Lévi elhívása és a böjt kérdése

(Márk 2:13-16)És ismét kiméne a tenger mellé; és az egész sokaság megy vala ő hozzá, és ő tanítja vala őket.És amikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt.És lőn, amikor ő ennek házában asztalhoz üle, a vámszedők és bűnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának, és követék őt.És amikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

Jézus korában az adószedők a helyi vagy a római kormányzat köztisztviselői voltak. A Júdeában élő zsidó lakosság megvetette őket, mert az előírtnál több adót hajtottak be, saját honfitársaik kárán gazdagodtak meg. A vallási törvények zsidó kommentárja, a Misna egy traktátusa (Tohoroth) szerint: „Ha vámszedők lépnek be egy házba, akkor abban minden tisztátalan lesz.”

Tehát nem meglepő, hogy az írástudók megbotránkozva teszik fel a kérdést: Jézus miért eszik együtt „a vámszedőkkel és bűnösökkel”? (Mk 2:16) És amikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

Mit válaszolt erre Jézus? Nem tagadta, inkább visszafordította a kérdést. Kifejtette, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra. Ezzel lelki orvosnak nyilvánította magát, aki képes meggyógyítani a bűnbeteg lelket. Az orvosnak vajon nem oda kell mennie, ahol betegek vannak?

  Máté hálás alázattal akarta kimutatni a megtiszteltetés iránti megbecsülését, ezért összehívta azokat, akik üzleti ügyekben, szórakozásokban és bűnben barátai voltak, és nagy lakomát szervezett az Üdvözítő tiszteletére. Ha Jézus meghívta őt, aki oly igen bűnös és méltatlan volt, akkor bizonyosan elfogadja előbbi barátait, akik Máté szerint sokkal értelmesebbek voltak nála. Olthatatlan vágy égett benne, hogy ők is részesüljenek az irgalmasság jótéteményében és Krisztus kegyelmében. Szerette volna, ha látják, hogy Krisztus nem veti meg és nem gyűlöli az írástudók és farizeusok módjára a vámszedőket és bűnösöket. Azt akarta, hogy áldott Megváltóként ismerjék meg Krisztust. […] Jézus sohasem utasította vissza a hasonló díszebédekre való meghívást. Min denkor az a cél lebegett a szeme előtt, hogy hintse, egyre hintse hallgatói szívébe az igazság magját, és megnyerő beszédével és magaviseletével embereket vonjon magához. Krisztus mindent kifejezett céllal tett, s a most nyújtott tanítás is időszerű és helyénvaló volt. Jelenlétével hirdette, hogy a vámszedők és bűnösök sincsenek kirekesztve jelenlétéből. Vámosok és bűnösök tehettek tanúságot, hogy Krisztus jelenlétével tüntette ki őket, és elbeszélgetett velük. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1120. o.

Jézus az írástudókat, farizeusokat és elöljárókat nem találta megfelelő „tömlőnek” az ő bora számára. (Márk 2:21-22) "Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni." Kénytelen volt tőlük elfordulva megkeresni az alázatos embereket, akiknek a szívében nem volt irigység, kapzsiság és önigazultság. Miközben az írástudók és a farizeusok nem akartak megtérni, az alázatos halászok meghallották a mennyei Tanítómester hívását.  Jézus tanulatlan embereket hívott el tanítványaiként, akiknek közel sem volt tökéletes a jelleme, amikor Jézussal egyesültek, viszont készek voltak tanulni a földön valaha járt legnagyobb Tanítómestertől. Valóban megtértek, és új „tömlőkké” váltak, akik által Jézus kiáraszthatta országának új borát a világra. – Lift Him Up, 259. o. 

A rabbik azt tanították, hogy örvendezés van a mennyben, ha a bűnös elpusztul. Jézus pedig azt tanította, hogy a pusztítás munkája Istentől idegen. […] 

 Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít, hogy mentse az elveszetteket az ő nevében. Izraelben elhanyagolták ezt a munkát. Azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat, vajon nem ugyanezt teszik? […] 

 Tudod, hogy Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és vissza taszító voltuk miatt te elkerülsz? Talán éppen akkor van a legnagyobb szükségük a részvétedre, amikor elfordulsz tőlük. Minden istentiszteleten vannak nyugalomra és békességre vágyó lelkek. Talán látszólag felszínesek, de nem érzéketlenek a Szentlélek befolyása iránt. Közülük sokan megnyerhetők Krisztusnak. – Krisztus példázatai, 190– 191. o. 

