Végidő képei: Ninive lakosai

Jónásnak határozott üzenetet kellett hirdetnie Ninive lakosainak. „Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive”. (Jón 3:4), ÚRK)

(Jón 3:5-10). Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. (6) Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. (7) Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! (8) Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! (9) Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! (10) Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg. /RÚF/ 

Igen, megtért az egész város, és a megjövendölt végzet nem következett be, legalábbis akkor nem. „Az ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztaltatott és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről”. (Ellen G. White: Próféták és királyok. 170./old.)  

Számíthatunk hasonlóra az utolsó napokban, amikor a végső üzenet hangzik a bűnbe süllyedt világnak? Igen és nem. Vagyis világszerte mindenütt lesznek sokan, akik hallgatnak a szóra: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és nekapjatok az ő csapásaiból”. (Jel 18:4) Az egész világon mindenütt lesznek, akik kiállnak, és a fenevaddal dacolva „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Jel 14:12) Ninive egykori lakóihoz hasonlóan ők is megmenekülnek az ítélettől, ami az elveszetteket sújtja.

Viszont vannak feltételes próféciák is, mint amilyen a Ninive pusztulását hirdető üzenet volt: elpusztul, ha az emberek nem fordulnak el gonoszságuktól. (Jer 18:7-10). Meg történik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is meg bánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/ 

Csakhogy nem minden prófécia feltételhez kötött. Vannak olyanok is, amelyek az emberek reakcióitól függetlenül teljesednek. Krisztus első és második adventjének messiási próféciái, a fenevad bélyege, a csapások, a végidei üldözés – ezek egyike sem feltételes, bekövetkeznek, bármit is tesznek az emberek. Az emberek tettei, döntései azt határozzák meg, hogy a próféták által előre elmondott végső események idején ők melyik oldalra kerülnek. 

White idézet: Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Atya fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik olyan vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmasan figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket példájukkal befolyásolnának. – Próféták és királyok, 276./old.

A végidő képei: Jónás próféta

Különösen sokatmondóak a Krisztus visszatérése előtti utolsó nemzedék számára. Jónás próféta könyve rövid, de felettébb nagy a hatása. Bizonyos tekintetben sok hívő magára ismerhet a vonakodó prófétában. A történet tartalmazza jövőbeli események felhangjait.

(Mt 12:38-42). Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. (39) Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. (40) Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. (41) Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! (42) Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el ítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál! /RÚF/ 

Jézus kijelentette, hogy Ő nagyobb Jónásnál. Tudta, ha a világunkba jön, az a keresztet jelenti számára, mégis eljött, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. (Lk 19:10) Jónás három napot töltött a nagy hal belsejében – a saját bűnei miatt. Jézus három napot töltött a sírban a mi bűneink miatt. Erre volt szükség az elveszettek megmentéséhez.  

Ma vonakodó prófétának nevezzük Jónást, aki nem akart Ninivébe menni. Emberi nézőpontból érthető is: az asszírok birodalma brutális volt. Falfestményeik tele vannak szörnyűségeket ábrázoló jelenetekkel, a leigázott népeket elképzelhetetlenül kegyetlen módszerek kel gyilkolták le. Ugyan ki akarná vállalni annak következményeit, hogy a fővárosukban prédikál a bűnbánatról?  

A történet egy fontos pontja talán előre mutat a végidei maradék mozgalomra: amikor Jónástól megkérdezik, hogy ki ő, ezt feleli: „Héber vagyok, és az Urat, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet teremtette”. (Jón 1:9), /ÚRK/ Szavai emlékeztetnek az első angyal üzenetére. (Jel 14:7). és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ Azt emelte ki, hogy az Úr teremtette „a tengert és a szárazföldet”, vagyis rámutatott: Ő a Teremtő. Ezért kell imádnunk Őt, és az imádat kérdésének szerepe központi a végidei események során. 

Nekünk is népszerűtlen üzenetet kell hirdetnünk a lelki Babilonban. Amikor azt mondjuk a világnak: „Fussatok ki belőle, én népem” (Jel 18:4), kifejezzük, hogy meg kell térniük. Az ilyen üzenet szinte mindig haragot vált ki sokakból, még ha a lehető legkedvesebben mondjuk is. Vajon ki az közülünk, aki nem találkozott még negatív, sőt ellenséges reakcióval, amikor bizonyságot tett? Ez egyszerűen együtt jár a „feladattal”. 

White idézet: Ma is szól ez a tanítás Isten szolgáinak. A nagyvárosoknak ma éppolyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274./old. 

Jónás magatartása arról árulkodik, hogy többre értékelte saját hírnevét, mint a bűnös város ban élő lelkeket. Attól félt, hogy hazug prófétának fogják minősíteni. Isten megszánta a megtérő népet, és ez „igen rossznak látszék Jónás előtt, és megharaguvék”. Kérdőre vonta az Urat: „Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? Azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.” 

Amikor látta, hogy irgalmában az Úr megszánja a várost, mely romlott cselekedetekkel gyalázta a Mindenhatót, Jónásnak együtt kellett volna munkálkodnia az irgalmas isteni tervvel. Csakhogy ő szem elől tévesztette a nép érdekeit. Ismét saját érzelmeinek engedett, ezért nem töltötte el szomorúsággal az a gondolat, hogy ilyen sok ember pusztulna el, ha nem kapna jóra vezető tanítást. Úgy érezte, inkább a halált választja, mintsem hogy úgy él jen, hogy közben lássa megmenekülni a városlakókat, ezért felkiáltott: „Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet éntőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!” – Advent Review and Sabbath Herald, 1906. október 18.

