Emberi bölcsesség vagy Isten bölcsessége

 "Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1Kor 2:5)

 „Korunkra jellemző a hűtlenség, a hitehagyás. A világban az önteltség és az önfelmagasztalás lelkülete mutatkozik meg. Az emberek azzal kérkednek, hogy megvilágosodtak, ami valójában elvakító elbizakodottság, mert szemben állnak Isten nyilvánvaló Szavával. Sokan magasztalják az emberi értelmet, bálványozzák az emberi bölcsességet és emberek véleményét Isten kinyilatkoztatott bölcsessége fölé helyezik… Az önmagukat keresztényeknek vallók hatalmas tömegei nem értik, milyen veszélyes Isten törvényének a megszegése. Nem ismerik fel, hogy a megváltás csakis Krisztus vére árán lehet a miénk…

 Az emberek Isten Igéjénél értékesebbnek tartják a csalóka filozófiát és a tudományt – amit tévesen hívnak annak. Nagy mértékben teret nyert az a felfogás, hogy az ember megváltásához nincs szükség az isteni Közbenjáróra. A világ úgynevezett bölcsei különféle elméleteket dolgoztak ki az ember felemeléséért, amelyeket inkább elhisznek, amelyekben jobban bíznak, mint Isten igazságában, ahogyan azt Krisztus és apostolai tanították. 

 Az Úr szeretné, ha mindannyian egyénileg kutatnánk az Írásokat, hogy megismerjük a nagyszerű megváltási tervet, és amennyire az emberi elme számára lehetséges, befogadjuk ezt a hatalmas témát, így Isten Lelke által megvilágosítva megértenénk a szándékát. Szeretné, ha felfognánk valamit szeretetéből, ami miatt engedte meghalni Fiát, hogy szembeszálljon a gonoszsággal, eltávolítsa Isten alkotásaiból a bűn szennyező foltjait és Krisztus nekünk tulajdonított igazsága által visszaállítsa az elveszettet, nemesítse és felemelje a lelket eredeti tisztaságára. Az elbukott emberi faj helyreállításának egyedüli módja a vele egyenrangú, isteni tulajdonságokkal bíró Fia odaajándékozása volt… 

 Isten olyan tulajdonságokkal ruházta fel az embereket, hogy képesek vagyunk méltányolni Őt, és bár az ember fellázadt Isten ellen és megpróbálta mások imádatával kitölteni a helyét, egyedül az igaz Isten képes megadni azt, ami után a lélek vágyódik” (Ellen G. White: That I May Know Him. 206./old.)

A gonoszság csírája

 

Sátánnak az egész világegyetem érdekében, amelynek korszakai szünet nélkül peregnek, alaposabban ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádját igazi megvilágításban lássa minden teremtett lény, és hogy Isten igazságossága, irgalma és törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

  Sátán lázadása tanulságul szolgál a világegyetem számára az egymást követő századok során; örök bizonyságul a bűn jellegéről és borzalmas következményeiről. A sátáni elv megvalósulása, az emberekre és angyalokra gyakorolt hatása mutatja, mi következik Isten tekintélyének félretevéséből. Nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten kormányzatának és törvényének létével fonódik össze minden teremtményének jóléte. E lázadás szörnyű emléke örök időkön át védeni fogja a szent lényeket a törvényszegés természetének fel nem ismerésétől, a bűn elkövetésétől és a büntetéstől.
  A mennyben folyó küzdelem utolsó percéig a nagy bitorló igazolni próbálta magát. Amikor elhangzott a kijelentés, hogy Sátánnak összes hívével együtt el kell a boldogság honát hagynia, a lázadó vezér arcátlanul kimondta, hogy semmibe veszi a Teremtő törvényét. Megismételte azt az állítását, hogy az angyaloknak nincs szükségük irányításra, hanem hagyni kell, hogy tegyék azt, amit tenni akarnak, és akaratuk mindig jól fogja őket irányítani. Isten törvényeit a szabadság korlátjának bélyegezte, és kijelentette: el kell törölni a törvényt, hogy a mennyei seregek a törvény korlátjától megszabadulva a lét magasabb, dicsőségesebb szintjére juthassanak.
  Sátán és követői a lázadás minden felelősségét egyhangúan Krisztusra hárították. Azt mondták, ha Isten nem feddte volna meg őket, akkor nem lázadtak volna fel. E makacs és kihívóan hűtlen őscsaló híveivel együtt megpróbálta megdönteni Isten kormányzását.

