Zsidó nép - a választott nép

 

Az Isten választottainak közösségét eredetileg Izráel, Izráel fiai, izráeliták néven említi. A kívülvalók a héber névvel is illetik (2Móz 1,16. 21-22). (16)Midián papjának pedig hét leánya vala, és oda menének és vizet húzának és tele merék a válúkat, hogy megitassák atyjoknak juhait. (21-22)És tetszék Mózesnek, hogy ott maradjon e férfiúnál, és ez feleségül adá Mózesnek az ő leányát, Cipporát. És fiat szűle ez és nevezé nevét Gersomnak, mert mondá: Jövevény voltam az idegen földön.

A zsidó név az ország kettészakadása után válik közhasználatúvá: a szó jelentésének megfelelően a Dél-i országrészből, Júdából származót, az odatartozót mondták zsidónak (júdabeli), szemben az Észak-i országrész izráeli lakójával (2Kir 16,6);Akkor nyerte vissza Récin, Siria királya Elátot a Siriabelieknek, és irtotta ki a zsidókat Elátból; és Siriabeliek jövének Elátba, és ott laknak mind e mai napig.(2Kir 25,25); A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, aki királyi magból volt, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, akik ő vele voltak Mispában. (Jer 34,9). Hogy kiki bocsássa szabadon szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát a héber férfit és a héber leányt, hogy senki ne szolgáltasson közöttük az ő Júdabeli atyjafiával.

 Az asszír hódítás, az északi 10 törzs pusztulása után a csekély számú túlélők beolvadtak Júda törzsébe, zsidókká lettek. A babiloni fogságban és az azt követő időkben Jákób minden leszármazottját zsidónak mondják (Eszt 3:4) ...feljelenték Hámánnak, hogy lássák, megállnak-é Márdokeus dolgai, mert azt jelenté nékik, hogy ő zsidó.; (Dán 3:8-12)Elmenének azért ebben az időben káldeabeli férfiak, és vádat emelének a zsidók ellen;Szólának pedig és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj!Te, oh király! parancsolatot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljon le, és imádja az arany állóképet Aki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égő, tüzes kemencébe.Vannak zsidó férfiak, akiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádják. ; (Mt 27:11) Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.; ApCsel 2:5).Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.

A fogságból hazatértek izráelitáknak nevezték magukat, ezzel is kifejezve, hogy Isten ígéreteinek a birtokosai. A zsidó név azonban közhasználatú lett az egész világon, hisz a fogság a választott népnek az egész világra való szétszóródását eredményezte (diaszpóra).

A név nemcsak a származást, hanem a vallási, kulturális sajátosságokat is jelölte. A zsidóság legjellemzőbb vonásának azt tarthatjuk, hogy a legkülönbözőbb körülmények között is megtartotta és megtartja vallási, életmódbeli hagyományait, szokásait. Elkülönülése, különbözősége (különcködése) környezetében sokszor ellenszenvet ébresztett, végső soron mégis ez biztosította évezredeken át való fennmaradását.

A zsidó név az Új SZövetség bizonyos helyein sajátos jelentésű. János úgy tesz bizonyságot Jézus földi életéről, hogy azt a zsidók elleni szüntelen küzdelemnek mutatja. A zsidók szó alatt azonban nem a fajt, nem a nemzetet érti, hanem azokat, akik a názáreti Jézust nem fogadják el Messiásnak (Jn 2,18) És a galambárúsoknak monda -zsidóknak-: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává. (20. vers) Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?; (Ján 5,16.18;) És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel. (Ján 6,41). Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá. János a zsidó szokásokról, ünnepekről úgy beszél, mint valami idegen népéről (Ján 2,6.13) Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.; (Ján 5:1) Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe.; (Ján 6:4) Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe.; (Ján 7:2) Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. (stb.). Maga Jézus úgy beszél a zsidókhoz, mint idegenekhez (Jn 8,17 A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.; (Ján 10:34). Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? A Jézushoz tartozókat a zsidók ellenségüknek tekintik (Ján 7:13) Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan ő felőle a zsidóktól való félelem miatt.; (Ján 9:13) Vivék őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz.; (Ján 1:19). És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Hasonló szemléletet mutat az (ApCsel 23:12 is). Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált. Természetesen mindennek semmi köze nincs az antiszemitizmushoz. Pálnak - ha zsidókat emleget is - tulajdonképpen ZSIDÓKERESZTYÉNekkel van küzdelme. (bibliai lexikon)

Jézus szolgálatának egy napja

Jézus… miután megkezdte szolgálatát, kijelentette: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9:4) Jézus nem menekült a gondoktól és a felelősségtől, mint sok állítólagos követője… A Jézusban megnyilvánuló határozottságot és erőt, jellemének megbízhatóságát és szilárdságát ugyanazzal a neveléssel mi is kifejleszthetjük, amivel Ő tette. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk is lehet. Megváltónk, amíg az emberek köz ött élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden egyszerű munkást. Azok, akik valóban megértették Jézus életének tanítását, sohasem fognak különbséget tenni a társadalmi osztályok között, és sohasem fogják jobban tisztelni a gazdagot az arra érdemesebb szegénynél. – Jézus élete, 73. o.

