A történelem tanúsítja - jezsuitizmus, katolicizmus

Amikor rendjük tagjaiként jelentek meg, kegyességet színleltek. Elmentek a börtönökbe és a kórházakba; szolgáltak a betegeknek és a szegényeknek; a világ megtagadását színlelték, és Jézus szent nevét viselték, aki széjjeljárt, hogy jót tegyen. De a feddhetetlenség látszata mögött sokszor a legbűnösebb és legszörnyűbb szándékokat rejtegették. A rend egyik alapelve volt, hogy a cél szentesíti az eszközt. E szabály szerint a hazugság, lopás, hamis eskü, gyilkosság nemcsak megbocsátható, de dicséretes is, ha az egyház érdekeit szolgálja. A jezsuiták különböző címek mögé rejtőzve befurakodtak az állami hivatalokba, felkapaszkodtak a királyi tanácsosok székébe, és alakították a népek politikáját. Szolgák lettek, hogy gazdájuk után kémkedjenek. A fejedelmek és nemesek fiai számára főiskolákat, a köznép számára pedig iskolákat alapítottak, és a protestáns szülők gyermekeit bevonták a katolikus szertartások megtartásába. A katolikus istentisztelet minden külső pompájának és csillogásának az volt a célja, hogy megzavarja az emberek lelkét, elkápráztassa és foglyul ejtse képzeletüket. Így azt a szabadságot, amelyért az atyák fáradoztak és véreztek, a fiak elárulták. A jezsuiták hamar behálózták egész Európát, és amerre jártak, a katolicizmus új életre kelt.  (EGW:A nagy küzdelem)

Az egész keresztény világban félelmes ellenség fenyegette a protestantizmust. A reformáció első győzelmei már a múlté voltak, és Róma új erőket vont össze, remélve, hogy a reformációt megsemmisítheti. Ebben az időben alakult meg a jezsuiták rendje, a pápaság legkegyetlenebb, leggátlástalanabb és leghatékonyabb védelmezőinek rendje. A földi kötelékektől és emberi érdekektől elzárt, logikátlan, természetes érzésekkel szemben érzéketlen szerzetesek, akiknek a lelkiismerete teljesen eltompult, nem ismertek más szabályt és más köteléket, csak a rendjükét, és más feladatot, mint rendjük hatalmának kiterjesztését. Krisztus evangéliuma képessé tette követőit a veszélyek fogadására és a szenvedések elviselésére. Nem törte le őket a hideg, az éhség, a kemény munka és a szegénység. Magasra emelték az igazság zászlaját a kínpad, a börtön és a máglya kilátásával is. Ezeknek az erőknek a leküzdése érdekében a jezsuitizmus olyan fanatizmusra inspirálta követőit, amely hasonló veszélyek elviselésére tette őket képessé, és arra, hogy a csalás valamennyi fegyverével lépjenek fel az igazság hatalma ellen. Semmilyen bűn nem volt olyan nagy, hogy el ne kövessék; semmilyen csalás oly súlyos, hogy ne tegyék meg; semmilyen fondorlat olyan nehéz, hogy ne vállalkozzanak rá. Örök szegénységet és szolgaságot fogadtak, de tudatosan keresték a gazdagságot és hatalmat, és mindent megtettek, hogy a protestantizmust megdöntsék, és a pápai felsőbbséget visszaállítsák. 

A történelem tanúsítja, hogy Róma milyen ravaszul és szívósan igyekszik beavatkozni a nemzetek ügyeibe; és ha egyszer megvetette valahol a lábát, még a fejedelmek és a nép romlásba döntése árán is előtérbe helyezi saját céljait. 1204-ben III. Ince pápa a következő szokatlan esküt csikarta ki II. Péter aragon királytól: „Én, az aragonok királya, vallom és ígérem, hogy mindig hű és engedelmes leszek uramhoz, Ince pápához, valamint katolikus utódaihoz és a római egyházhoz. Nagy gondom lesz arra, hogy birodalmam is engedelmeskedjék neki. Védelmezem a katolikus vallást, és üldözöm az eretnek romlottságot.” Ez összhangban van a római főpap hatalmi igényével, amely szerint a pápának „joga van császárokat trónjuktól megfosztani”, és „felmenthet alattvalókat becstelen uralkodók iránti engedelmességük alól”. (EGW:A nagy küzdelem)

