Több esettanulmányt is felsorakoztat a törvény

 Kegyelméből Isten arra tanította a bírákat, hogyan kezeljék a tulajdonjoggal kapcsolatos különféle helyzeteket a nép között. Több esettanulmányt is felsorakoztat a törvény, amelyek megmutatták, mi a teendő, ha például egy bika rátámadt a szomszéd bikájára, ellopták vala kinek a jószágát, majd eladták, állatok lelegelték egy másik gazda mezejét vagy szőlőjét, egy kölcsönkért tárgyat elloptak attól, akinél kölcsönben volt, vagy ha egy bérbe vett állat megsérült, elpusztult.

(2Móz 21:33-36). De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó. (22) Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. (23) Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. (24) Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, (25) égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. (26) Ha valaki úgy megüti rabszolgájának vagy rabszolganőjének a szemét, hogy megvakul, akkor bocsássa szabadon a szeméért! (27) Ha pedig a fogát üti ki valaki a rabszolgájának vagy rabszolganőjének, akkor bocsássa szabadon a fogáért! (28) Ha egy ökör felöklel egy férfit vagy egy nőt úgy, hogy az belehal, akkor meg kell kövezni az ökröt, és a húsát nem szabad megenni. Az ökör gazdája azonban ártatlan. (29) De ha az ökör már korábban is öklelős volt, és erre figyelmeztették is a gazdáját, mégsem vigyázott rá, és ezért ölt meg egy férfit vagy egy nőt, akkor az ökröt meg kell kövezni, és a gazdájának is meg kell halnia. (30) Ha váltságdíjat vetnek ki rá, akkor annyit kell fizetnie élete kiváltásáért, am ennyit csak kivetnek rá. (31) Akár fiút, akár leányt öklel föl, e szerint az előírás szerint kell eljárni ellene. (32) Ha rabszolgát vagy rabszolganőt öklel föl az ökör, akkor adjanak urának harminc ezüstpénzt, de az ökröt verjék agyon kővel. (33) Ha valaki nyitva hagy egy kutat, vagy ha kutat ás, és nem fedi be, és emiatt marha vagy szamár esik bele, (34) akkor a kút gazdája fizesse meg a kárt. Térítse meg az állat árát a gazdájának, az elpusztult állat pedig legyen az övé. (35) Ha valakinek az ökre felökleli egy másik ember ökrét, úgyhogy az elpusztul, akkor adják el az élő ökröt, és felezzék meg annak az árát; az elpusztult állatot is felezzék meg. (36) De ha tudták, hogy az ökör már azelőtt is öklelős volt, és a gazdája még sem vigyázott rá, akkor ökröt kell adnia kártérítésül az ökörért, a döglött állat pedig legyen az övé. /RÚF/

