Két kecskebak - egy Azázelnek a pusztába

 Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: "Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. "Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette" (3Móz 16:16).

Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába.(3Móz 16:10)

Azázel: (bűnbak). A szó pontos jelentése bizonytalan; kizárólag a 3Móz 16,8.10.26-ban fordul elő, kapcsolatban azoknak a kecskebakoknak egyikével, amelyek a nagy engesztelési napra bűnért való áldozatul voltak kiszemelve. A nevet vonatkoztatják mind személyre, mind pedig személytelen valamire:  gonosz lélek,  ördög.

Mivel Sátán a bűn szerzője és közvetlen felbujtó minden bűnre, amelyek Isten Fiának halálát okozták, az igazság úgy kívánja, hogy Sátán szenvedje el a végső büntetést. Krisztus műve, szolgálata az emberek megváltásáért és a világegyetem bűntől való megtisztítása, a bűnnek a mennyei szentélyből való eltávolításával záródik majd le. Ezek a bűnök Sátánra helyeződnek rá, aki elhordozza a végső büntetést. A jelképes szolgálatban a templomi szolgálat évenkénti sorozata a szentély megtisztításával és a kecskebak fején a bűnök megvallásával záródott le.

És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába,(3Móz 16:21)

Az pedig, aki elvitte az Azázelnek való bakot, mossa meg ruháit, és a testét is mossa le vízben, és azután menjen be a táborba.(3Móz 16:26)

Miután Krisztus bűnért való áldozatként meghalt a kereszten, a ceremóniális törvény nem lehetett többé érvényben. 1844-ben a mi nagy Főpapunk belépett a mennyei szentély szentek szentjébe, hogy megkezdje a vizsgálati ítélet munkáját. Az előkép-szolgálatban, amikor a főpap elvégezte az engesztelés munkáját a földi sátorban, a szentek szentjében, a népnek meg kellett sanyargatnia a lelkét Isten előtt és meg kellett vallania bűneit, hogy a bűnök engesztelést nyerjenek és kitöröltessenek. Vajon ma nekünk kevesebb is elég, mint volt az előkép-jellegű ítéletnapon, most, amikor Krisztus a mennyei szentélyben közbenjár az Ő népéért és minden egyes perben hamarosan megszületik a végső és visszavonhatatlan ítélet? 

Az iga és kereszt- akaratunk Istennek átadása

"Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek."(Máté 11:29)     " Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem." (Lukács 9:23)

Isten akaratának való alávetettség jelképe - Viselnünk kell Krisztus igáját, hogy teljes egységre jussunk vele Vegyétek magatokra igámat, mondja. Engedelmeskedjetek kívánalmaimnak. Kívánalmak homlokegyenest ellenkezhetnek az ember akaratával és céljával. Mit lehet akkor tenni? Az iga és kereszt jelképek, ugyanazt ábrázolják - akaratunk Istennek való átadását. Az iga viselése baráti kapcsolatban egyesíti a véges embert Isten hőn szeretett Fiával. A kereszt fölvevése lefejti az ént a lélekről s oda helyezi az embert, ahol megtanulja, hogyan kell Krisztus terheit hordozni. Nem követhetjük Krisztust anélkül, hogy igát ne hordoznánk. Anélkül, hogy fölvennénk keresztjét s vinnénk ő utána. Ha akaratunk nem egyezik Isten kívánalmaival, meg kell tagadnunk hajlandóságainkat, föladnunk kedvenc kívánságainkat, Krisztus nyomdokaiba lépnünk...

 „Aki Istentől született, nem cselekszik bűnt.” (I. Jn. 3:9) Tudja, hogy Krisztus vére váltotta meg, s a legünnepélyesebb fogadások kötik, hogy dicsőítse Istent testében és lelkében, amelyek az Úréi. Legyőzte magában önszeretetét és a bűnt. Naponta kérdezi: „Mivel fizessek az Úrnak minden irántam való jótéteményéért?” „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” (Zsolt. 116:12; Ap. csel. 9:6) A valódi keresztény sohasem panaszkodik, hogy Krisztus igája töri a nyakát. Krisztus szolgálatát tekinti a legvalóságosabb szabadságnak. Isten törvénye a gyönyörűsége. Ahelyett, hogy igyekezne leszállítani Isten parancsainak színvonalát, hogy azok megfeleljenek hibás jellemének, szüntelenül törekszik felemelkedni a törvények tökéletességéhez.

