Jézust kemény veréssel kínozták és elítélték.

 

Mk 15:15-20. Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék. (16) A katonák bevitték őt a palotába, azaz a helytartóságra, és összehívták az egész őrséget. (17) Bíborszínű köpenyt adtak rá, és tövisből font koronát tettek a fejére, (18) és elkezdték köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! (19) Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. (20) Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék őt. /RÚF/

A keresztre feszítés előtt a rómaiak kemény veréssel kínozták az elítélteket. Az áldozatról letépték a ruháit, egy póznához kötözték, majd megostorozták csonttal, üveg- és kődara bókkal meg szögekkel kivert bőrkorbáccsal.

  Az ostorozás után a Jézus kivégzésével megbízott katonák folytatták a megalázást. Bíbor köntöst terítettek rá, töviskoronát nyomtak a fejébe és gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya” (Mk 15:18)! Egy egész zászlóalj lehetett ott, akár 200-600 fő.

Jézus valóban Király, és a katonák gúnyos szavai az igazságot hirdetik. A csúfolódásuk tulajdonképpen annak paródiája volt, ahogyan a katonák a római uralkodót szokták köszönteni: „Üdvöz légy, császár!” (Ave, Ceasar!) Tehát valójában a császárhoz hasonlították. 

A gúnyolódó katonák náddal csapkodták Jézus fejét, leköpdösték, letérdeltek előtte, mintha imádnák. A görögben mindhárom cselekményt olyan nyelvtani alakkal fejezték ki, ami többszöri ismétlésre utal. Ütlegelték, leköpdösték, csúfondáros módon sorra letérdeltek előtte, Jézus pedig némán tűrte, minden reakció nélkül.

 A római keresztre feszítés tipikus menetéhez az is hozzátartozott, hogy a ruhájától megfosztott elítélt maga vitte a keresztjét a vesztőhelyre. Ezzel is teljes egészében meg akarták alázni az illetőt az összegyűltek előtt.

A zsidók azonban irtóztak a nyilvános lemeztelenítéstől. (Mk 15:20) megjegyzi, hogy le vették róla a bíborszínű köpenyt, és visszaadták rá a saját ruháját. Valószínűleg a rómaiak akkor és ott ebben engedtek a zsidóknak.  

White idézet: Jézust, aki elalélt a fáradságtól és a testét borító sebektől, levitték a tornácról, és az emberek szeme láttára megkorbácsolták. „A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, ami az őrház; és összehívák az egész csapatot. És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére, és elkezdék őt köszönteni: Üdvözlégy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala Őt, és térdet hajtva tisztelik vala Őt.” (Mk 15:16-19) Alkalmilag néhányan gonosz kézzel hirtelen elkapták a kezébe tettnádszálat, és megcsapdosták vele a homlokára tett töviskoronát, hogy a tövisek beleszúródjanak a homlokába, aminek következtében a vér lecsurgott az arcára és a szakállára… 

Halálos gyötrelmükben kiáltozni kezdenek. A Jeruzsálem utcáin egykor végig harsogó „feszítsd meg, feszítsd meg” kiáltásnál hangosabb ez az ijesztő, kétségbeesett sikoltás: „Ő az Isten Fia, az igazi Messiás!” És szeretnének elmenekülni a királyok Királyának közelségéből. De hiába próbálnak elrejtőzni az elemek harcában széthasadt föld mély üregeiben. – A nagy küzdelem, 643./old.  

Jézus Pilátus előtt

 (Mk 15:1-15). Korán reggel azonnal határozatot hoztak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész nagytanács. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. (2) Pilátus pedig megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt neki: Te mondod. (3) A főpapok hevesen vádolták őt. (4) Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak! (5) Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott. (6) Ünnepenként pedig szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kértek. (7) Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly a lázadók között, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. (8) A sokaság tehát felmenve Pilátus elé kérte, hogy tegyen eleget a szokásnak. (9) Pilátus pedig megkérdezte tőlük: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? – (10) mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. (11) A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. (12) Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok? (13) Azok ismét felkiáltottak: Feszítsd meg! (14) Pilátus meg kérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltották: Feszítsd meg! (15) Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Ba rabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék. /RÚF/

Poncius Pilátus Kr. u. 26-36 között volt Júdea kormányzója. Nem tekinthető szelíd uralkodónak, több kegyetlen tette iszonyt váltott ki a terület lakóiból. (Lk 13:1). Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette. /RÚF/) Miután a zsidók kihallgatták Jézust, istenkáromlás vádjával halálos ítéletet mondtak ki rá. A római fennhatóság alatt azonban általában nem rendelhettek el kivégzést, ezért Pilátus elé hurcolták, hogy ő is elítélje.  Arról nincs említés, hogy milyen váddal állították Pilátus elé, de következtetni lehet rá a kormányzó rövid kérdéséből: „Te vagy a zsidók királya?” (Mk 15:2), ÚRK) Az ószövetségi időkben Izraelben felkenték a királyokat, ezért nem nehéz elképzelni, hogyan lehetett úgy csűrni-csavarni a Messiás („Felkent”) elnevezést, mintha Jézus – szembeszállva a császárral – királyi tekintélyt igényelt volna magának. Tehát istenkáromlás vádjával állították a Szanhedrin elé, míg a kormányzó elé zendülés vádjával vitték, amire halálbüntetést is kiszabhattak.