Mk 2:18-20 szakasza új témát kezd. "A János és a farizeusok tanítványai pedig bőjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bőjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?Jézus pedig monda nékik: Avagy bőjtölhet-é a vőlegény násznépe, amíg velök van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velök van, nem bőjtölhetnek.De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak azokon a napokon." Ez a központi történet az ötből, ami a küzdelemmel foglalkozik. Míg az előző rész egy lakomáról szól, amit Lévi adott, a következő a böjt kérdéskörére tér át. Egy kérdést olvashatunk itt arról, hogy Jézus tanítványai miért nem böjtölnek, miközben Keresztelő János és a farizeusok igen. Jézus egy illusztrációval vagy példázattal válaszol, amiben ottlétét egy menyegzői lakomához hasonlítja. Furcsa lenne a lakodalom, ha a vendégek böjtölnének. Jézus azonban megjövendölte, hogy eljön a nap, amikor már nem lesz velük a vőlegény – ez utalás a keresztre –, akkor majd bőven lesz idő a böjtre.

A gutaütött meggyógyítása

A férfi bénán feküdt, ezért négy barátjának kellett őt Jézushoz vinnie, akik megbontották a tetőt, úgy engedték le a beteget a Mester elé. "Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid" Mk 2:5 verse megjegyzi, hogy Jézus látta a hitüket. Hogyan látható a hit? A szeretethez hasonlóan a tettekben válik láthatóvá, amint ezt remekül példázza a barátok kitartása is. A férfinak nyilván szüksége volt fizikai gyógyításra, azonban amikor Jézus elé került, a Mester először is a bűnbocsánatra utalt. A jelenet során a beteg egyetlen szót sem szólt. A vallási vezetők viszont ellenkeztek (magukban) Jézus szavaival. Kijelentését istenkáromlásnak vették, mintha olyan előjogokat tulajdonított volna magának, amelyek csak Istent illetik meg. Jézus a saját térfelükön fogadta ellenfeleit, egy tipikusan a rabbikra jellemző érvelési stílusban válaszolt, amit úgy neveztek, hogy "kevesebbtől a többig". Egy dolog azt mondani, hogy "megbocsáttattak" valakinek a bűnei, de egészen más meggyógyítani egy lebénult embert. Isten hatalma által Jézus járóképessé tudta tenni a férfit, tehát igazolást nyert az állítása, hogy megbocsátja a bűneit.

 A gutaütött gyógyulása láttán az emberek úgy érezték, hogy megnyílt a menny, és feltárult előttük egy szebb élet dicsősége. Amikor a meggyógyult ember pehelysúlyként cipelve ágyát áthaladt a tömegen, minden lépésnél magasztalva Istent, az emberek hátrahúzódva adtak helyet neki, és miközben lenyűgözve bámultak rá, egymás között halkan suttogták: „Bizony csodadolgokat láttunk ma!” (Lk 5:26) A gutaütött családjában nagy volt az öröm, amikor a meggyógyult visszatért hozzájuk, könnyedén cipelve ágyát, amelyen röviddel azelőtt óvatosan vitték el közülük. Örömkönnyeket hullatva gyűltek köré, és alig mertek hinni a szemüknek… Boldog hálaadás szállt fel ebből a házból, és Isten megdicsőült Fia által, aki visszaadta a reményvesztett reménységét és a porba sújtott erejét. Ez az ember és az egész család kész volt életét adni Jézusért. Semmi kétely nem fátyolozta be hitüket, hitetlenség nem kezdte ki a Krisztus iránti hűségüket, aki árnyékba borult otthonukat elárasztotta fénnyel. – A nagy Orvos lábnyomán, 78–79. o

Miikor a szegény, szenvedő bénát a Megváltóhoz hozták, nem volt percnyi vesztegetni való idő sem, mert a bomlás már bevette magát a testébe. Mikor azok, akik ágyastól hozták, látták, hogy nem férnek közel Krisztushoz, halogatás nélkül kibontották a tetőt, és ágyastól lebocsátották a bénát. Üdvözítőnk azonnal tökéletesen átlátta a helyzetet. Tudta, hogy a nyomorultnak sokkal súlyosabb volt a lelki, mint a testi gyötrelme. Tudta, hogy már hónapok óta bűnei miatt lelkiismeret-furdalás nehezedett rá. A tömeg visszafojtott lélegzettel várta, mit tesz majd Krisztus ezzel az esettel, mely reménytelennek látszott, s megkövülten hallották ajkáról a szavakat: Ember, bocsánatot nyertek bűneid. Ezek voltak a lehető legbecsesebb szavak, melyek a beteg szenvedő f ülébe juthattak. Már annyira ránehezedett a bűntudat, hogy semmiben sem talált enyhülést. Krisztus levette róla a terhet, mely olyan súlyosan nehezedett rá… Miután a beteg gondolkodása visszanyerte békéjét és boldogságát, akkor már el lehetett érni a szenvedő testet is. – Bizonyságtételek, 3. köt., 168. o.  

