A kapcsolatok törvénye és rendje

 

A kapcsolatok törvényét és rendjét az emberi lélek számára fontos megérteni. Szeretetre lettünk teremtve és arra, amit teszünk szeretetből tegyük. Ez a szeretet Isten szava. Csak Tőle kell függnünk. Hozzá kell igazodnunk. mikor Jézus eljött, azt mondta nekünk. Szeressétek felebarátaitokat, de azt is mondja szeressétek ellenségeiteket. Miért? ...mert amit a másik gondol az az én testemben van az életre, vagy halálra vezető erővé válik. Ezért a törvény nagyon egyszerű! Ha a felebarátunka szeretjük azzal önmagunkat is szeretjük. Pál nagyon világosan elmondja, hogy ki szereti a feleségét önmagát is szereti. Aki szereti az ellenségét önmagát szereti. Így alkotta meg az Úr a Törvényt

Nem úgy van, mint ahogy ma mondják az emberek, hogy „szeretned kell magadat, hogy szeresd felebarátodat.” Nem!...ez a dolog megfordítása mivel a gonosz mindent megfordít, és ami csalárd csalárd a szívünk is megfordítja a dolgokat.

 Amikor a szeretek a gondolataim erőt adnak nekem, amikor bennünk a felebarátom iránti szeretet van. Mert minden, ami a lelkünkből jön, a testünkbe megy és mozgásba hozza a testet, és ha ott az Ige és az Isten szeretete van, akkor minden, ami kijön belőlünk kellemes. Jót gondolunk a felebarátunkról, nincsen problémáink a felebarátunkkal, és az életünkben erő és egészség van.

Hogy tanuljuk meg a törvényt! A felebaráti szeretet önmagunk iránti szeretet is. Minél jobban szeretek másokat annál jobban megy nekem! Ez az élet! Akit valami akadályoz abban, hogy szeressen az nem tud többé élni. Ezért akarja Pál ezt a törvényt világossá tenni számunkra útmutatásul szolgálni, hogy az asszonyt és mindenkit szeretni kell, a gyermekeinket és mindenkit szeretnünk kell, mert ha nem szeretnek megbetegszenek és meghalnak. (Dr. Horst Müller)

A próféciák világos útmutatása

 „De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.” (1Thess 5,4)

„Láttam, hogy Jézus mindaddig el nem hagyja a szentek szentjét, amíg minden egyes lélek sorsa végleg el nem dőlt, vagy az örök életre, vagy a kárhozatra. Isten haragja mindaddig nem zúdul a Földre, amíg Jézus be nem fejezi munkáját a szentek szentjében, amíg a főpapi munkát le nem teszi, és fel nem veszi az igazságszolgáltatás köntösét. Akkor kitölti elegyítetlen haragját mindazokra, akik elvetették igazságát. Azt is láttam, hogy a népek haragja, Isten haragja és a halottak megítélésének ideje különálló események, amelyek egymás után következnek. Mihály fejedelem sem kelt még fel, s még nem kezdődött el a legnagyobb nyomorúság ideje. A pogányok már haragszanak egymásra, de ha Főpapunk befejezi munkáját a szentélyben, akkor felkél, magára ölti az igazságszolgáltatás palástját, és megkezdődik a hét utolsó csapás.

Láttam, hogy a négy angyal mindaddig visszatartja a négy szelet, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben. A hét csapás felbőszíti a gonoszokat. Azzal vádolják az igazakat, hogy miattuk sújtják a Földet Isten ítéletei, s ha a világot megtisztíthatnák tőlük, akkor a csapások is megszűnnének. Rendelet jelenik meg, amely megparancsolja a szentek elpusztítását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögnek majd az Úrhoz. Ez Jákób félelmének éjszakája. A szentek lelki gyötrelmükben az Úrhoz kiáltanak, és az Úr szava megmenti őket.” (Early Writings [Korai írások], 36–37. o., Tapasztalatok és látomások, 28–29. o.)

„Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel… De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy az, akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen… A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához kapcsolódó eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna mindezt.” (A nagy küzdelem, 594. o., Korszakok nyomában, 528–529. o.) Maranatha

Férj és feleség – együtt a keresztnél

„Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:25-27, ÚRK)  

Kol 3:18. Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. /RÚF/

(és Ef 5:22-24) verse értelmezésére és alkalmazására: „Gyakran teszik fel a kérdést: »A feleségnek ne legyen saját akarata?« A Szentírás világosan kijelenti, hogy a férj a család feje. »Ti asszonyok engedelmeskedjetek a ti férjeteknek...« Ha e parancs itt végződne, akkor elmondhatnánk, hogy a feleségek helyzete nem irigylésre méltó. Nagyon sok esetben ez nagyon nehéz és próbára tevő helyzet, és jobb lenne, ha minél kevesebb házasságot kötnének. Nagyon sok férj megáll e szavaknál: »Ti asszonyok engedelmeskedjetek...«, de olvassuk el ugyanennek a parancsnak végét is: »...amiképpen illik az Úrban«. (Kol 3:18)”

