A nép sanyargatása

 

Mózes bizonyára már kezdettől fogva tudta, hogy nem lesz könnyű, amit az Úr kért tőle (ezért is próbált meg kibújni a feladat alól), de valószínűleg fogalma sem volt arról, ami utána jött.

(2Móz 5:3-23). Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk ki azért háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, hogy ne sújtson bennünket dögvésszel vagy fegyverrel. (4) De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát! (5) Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó –, és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a kényszermunkát?! (6) A fáraó még aznap megparancsolta a nép sanyargatóinak és felügyelőinek: (7) Ne adjatok többé szalmát a népnek a vályogvetéshez, ahogy eddig: Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát! (8) De hajtsatok be rajtuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellett készíteniük! Ne engedjetek el belőle, mert lusták ezek, azért kiáltozzák: Menjünk és áldozzunk Istenünknek! (9) Ha nehezebb lesz az emberek munkája, és el lesznek vele foglalva, akkor nem törődnek majd hazug beszédek kel. (10) Kimentek tehát a nép sanyargatói és felügyelői, és azt mondták a népnek: Így szól a fáraó: Nem adok nektek szalmát. (11) Menjetek, szedjetek magatoknak szalmát ott, ahol találtok! De a munkátokból semmit sem engedünk el. (12) Ekkor a nép szétszéledt egész Egyiptomban, hogy a tarlón szalmát szedegessen. (13) A sanyargatók pedig folyton csak hajszolták őket: Végezzétek el a napi munkátokat úgy, mint amikor még volt szalma! (14) Meg is verték Izráel fiainak felügyelőit, akiket a fáraó sanyargatói rendeltek föléjük, és azt mondták: Miért nem végeztétek el sem tegnap, sem ma a vályogvetést úgy, mint eddig, az előírt mennyiségben? (15) Akkor bementek Izráel fiainak felügyelői a fáraóhoz, és így panaszkodtak: Miért bánsz így szolgáiddal? (16) Szalmát nem adnak szolgáidnak, mégis azt parancsolják, hogy csináljunk vályogot. Sőt most még verik is szolgáidat. Így néped ellen vétkezel. (17) De ő így felelt: Lusták vagytok, lusták! Ezért mondjátok: El akarunk menni áldozni az Úrnak. (18) Menjetek csak, és dolgozzatok! Szalmát nem adnak nektek, de a kiszabott vályogot be kell szolgáltatnotok! (19) Izráel fiainak felügyelői látták, hogy bajban vannak, mivel ezt mondták: A napi vályogmennyiségből nem szabad engedni! (20) Ezért amikor a fáraótól kijövet találkoztak Mózessel és Áronnal, akik ott álltak rájuk várakozva, (21) ezt mondták nekik: Nézzen rátok az Úr, és ítéljen meg benneteket, mert gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és udvari emberei előtt, és fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek bennünket! (22) Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! (23) Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig semmit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet. /RÚF/

Mózes és Áron összehívta Izrael véneit meg a népet, közölték velük, mit mondott Isten, bemutatták a jeleket, amelyek láttán Izrael elhitte, hogy az Úr megszabadítja őket a szolgaságból. Ezért imádták az Urat. 

(2Móz 4:29-31). Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. (30) Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. (31) A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és le borultak. /RÚF/

 Hatalmas volt a várakozás: az Úr készül megszabadítani a hébereket a szolgaságból – végre! 

Mózes Egyiptom uralkodója elé állt Isten követeléseivel – és utána még rosszabb lett az izraeliták helyzete. A szenvedésük csak nőtt, a napi munka terhe még fárasztóbb és kimerítőbb lett. Lustasággal vádolták őket, még durvábban bántak velük, a szolgaság az addiginál is nehezebbé vált.  

A vezetők elkeseredésükben keményen összetűztek Mózessel és Áronnal, és ez előre vetítette, hogy az elkövetkező években milyen jellegű konfliktusai lesznek Mózesnek a saját népével.  

