... hogy valaki el ne hitessen titeket

„Jézus felelvén, mondta nekik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: »Én vagyok a Krisztus«, és sokakat elhitetnek.” (Mt 24,4–5)

„Sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.” (Mt 24,11)

„Ha valaki ezt mondja akkor néktek: »Íme, itt a Krisztus, vagy amott« – ne higgyétek! Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Íme eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: »Íme a pusztában van« – ne menjetek ki. »Íme a belső szobákban« – ne higgyétek.” (Mt 24,23–26)

„Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.” (Mt 24,28)

 

A csalás munkája végig kíséri Sátán tevékenységét a történelem záró szakaszában is. Minden korban ez volt a legfőbb és leghatásosabb eszköze – már akkor is, amikor a mennyben szított viszályt és elégedetlenséget. Jézus Krisztus úgy jellemezte őt, hogy „hazug és hazugság atyja” (Jn 8,44). Ez annyira eredményessé válik majd a végső események során, hogy Jézus Krisztus háromszor is visszatér a figyelmeztetésre: vigyázzuk a hamisítványokkal, mert lesznek, sőt sokakat el is hitetnek. Félelmetes a hasonlat, miszerint a gonosz és hazug lelkek Sátánnal az élükön az emberiség végvonaglásakor úgy sereglik körül a világunkat, mint a zsákmányukra éhes keselyűk az áldozatukat, attól félve, nehogy valami módon megmeneküljön a karmukból. A hazugság és csalás minden eszközét latba vetik, amelyeket már most is szemlélhetünk. Főként vallási területen jelentkeznek majd a csalások: hamis próféták, azaz istentől kapott küldetésre és üzenetre hivatkozó személyek jelennek meg, akiket hamis ébredések is követnek majd. Sőt önmagukat nyíltan vagy burkoltan Krisztusnak, az Istentől küldött megoldáshozónak valló emberek is fellépnek, és sokakat elhitetnek. Mindehhez a spiritizmus erői társulnak, amelyek alkalmasak az örökké hiszékeny tömegek elejtésére, akik nem fogadták be az igazság szeretetét, noha Isten nekik is felajánlotta a lehetőséget. Sátán egyszerre hiteti el az emberekkel, hogy itt, a jelen történelem keretei között születhet tartós megoldás a problémákra, az ún. ezeréves békebirodalom, amivel nemcsak Krisztus eljövetelét hamisítja meg, hanem az országát is, ugyanakkor folyamatosan leköti, izgalomban tartja az emberiség arra fogékony részét különféle végidei jövendölésekkel (például hogy a maja naptár szerint 2012 decemberében ér véget a világ stb.). Egészen bizarr jelenségeket, megnyilvánulásokat a Szentlélek kitöltetésének tulajdonítanak, és folytathatnánk még a kicsiszolt, pallérozott csalások sorát. Minden réteg megkapja azt a fajta csalást, ami iránt eredendően vagy az igazságban való járatlansága miatt fogékony. Az igazság ismeretére van szükségünk, de a csalások áradatával szemben csak annak szeretete képes megóvni bennünket (2Thess 2,10).

A próféciákban megjövendölt körülmények, így a Jel 13. fejezetében olvasható alaphelyzet, a középkor egyházi hatalmának újkori térnyerése, a „halálos seb meggyógyulása” (Jel 13,3), valamint az őt támogató államalakulat egyedülálló hatalommá válása is a végidő jelei közé sorolható. Gondoljunk bele, mennyire elképzelhetetlen volt mindez a XX. század folyamán!

A Vatikán újra politikai tényezővé válása és ilyen minőségben történő elismerése a hagyományosan protestáns és demokratikus Egyesült Államok részéről csakúgy, mint ez utóbbi állam ellenfél nélkül maradása a világhatalomban, mind-mind emberi várakozáson felüli és jel értékű, megjövendölt változás. Elgondolkodtató, hogyan formálódik, rajzolódik ki mindez egyedi döntések, sorsok, érdekek mentén és alapján, és Isten hogyan látta mindezt előre, s hogyan jelentette ki számunkra.

A sátáni csalásoknak nyilvánvalóan az lesz a csúcspontja, amikor az ősellenség Krisztus képében jelenik meg, visszatérését is meghamisítva. (Ennek a hitetésnek az elfogadását készíti elő a keresztény világban a végső események bibliai kijelentéseinek átértelmezése, elhomályosítása, valamint a különböző „jelenések” egyre gyakoribbá válása. A mohamedán hitben pedig éppen ilyen formában, prófétaként várják Jézus visszatérését, mert hitük szerint egyesítenie kell a különböző vallásokat.)

Gondoljuk át, hogy ezek közül a sátáni megtévesztések közül melyek valósultak már meg? Tapasztaltuk-e személyes életünkben vagy környezetünkben e csalások hatásait?

Mi a jelentősége annak, hogy Jézus Krisztus többször is visszatér beszédében a hitetések veszélyére, és hogy „ha lehet, a választottakat is” megtévesztik ezek a jelenségek?