A kereszténységgel ellenkezik, hogy a római katolikus egyház képeket és szobrokat használ. Akik ezeket tisztelik, parancsolatrontók. A képmás-tisztelet ellenkezik Isten kifejezett parancsával. A második parancs teljesen megtiltja az effélét. Ámde a pápák belekontárkodtak a tízparancsba. A nép kezébe adott imakönyvekből kihagyták a második parancsolatot. A harmadikat mondják másodiknak, a negyediket harmadiknak, a tizediket pedig kettéválasztották. Így a parancsolatoknak való engedelmesség helyett megváltoztatták Isten parancsolatait, hogy megfeleljenek tetteiknek. Istentiszteleteikhez alakítva a törvényt, elvettek Isten szavából, és hozzá is tettek. (Igehirdetések és beszédek)

Husz kora előtt is voltak Csehországban olyan emberek, akik nyíltan elítélték az egyház romlottságát és a nép feslett életét. Munkájuk általános érdeklődést keltett. A papság nyugtalankodni kezdett, és megindult az üldözés az evangélium követői ellen. A hűségesek kénytelenek voltak istentiszteleteiket az erdőben és a hegyek között tartani. A katonák azonban felkutatták őket, és sokukat megölték. Majd megjelent egy rendelet, amely kimondta, hogy azokat, akik nem járnak a katolikus templomba, meg kell égetni. De a keresztények, miközben feláldozták életüket, örömmel várták ügyük diadalát. Egyikük, aki szintén „azt tanította, hogy az üdvösséghez csak a megfeszített Megváltóba vetett hit által lehet jutni”, haldoklása közben ezt mondta: „Az igazság ellenségeinek haragja most diadalmaskodik fölöttünk, de nem lesz így örökké. Támad majd valaki a köznép közül, kard és hatalom nélkül, akit nem tudnak legyőzni.” Luther kora még messze volt, de nemsokára fellépett valaki, akinek Róma elleni bizonyságtétele felkavarta a nemzeteket. (EGW:A nagy küzdelem)

Luther tételei vitára hívtak. De senki sem merte elfogadni a kihívást. Az általa felvetett kérdések néhány nap leforgása alatt elterjedtek egész Németországban, és néhány hét múlva az egész keresztény világ visszhangzott tőlük. Sok buzgó római katolikus, aki látta és fájlalta az egyház iszonyú romlottságát, de nem tudta, miként állítsa meg ezt a folyamatot, nagy örömmel olvasta a tételeket. Sokan Isten hangját ismerték fel bennük. Úgy érezték, hogy a könyörületes Isten kinyújtotta kezét, hogy megállítsa a római Szentszéktől kiinduló romlottság rohamosan duzzadó áradatát. A fejedelmek és a magisztrátusok titokban örültek, hogy megtörik a befolyása annak a fennhéjázó hatalomnak, amely megtagadja a döntései elleni fellebbezés jogát. (EGW:A nagy küzdelem)

„Mindaz, amit a lutheránusok mondanak, igaz. Nem tudjuk letagadni” – jelentette ki egy katolikus püspök. „Meg tudja ön helytálló érvekkel cáfolni a választófejedelem és társai hitvallását?” – kérdezte egy másik dr. Ecktől. „Az apostolok és próféták írásaival nem – hangzott a válasz –, de az atyákéval és a zsinatokéval igen!” „Értem – válaszolt a kérdező. Tehát ön szerint a lutheránusok a Szentíráson belül vannak, mi pedig kívül.” (EGW:A nagy küzdelem)

TÍZ KIRÁLY A JELENÉSEK KÖNYVÉBEN (Jel 17,12-18)

 

Vegyük sorba tehát azokat a jellegzetes vonásokat, amit a bibliai szöveg elmond e tíz király bemutatása kapcsán!

„A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, hanem a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára. Ezeknek közös szándékuk az, hogy felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak. Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. Az angyal így folytatta: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna asszony ül: a népek és a seregek, a nemzetek és a nyelvek. A tíz szarv, amelyet láttál, és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, kifosztják és mezítelenné teszik, húsát lerágják, őt pedig tűzben elégetik. Mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, hogy szándékuk egy legyen, és felajánlják királyságukat a fenevadnak, míg be nem teljesednek az Isten igéi. Az asszony pedig, akit láttál: a nagy város, amelynek királyi hatalma van a föld királyai fölött” (Jel 17,12-18).

