfontosabb feltételét!

Jézus főpapi szolgálata: A földi szentély megtisztításának

„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, s megmosták a ruháikat és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7,14)

„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel 3,21)

„Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, s adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba, mert a fehér gyolcs a szentek igazságos cselekedetei.” (Jel 19,7–8)

 

Luther bibliai felismerése, hogy az ember nem az egyház vagy a cselekedetek által üdvözül, hanem hit által, korszakalkotónak számított. Az adventmozgalom előtt feltárult (1888-ban, a minneapolisi konferencián több héten keresztül Alonzo T. Jones és Ellet J. Waggoner képviselte, amiről Ellen G. White már korábban többször is írt), hogy a Krisztus helyettes áldozatában való hit által nem csupán bírói felmentést kaphatunk bűneinkre, hanem képes az ember egész lényét, jellemét átformálni, tökéletessé tenni. Az ember hit által képességet, azaz természetfeletti hatalmat nyerhet a Szentlélek által minden bűne feletti győzelemre. A tökéletesség (nem perfekcionista) hit és szeretet által elnyerhető igazságát mutatták be. Azt is felismerték, hogy a hit általi megigazulás valójában nem maradhat puszta tantétel, elméleti ismeret, hanem tapasztalat, élet! „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…” (Gal 2,20) Kívánatos lenne, ha mi is ekként tudnánk bizonyságot tenni a hit általi megigazulás bibliai igazságáról!

„Ha a bűneinkről szóló összes feljegyzés eltűnne is, akár Isten saját kezével töröltetne el, bűneink mégis megmaradnának, mert a bűn bennünk van. Ha kősziklába lennének vésve, és ez a kőszikla porrá őröltetnék, akkor sem lennének eltörölve ezzel a bűneink. A bűn eltörlése csak úgy történhet, hogy emberi lényünkből töröltetik ki a bűn… A földi szentély szolgálata arról tanúskodik, hogy a szentély megtisztítása és ezáltal az evangéliumi szolgálat befejezése érdekében mindenelőtt annak a népnek kell véglegesen megtisztulnia, amely részt vesz ebben a szolgálatban. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a szentélyben magában nem fejeződhet be addig a törvényszegésektől, bűnöktől és tisztátalanságoktól való szabadítás és az Istennel való megbékélés műve, amíg meg nem valósul ez minden egyes személyben, aki része volt a szentély szolgálatának. A szentély nem tisztíttathat meg addig, míg nem tisztul meg minden egyes hívő, aki ott imádja az Urat. A szentély nem tisztíttathat meg addig, amíg a nép bűnvallomásai és papi közbenjárás által a tisztátalanságok, törvényszegések és a bűnök folyama árad a szentélybe… Ezt a folyamot meg kell állítani, éspedig a forrásnál, a szentélyhez tartozó hívők szívében és életében, mielőtt lehetséges volna magának a szentélynek a megtisztítása…” (Robert J. Wieland: Az 1888-as üzenet, A szentély megtisztítása és az 1888-as üzenet c. fej.)

„Minden úgynevezett hit általi megigazulás, amely igaznak jelenti ki az embert, aki továbbra is szándékosan engedetlen Isten törvénye iránt – hazugság, mert elferdíti mind a megigazulás, mind a hit jelentését, és egyiket sem érti.” (Robert J. Wieland: i. m., A hit általi megigazulás, ahogyan az 1888-as hírnökök értették c. fej.)

Jézus főpapi szolgálata: Rostálás

A végidőben Isten népén a Főpapunk elvégezi a bűntől való szabadításunk munkáját. Miért van szükség Isten egyházában a rostálásra?

 „Ímé, elküldöm az én követemet, és megtisztítja előttem az u tat, s mindjárt eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetség követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregek Ura. De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvös tüze és a ruhamosók lúgja! Ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt, és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.” (Mal 3,1–3)

„Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó, ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szórólapát van a kezében, és megtisztítja szérűjét, és gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Mt 3,11–12)

 

Régen a földművesek rostálással tisztították a búzát, hogy az értékes magvakat elkülönítsék az értéktelen héjtól, a polyvától. Ezzel a képpel utal a Szentírás Isten népe megtisztítására, a válságos idők eseményeire való felkészítésre. Ez a rostával rázogatás ma is „működik” mind egyéni, mind közösségi életünket érintően, hogy megtisztítsa egyházát, illetve elkülönítse a búzát a konkolytól. Jézus Pétert életének egyik válságos órájában „Sátán rostálására” figyelmeztette. Ebből is látszik, hogy nem Isten küldi a rostát képező próbákat, szenvedéseket, mögöttük Sátán tevékenysége áll. De csak addig mehet el, ameddig – Jób példája szerint – Isten megengedi neki. És amiképpen tette Péter esetében, értünk is imádkozik, hogy hitünk meg ne fogyatkozzék. Azt akarja, hogy kigyógyuljunk önzésünkből, és teljesen adjuk át neki a szívünket.

Amit Isten a mennyre való alkalmassá válásunk érdekében egyenként tesz velünk, sokszor megcselekszi egész népével is. Ámos könyvében azt olvashatjuk, hogy Isten megengedi, hogy népének tagjai szétszóródjanak a nemzetek közé, s a nyomorúság és fájdalom útját járva ráébredjenek lelkületük helytelenségére, és változást akarva „teljes szívből keressék Őt” (Jer 29,13). Amit Isten a történelem folyamán ismételten megengedett egyháza megtisztítására, azt teszi most még fokozottabban, mert a maradéknak különlegesen nagy szerepet kell betöltenie a világ végső evangelizálásában. A megszentelődés legmagasabb szintjét kell elérnie, hogy átvészelhesse a végidőre megjövendölt nagy nyomorúságot

 (Dn 12,1; Mt 24,21). Az idők végének közeledtét jelző egyik legfontosabb jel, hogy az ellenség ádáz dühvel támadja kívülről és belülről mind az egész egyházat, mind egyenként a Krisztus-követőket. A közömbösség és gondtalanság, az üldözés, a tévtanok, az elkeseredés, a szakadások vihara, vagy egyszerűen a Lélek hangjának szándékos visszautasítása, a világiassághoz való ragaszkodás és az önzés sokakat ki fog rostálni az egyházból.

„Kérdeztem a szemlélt rostálás jelentőségét, és azt hallottam, hogy azt a hű Tanúbizonyság Laodiceáról szóló határozott bizonyságtétele idézte elő. Ez mély benyomást gyakorol majd azok szívére, akik elfogadják, s arra indítja majd őket, hogy céljukat magasra tűzzék ki, s a teljes igazságot hirdessék. Sokan képtelenek lesznek ezt a határozott bizonyságot elviselni, ezért szembeszállnak vele, s ez idézi elő Isten népe között a rostálást. Láttam, hogy a hű Tanúbizonyság bizonyságtételét félig sem szívlelték meg. Azt az ünnepélyes bizonyságtételt, amelytől a gyülekezet sorsa függ, könnyelműen vették, sőt majdnem teljesen elvetették. Ennek a bizonyságnak mély megbánást kell előidézni az emberekben. Akik igazságban elfogadják, engedelmeskednek neki, és megtisztíttatnak.” (Ellen G. White: Korai írások, A rostálás c. fej.)