(2Móz 22:1-14). Ha a tolvajt betörésen érik, és úgy megverik, hogy meghal, nem számít vérontásnak. (2) De ha ez napvilágnál történik, akkor vérontásnak számít. A tolvajnak kártérítést kell fizetnie, és ha nincs neki miből, akkor el kell adni őt a lopott jószág miatt. (3) Ha élve találják meg nála a lopott jószágot, akár marha, akár szamár, akár juh az, kétszeresen kell megtérítenie. (4) Ha valaki mezőt vagy szőlőt legeltet le úgy, hogy ráengedte az állatát, és az a más mezején legelt, az térítse meg a kárt mezeje vagy szőlője legjavából. (5) Ha tűz üt ki, és belekap a bozótba, és elégnek a gabonakeresztek, a lábon álló gabona vagy a mező, akkor fizessen kártérítést az, aki a tüzet okozta. (6) Ha valaki pénzt vagy értéktárgyakat ad át felebarátjának megőrzésre, és ellopják azt annak az ember nek a házából, ha megtalálják a tolvajt, kétszeresen térítse meg. (7) De ha nem találják meg a tolvajt, akkor a ház gazdáját állítsák az Isten elé, hogy nem tette-e rá a kezét felebarátjának a tulajdonára. (8) Minden hűtlen kezelés dolgában, akár marha, akár szamár, akár juh, akár ruha, akár egyéb elveszett dolog az, amiről valaki azt mondja, hogy az az övé, kerüljön kettejük ügye az Isten elé, és akit az Isten bűnösnek ítél, fizessen kétszeres kártérítést a felebarátjának. (9) Ha valaki szamarat, marhát, juhot vagy bármilyen állatot ad át megőrzésre felebarátjának, és az megdöglik vagy megsérül, vagy elhajtják úgy, hogy senki sem látta, (10) akkor az Úrra tett eskü döntsön kettőjük között arról, hogy rátette-e a kezét fele barátjának a tulajdonára. Ezt fogadja el az állat gazdája, és nem kell kártérítést fizetni. (11) De ha valóban ellopták tőle, akkor térítse meg a kárát a gazdának. (12) Ha viszont vadállat tépte szét, hozzon bizonyítékot, és akkor nem kell a széttépett állatot megtérítenie. (13) Ha valaki kölcsönkért felebarátjától egy állatot, és az megsérült vagy elpusztult, amikor gazdája nem volt ott, akkor kártérítést kell neki fizetni. (14) De ha a gazdája jelen volt, akkor nem kell neki kártérítést fizetni. Ha napszámos dolgozott vele, akkor a kár a bérét terheli. /RÚF/

 (2Móz. 22:15-30). Ha valaki elcsábít egy hajadont, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül! (16) De ha az apja semmiképpen sem akarja hozzáadni, akkor annyi pénzt kell fizetni, amennyi a hajadonok jegyajándéka szokott lenni. (17) Varázsló asszonyt ne hagyj életben! (18) Mindaz, aki állattal közösül, halállal lakoljon! (19) Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az Úrnak, azt ki kell irtani. (20) Ne nyomorgasd a jövevényt, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. (21) Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! (22) Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. (23) Fölgerjed haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek özvegyekké, és gyermekeitek árvákká. (24) Ha pénzt adsz kölcsön egy szegény embernek, aki népemből való, és melletted él, ne bánj vele úgy, mint egy uzsorás: ne vessetek ki rá kamatot! (25) Ha zálogba vetted felebarátod felsőruháját, napnyugtáig add vissza neki! (26) Mert ez az egyetlen takarója: testének egyetlen ruhája. Miben aludjon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok. (27) Istent ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd! (28) Ne késlekedj adni abból, amiből bőséged és feles leged van! Elsőszülött fiadat add nekem! (29) Így cselekedj marháddal és juhoddal is: Hét napig legyen az anyjával, a nyolcadik napon pedig add nekem! (30) Legyetek szentek előttem! A mezőn széttépett állat húsát ne egyétek meg, hanem dobjátok oda a kutyáknak! /RÚF/  

(2Móz 23:1-9). Hazug hírt ne terjessz! Ne segítsd a bűnöst azzal, hogy hamisan tanúskodsz mellette! (2) Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot. (3) A nincstelennek se kedvezz peres ügyében! (4) Ha ráakadsz ellenséged eltévedt marhájára vagy szamarára, hajtsd vissza hozzá! (5) Ha látod, hogy összeroskad terhe alatt annak a szamara, aki gyűlöl téged, ne hagyd magára, hanem segíts neki felállítani! (6) A szegény ember igazságát ne ferdítsd el peres ügyében! (7) A hamis ügytől maradj távol! Az ártatlant és igazat ne öld meg, mert én nem adok igazat a bűnösnek! (8) Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és vesztét okozza az igaznak. (9) Ne sanyargasd a jövevényt, hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. /RÚF/ 

Isten törvényei különböző esetekre vonatkoztak. Voltak konkrét rendelkezések emberek el nyomása vagy megalázása ellen. Isten nem akarta, hogy az elnyomásnak, kihasználásnak bármilyen formája is előforduljon népe között. Kegyelméből helyreigazítja az emberi szív bűnös hajlamait és korlátozza azt, amire maguktól hajlanának. Fontos volt a társadalom biztonságát őrizni, a gonoszt kiküszöbölni és jó emberi kapcsolatokat ápolni. Igazságnak és szeretetnek kellett minden tettet irányítani. 