Az első dolog, amit megtudunk róluk, hogy olyan népekről van szó, akik még nem töltöttek be jelentős szerepet a történelem folyamán („még nem kaptak királyságot”), és ez bizonyosan frusztrálja őket. A népek egyik legfőbb tulajdonsága a büszkeség, különösen igaz ez azokra, akik e népet vezetik. Az emberek és a népek szeretnek kitűnni, de ez a lehetőség az itt említett királyságoknak pusztán egyetlen órára, tehát nagyon rövid időre adatik meg. Ez a rövid idő is a fenevadtól kapott kiváltság.

Két dolog következik ebből: a tíz király konszenzusra jut abban, hogy a hatalmat, amit kaptak, a fenevad szolgálatába állítják: „felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak”. Senki nem alkalmaz vétót, annak ellenére, hogy a jelentéktelen hatalmak számára ez az utolsó esély. A döntést teljes egyetértésben hozzák meg. Ez az első tulajdonság. A második, hogy „ezek a Bárány ellen fognak harcolni”, tehát azt a rövid időt, amíg van hatalmuk a Jézus Krisztus elleni lázadásra fordítják, de Jézus legyőzi őket. Ki a fenevad? Olyan világi hatalom, ami úgy állítja be a dolgot, mintha Isten helyett, Isten nevében uralkodna, és ezért, ha valaki nem engedelmeskedik rendelkezéseinek, azt Isten ellenségének tekinti, és ezért üldözi.

A modern írásmagyarázók római császárokkal azonosítják a fenevadat, különös tekintettel az „istencsászárokra”, akik „Úrnak és Istennek” neveztették magukat. Ez a magyarázat azonban ebben a jövendölésben nem állja meg a helyét, mert a fenevad itt a hitehagyó egyházat jelképező parázna asszonnyal szövetkezett (Jel 17, 1-6) , ami igencsak megdöbbentette Jánost (Jel 17,7). Ez a fenevad tehát nem pogány, hanem keresztény fenevad, vagy legalábbis úgy tesz, mintha keresztény lenne és a keresztény hitet védelmezné. Adva van tehát egy hűtlenné vált egyház, egy magát kereszténynek álcázó politikai hatalom, és tíz olyan királyság, akik kritikátlanul kiszolgálják ezt a furcsa szövetséget.

Miért teszik ezt? Ez a látomás legmegrázóbb momentuma: „mert Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, hogy szándékuk egy legyen, és felajánlják királyságukat a fenevadnak, míg be nem teljesednek az Isten igéi” (Jel 17,17). Azt jelenti ez, hogy Isten kísértőként lép fel a történetben? Szó sincs róla, „Isten a gonosztól nem kísérthető, és Ő maga sem kísért senkit a gonosszal” (Jak 1,13). Pál apostol azonban a törvénytipróról szólva rámutatott egy fontos törvényszerűségre, miszerint Isten mindenkinek azt adja, amire igénye van: ha valaki szereti az igazságot, Isten elpecsételi őt az Igazság Lelkével (Ef 1,13-14), de aki nem szereti az igazságot, hanem a hamisságban gyönyörködik, azt Isten „kiszolgáltatja a tévelygés hatalmának”, és az ítélet napján ennek megfelelő módon „jutalmazza” (2Thesz 2,8-12).

Isten hatalmat adott ezeknek a királyoknak, de nem a jó ügy előmozdítására használták, hanem a fenevad és a parázna asszony szolgálatába állították, ennek megfelelő tapasztalatban volt részük. Ezért csalódottságukban fellázadnak a parázna asszony és a fenevad ellen. Így működik az a hatalom, amit nem építésre, hanem rombolásra használnak. Valamikor a forradalomról mondták, hogy felfalja saját gyermekeit, most az álkeresztényeknél látjuk ugyanezt. Mert az eltévelyedés minden formájának önpusztítás a vége. A gonoszság és a rosszindulat mindig lelepleződik, és elszigetelődik már ebben a világban is, még inkább a végső események során.

A bibliai szöveg nem azonosítja az országokat, melyek ilyen szégyenletesen leszerepelnek a végső eseményekben, de világosan értésünkre adja megszégyenülésük spirituális és morális okait. Bizonyára azért, hogy messze elkerüljük azokat a magatartásformákat, amelyek őket oda vezették.

DR Szilvási József

A nagy francia forradalom - mélységből feljövő fenevad

 

Sehol a világon nem volt olyan egyértelmű ez a szembenállás, mint Franciaországban. A történet nagyon tragikus, mégis el kell gondolkodnunk a tanulságain, mert hamarosan az egész világ olyan lesz, mint Franciaország abban az időben.