Az írástudók nyugtalanul várták, mit szándékozik Jézus tenni ebben az esetben. Visszaemlékeztek arra, hogyan fordult hozzájuk ez az ember segítségért, s ők megtagadták tőle a reményt, az együttérzést.  Ám ez még nem volt elég, kijelentették, hogy a betegség Isten átka a bűneiért. Mindez hirtelen eszükbe jutott, amint maguk előtt látták a beteg embert. Észrevették, hogy mindenki milyen érdeklődéssel figyeli az eseményeket, és rettenetesen féltek befolyásuk elvesztésétől. […] Jézus rájuk szegezte tekintetét – mire ők megrettentek, visszahúzódtak –, és így szólt: „Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben? Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani – mondta, majd a gutaütötthöz fordult: Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.” (Mt 9:4–6) 

A farizeusoknak a szavuk is elállt a csodálkozástól, és megsemmisítette őket vereségük. Belátták, hogy most nem tudják irigységükkel lázba hozni a sokaságot. Csodálatos dolog történt azzal az emberrel, akit már rábíztak Isten haragjára, és ez olyannyira érintette a népet, hogy egy időre meg is feledkeztek az írástudókról. A farizeusok látták, hogy Krisztusban olyan erő lakozik, amely egyedül Istennek tulajdonítható, de szelíd méltóságú modora éles ellentétben állt saját öntelt viselkedésükkel… Péter házából… azzal távoztak, hogy új tervet kell kieszelniük Isten Fiának elhallgattatására. – Jézus élete, 268–270. o. 

Jézus tudta, hogy nem tehet az írástudók és farizeusok javára, hacsak meg nem üresítik magukat önhittségüktől. Új tömlőket választott hát a tanítások új bora számára. Halászokat, tanulatlan hívőket tett igazsága új hírnökeivé. Pedig bár tanítása újnak tűnt a nép előtt, valójában nem volt új tanítás, hanem a kezdettől fogva hirdetett igazság jelentőségének kinyilatkoztatása. Az volt a terve, hogy tanítványai tegyék életük irányítójává a világos, színtiszta igazságot. Nem volt szabad hozzáadni szavaihoz, sem erőszakolt jelentést tulajdonítani mondásainak. Nem volt szabad burkolt értelmet adni a Szentírás világos tanításának és a hittudomány tárházaiból építeniük föl valami emberi elméletet. Azzal csökkentették Isten világos szavai jelentőségét, hogy titokzatos értelmet adtak nekik, emberek elméleteit állítva előtérbe. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1089. o.

Megdicsőülés hegyén

És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal. (Márk 9:2-4)

A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, amely kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya, Krisztus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, midőn szenvedését és kereszthalálát látják majd, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Isten nem angyalokat küldött, hanem azokat, akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit. (Tapasztalatok és látomások)

A megdicsőülés hegyén Mózes tanú volt rá, hogy Krisztus győzött a bűn és a halál fölött. Azokat jelképezte, akik az igazak föltámadásakor előjönnek a sírból. Illés, aki anélkül ment a mennybe, hogy meghalt volna, azokat jelképezte, akik élni fognak a földön Krisztus második eljövetelekor, akik elváltoznak "nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra", amikor "szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára", és "e halandó test halhatatlanságot öltsön magára" (lKor 15:52-53). Jézus mennyei világosságba öltözött, ahogyan meg fog jelenni, amikor eljön "másodszor bűn nélkül" (Zsid 9:28) üdvösségre. Mert el fog jönni "az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal". (Mk 8:38) A Megváltó tanítványainak adott ígérete most beteljesedett. A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek; és Illés, az elváltozott szentek képviselője. (EGW:Jézus élete)

Illés, amikor Krisztus földi szolgálatának vége felé Mózessel együtt a Megváltó mellett állhatott a megdicsőülés hegyén, azokat ábrázolta, akik ugyanígy elváltoznak majd. Ezekben a megdicsőült emberekben a tanítványok a megváltottak országának miniatűr ábrázolását szemlélhették. Látták a menny fényébe öltözött Jézust. Hallották a „hang”-ot „a felhőből” (Lk 9:35), amely Isten Fiának vallotta. Látták Mózest, aki azokat jelképezte, akik a második adventkor feltámadnak. Ott állt Illés is azokat képviselve, akik a föld történelme végén halandókból halhatatlanokká változnak, akiket Isten elragad a mennybe anélkül, hogy megízlelnék a halált. 

|A megdicsőülés hegyén ott volt Mózes Illéssel. Az Atya küldte őket a Fiúhoz, a világosság és dicsőség hordozóiként. Így teljesedett be végül Mózes imája, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott. Ott állt a "jó hegyen" népe örökségén belül, bizonyságot tévén róla, akiben Izraelnek minden ígéretei összpontosultak. Az emberi szemnek kinyilatkoztatott utolsó jelenet ilyen a menny által nagyra becsült ember történetében. (EGW: Próféták és királyok)