(2Móz 23:10-19). Hat éven át vesd be a földedet, és takarítsd be a termését! (11) A hetedik ben azonban hagyd parlagon, bevetetlenül, hadd egyenek róla néped szegényei! Ami pedig még rajta marad, egyék meg a vadállatok! Így cselekedj szőlőddel és olajfáiddal is! (12) Hat napon át végezd munkádat, de a hetedik napon pihenj meg, hogy nyugta legyen ökröd nek és szamaradnak, és lélegzethez jusson szolgálóleányod gyermeke és a jövevény. (13) Tartsátok meg mindazt, amit mondtam nektek! Más istenek nevét ne is említsétek, hallani se lehessen a szádból! (14) Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! (15) Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Senki se jelenjék meg előttem üres kézzel! (16) Azután az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. (17) Évente háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt! (18) Ne áldozd nekem az áldozati vért kovászos étellel együtt, és ne maradjon meg a nekem szentelt ünnepi áldozat kövérje másnap reggelig! (19) Földed első termésének legjavát vidd el Istenednek, az Úrnak házába! Ne főzz gödölyét anyjának tejében! /RÚF/ 

A szombat és az ünnepek lényege az istentisztelet volt, ezek emlékeztették a népet a megváltás történetének fontos eseményeire. Az istentiszteletet nagy gonddal szabályozták, mert ez képezte a teológiai alapját minden más tevékenységüknek. Isten a teremtéskor alapította a szombatot ami kapcsolódott még Izrael szabadulásához és megváltásához

(1Móz 2:2-3). A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. (3) Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. /RÚF/; 

(2Móz 20:8-11). Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és meg szentelte azt. /RÚF/, 

(5Móz 5:12-15). Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, amiképpen megparancsolta  néked az Úr, a te Istened. (13)Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. (13)Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. (14) De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad; (15) És megemlékezzél  róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad. (Kár)

valamint arra is rámutat, hogy imádnunk kell Istent, a Teremtőnket, Megváltónkat és Urunkat. (Mk 2:27-28. Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; (28) tehát az Emberfia ura a szombatnak is. /RÚF/

(5Móz 16:1-16). Három fontos ünnep is volt, amelyet Izrael népének évenként meg kellett tartania: 1) a páska, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepe tavasszal (általában valamikor március közepe és április közepe között); 2) a pünkösd, vagyis az aratási ünnep (más néven a hetek ünnepe), hét héttel az előző ünnep után, ami tehát ötven nappal később kezdődött; és 3) a sátoros ünnep, azaz a betakarítás ünnepe ősszel (általában szeptember közepe és október közepe között.  

White idézet: A hónap tizennegyedik napján este ünnepelték a páskát, melynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásukra emlékeztettek, és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt, és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, melynek a páska volt az előképe. 

 A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amin semmilyen szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, mely az ünnepkor kezdett érni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad elkezdeni az aratást. 

 Az első zsenge bemutatását követő ötvenedik nap volt a pünkösd, melyet ugyancsak aratási ünnepnek és a hetek ünnepének neveztek. A táplálékként elkészített gabonáért két kovászos kenyeret mutattak be az Úr előtt hálájuk kifejezéseként. A pünkösd ünnepe csak egy napig tartott, melyet istentiszteletre szenteltek. 

 A hetedik hónapban tartották a sátoros vagy betakarítás ünnepét. Ez az ünnep elismerte Isten áldását a gyümölcsöskertek, az olajligetek és a szőlőskertek terméseiben. Ez volt az esztendőt megkoronázó ünnepi betakarítás. A föld termését, az aratást begyűjtötték a csűrbe, a gyümölcsöt, olajat és bort elraktározták, a zsengét tartalékolták, és most a nép hálaadással jött Isten elé, aki ilyen gazdagon megáldotta őket.  Ez az ünnep mindenekelőtt az öröm alkalma kellett, hogy legyen.