„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!” A próféta kétségbe vonta az isteni elhívás bölcs voltát. Úgy gondolta, hogy semmi értelme sincs ilyen üzenetet hirdetni abban a büszke városban. Arról viszont megfeledkezett, hogy Isten, akinek szolgált, mindentudó és mindenható. Miközben tétovázott, Sátán a csüggedés érzésével környékezte meg, és „felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna”. Talált egy hajót, „és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne”.

Jónás nehéz feladatot kapott, viszont ha kételyek nélkül engedelmeskedett volna, akkor bőséges áldásban részesül. Az Úr azonban mégsem hagyta el Jónást elkeseredésében. Próbákon és gondviselésének furcsa eseményein keresztül vezette el oda, hogy újjáéledjen a menny iránti bizalma. – From Splendor to Shadow, 144./old. 

Az őskeresztény egyház üldöztetése

 

Nemcsak az Ószövetségben találunk a végső eseményekre utaló előjeleket, hanem az Új szövetségben is. Nem volt könnyű az élete az 1. században élt keresztényeknek. Gyűlölték őket azok a hívők, akik úgy gondolták, hogy veszélyeztetik a mózesi hitet, de a pogány Római Birodalom haragjának is ki voltak téve. „A föld és a pokol hatalmai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. A pogány világ tudta, hogy az evangélium diadala a pogány templomok és oltárok elsöprését jelenti. Ezért össze gyűjtötte erőit, hogy a kereszténységet megsemmisítse”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 35./old.)

Az apostolok cselekedeteinek egyik története jól példázza, hogy mire számíthat.

(ApCsel 12:1-17). Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. (2) Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. (3) Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Ez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. (4) Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. (5) Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. (6) Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. (7) És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. (8) Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat! Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! (9) Péter kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. (10) Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Amikor kimentek rajta, végig haladtak egy utcán, azután hirtelen eltűnt mellőle az angyal. (11) Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt. (12) Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. (13) Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy meg tudja, ki az. (14) Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem be szaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. (15) De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! (16) Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. (17) Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott. /RÚF/ 

Jakabot lefejezték, és úgy tűnt, hogy Péter lesz a következő. Halálbüntetés fenyegette a keresztényeket. A történetnek talán az a legkülönösebb része, hogy Péter aludt akkor, ami valószínűleg az élete legrosszabb éjszakája volt. Mély álomba merült, és az angyalnak meg kellett löknie, hogy felébressze.  

Péter csoda folytán megszabadult, elment a hívők összejövetelére, akik alig akarták elhinni, hogy valóban megmenekült, pedig éppen azért imádkoztak. A Bibliában az áll, hogy „el ámultak”. (ApCsel 12:16), RÚF) Elgondolkodtató: vajon milyen gyakran nem merjük igazán elhinni, hogy Isten valóban válaszol is az imáinkra?

Egyes hívők megmenekültek, másokat megöltek, és ugyanígy lesz az utolsó idő közeledtével. Péter akkor kiszabadult, de végül a hitéért halt meg. Jézus előre elmondta neki, mi lesz vele: „Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem”! (Jn 21:18-19), ÚRK)  

White idézet: Végül kitűzték Péter kivégzésének időpontját, a hívők azonban továbbra is imádkoztak a mennyhez, és miközben buzgón könyörögtek segítségért, Isten angyalai oltalmazták a bebörtönzött apostolt. A tömlöcben két katona közé láncolták Pétert, így az őrök tudta nélkül meg sem mozdulhatott. A börtönkapukat és az őrséget is megerősítették. Emberileg semmi esélye sem volt a menekülésnek vagy szökésnek. Az ember elkeseredett helyzete azonban Isten kiváló lehetősége. 

Az apostolt nem tántorította el a helyzete. Mióta Krisztus elfogadta a megtagadás után, nemes bátorsággal szállt szembe a veszélyekkel, és hirdette a megfeszített, feltámadt és mennybe ment Üdvözítőt. Ott, a cellában eszébe jutottak Jézus szavai: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.” Péter azt hitte, hogy most jött el az ideje, hogy életét áldozza Krisztusért. 

A kivégzése előtti éjszakán az apostol nyugodtan aludt a katonákhoz láncolva. Heródes még emlékezett arra, hogy Péter egyszer már megszökött a börtönből, ezért dupla őrséget állított elővigyázatosságból. Még több katonát rendelt a bebörtönzött apostol felügyeletére. Pétert egy masszív kőtömbbe vésett cellába zárták, melynek rácsait alaposan lelakatolták és eltorlaszolták. Viszont a szökés lehetőségét teljesen kizáró hatékony római őrség, a zárak és a torlaszok mind azt a célt szolgálták, hogy Isten csodálatos győzelmet aratva szabadítsa ki Pétert a börtönből. Heródes a mindenható Isten ellen emelte fel a karját, de végül teljes megaláztatás és kudarc érte, amiért el akarta venni az Úr szolgájának életét. – Advent Re view and Sabbath Herald, 1911. április 27.

 Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. Amikor egy bűnös Jézushoz fordul, átadja magát neki, angyalok viszik az örömhírt a mennybe fel. Ez a mennyei seregek nagy öröme. „Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtért bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15:7) Minden eredményes fáradozásunkról – amely a sötétséget oszlatja el, és Krisztus ismeretét terjeszti – értesül a menny. Ha tehát ilyen cselekedetet jelentenek az Atyának, öröm tölti be az egész mennyet. – Az apostolok története, 153./old.