Jézus egy személyben volt Messiás és a zsidók Királya. Hamis volt az istenkáromlásért és zendülésért kimondott kárhoztató ítélet, hiszen Őt megillette volna a hódolat és az imádat. Jézus azonban királyi módon járt el. „Te mondod” (Mk 15:2) – felelte diplomatikusan Pilátusnak. Nem tagadta a címet, de nem is erősítette meg. Válaszával talán azt sugallta, hogy valóban király, de másféle.  (Jn 18:33-38). Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? (34) Jézus viszont ezt kérdezte tőle: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? (35) Pilátus erre így szólt: Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél? (36) Jézus így felelt: Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna, az én szolgáim harcolnának, hogy ne jussak a zsidók kezére. De az én országom nem innen való. (37) Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. (38) Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. /RÚF/

 (Mk 15:6) verséből megtudjuk, hogy a páska ünnepén szokás volt megkegyelmezni egy fogolynak. (Mk 15:9) versében Pilátus megkérdezte a tömeget, akarják-e, hogy szabadon bocsássa „a zsidók királyát”. (Márk 15:9-10) Pilátus átlátta: a vallási vezetők irigységből adták a kezébe Jézust, azt viszont nem ismerte fel, hogy a tömeg megkérdezésével valójában éppen az ő kezükre játssza át. Ők biztatták fel az embereket, hogy követeljék Jézus keresztre feszítését. Pilátus visszahőkölt: a keresztre feszítés borzalmas halálnem volt, főleg egy olyan ember számára, akit ártatlannak tartott. Fájdalmas, hogy a pogány kormányzó szabadon akarta engedni a Messiást, a vallási vezetők azonban meg akarták feszíteni!

White idézet: Jézussal sokan rokonszenveztek a körülötte levő csoportban, és a tömeg elcsodálkozott azon, hogy semmit sem felelt a hozzá intézett sok kérdésre. A csőcselék gúnyolódása és bántalmazása közben egy homlokráncolás vagy aggódó kifejezés sem jelent meg Jézus arcán. Ő méltóságteljes és nyugodt volt. A szemlélők csodálkozva néztek rá. Összehasonlították tökéletes alakját, szilárd és méltóságteljes magaviseletét azoknak megjelenésével, akik ítéletre ültek le ellene, és azt mondták egymásnak, hogy inkább hasonlít egy királyhoz, mint bármelyik főember. Semmiben sem volt hasonló egy bűnözőhöz. Tekintete szelíd, tiszta, elhomályosulatlan, homloka széles és magas volt. Minden vonása nagy jóakaratot és nemes elveket fejezett ki. Türelme és hosszútűrése annyira elütött az emberektől, hogy sokan reszkettek.  Még Heródest és Pilátust is nagyon megzavarta Jézus nemes, isteni magatartása.  – A megváltás története, 216./old. 

Pilátus kezdettől fogva meg volt arról győződve, hogy Jézus nem közönséges ember. Hitte, hogy rendkívüli a jelleme, és teljesen ártatlan az ellene felhozott vádakban. Az angyalok, akik látták a jelenetet, feljegyezték a római kormányzó meggyőződését, azért, hogy meg mentsék attól, hogy átadja Jézust a keresztre feszítésre. Egy angyalt küldtek Pilátus feleségéhez, aki álmában közölte vele, hogy Isten Fia az, akinek bűnügyi tárgyalását férje folytatja, és hogy ártatlanul szenved. Ő azonnal üzenetet küldött Pilátusnak, és közölte vele, hogy álmában sokat szenvedett Jézus miatt, és figyelmeztette, ne tegyen semmit e szent ember ellen. A küldött sietve törte át magát a tömegen, és Pilátus kezébe helyezte a levelet, aki olvasás közben reszketett, elsápadt, és azonnal elhatározta, hogy semmit sem tesz Krisztus megöléséért. Ha a zsidók Jézus vérét kívánják, nem támogatja, hanem igyekezni fog megszabadítani Őt. – A megváltás története, 217./old. 