Nem nehéz megérteni, hogy miért haragudtak Mózesre („Nézzen rátok az ÚR, és ítéljen meg titeket”. – mondták) Azt hitték, Mózes megszabadítani jött őket az egyiptomiaktól, és nem azért, hogy még nehezebb legyen az életük az egyiptomi uralom alatt.

 Tehát Mózesnek és Áronnak az egyiptomiakon kívül foglalkozniuk kellett a saját népükkel is. 

 White idézet: Ezek a felügyelők feltételezték, hogy elnyomásuk a munkavezetőktől származott és nem a királytól. Ezért panaszukkal a királyhoz fordultak. A fáraó gúnyosan fogadta őket: „Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak”. (2Móz 5:17) Visszarendelte őket munkájukhoz és kijelentette, hogy terheiket semmiképpen nem könnyítik meg. Visszatérésük közben találkoztak Mózessel és Áronnal és kiáltozni kezdtek rájuk: „Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket”. (2Móz 5:21)

Amikor Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. A nép szenvedései nagyon megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében Isten elé járult kiáltva: „Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet”. (2Móz 5:22-23) Az Úr pedig így felelt néki: „Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről”. (2Móz 6:1) Mózes – miután Isten ismét figyelmeztette őt a szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja ígéretét. – Pátriárkák és próféták, 258-259./old. 

Nehézségek kezdete

Mózes elment a fáraóhoz, Isten utasítását követve, hogy „hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból”. (2Móz 3:10) 

 „Azután elment Mózes és Áron, és azt mondták a fáraónak: Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: »Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szenteljenek nekem a pusztában.« A fáraó azt felelte: Kicsoda az ÚR, hogy hallgassak a szavára, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izráelt«” (2Móz 5:1-2), ÚRK

„Kicsoda az Úr…?” – kérdezett vissza a fáraó, nem mintha meg akarta volna ismerni az Urat, hanem inkább a vele való szembeszállást kifejezve, sőt tagadva Istent, akit a saját szavai szerint nem ismert. Szinte kérkedve mondta: „Nem ismerem az Urat”  

A történelem folyamán hány és hány ember mondta ugyanezt? Tragikus, mert amint Jézus fogalmazott: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17:3)  

Egyiptom és az uralkodója, a fáraó az Isten létét és uralmát tagadó hatalmat szimbolizálja. Birodalma szembehelyezkedik Istennel, Igéjével és a népével. A fáraó következő kijelentése az volt, hogy „nem is bocsátom el Izráelt”, ami még inkább bemutatja lázadását az élő Isten ellen. Ezzel megerősítette, hogy Egyiptom nemcsak Isten tagadásának szimbóluma, hanem az ellene hadakozó rendszeré is. Nem is csoda, hogy évezredekkel később sokan ugyanezt a lelkületet ismerték fel a francia forradalomban.

 (Ézs 30:1-3). Jaj a pártütő fiaknak – így szól az Úr –, akik tervet szőnek, de nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva! (2) Folyton Egyiptomba járnak, de engem nem kérdeznek meg. A fáraónál keresnek oltalmat, és menedéket Egyiptom árnyékában. (3) De majd szégyent vallotok a fáraó oltalmával, és pironkodni fogtok amiatt, hogy Egyiptom árnyékába menekültetek! /RÚF/; 

(Jel 11:8). Holttestük a nagy város utcáján hever majd, amelynek neve lelki értelemben Sodoma és Egyiptom, ahol az ő Urukat is megfeszítették. /RÚF/ 

A fáraó istennek vagy egy isten fiának gondolta magát, ami félreérthetetlen utalás arra, amikor valaki a saját hatalmában, erejében és értelmi képességében hisz mindenek felett. 

