Cirénei Simon - Jézus Krisztus keresztjét vállaira helyezték.

 

Ekkor egy idegen, név szerint czirénei Simon, vidékről jövet összetalálkozott a tömeggel. Hallotta a sokasághoz tartozók gúnyolódó és gyalázkodó beszédét. Hallotta a megvetően ismételt felszólítást: Helyet a zsidók királyának! Megállt és megdöbbenve szemlélte ezt a jelenetet. Mivel pedig szánakozást tanúsított, megragadták és a keresztet vállaira helyezték.

Simon hallott már Jézusról. Fiai hittek az Üdvözítőben. Ő maga azonban nem tartozott Jézus tanítványai közé. A kereszt Golgotára vitele mégis áldás lett számára. Élete végéig hálás volt ezért az isteni gondviselésért, amely arra indította, hogy Krisztus keresztjét önként felvegye, és ettől kezdve mindig örvendezéssel állt annak terhe alá. (EGW: Jézus élete)

Cirénei Simon Minden valószínűség szerint nem csupán ünnepi zarándok, hanem a már jeruzsálemi lakos ciréneiek közül való lehetett. A (Mt 27,32) Kifelé menve pedig találkozának egy cirénei emberrel, akit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét. csak annyit említ, hogy mikor Jézust vitték ki megfeszíteni, találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve. A (Lk 23,26)Mikor azért elvivék őt, egy Cirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után.  arról is értesülünk, hogy Simon a mezőről jött, ami nem valószínű, ha csak ünnepi zarándok. A (Mk 15,21) És kényszerítének egy mellettök elmenőt, bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét. Cirénei Simon két fiáról is tud, Alexanderről és Rufuszról. A kényszerű kereszthordozásnak áldott következménye lehetett. Pál a római keresztyének között köszönti Rufuszt és anyját (Róm 16,13) Köszöntsétek Rufust, ki kiválasztott az Úrban, és az ő anyját, aki az enyém is.. Azonos lehet a Márk által említett Cirénei Simon fiával. (refalmadi.hu)

Simon farizeus házigazda

A bethániai Simont Jézus tanítványaként tartották számon. Egyike volt annak a néhány farizeusnak, akik nyíltan csatlakoztak Krisztus követőihez. Elismerte Krisztust mint tanítót, és reménykedett, hogy Ő lehet a Messiás, de nem fogadta el Megváltónak. Jelleme nem alakult át, elvei változatlanok maradtak.

Krisztus Simont leprából gyógyította meg: élő halottat szabadított meg. Most Simon mégis megkérdőjelezte a Megváltó prófétaságát. Mivel Krisztus megengedte ennek a nőnek, hogy közeledjen hozzá, nem küldte el méltatlankodva, mint olyat, akinek bűnei túl nagyok a megbocsátásra, mivel nem mutatta ki, hogy látja bukott voltát, Simont kísértette a gondolat: Ő nem is próféta. Jézus semmit sem tud erről az asszonyról, aki olyan szabadon szolgálja - gondolta -, különben nem engedné, hogy megérintse.

Simont, a házigazdát is befolyásolta Júdás bírálata Mária ajándékát illetően, ezért meglepődött Jézus viselkedésén. Sérelem érte farizeusi büszkeségét. Tudta, hogy számos vendége bizalmatlanul, nemtetszéssel tekint Krisztusra. Simon így szólt szívében: "Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös" (Lk 7:39).

A Megváltó válaszolt erre a kimondatlan gondolatra: "Simon, van valami mondanivalóm néked. [...] Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél" (Lk 7:40-43).  

Ahogyan Nátán tette Dáviddal, Krisztus is egy példázatba rejtette szíven találó feddését. Vendéglátóját olyan helyzetbe hozta, hogy önmaga felett mondja ki az ítéletet. Simon vitte bűnbe azt a nőt, akit most megvetett. Mélyen megrontotta. A példázat két adósa Simont és az asszonyt jelképezi. Jézus nem azt akarta tanítani, hogy a két személynek különböző fokú elkötelezettséget kell éreznie, mert mindkettő hálaadóssága nagyon nagy, sohasem tudnák törleszteni. Simon azonban igazabbnak tartotta magát Máriánál, s Jézus szerette volna, ha belátja, mekkora bűnt követett el valójában. Meg akarta mutatni neki, hogy bűne nagyobb az asszonyénál – annyival nagyobb, amennyivel az ötszáz pénz több az ötvennél.   

