Az Úr szőlőskertje

 "Vala egy házigazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepüvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék."(Máté 21:33)

A gazda kiválaszt egy darab földet a pusztaságban. Bekeríti, megtisztítja, megműveli, nemes szőlővel beülteti, és gazdag termésre számít. Azt reméli, hogy az a darab föld, amelyhez fogható nincs a megműveletlen pusztaságon, a gondozás és a ráfordított munka eredményeképpen elismerést szerez neki. Így választott ki Isten egy népet a világból, hogy Krisztus iskolájában tanuljon és nevelődjék. Ezt mondja a próféta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 : 7). Isten nagy kiváltságokban részesítette ezt a népet, gazdagon árasztva rájuk nagy jóságának áldásait, és várta, hogy gyümölcsterméssel megdicsőítse. Hirdetniük kellett volna országának elveit. A bukott, gonosz világnak be kellett volna mutatniuk Isten jellemét.

A zsidó nép abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy úgy mutathatta be Isten jellemét, miként Isten Mózesnek kinyilatkoztatta. Mózes "mutasd meg nékem a Te dicsőségedet" imájára válaszként az Úr ezt ígérte: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el." "És az Úr elvonula előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2 Móz 33:18-19; 34:17). Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Tiszta jellemükkel és szent életükkel, irgalmasságukkal, jóságukkal és könyörületükkel kellett volna megmutatniuk, hogy "az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt 19:8).

A munkások, akiket az Úr megbízott szőlője gondozásával, hűtlenek voltak megbízatásukhoz. A papok és tanítók nem tanították lelkiismeretesen a népet. Nem emlékeztették őket Isten jóságára és irgalmára. Nem mondták nekik, hogy igényt tart szeretetükre és szolgálatukra. E munkások maguknak akartak dicsőséget szerezni. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcseit. Azon töprengtek, hogy miként vonhatnák magukra az emberek figyelmét, és ébreszthetnének maguk iránt tiszteletet.

Az Úr felvilágosította népét, hogy Ő a szőlőskert tulajdonosa, és hogy mindenüket, amijük van, megőrzésre kapták, hogy értékeiket szolgálatában használják. A papok és tanítók azonban nem úgy végezték szent szolgálatukat, mint akik az Úr tulajdonát kezelik. Módszeresen rabolták Istent, mert a rájuk bízott eszközöket és képességeket nem ügye előbbrevitelére használták. Fösvénységük és kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Így adtak alkalmat a pogány világnak Isten jellemének és országa törvényeinek félremagyarázására.

Végül Isten utolsó mentsvárként elküldte Fiát, és ezt mondta: "A Fiamat meg fogják becsülni."(Máté 33:37) De ellenszegülésükből bosszúállás lett, és ezt mondták egymás közt: "Ez az örökös; gyertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét." Akkor élvezhetjük a szőlőt, és azt tehetjük a gyümölccsel, amit akarunk! (Máté 33:38)

A zsidó főemberek nem szerették Istent. Elszakadtak tőle, és elvetették az igazságos megoldásra tett minden ajánlatát. Eljött Krisztus, Isten szeretett Fia, hogy érvényesítse a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa megvetéssel bántak vele, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjék rajtunk! ~ Irigyelték Krisztus jellemének szépségét. Tanítási módszere jóval felülmúlta az övékét, és féltek sikerétől. Krisztus megintette őket, leleplezte képmutatásukat, és megmutatta nekik eljárásuk biztos következményeit. Erre haragra gerjedtek. Szenvedtek a dorgálás miatt, amelyet nem tudtak elhallgattatni. Gyűlölték az igaz élet magas normáját, amelyet Krisztus bemutatott. Látták, hogy tanításaival olyan helyzetbe hozza őket, amelyben lelepleződik önzésük, és elhatározták, hogy megölik.

A zsidók - mint nép - nem töltötték be Isten szándékát, és a szőlőskertet elvette tőlük. A kiváltságokat, amelyekkel visszaéltek, a feladatot, amelyet semmibe vettek, mások kapták meg. (EGW)

Eredj el az utakra és az ösvényekhez

 "Egy ember készíte nagy vacsorát - mondta Jézus -, és sokakat meghíva." (Luk 14:16) Amikor a lakoma ideje elérkezett, a házigazda elküldte szolgáit a vacsorára hivatalos vendégekhez egy második üzenettel: "Jertek el, mert immár minden kész!"(Luk 14:16) De a meghívottak különös érdektelenséget tanúsítottak. "Mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!(Luk 14:17) És másik is monda: Őt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azén nem mehetek."(Luk 14:19) 

Mindegyik kifogás azt tanúsította, hogy a vacsorára hivatalos vendégek érdeklődését más dolgok kötötték le. A meghívásnak, amelyet elfogadtak, nem tettek eleget. Közömbösségükkel megsértették a nagylelkű vendéglátót.