Mikor igád töri a nyakadat, akkor tudhatod, hogy nem Krisztus igája.Krisztus igája sohasem tör - Nem az a dolgod, hogy terheket gyűjts magadnak. Mikor magadra veszed a terheket, melyeket Krisztus akar hordoztatni veled, akkor megérted, hogy ő milyen terheket hordozott. Tanulmányozzuk a Bibliát és keressük meg hogy ő milyen igát viselt. Krisztus mindig segítség volt a körülötte levőknek. Ő mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, s én megnyugosztlak titeket. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem; mert én szelíd és alázatos szívű vagyok; és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) (EGW)

Húsvéti Bárány

Krisztus korában a húsvét megünneplése a legtöbb ember számára puszta formasággá süllyedt. De micsoda jelentősége volt Isten Fia számára! 

 „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává,… mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott értünk."(I. Kor. 5:7) 

Kétszer a képviselő - Krisztus Isten képviselője az ember számára és az ember képviselője Isten előtt. Az ember helyettese és kezeseként jött a földre s mindenképpen üdvözíteni tudja azokat, akik bűnbánatot tartanak s visszatérnek hűségükhöz. Igazságossága folytán előnyös helyzetbe tudja állítani az embert. Krisztus az értünk föláldozott húsvéti bárány. Drága, ártatlan életét adta oda, hogy megmentse a bűnös embert az örök romlástól; hogy az ember a bele vetett hit által bűn nélkül állhasson Isten trónja előtt. (1899, 29. kézirat

Jézus elítélése után a főtanács tagjai Pilátushoz mentek, hogy erősítse meg ítéletüket, és hajtassa végre a kivégzést. Ezek a zsidó tisztviselők azonban nem voltak hajlandók belépni a római bírósági tárgyalóterembe. Szertartásos törvényük szerint ugyanis ezzel tisztátalanná tették volna magukat, és ez megakadályozta volna őket abban, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepen. Vakságukban nem látták, hogy gyilkos gyűlöletük már tisztátalanná tette szívüket. Nem értették meg, hogy Krisztus volt az igazi húsvéti Bárány, és mivel elvetették Őt, a nagy ünnep elveszítette számukra a jelentőségét.

Jézus gyakran megkísérelte, hogy feltárja a jövőt a tanítványok előtt, de ők túlságosan közömbösek voltak arra, hogy szavai fölött gondolkozzanak. Ez okozta, hogy Jézus halála oly váratlanul érte őket; midőn később a múltba visszapillantottak, és látták hitetlenségük következményeit, nagyon megszomorodtak. Mikor Krisztust felfeszítették, nem hittek feltámadásában. Jézus nyíltan hangoztatta, hogy harmadnapon feltámad, de gondolataik annyira összezavarodtak, hogy ennek értelmét fel sem fogták. A megértés hiánya okozta reményvesztettségüket, mikor halála bekövetkezett. Keserűen csalódtak. Hitük nem tudta áttörni azokat a sötét árnyakat, amelyekkel látásukat Sátán elsötétítette. Bizonytalannak és titokzatosnak láttak mindent. Mennyi szenvedéstől menekültek volna meg, ha hisznek az Üdvözítő szavainak! 

Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásának, akik Őbenne aludtak el. A feltámadott Üdvözítő arckifejezését, modorát, beszédét a tanítványai valamennyien jól ismerték. Amint Jézus feltámadott a halottak közül, éppen úgy azoknak is fel kell majd támadniuk, akik Őbenne aludtak el és alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, mint ahogy a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy életük folyamán megváltoztak, s megbetegedtek vagy megcsúnyultak, de Jézus visszajövetelekor tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak fel. Azonosságukat azonban megdicsőült testükben is tökéletesen megőrzik. Akkor úgy ismerünk majd, amint minket is megismernek. (lKor 13:12) Orcájukon, amelyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük a megkülönböztető vonásait azoknak, akiket szeretünk. (EGW Jézus élete)