Simon hűvössége és hanyagsága a Megváltóval szemben megmutatta, milyen kevéssé értékeli a kapott kegyelmet. Azt hitte, megtiszteli Jézust, mert meghívta házába. Most azonban olyannak látta önmagát, amilyen valójában volt. Miközben azt hitte, hogy olvas vendége lelkében, vendége olvasott az övében. Látta, milyen valóságosan ítélte meg őt Krisztus. Vallása farizeusi köntös volt. Megvetette Jézus irgalmasságát. Nem ismerte fel, hogy Istent képviseli. Mária, a bűnös, bocsánatot nyert, de Simon, a bűnös nem nyert bocsánatot. Az igazság merev szabálya, amelyet az asszonyra akart alkalmazni, őt ítélte el. (EGW:Jézus élete)

Márta - Lázár és Mária testvére

  

Amikor Krisztus ismertette csodálatos tanításait, Mária tisztelettudó és odaadó hallgatóként lábánál ült. Egy alkalommal Márta, akit lefoglalt az étel elkészítése, Krisztushoz fordult: "Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem" (Lk 10:40). Ez Krisztus első bethániai látogatásának idején történt. A Megváltó és tanítványai épp megérkeztek Jerikóból, kimerítő gyalogutat tettek meg. Márta mindent megtett, hogy kényelembe helyezze őket, s ebbeli igyekezetében megfeledkezett a Vendégének kijáró figyelemről. Jézus szelíd, türelmes hangon válaszolt: "Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle" (Lk 10:41-42). Mária elraktározta emlékezetében a Megváltó ajkáról elhangzó drága igéket, melyek a világ legértékesebb ékszereinél is drágábbak voltak számára. 

 Volt egy otthon, amelyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta háza, mert náluk, a meleg és szeretetteljes légkörben nyugalmat talált. Mégsem volt senki ezen a világon, aki meg tudta volna érteni isteni küldetését, vagy ismerte volna azt a terhet, amelyet az emberiség érdekében hordott. Sokszor csak az egyedüllétben találhatott enyhülést, amikor mennyei Atyjával bensőséges beszélgetést folytatott.

Márta sietett Jézus elé, szívét ellentmondó érzelmek gyötörték. Jézus arcán ugyanazt a gyengédséget és szeretetet látta, amely mindig örömmel töltötte el. Rendületlenül bízott Krisztusban, de mélyen szeretett fivérére gondolt, akit Jézus is szeretett. Szívbe markoló fájdalommal, amiért Jézus nem jött előbb, de mégis reménykedve, hogy Ő még most is megvigasztalhatja őket valamiképpen, így szólt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Ján 11,21) A gyászolók keltette kavarodásban a nővérek újra és újra ezeket a szavakat ismételgették

Jézus emberi és isteni együttérzéssel tekintett a fájdalomtól elgyötört, gondterhelt arcra. Márta nem akarta felidézni a múltat. Szenvedélyes szavai mindent kifejeztek: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”Amikor azonban a szeretetteljes arcra pillantott, hozzátette: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” (Ján 11,22)

Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”(Ján 11,24) A Megváltó szavaira: „Hiszed-é ezt?” (Ján 11,26), Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki e világra jövendő vala.” (Ján 11,27) Nem fogta fel Krisztus szavait teljes jelentőségükben, de megvallotta hitét istenségében, és bizalmát abban, hogy Ő bármit képes megtenni, amit jónak lát. 

Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. (Ján 11:39)     „Vegyétek el a követ!” – mondta Jézus. Amennyire csak lehetséges, készítsetek utat a munkámhoz. Márta határozott és törekvő természete azonban ekkor megmutatkozott. Nem akarta, hogy megpillantsák a romlásnak indult testet. Az emberi szív nehezen érti meg Krisztus szavait, s Márta hite nem ragadta meg ígéretének igazi jelentését

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. (EGW: Jézus élete)