Jézust a Szanhedrin elé vitték

 

(Mk 14:53-72) Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mindannyian. (54) Péter távolról követte őt, egészen a főpap palotájának udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél. (55) A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak. (56) Mert sokan tettek hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek. (57) Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene: (58) Mi hallottuk, hogy ezt mondta: Én lerombolom az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberkéz alkotott. (59) De vallomásuk így sem egyezett. (60) A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? (61) Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap: Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia? (62) Jézus ezt mondta: Én vagyok, és meglátjátok az embernek Fiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin. (63) A főpap megszaggatta a ruháját, és így szólt: Mi szükségünk van még tanúkra? (64) Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről? Azok pedig valamennyien kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. (65) Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt. (66) Amikor Péter lent volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya. (67) Meglátta a tűznél melegedő Pétert, ránézett, és így szólt: Te is a názáreti Jézussal voltál. (68) Ő azonban tagadta, és ezt mondta: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. (69) A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: Ez közülük való. (70) De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: Bizony közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is. (71) Ekkor ő átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. (72) És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt. /RÚF/

(Mk 14:53-59) szakasza feljegyzi, hogy Jézust a Szanhedrin elé vitték kihallgatásának első felvonásaként. Ez kétségbeesett lépés volt. A vezetők újra és újra megpróbálták a Jézussal szembeni vádjaikat érvényre juttatni. Az evangélista megjegyzi, hogy a tanúvallomás hamis volt, a tanúk állításai nem egyeztek.

Végül a főpap felállt, egyenesen Jézushoz fordult. Jézus először nem válaszolt, de aztán a 10 főpap Isten előtti esküre szólította (Mt 26:63). Jézus azonban hallgatott. A főpap azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia! /RÚF/), azt kérdezte, hogy Ő-e a Messiás. Jézus őszintén és nyíltan válaszolt, hogy igen, majd utalt Dán 7:13-14. Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. /RÚF/] verseire, amelyek szerint az ember Fia Isten jobbján ül, és majd eljön az ég felhőiben. Ez túl sok volt a főpapnak, megszaggatta a köntösét, és Jézus elítélését kérte, a tanács pedig el is fogadta. A vezetők elkezdték megszégyeníteni Jézust: köpködték, betakarták az arcát, ütlegelték, gúnyosan felszólították, hogy prófétáljon. 

 Jézust az épületben kihallgatták, Ő őszinte vallomást tett, eközben Péter kint az udvaron melegedett és hazudott. Jézus híven tanúskodott, Péter hamisan. Pétert háromszor szólították meg, egyszer egy szolga, majd járókelők, és minden alkalommal tagadta, hogy köze lenne Jézushoz, sőt még esküdözött is.

Ekkor a kakas másodszor kukorékolt, és Péternek hirtelen eszébe jutott Jézus jövendölése, hogy még azon az éjjelen háromszor fogja Őt megtagadni. Összeomlott, zokogásban tört ki. A kihallgatás végén Jézus szemét bekötötték, és azt mondták neki, hogy prófétáljon. Ezzel akarták nevetségessé tenni, mivel nem láthatta, ki ütötte meg. Mindeközben kint az udvaron Péter éppen beteljesítette Jézus egyik próféciáját. Vagyis amikor megtagadta Jézust, éppen azzal bizonyította, hogy Jézus a Messiás.

 White idézet:  „Miközben a lealacsonyító esküdözések még alig hagyták el Péter ajkát, és a kakas hangja még mindig a fülében csengett, az Üdvözítő elfordult a sötét pillantásokat vető bírálóitól és rátekintett szegény tanítványára. Ugyanakkor Péter is Mesterét kereste meg szemével. Jézus tekintetéből mély szánalmat és szomorúságot tudott leolvasni; nem volt abban semmi harag.

Jézus sápadt, szenvedő arcának, remegő ajkainak, részvétet és megbocsátást kifejező tekintetének a látványa hegyes nyílként fúródott Péter szívébe. Felébredt a lelkiismerete. Megelevenedett az emlékezete. Visszaidézte a csak néhány órával előbb tett ígéretét, hogy Urával még a börtönbe és a halálba is elmenne. Visszaemlékezett bánatára, mikor az Üdvözítő azt mondta neki a felház szobájában, hogy háromszor tagadja majd meg Urát ugyanazon az éjszakán. Péter éppen akkor jelentette ki, hogy nem is ismeri Jézust, de keserű fájdalommal rájött, hogy Ura milyen jól ismerte őt, és hogy szívében milyen pontosan elolvasta azokat a hamisságokat, amelyekről jószerével ő maga sem tudott, mert ismeretlenek maradtak számára.” (i. m. 615-616./old.)