„A bibliai történelemben jelentkező nemzetek közül a legvakmerőbben Egyiptom tagadta az élő Isten létezését, és szállt szembe parancsaival. Egy uralkodó sem mert Egyiptom királyánál nyíltabban és fölényesebben fellázadni a menny tekintélye ellen. Amikor Mózes az Úr nevében átadta az üzenetet, a fáraó kevélyen válaszolt: »Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izráelt«. (2Móz 5:2) Ez istentagadás. Az Egyiptommal jelképezett nemzet hasonlóképpen meg tagadta az élő Isten kívánalmait, és hasonló hitetlen és kihívó magatartást tanúsított”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 238./old.)  

White idézet: Amikor az ember áthágta Isten törvényét, természete gonosz lett, és Sátán befolyása alá került, nem pedig ellentétbe vele. A bűnös ember és a bűn szerzője között nem természetszerű az ellenségeskedés. A hitehagyás mindkettőt gonosszá tette. A pártütő sohasem nyugszik, kivéve, ha megértést és támogatást kap azoktól, akiket rá tud venni példája követésére. A bukott angyalok és a gonosz emberek egymás elkeseredett bajtársai lettek. Ha Isten nem lépett volna különös módon közbe, Sátán és az ember szövetséget kötött volna a Menny ellen; és a Sátán elleni ellenségeskedés helyett az egész emberi család Isten ellen lázadt volna… 

 Sátán ellenségeskedése azért lobbant fel az emberiség ellen, mert Isten szeretete és irgalma Krisztus által az ember felé fordul. Sátán szeretné meghiúsítani Isten tervét, az ember meg váltását; szeretné meggyalázni Istent kezemunkája eltorzításával és bemocskolásával; fájdalmat akar okozni a mennyben; és be akarja tölteni a földet jajjal és nyomorúsággal. E bajoknak pedig az az oka – mondja –, hogy Isten embert teremtett. – A nagy küzdelem, 505 506./old. 

Bár az egyiptomiak nagyon hosszú ideig elutasították Isten ismeretét, az Úr még mindig adott nekik alkalmat a megtérésre. József napjaiban Egyiptom menedék volt Izrael számára. Amikor az egyiptomiak kedvességet tanúsítottak Isten népe iránt, akkor tulajdonképpen Is tent dicsőítették. Ezért a hosszantűrő Isten, aki lassú a haragra és szíve telve van irgalmassággal, mindegyik ítéleténél, Egyiptomra lesújtó csapásánál időt hagyott arra, hogy az nevelésként megtegye hatását. Az egyiptomiakat megbüntette azokon keresztül, amiket imádtak. Bizonyítékuk volt Jahve hatalmáról és meggyőződhettek arról, hogy mindazok, akik engedelmeskedtek Istennek, megmenekülhettek az Egyiptomra lesújtó csapások borzalmaitól. Éppen a király vakbuzgósága és makacssága eredményezte Isten ismeretének terjedését és sok egyiptomit Isten szolgálatára vezetett. – Pátriárkák és próféták, 333./old.

Mózes felesége Cippóra körülmetélte fiát

(2Móz 4:18-31). Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! (19) Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. (20) Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. (21) Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor vissza mégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, (22) de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. (23) Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat. (24) Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni. (25) De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! (26) Akkor eltávozott tőle az Úr. Cippóra akkor a körülmetélés miatt nevezte így Mózest: Véren szerzett vőlegény. (27) Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. (28) Mózes elbeszélte Áronnak mindazokat az igéket, amelyekkel az Úr elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket megparancsolt neki. (29) Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. (30) Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. (31) A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak. /RÚF/

A Biblia kutatói megdöbbenve olvassák, hogy miután Mózes az Úrnak engedelmeskedve elindult, vissza Egyiptomba, az Úr „meg akarta ölni” (2Móz 4:24), ÚRK. A történet szövegösszefüggéséből nyilvánvaló, hogy a körülmetélés volt itt a kérdés. Kisebbik fiát nem metélték körül, amit pedig megkövetelt az ábrahámi szövetség. 

