Az Isten Báránya

 

A zsidó nép várta a Messiást, aki megszabadítja őket Rómától. János evangéliumának az volt a célja, hogy megváltoztassa a Messiásról alkotott fogalmukat, és így felismerjék: Jézusban teljesedtek az eljövendő Királyra mutató próféciák. A Messiás nem földi uralkodó lesz, azért jött, hogy beteljesítsen minden rá vonatkozó ószövetségi ígéretet: feláldozza önmagát a világért és megújítsa Isten és népe kapcsolatát.

(Jn 1:29-37). Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! (30) Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. (31) Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. (32) Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. (33) Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. (34) Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. (35) Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, (36) és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya! (37) Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. /RÚF/ 

 János evangéliumának célját támasztja alá Keresztelő János kijelentése Jézusról, miszerint Ő az Isten Báránya. Ennek kellett új megvilágításba helyeznie a Messiás kilétét és a feladatát. Valóban Jézusban vált teljessé az áldozati rendszer ígérete, amit kezdetben, még az Éden kertjében maga a Megváltó adott. (1Móz 3:15). Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/)

White idézet: Amikor János Jézusra mutatott, mint Isten Bárányára, a Messiás munkája új megvilágításba került. A próféta gondolatai Ézsaiás szavaira terelődtek: „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik” (Ésa 53:7). A következő hetekben János újult érdeklődéssel tanulmányozta az áldozati szolgálattal kapcsolatos próféciákat és tanításokat. Nem tudta világosan megkülönböztetni Krisztus munkájának két szakaszát – a szenvedő áldozatot és a győztes királyt –, de tudta, hogy eljövetele mélyebb jelentőséggel bír, mint amit a papok vagy a nép felfoghatnak. Amikor megpillantotta Jézust a tömegben – amint visszatért a pusztából –, bizalommal nézett rá, azt hitte, hogy jelt ad a népnek, kinyilvánítja igazi lényét. Szinte türelmetlenül várta, hogy hallhassa a Megváltót, amint bejelenti küldetését, de nem hangzott el szó, nem adatott jel. Jézus nem válaszolt Keresztelő János reá vonatkozó bejelentésére, hanem elvegyült János tanítványai között, nem adott külső bizonyítékot különleges munkájáról, és semmit sem tett, hogy felhívja magára a figyelmet. – Jézus élete, 136./old.  

Keresztelő János bizonyságtétele

 (Jn 1:19-23). János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te? (20) Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok. (21) Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. (22) Ezt mondták tehát: Ki vagy? – hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? (23) Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. /RÚF/

A vallási vezetők papokat és lévitákat küldtek Jánoshoz, hogy tudakolják, ki ő. Mivel a messiásvárás hullámai magasra csaptak Júdeában, fontos volt, hogy Keresztelő János tisztázza a viszonyát ezekhez a váradalmakhoz. Nem ő volt a Világosság, de Isten küldte, hogy bizonyságot tegyen a Világosságról és utat készítsen a Messiás eljövetele előtt (Jn 1:6-8). Ezért felelte a lehető legegyszerűbben: „Nem én vagyok a Krisztus”. (Jn 1:20)  

János vízzel keresztelt, Krisztus azonban Szentlélekkel. [(Jn 1:26, 33). János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, (33) Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. /RÚF/] János arra sem mondta magát méltónak, hogy kioldja Jézus sarujának a szíját (Jn 1:27). Aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. /RÚF/). Krisztus azért volt különb Jánosnál, mert már előtte létezett (Jn 1:309. Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. /RÚF/). Ő az Isten Fia, János pedig csak Őrá mutatott. (Jn 1:34). Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. /RÚF/) 

(Ézs 40:1-5). Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. (2) Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért. (3) Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! (4) Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! (5) Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja min den ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt. /RÚF/  

A köves, földutak korában a királyok előtt gyakran szolgákat küldtek, hogy egyengessék el az utakat, távolítsák el az éles dolgokat, mert a lehető legsimábbá akarták tenni az uralkodó útját. Hasonlóképpen János a prófécia teljesedéseként jött el, hogy előkészítse az emberek szívét Jézus érkezésére.

 White idézet: Az Úr fontos feladatot bízott János prófétára, de nem volt olyan iskola a földön, melybe beléphetett volna. Tanulmányait a városoktól távol, kinn a pusztában kellett végeznie. Az ószövetségi iratok, Isten s az Isten alkotta természet volt hivatott tankönyve lenni. Isten nevelte, tanította Jánost, hogy alkalmassá tegye az Úr útjának előkészítésére. Tápláléka sáska és vadméz volt. Az emberek szokásainak nem volt szabad János nevelőjévé válnia. A világba való belemerülésnek nem volt szabad szerepet játszania jelleme alakításában…

Isten tetszését kereste, s a Szentlélek nyugodott meg rajta, és gerjesztett szívében izzó buzgalmat, hogy fontos munkát végezzen el azzal, hogy megtérésre és szentebb életre szólította az embereket. János az elviselt nélkülözésekkel és nehézségekkel tette alkalmassá magát, hogy uralkodni tudjon testi és szellemi képességein, hogy úgy állhasson az emberek között, olyan tántoríthatatlanul a körülményektől, mint a környező puszta sziklái, halmai. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1115./old.  

