Otthon, az új Jeruzsálemben

 „Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és népét örömmé.” (Ésa 65,18)

„Az új Jeruzsálem, a megdicsőült új Föld fővárosa »ékes korona… az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén«. »Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz.« »A népek az ő világosságában fognak járni és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.« Ezt mondja az Úr: »Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel.« (Ésa 62,3; Jel 21,11. 24; Ésa 65,9) 

Isten városában nem lesz éjszaka. Nem lesz szükségünk pihenésre. Senki nem fárad el Isten szolgálatában, sem nevének dicsőítésében. Mindig frissek leszünk, mint reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. »És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra, mert az Úr Isten világosítja meg őket.« (Jel 22,5) A nap fényét fölöslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó és nem vakít, pedig túlszárnyalja a déli verőfényt. A Szent várost Isten és a Bárány dicsősége el nem halványuló fénnyel árasztja el. A megváltottak az örök nappal világosságában fognak járni.” (A nagy küzdelem, 676–677. o., Korszakok nyomában, 600. o.)

„Templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.” (Jel. 21:22) Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. „Most tükör által homályosan látunk.” (I. Kor. 13:12) Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét. 

„Ott úgy ismerünk majd, ahogy mi megismertettünk (1Kor 13,12). A szeretet, az együttérzés, amelyet Isten plántált a lélekbe, majd a legigazabban és legédesebben nyilvánul meg. A tiszta társalgás a szent lényekkel, a harmonikus élet az áldott angyalokkal és minden korok hűségeseivel, a szent testvériség és közösség, amely összeköti az egész családot égen és földön – e sok csodálatos tapasztalat vár a megváltottakra.” (Education [Nevelés], 306. o.) Maranatha

A helyreállított Édenkert

„Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jel 2,7)

„Az Éden még sokáig itt volt a Földön, miután az embert száműzték e csodálatos kertből (1Móz 4,16). Az elbukott emberiség még hosszú ideig láthatta ártatlansága otthonát, amelynek bejáratát angyalok vigyázták. A Paradicsom kérubok őrizte kapujánál Isten dicsősége nyilatkozott meg. Ide járultak Ádám és fiai Isten imádására, itt újították meg engedelmességi fogadalmukat a törvény iránt, amelynek megszegése miatt el kellett hagyniuk Édent. Amikor az istentelenség áradata végigsöpört a Földön, s az emberek gonoszsága a világ vízözön általi pusztulását okozta, akkor a kéz, amely plántálta, visszavette a földről Édent. De a végső helyreállítás idején, amikor Isten »új eget és új földet« (Jel 21,1) teremt, ismét helyére kerül, dicsőségesebben és ékesebben, mint kezdetben volt. 

Akkor azok, akik megtartották Isten törvényeit, örvendezhetnek a halhatatlanságnak az élet fája alatt, és a bűntelen világok lakói végtelen korszakokon át szemlélik majd e pompás kert példáján Isten teremtésének tökéletes művét, amelyet a bűn átka nem érintett – láthatják, mi lett volna az egész földből, ha az ember megvalósította volna a Teremtő dicsőséges tervét.” (Pátriárkák és próféták, 62. o., magyar kiadás: 38. o.)

„Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlansága és boldogsága idején ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat, amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Megérti, hogy valóság az, amit lát: ez a kert valóban a helyreállított Éden, amely pompásabb, mint amikor elveszítette. (…)

A rég elvesztett Édenbe, az élet fájához visszavitt üdvözültek növekedni fognak, mígnem elérik kezdetben kapott méltóságteljes magasságukat. A bűn átkának utolsó maradványa is eltűnik, és Krisztus hű gyermekei az Úrnak, a mi Istenünknek ékességét viselik, s testben, lélekben, értelemben Uruk szépségét fogják tükrözni. Ó, sokat emlegetett, régóta remélt, türelmetlenül várt, de igazán soha meg nem értett, csodálatos üdvösség!” (A nagy küzdelem, 648., 645. o., Korszakok nyomában, 576., 573. o.) Maranatha

A megváltottak öröksége

 „Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban.” (Ésa 32,18)

„A Biblia hazának nevezi a szentek örökségét (Zsid 11,14–16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokkal váltakoznak. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép, otthonra talál.

Ott »örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul, mint őszike… A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik… Lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik… és egy kisgyermek őrzi azokat… Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén« (Ésa 35,1; 55,13; 11,6. 9).” (A nagy küzdelem, 675–676. o., Korszakok nyomában, 599–600. o.) 

„Az embert Isten visszahelyezi elveszett birodalmába, és az alacsonyabb rendű lények majd ismét elismerik hatalmát, az ádáz megszelídül és a félénk bizalomteljes lesz. (…)

Az édeni életet élik majd ott, a kertben és a mezőn. »Házakat építnek és bennük lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.« (Ésa 65,21–22)” (Education [Nevelés], 304., 33–34. o.) (Maranatha)