Franciaországot évszázadokon át „az egyház legidősebb leányaként” emlegették. Azt a néhány rövid időszakot leszámítva, amikor a francia királyok védelmet nyújtottak a hugenottáknak (a francia protestánsoknak), a Katolikus egyház szinte minden területen teljes felügyeletet gyakorolt az ország fölött. Az 1700-as években ez nagy zűrzavarhoz vezetett.

A francia népet három társadalmi csoportra, rendre tagolták. A felső rendbe az egyházi vezetők tartoztak. A második rend a nemességé volt. A harmadikba tartozott mindenki más. Az első két rend tagjai birtokolták Franciaország területének csaknem a felét, holott a népességnek csak nagyon kis részét alkották. Ráadásul még adót se kellett fizetniük. 

Mit mond a Biblia a szegények elnyomásáról? (Péld 14:31)"Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; az pedig tiszteli, aki könyörül a szűkölködőn"(Péld 22:22-23) Ne rabold ki a szegényt, mert szegény ő; és meg ne rontsd a nyomorultat a kapuban;Mert az Úr forgatja azoknak ügyét, és az ő kirablóik életét elragadja.  (Préd 5:8). Ha a szegényeknek nyomoríttatását, és a törvénynek és igazságnak elfordíttatását látod a tartományban: ne csudálkozzál e dolgon; mert egyik felsőrendű vigyáz a másik felsőrendűre, és ezek felett még felsőbbrendűek vannak. A Biblia szerint a gazdagok továbbra is elnyomják a szegényeket, egészen Jézus eljöveteléig. (Jakab 5:1-4). "Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez."

Feltűnt, kik alkották a francia társadalom legfelsőbb rétegét? Az egyház. Mit mond Jézus, milyennek kell az egyháznak lennie? (Mk 10:42-45) "Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért."

Harc a Biblia ellen

A francia társadalmi rendszer igazságtalansága túl messzire ment. Az elnyomott harmadik rend boldogtalansága és haragja végül több évig tartó kegyetlen háborúhoz vezetett, amit a Nagy Francia forradalom néven ismerünk. A kormányt megbuktatták és a királyi párral együtt több, mint negyvenezer embert végeztek ki. Kapzsiságuk és gőgjük miatt a papokat is annyira gyűlölték, hogy sokukat szintén meggyilkolták.

Más forradalmaktól eltérően senki sem próbálta megváltoztatni, vagy helyettesíteni a katolicizmust. Ezúttal a nép annyira haragudott az egyház bánásmódjára, hogy az egész kereszténységtől meg akartak szabadulni. A rosszal együtt a jótól is megszabadultak.

A papokat Istenbe vetett hitük megtagadására kényszerítették. Sokan meg is tették, többek között Párizs érseke is. Tűzre vetették a Bibliákat és betiltották a vallási szertartásokat. Az új kormányzat új vallást hirdetett: az „Értelem” mindenhatóságát. Valójában nem is új vallás volt ez, hanem ateizmus, ami Isten létezését is tagadja. Talán meglepő, de a Biblia azokról is beszél, akik ebben hisznek. (Zsolt 14:1) "Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék."

Ami új volt benne, az hogy első alkalommal történt meg, hogy egy egész nép jelentette ki, nem hisz Istenben. Micsoda tragédia! A francia emberek többsége mégis örvendett neki. Nem kell több pénzt adniuk a kapzsi papoknak! Nem kell többé meggyónniuk bűneiket a papoknak és értelmetlen imákat mormolniuk a szentekhez, vagy még többet fizetniük a bűnbocsájtó cédulákért.

Jó dolog volt megszabadulni a katolicizmus hibáitól és visszaélésitől, de az ujjongás mögött egy másik eszme is meghúzódott: megszűnik a bűntudat. Miért? Mert nem létezett már a törvény. A Biblia és a Tízparancsolat hivatalosan megszűnt létezni.

Mostantól saját törvényeket alkothatnak. És azt is tették.

A tragikus következmények

Nagyon fontos a Francia forradalom története, mert bemutatja, mi történik nemsokára világunkban. A franciák amint királyuktól megszabadultak, hivatalosan arra szavaztak, hogy Istentől és Törvényétől is meg akarnak szabadulni. Úgy érezték, joguk van szabadon teljesen új törvényeket hozni, amilyeneket csak akarnak. Milyen elégedett lehetett Sátán ezzel a sikerével!