Jézus dicsősége

Jn 17:1-5. Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, (2) mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. (3) Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (4) Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: (5) és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. /RÚF/

János úgy mutatja be Jézust, mint aki Isten Fia, a világmindenség Teremtője. Jézus által állt elő mindaz, ami egykor nem létezett. „Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3). A továbbiakban azután megjegyzést tesz a dicsőségre, amikor a testet öltéssel Jézus emberré lett (Jn 1:14). Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. /RÚF/). János a dicsőség (görögül doxa, „ragyogás”, „hírnév”, „tisztesség”) és megdicsőít (görögül doxadzó, „dicsér”, „megtisztel”, „magasztal”, „dicsőít”) kifejezésekkel érzékelteti az emberektől jövő megtiszteltetést és az Istentől kapott tiszteletet, dicsőséget.

Jánosnál Jézus megdicsőülésének fogalma az Ő órája gondolathoz, vagyis halálának idejéhez kapcsolódik.  (Jn 2:4). Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. /RÚF/; 

(Jn 7:30). El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája. /RÚF/; 

(Jn 8:20). Mindezeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor tanított a templomban, és senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. /RÚF/;

 (Jn 12:23-27). Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Ember fia. (24) Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (25) Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. (26) Ha valaki nekem szolgál, engem köves sen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. (27) Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától en gem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! /RÚF/;

 (Jn 13:1). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. /RÚF/; 

(Jn 16:32). Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. /RÚF/;

 (Jn 17:1-5). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged /RÚF/

 A kereszt az Ő dicsőségének órája. Ez ellentmondásosnak tűnik, hiszen az ókori római világban a keresztre feszítés volt a legszégyenteljesebb, a leginkább megalázó kivégzési mód. Az emberi cselszövés és az isteni történet szálainak összefonódása dermesztő paradoxont mutat: Isten függ a kereszten. Emberi síkon elmondható, hogy Jézus fájdalmas haláltusában halt meg, megvetett bűnözőként és elgyengülve kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet”? (Mt 27:46) /ÚRK/

(Jn 19:25-30). Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Kleópás felesége, valamint a magdalai Mária. (26) Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! (27) Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. (28) Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. (29) Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. (30) Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. /RÚF/] - viszont leginkább a kereszt dicsőségét emeli ki. A kereszt a megváltás, a kegyelem helye, ahol Isten Fia az Atya kezébe teszi magát.

 Isten legnagyobb dicsősége a legmélyebb szégyenében mutatkozik meg – amikor magára veszi az egész világ bűneit!  

 White idézet: Krisztus nem emberi természetének megdicsőüléséért könyörög, hiszen az emberi dicsőség nem is létezett, amikor Ő már élt. Istennel való egyenlőségének dicsőségéért esedezik. Ez a közbenjáró ima. A kedvezés, melyért könyörög, annak az isteni dicsőségnek a megnyilvánulása, mellyel akkor rendelkezett, amikor egy volt Istennel. Távolítsd el a fátylat – mondja –, hadd ragyogjon elő dicsőségem, mellyel a világ teremtése előtti időktől rendelkeztem…

„Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy azok is ott legyenek, ahol én vagyok.” Imádja Őt az ég minden angyala. A mennyei sereg leborul előtte, és zengi a diadal és öröm énekét. Dicsőség veszi körül a menny Királyát, Őt csodálják a mennyei értelmes lények. Szó le nem tudja írni a jelenetet, mikor Isten Fiát nyilvánosan visszaiktatták a megtiszteltetés és dicsőség helyére, melyet önként elhagyott, mikor emberré lett. S ma a megdicsőült Krisztus, aki mégis a testvérünk, Ő a védőügyvédünk a mennyben. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1146./old.

A Krisztustól szétáradó fényen kívül nincs más világosság, amely az elesett emberiségen segíthetne. Jézus, az Üdvözítő, az egyedüli fény, aki a bűnben veszteglő világ homályát elűzheti. Róla mondja az Írás: „Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága” (Jn 1:4). Ez a fény töltötte be a tanítványokat, s ezért válhattak a világosság hordozóivá. Krisztusnak lelkükben lakozó élete, jellemükben megnyilatkozó szeretete tette őket a világ világosságává. Önmagunkban nincsen világosságunk. Krisztus nélkül olyanok vagyunk, mint a meg nem gyújtott gyertya, mint a nap nélküli hold; egyetlen fénysugarunk sincs a sötét világ számára. Ha azonban az igazság napja felé fordulunk és Krisztussal összeköttetésben élünk, akkor egész lelkünk megvilágosodik isteni jelenlétének fényétől. {MB 40.1}