 A nagy engesztelési napot követte, amelyen biztosítékot kaptak, hogy bűneikről nem emlékeznek meg többé. Istennel megbékélve jöttek most, hogy elismerjék és dicsérjék irgalmát. Az aratási munka befejeződött, az új év még nem kezdődött el, a nép szabad volt a gondtól, és átadhatta magát az óra szent, örömteli befolyásának. S jóllehet az ünnepen csak a családfők és fiaik voltak kötelesek megjelenni, mégis amennyire lehetséges volt, az egész család csatlakozott hozzájuk, és szívesen részesítették vendégszeretetükben a szolgákat, a lévitákat, a jövevényeket és a szegényeket. – Pátriárkák és próféták, 639-540./old.  

A szövetség törvénye

 

A Sínai-hegynél Isten a törvényadással megteremtette az alapját annak, hogy szent életvitelre tanítsa népét a vele való kapcsolat által. A törvény elveit a hétköznapi életre kellett alkalmazni, ezért további törvényeket is kijelentett, ezek a szövetség törvényei. A bírák felelőssége volt, hogy felügyeljék és helyesen alkalmazzák azokat. „A nép elméje, amelyet megvakított és durvává tett a rabszolgaság és a pogányság, nem készült fel arra, hogy teljes mértékben meg tudja érteni Isten Tízparancsolatának messzeható alapelveit. Isten azért, hogy a Tízparancsolatot az izraeliták jobban megérthessék és érvényre juttathassák, további előírásokat adott, hogy ezekkel szemléltesse a Tízparancsolat alapelveit. E törvényeket ítéletnek mondták, egyrészt mert Isten végtelen bölcsesség és jogosság keretébe foglalta ezeket, másrészt mert az elöljáróknak ezek szerint kellett az ítéletet meghozniuk. A Tízparancsolattól eltérően azonban ezeket a rendeleteket Isten nem nyilvánosan adta át Mózesnek, de neki kellett azokat közölni a néppel”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 267./old.)

(2Móz 21:1-32). Ezek azok a törvények, amelyeket eléjük kell tárnod: (2) Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon, váltságdíj nélkül. (3) Ha egyedül jött, egyedül is menjen el. Ha feleségével jött, menjen vele a felesége is. (4) Ha az ura adott neki feleséget, és az fiúkat vagy leányokat szült neki, az asszony legyen az uráé gyermekeivel együtt, a férfi pedig menjen el egyedül. (5) De ha a rabszolga határozottan azt mondja, hogy szereti az urát, feleségét és gyermekeit, és nem akar felszabadulni, (6) akkor vigye őt ura az Isten elé, állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és fúrja át az ura a fülét egy árral, és legyen örökre a rabszolgája. (7) Ha valaki a leányát adta el rabszolga nőnek, azt nem lehet úgy elbocsátani, ahogyan a rabszolgákat szokták. (8) Ha feleségül vette őt az ura, de aztán mégsem tetszik neki, engedje meg, hogy kiváltsák. De ahhoz nincs joga, hogy idegen népnek adja el, hiszen méltánytalanul bánt vele. (9) Ha pedig fiának adja feleségül, a leányokra vonatkozó előírás szerint járjon el vele. (10) Ha másvalakit is elvesz, az első feleség az ételét, ruházatát és házastársi jogát ne csorbítsa meg. (11) Mert ha nem így bánik vele e három dologban, akkor nem kell fizetnie: váltságdíj nélkül elmehet. (12) Aki úgy megüt valakit, hogy az belehal, halállal lakoljon! (13) De ha nem szándékosan ölt, hanem Isten akaratából esett a kezébe, akkor kijelölök nálatok egy helyet, ahová elmenekülhet. (14) Ha pedig valaki szántszándékkal tör a felebarátjára, és orvul öli meg, az ilyet oltáromtól is vidd el, és haljon meg! (15) Aki megveri apját vagy anyját, halállal lakoljon! (16) Aki embert rabol, akár eladta már, akár még nála van, halállal lakoljon! (17) Aki ap ját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! (18) Ha férfiak összevesznek, és az egyik úgy megüti a másikat kővel vagy ököllel, hogy az nem hal meg ugyan, de ágynak esik: (19) ha aztán fölkel, és botra támaszkodva el tudja hagyni a házát, maradjon büntetlen, aki meg ütötte. Csupán a fekvés idejére térítse meg a kárát, és gyógyíttassa meg! (20) Ha valaki rabszolgáját vagy rabszolganőjét úgy megüti bottal, hogy az meghal a keze között, annak bűnhődnie kell. (21) De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó. (22) Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt meg adni. (23) Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. (24) Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, (25) égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. (26) Ha valaki úgy megüti rabszolgájának vagy rabszolganőjének a szemét, hogy megvakul, akkor bocsássa szabadon a szeméért! (27) Ha pedig a fogát üti ki valaki a rabszolgájának vagy rabszolganőjének, akkor bocsássa szabadon a fogáért! (28) Ha egy ökör felöklel egy férfit vagy egy nőt úgy, hogy az belehal, akkor meg kell kövezni az ökröt, és a húsát nem szabad megenni. Az ökör gazdája azonban ártatlan. (29) De ha az ökör már korábban is öklelős volt, és erre figyelmeztették is a gazdáját, mégsem vigyázott rá, és ezért ölt meg egy férfit vagy egy nőt, akkor az ökröt meg kell kövezni, és a gazdájának is meg kell halnia. (30) Ha váltságdíjat vetnek ki rá, akkor annyit kell fizetnie élete kiváltásáért, amennyit csak kivetnek rá. (31) Akár fiút, akár leányt öklel föl, e szerint az előírás szerint kell eljárni ellene. (32) Ha rabszolgát vagy rabszolganőt öklel föl az ökör, akkor adjanak urának harminc ezüstpénzt, de az ökröt verjék agyon kővel. /RÚF/ 