Kormányozni azonban nem könnyű, és az önző emberek kormánya előbb, vagy utóbb mindig összeomlik, elpusztítja önmagát. A francia királyi udvarban és az egyházban oly sok éven át uralkodó szörnyű gonoszság és önzés oda vezetett, hogy senki sem maradt, aki képes lett volna a Nemzetgyűlést másképp vezetni, mint önző módon. (Péld 29:12.) "Amely uralkodó a hamisságnak beszédire hallgat, annak minden szolgái latrok."

Több nagy kormányváltás és a „Terror uralmának” nevezett időszak után egy Napoleon Bonaparte nevű ifjú magához ragadta a hatalmat és Franciaország császárává koronáztatta magát.

A szörnyű zűrzavar során több ezer ember vesztette életét és a nemzet romokban hevert. Származott vajon bármi jó is a Francia forradalomból? Nos, komoly figyelmeztetés arra, mi történik, amikor egy nemzet elfordul Istentől és semmibe veszi törvényét.

A prófécia beteljesedése

A Nagy Francia Forradalom története közismert. Talán te is tanultál már róla az iskolában. Sokan mégsem tudják, hogy egy prófécia beteljesedése volt. Sok száz esztendővel azelőtt, hogy megtörtént volna, Isten „titkos, rejtjeles” leírást adott János apostolnak az eseményről. Olvassunk róla a (Jel 11:1-3.) És adának nékem vesszőhöz hasonló nádszálat, és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak. De a tornácot, amely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig."

A két tanúbizonyság megismerése előtt, azonban ki kell derítenünk, mit jelent a prófécia időre vonatkozó része, és hogyan illeszkedik a történelembe. Első pillantásra úgy tűnik, mintha az igeversek két különböző időszakról szólnának, 42 hónapról és 1260 napról. Gyors utánaszámolással azonban rájövünk, hogy valójában ugyanarról van szó. 30 napos hónapokkal számolva a 42 hét pontosan 1260 napot tesz ki.

Ez egy nagyon fontos időszak, annyira fontos, hogy a Jelenések könyvében még másik három helyen is olvashatunk róla (Jel 12:6; 13; 13:5), Dániel könyvében pedig kétszer (Dán 7:25; 12:7). Ezek az igeversek segítenek pontosan meghatározni, mikor kezdődik és végződik az 1260 napos időszak.

Olvassuk el (Dániel 7:23-25) "A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, amely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni. És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig." Emlékezzünk, hogy a negyedik fenevad ugyanazt jelképezi, mint amit Dániel könyve 2. fejezetében a negyedik fajta fém, Rómát szimbolizálja. Ezeket az igeverseket a legkönnyebb megérteni a hat igehely közül, ahol a Biblia az 1260 napról beszél, mert az angyal sok mindent megmagyaráz a látomásból. A kis szarv, mely a tíz közül emelkedik ki, a nagyokat szóló száj, az, hogy véli az idők és a törvény megváltoztatását, és hogy üldözi a Magasságos szentjeit, mind egyértelműen a Római pápaságra utal.

Ahol csak az 1260 napról olvasunk, azt látjuk, hogy a Római pápaság üldözi Isten népét. A Jelenések könyvének (Jel 13:3)."És látám, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld követé a fenevadat." verse újabb tényt tesz hozzá, mégpedig a halálos sebről, ami begyógyul. Ez is sokat segít a megértésben.

Mikor is kezdődött tehát ez az időszak? Akkor kezdődött, amikor a pápaság teljesen megalapozódott a másik három „szarv”, vagyis birodalom elpusztításával 538-ban. (Emlékezzünk, hogy a bibliai próféciákban egy nap egy esztendőt jelent. (Ezék 4:6).És ha ezeket kitöltötted, feküdj a jobboldaladra másodszor, és viseld a Júda házának vétkét negyven napig; egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam néked. Az 1260 év 1798-ban ért véget. Akkor kellett a pápaságnak „halálos sebet” kapnia.

És mi történt? 1798-ban Bonaparte Napóleon Itáliába küldte a francia hadsereget és fogságba ejtette VI. Piusz pápát, aki a következő évben meg is halt. Bár rövidesen új pápát nevezetek ki, a pápaság intézménye sokat veszített hatalmából és tekintélyéből. (/igemorzsa.hu/gyerek_oldal/biblia-tanulmany)