A második halál

 A második halált, avagy a kárhozat halálát a keresztények általában örökkévaló gyötrelemnek hiszik a középkorban kialakult egyházi tanítás nyomán. A lélek halhatatlansága eszméjének következményeként jött létre ez az elgondolás. Ha ugyanis a lélek különválik a testtől a halál pillanatában, és mint halhatatlan és elpusztíthatatlan valami létezik tovább, akkor valóban nemigen lehet mást elképzelni a kárhozat büntetéseként. Ez a felfogás azonban Isten jellemére vet árnyékot és azon túl az egész megváltási tervre is! 

Mert jogos a kérdés: Ilyen engesztelhetetlen bosszút vagy megtorlást alkalmaz a szeretet Istene? A megváltottak öröme pedig egy ilyen borzalmas háttéren fog megvalósulni? Élvezni fogják az üdvösség javait egykori embertársaik, netán családtagjaik örökös kínjainak a tudatában?

A Biblia azonban - hála Istennek - semmi ilyesmit nem tanít. A kárhozat ítélete - amint a "második halál" kifejezés is utal erre - örök megsemmisülés, az élet jogának elvétele egy világosan indokolt ítélethirdetés nyomán. Ez súlyos, tragikus vég és igazságszolgáltató büntetés, de mégis a lehetséges legirgalmasabb dolog, ami a gyógyulni nem akaró, bűneikben megkeményedett emberekkel történhet. Íme, néhány világos ige:

"Egy kevés idő még és nincs gonosz, nézed a helyét és nincsen ott... Elmúlt és ímé nincsen! Kerestem, de nem található!" (Zsoltárok 37:10, 36)

(Akik az utolsó ítéletkor isznak Isten "haragpoharából",) "olyanok lesznek, mintha nem lettek volna" (Abdiás 1:16).

Végül maga a sír és a halál is örökre megsemmisülnek a végső ítélet végrehajtás pusztító lángtengerében - mondja ez az ige, jelképes beszéddel, mintegy megszemélyesítve a sírt és a halált:

"A sír* és a halál vettetnek a tűznek tavába, ez a második halál, a tűznek tava" (Jelenések 20:14).

* A Károlyi-Bibliában "pokol"-nak fordított szónak ez a helyesebb visszaadása

Ezután rögtön az újjáteremtett föld látomása következik a bibliai leírásban, azzal a bejelentéssel, hogy ott minden újjá lesz, és hogy ott "semmi elátkozott nem lesz többé" (Jelenések 22:3).

(Erre nézve is félre lehet érteni néhány igehelyet az első látásra, ám igazából egyik sem támogatja az örök gyötrelem tanát.)

A halál oka

 "A bűn zsoldja a halál" - olvashatjuk a Bibliában (Róma 6:23). A halál tehát nem a természet rendje, nem tartozik hozzá Isten eredetileg "igen jó" (I. Mózes 1:31) "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap." /RÚF/ teremtéséhez. A halált "ellenségnek" nevezi a Biblia, ahogy ezt mi is érezzük, hogy a halál az ember, az élet és a boldogság ellensége (I. Korinthus 15:26). "Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál." /RÚF/ A halál a bűnnel együtt jött be a Földünkre: 

"Egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett" (Róma 5:12). Mivel a bűn a halál "csíráit" eleve magában hordja, minden bűnnel fertőzött ember már eleve a halál hatalmában van, és végül: "A bűn teljességre jutva halált nemz" (Jakab 1:15).

A bűn, az erkölcsi rossz lényege az önzés. Az önzés természeti törvényként a halálhoz vezet, mert az én-szeretet és az én- szolgálat az élet és a boldogság rombolója. Az ember esetében a következőképpen láthatjuk ezt: Az önzés miatt élete folyamán rengeteg harag, bosszúság, félelem, belső feszültség vonul át az emberen. Sok lelki stressz éri őt a többi ember önző magatartása miatt is. Az emberi test érzékeny szerkezete azonban nem ezekre a pszichikai viharokra és sérelmekre teremtetett. Ezenkívül a testét közvetlenül is pusztítja az ember a helytelen életmódjával. Ennek hatása a kopás, az öregedés, az ember "érlelődése" a halálra.

Lélek halhatatlan?

 A Szentírást lapozgatva sok helyen találkozunk a feltámadás ígéretével. A kérdés csak az, hogy ki fog feltámadni, ha a lélek halhatatlan? Itt még mondhatnánk azt, hogy a feltámadás a halhatatlan lelkek testet öltése, de a Biblia azt mondja nincs lélek test nélkül, tehát az élő lélek (az ember) testből és az élet leheletéből áll.

Ugyanaz a folyamat megy végbe, mint az élet keletkezésekor, csak a halálban fordított sorrendben.

Isten a porból teremtette meg a mindhárom tevékenységre (testi, lelki, szellemi) képes embert.
A megteremtett teljes és tökéletes emberből már csak az élet hiányzott.
Ezért lehelte az orrába az "életnek leheletét", hogy a megalkotott ember élővé legyen. (I. Móz. 2,7.) "Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény."/RÚF/

Nem a test lett ettől emberré, hanem az ember lett élővé, élő lénnyé.

A halál pillanatában viszont ezt az életadó leheletét veszi vissza Isten, amitől azonnal megszűnik az ember minden funkciója.
Így (nem a test, hanem) az ember újra porrá lesz, mint azelőtt volt, "mert por vagy te, és ismét porrá leszel".(I. Móz. 3,19/b.) "Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!"/RÚF/

Az ember úgy éli át a halál és a feltámadás közötti állapotot és időt, mint egy alvást. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség egyaránt ezt a hasonlatot alkalmazza

A halottak az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból (Jób 14:12)."de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból."/RÚF/

Pál apostol írja: -Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hisszük, hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak (I. Thesszalonika 4:13-14).

Milyen megnyugtató és bátorító ez a hasonlat! Az alvás nem kellemetlen dolog. És azon sem kell aggódni, hogy vajon mit álmodunk

Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt.

Az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak.

Kérdés akkor, hogy egy szeánsz alkalmával kivel beszélget a halottidéző? Sátán a bukott angyalaival (démonaival) a földön lakik, mióta kivettetett a mennyből. A szeánszok alkalmain ezek a nagy hatalmú, volt mennyei lények próbálják becsapni a hozzájuk járulókat úgy, hogy tökéletesen utánoznak bárkit. Mindezt azért teszik, mert így az általuk képviselt elveket könnyen elhitetik az ezt befogadókkal.