A nagy vacsorával Krisztus az evangélium kínálta áldásokat szemlélteti. A felszolgált táplálék nem más, mint maga Krisztus. Ő a mennyből alászállt kenyér; az üdvösség szerzője. Az Úr követei hirdették a zsidóknak a Megváltó adventjét. Krisztusra mutattak, "az Istennek ama Bárányá"-ra, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Isten az általa készített vacsorán felkínálta nekik a menny legnagyobb ajándékát. Ez az ajándék felbecsülhetetlen. A szerető Isten adott mindent a gazdag lakomához, és kifogyhatatlan készletekről gondoskodott. "Ha valaki eszik e kenyérből - mondta Krisztus -, él örökké (Jn 6:51)

Ezek az emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy felbomlik a család. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, családjuk békés és szerencsés lesz. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, önzést is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, de azt sem élvezhetik igazán, amiért feláldozták a mennyet. 

A példázat szerint a vendéglátó megtudta, hogyan fogadták meghívását, és "megharagudván... monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide."(Luk 14:21)

A házigazda elfordult azoktól, akik semmibe vették nagylelkűségét, és olyanokat hívott meg, akik nem bővölködtek, akiknek nem volt házuk és földjük. Meghívta a szegényeket, az éhezőket, akik értékelték ajándékait. "A vámszedők és a parázna nők - mondta Krisztus - megelőznek titeket az Isten országában" (Mt 21:31).

A szolga, aki elhozta a szegényeket és vakokat, jelentette urának: "Uram, meglett, amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam."(Luk22-23) Krisztus itt arra az evangélizálásra utalt, amelyet már a zsidók határain túl, a világ országútjain és ösvényein kell végezni.

A vacsorára először a zsidó népet hívták; azt a népet, amely arra volt hivatva, hogy tanítsa és vezesse az embereket; azt a népet, amelynek kezében voltak a Krisztus második adventjét megjövendölő tekercsek, és amelyre Isten rábízta a Krisztus küldetését előre vetítő szimbolikus szolgálatot. Ha a nép és a papok figyeltek volna a hívásra, akkor Krisztus követeivel együtt tolmácsolták volna az evangéliumi hívást a világnak. Az igazságot Krisztus elküldte nekik, hogy továbbadják. Amikor azonban a hívást elutasították, az Úr meghívta a szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat. Vámszedők és bűnösök fogadták el a meghívást. Amikor a pogányoknak szól a hívás, ugyanaz a sorrend, mint előbb. Isten az üzenetet először "az utakra" küldi, az emberiség tanítóinak és vezetőinek, olyan embereknek, akik tevékenyen részt vesznek a világ irányításában.

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: "Amiképpen . . a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24: 37-39).

A hívás, a kegyelem üzenete korunkban hangzik utoljára. A "menj el az utakra és a sövényekhez" parancsot Krisztus szolgái már-már utoljára teljesítik. Krisztus hívása mindenkihez eljut. Követei mondják: "Jertek el, mert immár minden kész!" A mennyei angyalok még együtt dolgoznak az emberi eszközökkel. A Szentlélek minden indokot felhoz, hogy a hívás elfogadására késztessen. Krisztus jelre vár, amely azt mutatja, hogy eltoltad a reteszt, és kinyitod szíved ajtaját, hogy beléphessen. Angyalok szeretnék vinni a hírt a mennybe, hogy ismét hazatalált egy elveszett bűnös. A menny seregei is várnak. Szeretnék már megszólaltatni hárfájukat, és örvendezni azon, hogy ismét egy lélek elfogadta az evangéliumi vacsorára szóló meghívást. (EGW)

A terméketlen fügefa

 Amikor Krisztus az embereket az ítéletre figyelmeztette, mindjárt felkínálta nekik kegyelmét is. "Az embernek Fia nem azért jött - mondta -, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa". "Nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa" (Lk 9: 56; Jn 3 :17). A terméketlen fügefáról szóló példázat szemlélteti, hogy a Krisztus által felkínált kegyelem miként viszonyul Isten igazságszolgáltatásához és ítéletéhez.