Krisztus kiválasztotta a „balgákat” – akiket a világ tudatlannak és képzetlennek nevezett –, hogy összezavarja a világ bölcseit. A tanítványok nem részesültek rabbinikus oktatásban, de mivel Krisztus volt a példaképük és tanítómesterük, a legmagasabb szintű tanítást kapták, hiszen a mennyei példakép állt előttük. Krisztus a legnemesebb igazságot mutatta be nekik. Akik vállalják a szolgálatot, azokat Isten szeretné a maga módján felkészíteni. Az evangélium hirdetőinek naponta tanulmányozniuk kell Krisztust, hogy megértsék az üdvösségnek és az emberi lelkek érdekében vállalt halálának titkát… Mindenben engedniük kell magukat formálni, és az ő szent együttérzésével, de ugyanakkor a gonoszsággal szembeni szigorával kell rendelkezniük. – 53. levél, 1905. február 2.

A Megváltó földi élete a természettel és Istennel való bensőséges kapcsolat élete volt. Ebben a közösségben nyilatkoztatta ki az erővel teljes élet titkát. Jézus Krisztus lelkiismeretes, szorgalmas mu nkás volt. Soha emberre nem súlyosodott akkora felelősség, mint rá. Soha senki nem hordott ilyen nehéz terhet: a világ fájdalmának és bűnének súlyát. Soha senki nem fáradozott olyan önemésztő buzgalommal az emberekért, mint Ő. De egészségesen élt. „A hibátlan és szeplőtlen” áldozati bárány (1Pt 1:19) fizikailag és lelkileg is jelképezte Őt. Testben és lélekben példázta, milyen életformát vár el Isten az egész emberiségtől, amely életforma csak a menny törvényei iránti engedelmességgel valósítható meg. Jézus arcát figyelve az emberek egy olyan arcot láttak, amelyen az isteni könyörület a nyilvánvaló hatalommal együtt tükröződött. Látszott, hogy lelki légkör veszi körül. Amellett, hogy kedves és szerény volt, rejtett, de teljesen mégsem leplezhető erővel hatott az emberekre. – A nagy Orvos lábnyomán, 51. o

JÉZUS SZOLGÁLATÁNAK TITKA

Mk 1:35-39. Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. (36) Simon és a vele levők azonban utánasiettek, (37) és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres. (38) Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem. (39) És elment Galilea-szerte a zsinagógáikba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket. /RÚF/

Jézus még pirkadat előtt felkelt, és elvonult egy csöndes, elhagyatott helyre imádkozni. Mk 1:35 kihangsúlyozza, hogy tettei középpontjában az imádság állt. Minden egyéb igei alak a mondatban összefoglaló jellegű: fölkelt, kiment, puszta helyre vonult (az eredeti görögben aoristos igeidőben, ami befejezettségre utal). Az „imádkozni” ige viszont befejezetlen múlt időben (elbeszélő múlt) van, ami egy még zajló folyamatra utal – különösen itt. Jézus imádkozott, tovább imádkozott. A szöveg azt is kiemeli, hogy milyen korán volt még, amikor Jézus kiment, utalva ezzel imádkozása idejének igencsak hosszú voltára.

Az evangéliumokban mindenütt úgy láthatjuk Jézust, mint az ima emberét [lásd Mt 14:23. Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. /RÚF/; Mk 6:46. Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni. /RÚF/;

Péter és a társai nem mentek Jézussal az imádság helyére, azonban valószínűleg tudták, hogy hol van, mert megtalálták. Megjegyezték, hogy mindenki Jézust keresi, arra utalva, hogy a Megváltó további gyógyítással és tanítással folytassa az előző nap izgalmas tapasztalatait. Meglepő módon azonban Jézus ezzel nem ért egyet, inkább a szolgálat szélesebb területeire, más helyszínekre mutat. „Ő pedig így válaszolt: Menjünk máshova, a közeli városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” (Mk 1:38, ÚRK)

Jézus evangéliuma

Mk 1:14-15. Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: (15) Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! /RÚF/ 

Dán 9:24-27. [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/] szakaszában a hetven hétről szól az az idői prófécia, amire Jézus utal. Ez a prófécia akkor teljesült, amikor Jézus megkeresztelkedett és a Szentlélek felkenete, majd elkezdte szolgálatát.

(ApCsel 10:38.) A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. /RÚF/)

 White idézet: Az evangéliumi üzenet, amelyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az „idő”, amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti... „Tudd meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét van” (Dán 9:25), hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (lásd: Ezsdr 6:14; 7:1, 9); ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27 őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust a keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött a szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: „Bétölt az idő.” (Mk 1:15) – Isten csodálatos kegyelme, 12./old.