  Tiszteletlenül azt állították, hogy egy' elnyomó hatalom ártatlan áldozatai. De végül el kellett hagyniuk a mennyet.
  Ugyanaz a szellem, amely lázadást szított a mennyben, a földön még mindig lázadást sugall. Sátán ugyanazt a módszert alkalmazza az emberek között, amit egykor az angyaloknál. Az ő szelleme uralja az engedetlenség fiait, akik hozzá hasonlóan igyekeznek lerombolni Isten törvényének korlátait, és szabadságot ígérnek a parancsolatok áthágóinak. A bűn megfeddése ma is gyűlöletes és ellenállást vált ki az emberekben. Amikor Isten intő üzenetei érintik a lelkiismeretet, Sátán arra indítja az embert, hogy igazolja magát, és próbáljon másokat is rábírni a bűneivel való egyetértésre. Az ember ahelyett, hogy hibáit kijavítaná, felháborodást szít a dorgáló ellen, mintha ő volna a probléma egyedüli oka. (Korszakok nyomában 444-445 old.)

Kinek a nyugalom napja a szombatnap?

 Az igaz, hogy a bibliában eredetileg a sabbath kifejezés szerepel, és nem a szombat. A zsidók sorszámozták a napokat, amelyek közül a 7. Volt a nyugalom napja - azaz a sabbath. (a napok nevei a pogány kultúrákban viseltek neveket, sokszor égitestekét, így pl. A vasárnap angolul és németül egyaránt a "nap napja" jelentéssel bír).

 A sabbath mint kifejezés ugyan zsidó eredetű, de kérdés, hogy a tartalma, a nyugalomra vonatkozó rendelkezés is csak a zsidóságra vonatkozó hatállyal bír-e.

I. Móz. 2:2-3-ban azt olvassuk, hogy a 7. napra nézve rendelt Isten nyugalmat, személyes példaadással (!), noha nyilván nem szorult rá, és ne felejtsük el, hogy ekkor még nincs zsidó nép, csak ezer évekkel később. Ezért sem mondható, hogy csak a zsidókra vonatkozott, amit az is alátámaszt, hogy Jézus szavai szerint "A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért." (Márk. 2,27), tehát az emberért és nem a zsidóért. (Megjegyzem, itt is a sabbath szó áll a görögben). A testi-lelki pihenés tehát sem csak a zsidó ember szükséglete és kiváltsága, hanem minden emberé (a mai élettempó mellett talán nem is igényel különösebb magyarázatot).

Ez szempont és rendelkezés végigkíséri az emberi történelmet a Bibliában (ld. pl. Mát. 24,20 "Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon [a görögben itt is sabbath szerepel!]: - Jézus szavai egyértelműen a történelem lejártáról szóló prófécia keretében, kifejezetten a vég idejére fogalmazzák meg a mondandóját).

Ez azért nem meglepő, mert Istennek nem változnak a szempontjai, ahogy az emberi lét törvényszerűségei és szükségletei sem, amelyekre tekintettel születnek (érdekesség, hogy már a bűneset előtt megfogalmazódik a nyugalom és a nyugalomnap rendelkezése I.Móz. 2:2-ben).

Azt látni kell, hogy a nyugalomnap a kereszténységben sem ismeretlen, csak éppen más napon és más tartalommal jelenik meg. Igaz, hogy erre az eltérésre vannak különböző magyarázatok, de hogy ezek mennyire megalapozottak, azt kinek-kinek magának kell eldönteni. Ebben lehet nagy segítség a Biblia, annak személyes olvasásába, tanulmányozása :-)