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen, s lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság kezdete.” (Mt 24,6–8)

 A társadalomban és a természetben egyaránt megjelennek az összeomlás jelei, amelyeket mindenki érzékel, és a vég érzetét kelti az emberekben, de Jézus hangsúlyozza, hogy ez még nem a vég, hanem a kezdet: az egyre mélyülő nyomorúság, a végső hanyatlás és káosz kezdete.

 

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket, s gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, elárulják egymást, és gyűlölik egymást.” (Mt 24,9–10)

 

Itt burkoltan megjelenik egy másik jövendölés: 1Thess 5,1–3. Amikor úgy érzik, hogy megvan a megoldás, sikerül úrrá lenni a fenyegető problémákon, akkor az összefogás, a közös, emberi erővel elérhető jövőkép (lásd a jelképes Babilon jelentése, vö. Dn 3., Dura mezeje, az aranykép imádása) kiindulási alap arra, hogy az ebből kimaradókat, a másként hívőket üldözzék. Gondoljunk bele a kijelentés súlyába: gyűlöletesnek lenni minden nép előtt – lesz közös nevezője az emberiségnek, és ez nem lesz más, mint a gyűlölet, amely kifejezetten Krisztus követői ellen irányul. Ezt kell majd megélnünk és elhordoznunk.

 

„Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,14)

 

Addig nem zárulhat le a történelem, míg az utolsó élő nemzedék minden tagjához el nem jutott az evangélium, abban a formában, ahogyan azt a hármas angyali üzenet (lásd az előző tanulmányt) tartalmazza, a végidő emberének szükségletéhez szabottan.

Ez az üzenethirdetés kiterjedt voltát tekintve különbözni fog minden korábbitól, meggyőző erejében pedig csak a pünkösdihez lesz mérhető, és azt felül is múlja. Mindez olyan körülmények és küzdelmek közepette történik majd, amelyről Jel 13. fejezete szól. Ezután, ekkor már eljöhet a vég.

 

„Jaj a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futásotok ne télen legyen, se szombatnapon: mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24,19–22)

 

Ez a bűn történelmének végstádiuma, az abszolút mélypont. A bűn tombolásának és Isten fenyítő ítéleteinek minden és mindenki áldozatul esne, ha Isten nem pecsételte volna el az övéit, és rájuk tekintettel meg nem rövidítené ezt az időszakot. Ez az a szakasz, amikor Isten a hét csapással büntet (Jel 16. fej.), amikor a gonosz erői szétesnek, és egymás ellen fordulnak (Jel 17,13–17; 18. fejezet).

 

A teljes összeomlást követően már csak a lezárás következik, Krisztus dicsőséges visszatérése:

„…de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok… Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak, és az egek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24,22. 29–31)

Nem késik el az ígérettel

„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr értünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pt 3,9)

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért.” (Zsid 12,1)

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok… Boldog az a szolga, akit az ura, amikor hazajön, ily munkában talál.” (Mt 24,42. 46)

 

Jézus Krisztus azt mondta, hogy az eljövetele hasonló ahhoz, mint amikor a tolvaj titokban, észrevétlenül, meglepetésszerűen érkezik (Lk 12,39–40). Ezzel nem a szándékát fejezte ki, hanem a tényt jövendölte meg. Első eljövetelét is konkrét kijelentések jelezték előre a hely (Mal 5,2), az idő (Dn 9,24–27) és a körülmények (Zak 9,9) tekintetében, Isten akkori népét mégis készületlenül érte az érkezése. Még a tanítványoknak is nehézséget jelentett, hogy amit a farizeusoktól tanultak, az eltért attól, ahogyan a messiási jövendölések teljesedtek.

Ma mi vagyunk azok, akiket az ige és a próféciák ismeretével Isten megtisztelt. Végzetes lenne, ha megismételnénk Izrael hibáját, és közöny és tudatlanság okán hozzájuk hasonlóan nem ismernénk fel a meglátogatásunk idejét. Gondoljuk csak meg, hogy a Teremtő és Megváltó Isten beavat bennünket a terveibe, a jövőbe – hogyan is viszonozhatnánk ezt közönnyel és könnyelműséggel Őiránta és az örök sorsunk iránt?

Lehetséges, hogy úgy érezzük, várjuk Krisztust, Őrá várunk – de valójában a lelki készenlétünk elégtelensége, a ránk bízott szolgálat elvégzetlen volta akadályozza az eljövetelét, tehát voltaképpen Ő vár ránk… Ha ezt belátjuk, akkor még inkább csodáljuk, hogy a mindenható Isten ilyen mértékben tekintettel van ránk, gyönge, gyarló teremtményeire – neki mindannyiunk sorsa és elkészülte egyaránt fontos. Ahogyan Jákób a leggyengébbekhez alkalmazkodott, és tekintettel volt rájuk a vonulás a során (1Móz 33,14), úgy jár el Isten is gyengéd Teremtőként a megváltási terv során, annak záró szakaszát is beleértve.

Mindezt látva és megértve ahelyett, hogy elkényelmesednénk a kényszerű és számunkra ismeretlen ideig tartó várakozásban, inkább serkenjünk fel komoly Isten-keresésre, önvizsgálatra és tevékeny hívő életre, hogy amennyire rajtunk áll, ne akadályozzuk, hanem előmozdítsuk országa eljövetelét!