Az emberek akkor is - a mai emberhez hasonlóan - könnyen képzelték azt, hogy a menny kegyeltjei, és hogy a dorgáló üzenet másnak szól. Jézus hallgatói elmondtak egy esetet, amely abban az időben nagy izgalmat váltott ki. Poncius Pilátusnak, Júdea helytartójának egyes intézkedéseit a nép sérelmesnek találta. Jeruzsálemben a nép háborgott, és Pilátus megpróbálta erőszakkal elhallgattatni. Egy alkalommal katonái még a templom területére is behatoltak, és megöltek néhány galileai zarándokot, akik éppen áldozatukat mutatták be. A zsidók a csapást Isten büntetésének tartották, és leplezett örömmel számoltak be Jézusnak erről az erőszakos cselekedetről. Jó dolgunk bizonyítja - gondolták -, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint a megölt galileaiak, és ezért Isten is jobban kedvel minket. Arra számítottak, hogy Jézus is kárhoztatni fogja ezeket az embereket, akik szerintük alaposan rászolgáltak a büntetésre.

Krisztus tanítványai nem merték elmondani, hogyan vélekednek a történtekről, amíg nem hallották Mesterük véleményét. Jézus már többször megrótta őket, amikor mások jellemét megbírálták, és véges ítélőképességük szerint törvénykeztek. Mégis elvárták volna, hogy Krisztus másoknál bűnösebbnek nyilvánítsa ezeket az embereket; és nagyon meglepődtek válaszán. 

A sokaság felé fordulva a Megváltó így szólt: "Gondoljátok-é, hogy ezek a galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek; sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek."(Luk 13:2-3) Isten azt akarta, hogy e megrázó csapások láttán megalázzák magukat, és megbánják bűneiket. A felhők már tornyosultak, hogy a bosszúállás viharát zúdítsák azokra, akik nem Krisztusnál kerestek menedéket.

 "Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve - folytatta Jézus -; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?"(Luk 13 6-7)

Krisztus hallgatói nem érthették félre ezeket a szavakat. Énekében Dávid Egyiptomból kihozott szőlőnek nevezte Izraelt. Ésaiás pedig ezt írta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 :7). Az Úr szőlőjében levő fügefa azt a nemzedéket ábrázolta, amelyhez a Megváltó eljött, és különös gondviselésével és áldásaival vett körül.

Isten gyümölcsöt keresett Fia által, de egyet sem talált. Izrael hiába foglalta el a földet. Puszta léte átok volt, mert elfoglalta a szőlőben egy gyümölcstermő fa helyét. Megfosztotta a világot azoktól az áldásoktól, amelyeket Isten szeretett volna adni általuk. A zsidók hamis színben tüntették fel Istent a népek előtt. Nemcsak hasznavehetetlenek voltak, de kifejezetten akadályt jelentettek. Vallásos életük nagyon megtévesztő volt. Inkább rombolt, mint mentett.

A szőlőskert kertészét éppúgy érdekli a szőlőskert sorsa, mint a gazdáját. Ehhez hasonlóan a Fiú éppúgy szereti a választott népet, mint az Atya.

Jézus nem mondta el a példázatban, mi volt a kertész munkájának eredménye. Itt félbeszakadt a történet. Befejezése azon a nemzedéken múlott, amely hallotta szavait. Nekik szólt a komoly figyelmeztetés: "Ha pedig nem, azután vágd ki azt." Tőlük függött, hogy elhangzanak-e a visszavonhatatlan szavak. A harag napja közel volt. Az Izraelt sújtó csapásokkal a szőlőskert könyörületes gazdája előre figyelmeztette őket a gyümölcstelen fa pusztulására.

Az intés eljutott hozzánk is, és nekünk is szól. Vajon te is gyümölcstelen fa vagy-e az Úr szőlőskertjében? Kimondják-e rád is nemsokára az ítéletet? Mióta kapod az Úr ajándékait? Mióta figyeli és várja, hogy viszonozd szeretetét? Micsoda megtiszteltetés számodra, hogy az Úr szőlőjében lehetsz, és élvezheted a kertész éber gondoskodását! Hányszor remegtette meg szíved az evangélium drága üzenete! Krisztus nevét viseled. Látszólag egyházának - Krisztus testének - tagja vagy, de nem tudod, mit jelent élő kapcsolatban lenni a szerető Istennel. Élete nem ragyog át a tieden. Jellemének szép vonásai: "a Lélek gyümölcsei" szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.(Gal 5:22) nem láthatók életedben.