Több fejezet is taglalja a szövetség törvényeit. (2Móz 21:1– 23:19) Ezeket a szabályokat és törvényeket azért adta Isten, hogy megállítsa a gonoszság lavináját és ezek járuljanak hozzá a rendezett társadalom építéséhez. A rabszolgákra vonatkozó törvények különlegesek voltak, nem keverendők össze a mai vagy a középkori rabszolgaság kegyetlen és gonosz gyakorlatával. Valójában a héber rabszolgákat védték és értékelték. A modern és a középkori társadalmakban a szolgákat, rabszolgákat a gazdáik tulajdonának tekintették, akik bármit megtehettek velük, amit csak akartak. Ezzel szemben a bibliai törvények másképpen szabályozták a dolgokat. A szolgálat idejét hat évre korlátozták a hetedik évben aztán vissza kellett adni minden szolga szabadságát, kivéve, ha a gazdája szolgálatában akart maradni. A gazdák kötelesek voltak megadni szolgáiknak a szombatot és biztosítaniuk kellett az alapvető szükségleteiket is. 

(2Móz 21:1-2); (Jer 34:8-22). Az Úr igéje szólt Jeremiáshoz, miután Cidkijjá király egyezséget kötött Jeruzsálem egész népével, hogy hirdessék ki a rabszolgák felszabadítását, (9) és engedje szabadon mindenki a héber rabszolgáját és rabszolganőjét, és ne tartsa szolgaságban senki a júdai embertársát. (10) Engedelmeskedtek is a vezetők valamennyien meg az egész nép; belementek az egyezségbe, hogy mindenki szabadon engedi rabszolgáját és rabszolganőjét, és nem tartja tovább senki szolgaságban őket. Engedelmeskedtek, és elengedték őket, (11) de azután kényszerítették a szabadon bocsátott rabszolgákat és rabszolganőket, hogy térjenek vissza, és erő szakkal újra rabszolgákká és rabszolganőkké tették őket. (12) Ekkor így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: (13) Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én szövetséget kötöttem őseitekkel, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és azt mondtam, (14) hogy minden hetedik esztendőben engedje el mindenki héber embertársát, aki eladta magát. Hat évig szolgáljon, azután engedd őt szabadon! De őseitek nem hallgattak és nem figyeltek rám. (15) Ti viszont most megtértetek, és azt tettétek, amit én helyesnek látok. Kihirdettétek fele barátaitok felszabadítását, és egyezséget kötöttetek színem előtt abban a házban, amelyet rólam neveztek el. (16) De azután újra meggyaláztátok nevemet, mert mindenki visszakényszerítette rabszolgáját és rabszolganőjét, akit szabadon bocsátott, hogy menjen, amerre lát, majd erőszakkal újra rabszolgákká és rabszolganőkké tettétek őket. (17) Azért ezt mondja az Úr: Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán, amikor felszabadulást hirdettetek, ki-ki az embertársának és a felebarátjának. Most azért én hirdetek nektek felszabadulást – így szól az Úr –, hogy szabadon pusztítson