 [Mt 5:31-32. Megmondatott ez is: „Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet!” (32) Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el. /RÚF/ Vö. Mt 19:3. Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? /RÚF/]

 A zsidó nép körében megszokott dolog volt, hogy a férj a legcsekélyebb okért is elvált a feleségétől, az asszony pedig ismét férjhez mehetett. Ez a szokás azonban a legnagyobb nyomort és erkölcsi romlást eredményezte. Jézus a Hegyi Beszédben világosan leszögezte, hogy a hűtlenségen kívül, egyéb ok miatt a házasság fel nem bontható. „Valaki elbocsátja feleségét paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.”

 Amikor a farizeusok később ismét kérdezték Jézust, hogy a válás megengedhető-e, Ő utalt arra, hogy Isten a házasságot már a teremtéskor elrendelte. „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt” (Mt 19:8). Felidézte Éden boldog napjait, amikor Isten mindent „igen jó”-nak nevezett. A házasság és a szombat édeni eredetű; két olyan intézmény, amely Isten dicsőségét és az emberek üdvét szolgálja. Mikor az Alkotó a szent pár kezeit egybefonta, így szólt: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2:24). Így tette kötelezővé a házasság törvényét Ádám minden fiára, az idők végezetéig. Amit mennyei Atyánk jónak tart, az mindig a legnagyobb áldás és a legteljesebb kibontakozás törvénye az ember számára.

 Isten minden ránk bízott adományát - így a házasságot is - eltorzította a bűn. Az evangélium feladata azonban, hogy visszaállítsa eredeti szépségében és tisztaságában. Az Ó- és Újtestamentum a házassági viszonnyal jelképezi azt a gyengéd és szent egységet, amely Krisztust és az Ő népét összeköti, a megváltottakat, akiket a Golgotán szenvedésével megszabadított. „Ne félj... mert férjed a te teremtőd, seregeknek Ura az ő neve, és megváltód Izraelnek szentje” (Ésa 54:4-5). „Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek” (Jer 3:14). Az Énekek Énekében felcsendül a menyasszony hangja: „Az én szerelmesem enyém, és én az övé”; a vőlegény pedig, aki „tízezer közül is kitetszik” és „mindenestől fogva kívánatos”, így szól: „Mindenestől fogva szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned” (Én 2:16; 5:10, 16; 4:7).

 Később Pál apostol magyarázta az Efézusi hívőknek: az Úr azért tette a férjet az asszony fejévé, hogy oltalmazója legyen, és a család összes tagját egybefűzze, miként Krisztus is feje egyházának, és Üdvözítője gyülekezete titokzatos testének. Azért mondja az apostol: „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (Ef 5:24-28).

 Egyedül Krisztus kegyelme képes a házasságot azzá tenni, amivé Isten rendelése folytán lennie kell - az emberiség áldására és nemesbítésére szolgáló intézménnyé. Így a földi családok is jelképezhetik - egységük, békéjük és szeretetük által - a mennyei családot. A ma uralkodó társadalmi állapotok - éppúgy, mint Krisztus korában - szomorú ellentétét képezik e szent kötelék mennyei eszményképének. Azonban a krisztusi evangélium még azoknak is vigaszt nyújthat, akik házasságukban szeretet és boldogság helyett csak csalódást és keserűséget találtak. A Krisztusból áradó türelem és szelídség keserű sorsukat édessé teheti; mert amely szívben Ő lakozik, teljesen megtelik szeretetével, és annyira megelégedett lesz, hogy nem gyötri többé a vágy, hogy mások figyelmét és részvétét felkeltse. Ha pedig magát Istennek átadja, az Ő bölcsessége mindazt elvégzi, amire az emberi bölcsesség képtelen. Kegyelmének megnyilatkozása sokkal szorosabban kötheti össze az egymástól elhidegült vagy közönyös szíveket, mint bármely földi kötelék: a szeretet aranyláncával, amely kiállja a kísértések próbáját. – Gondolatok a hegyibeszédről, „Szabad-é az embernek az ő feleségét akár mi okért elbocsátani?” című fejezet, 63-65./old.

Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, „Kölcsönös kötelezettségek” c. fejezet, 98-102./old.

 Ellen G. White következetesen bátorítja a házastársakat, hogy tartózkodjanak a másik irányításától: „Ne próbáld kényszeríteni a másikat, hogy engedjen kívánságodnak! Ezt nem tehetitek meg, ha meg akarjátok tartani egymás szeretetét. Legyetek kedvesek, türelmesek, elnézők, belátók és előzékenyek”! (i. m. 101./old.)