(1Móz 17:10-11). Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! (11) Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. /RÚF/ 

Isten népe vezetőjeként Mózesnek tökéletes engedelmességet kellett tanúsítania Isten iránt, hogy engedelmességre vezethesse a többi embert. Az Isten előtti teljes meghajlás példáját kellett bemutatnia. Cippóra, a felesége a tettek embere volt, és hogy megmentse a férje életét, azonnal körülmetélte a fiát, majd véres „előbőrét, Mózes combjához érintette” (2Móz 4:25), RÚF. A vér az engesztelést, az életet és a szövetség megpecsételését jelképezi. A helyzet drámaiságát csak fokozta, hogy mindez olyan gyorsan történt.  

„Midiánból eltávozva Mózes az Úr nemtetszésének megdöbbentő és rettenetes figyelmeztetését kapta. Fenyegető módon egy angyal jelent meg, mintha el akarná őt pusztítani. Az angyal semmi magyarázatát nem adta megjelenésének, azonban Mózesnek azonnal eszébe jutott, hogy Isten egyik követelményét semmibe vette… nem hajtotta végre kisebbik fián a körülmetélés szertartását. Nem tett eleget annak a feltételnek, amely feljogosította a gyermeket Isten Izráellel kötött szövetségének áldásaira. A kiválasztott vezető részéről tanúsított mulasztás csökkenthette volna a nép szemében az isteni előírások erejét. Czippóra attól való félelmében, hogy az angyal megöli férjét, maga hajtotta végre a körülmetélést. Az angyal ezután megengedte Mózesnek, hogy folytassa útját. Mózesnek a fáraóhoz való küldése életveszéllyel járt, és életét csak a szent angyalok által őrizhette meg. Amíg Mózes tudatosan elhanyagolta kötelességét, addig nem lehetett biztonságban, ebben az esetben Isten angyalai sem védhették meg őt”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 213-214./old.) 

 White idézet: Miközben Mózes Egyiptom felé tartott, az Úr angyala fenyegető módon jelent meg előtte, mintha el akarná pusztítani őt. Mózesnek halálfélelme támadt. Korábban engedett a felesége óhajának, és nem metélte körül a fiát, ezzel azonban semmibe vette Isten parancsát. Felesége ekkor attól félt, hogy férje meg fog halni, így hát leküzdötte a fia iránti túlzott engedékenységét, és eleget tett az isteni elvárásnak. Ekkor az angyal békén hagyta Mózest. Küldetése során, a fáraóval szemben állva Mózes újabb veszélyes helyzetekbe került, ám az Úr az angyalok oltalmára bízta őt. Amikor szándékosan szembeszegült Isten valamely parancsával, máris elveszítette biztonságát, mivel Isten angyalai nem oltalmazhatták meg őt engedetlenségében. Ezért jelent meg előtte az Úr angyala, és ezért fenyegette meg őt halálosan, és bár nem szolgált különösebb magyarázatokkal, Mózes tudta az angyal megjelenésének okát. Isten határozott parancsával indult el Egyiptomba, tehát jó úton haladt. Ám eszébe jutott, hogy a felesége kérésére elmulasztotta körülmetélni a fiát, s ezzel megszegte Isten parancsát. Miután azonban eleget tett a rendelkezésnek, folytathatta útját, és immár semmi sem akadályozhatta meg az angyalokat abban, hogy szolgáljanak néki.

A Krisztus visszajövetelét megelőző szorongattatás idején az igazak életét szent angyalok fogják oltalmazni. Akik meg fogják érni a megpróbáltatás idejét, de semmibe vették Isten parancsolatait, nem lesznek biztonságban. Az angyalok nem oltalmazhatják meg őket az ellenség haragjától, ha tudatosan elhanyagolják küldetésüket, vagy áthágják Jehova törvényét. – Spiritual Gifts, 3. köt., 195-196./old.