titeket a fegyver, a dögvész és az éhínség, és elrettentő példává teszlek benneteket a föld minden országa számára. (18) Azokat pedig, akik meg szegték az egyezséget, akik nem tartották meg azt, amit színem előtt foglaltak egyezségbe, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között. (19) Júda és Jeruzsálem vezetőit, az udvarnokokat, a papokat és az ország egész népét, akik át mentek a borjú részei között, (20) ellenségeik kezébe adom, az életükre törők kezébe, holt testük pedig az ég madarainak és a föld állatainak lesz az eledele. (21) Cidkijját, Júdakirályát és vezéreit is ellenségeik kezébe adom, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen. (22) Mert parancsot adok – így szól az Úr –, és visszahozom őket ehhez a városhoz: ostrom alá veszik, elfoglalják és fölperzselik. Júda városait pedig lakatlan pusztasággá teszem! /RÚF/

(2Móz 20:9-10). Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. /RÚF/

White idézet: Isten a mindenség Teremtőjeként uralkodik mindenek felett, és az egész világegyetemre kiterjesztette törvényét. A törvény megtartásánál nem várhat el kevesebbet teremtményeitől, különben a pusztulás prédájává esnének. Ha nem büntetné meg a törvényszegést, zűrzavar keletkezne a világegyetemben. Az erkölcsi törvény mintegy gátként védi az embert a bűntől. A végtelen bölcsesség helyezte az emberek elé a jó és a gonoszság, a bűn és a szentség közötti különbségtétel lehetőségét…  

A Szentírás határozottan bemutatja, hogy Isten az uralkodó, és az ember legmagasztosabb kötelessége ezt elismerni és teljes szívvel és elmével engedelmeskedni törvényének, az erejében, segítségében és oltalmában bízva. A törvény, amelyet az embernek meg kell tartania mint a jóság mércéjét a világegyetemben, Isten bölcs és szent tanácsa az emberhez. Az erkölcsi törvény egyetemes; miközben az emberi törvények nem feltétlenül egyetemesek, többé-kevésbé korlátozottak a törvényadó szándékának függvényében. Az erkölcsi törvény azonban változhatatlan, míg az ember által kiadott törvényt meg lehet változtatni vagy hatályon kívül lehet helyezni a törvényadó döntése alapján. 

A Tízparancsolat vagy Isten erkölcsi törvénye tíz előírásból, parancsból áll, amiket Isten saját ujjával írt a kőtáblára. Ezen előírások az ember összes kötelezettségeit tartalmazzák. Az első négy parancsolat megszabja az embernek az Istennel szembeni kötelezettségeit, a többi hat pedig az embertársak iránti kötelességeit. E két nagy elvet erősítette meg maga a Megváltó is, amikor kijelentette, hogy a törvény tulajdonképpen az Isten és az embertársak iránti szeretet. A Szentírás más parancsolatokat is tartalmaz, amelyek azonban csupán mint egy bővítményei a Tízparancsolatnak. – Signs of the Times, 1901. június 5.  

  Isten törvénye, mely a mennyei templomban van, az eredeti, szent törvény. A kőtáblákra írt és a Mózes öt könyvében feljegyzett rendelkezések pontosan ugyanazt örökítették meg. Akik ezt a fontos dolgot megértették, felismerték, hogy Isten törvénye szent és változhatatlan. Úgy értették meg, mint soha azelőtt, milyen súlya van a Megváltó e kijelentésének: „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt 5:18) Isten törvénye, mely kinyilatkoztatja Isten akaratát, és visszatükrözi jellemét, örökre megmarad, „mint a felhőben lévő bizonyság”. A törvény egyetlen parancsa sem vesztette hatályát; egy jótája vagy pontocskája sem változott meg. Ezt mondja a zsoltáríró: „Uram! Örökké megmarad a te igéd a mennyben.” „Minden ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (Zsolt 119:89; 111:7-8) – A nagy küzdelem, 434./old.

A törvény szerinti élet

 

„És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek. Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak.” (2Móz 20:22-23)

Isten azt szerette volna, ha népe különbözik a környező nemzetektől. Azt akarta, hogy neki szentelt életű hitközösségként alapozódjanak meg, az Ő vezetése és hatalma alatt élve, és törvénye mindenkire vonatkozzon. Bírákat kellett kijelölni a törvény szerinti igazságszolgáltatásra, a papokra hárult a törvény tanítása, de a szülőknek is meghatározó szerepe volt. 

 A törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét fejezik ki. Amikor például a fáraó elrendelte, hogy minden héber fiúgyermeket meg kell ölni, ez a törvény rámutatott az ő gonoszságára. Viszont, ha egy király olyan törvényt adna ki, miszerint országában minden tizennyolc éves fiatal számára ingyenes a felsőoktatás, sokan ebben annak bizonyítékát látnák, hogy nagylelkű és országa felvirágoztatására törekszik.

Isten törvénye bemutatja Őt, vagyis a jóságát, a szeretetét, az értékrendjét, az igazságosságát és azt, hogy korlátokat szab a rossznak. A törvény szent és igaz, amint Isten is az. A törvény teret biztosít a kiteljesedő élethez, ugyanakkor véd a veszélyektől és a bajoktól is. Isten törvényrendszerének az alapja a tisztelet iránta, valamint az emberek és az élet értékei iránt. 

White idézet: A törvény a feddhetetlenség nagy isteni mércéje. Minden előírása tökéletes, ezért Isten elvárja, hogy tartsuk meg, hiszen amikor majd a könyvek megnyittatnak, és minden ember cselekedete a világegyetem Bírája elé tárul, akkor a törvény alapján döntenek a sorsunkról. 

A világon mindig is két embercsoport létezett. Feltehetjük tehát a kérdést: Mi a különbség a két csoport között? Ez komoly és fontos kérdés. Az egyik embercsoport szereti Istent, és féli Őt, míg a másik elfordul tőle. Az egyik megtartja az Úr törvényét, a másik pedig nem, és nem is veti alá magát az előírásainak…

  Mivel a bűn meggyengített, immár saját erőnkből nem tudjuk megtartani Isten törvényét. De Krisztus lejött földünkre, hogy helyreállítsa Isten az Úr képmását az emberekben, és hogy az engedetlenség útjáról visszavezessen az engedelmesség ösvényére. Földi küldetése az volt, hogy a törvény betartása által kinyilatkoztassa Isten jellemét, országának alapját, s így akik elfogadják Őt személyes Megváltójuknak, növekedni fognak a kegyelemben és erejében, és képessé válnak az isteni törvény iránti engedelmességre.

Amikor Krisztus eljön az ég felhőin, csak két embercsoport lesz: az engedelmesek és az engedetlenek. Csak azok fogadhatják örömmel Őt, akik világosságot nyertek az isteni elvárásokra vonatkozóan, és engedelmeskedtek. Akik megmaradtak engedetlenségükben, rémülten fognak menekülni, a hegyek hasadékaiba rejtőznek, és így kiáltanak majd a sziklákhoz: „Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától.” Azok viszont, akik engedelmességükkel megtisztelték Istent, az égre tekintve mondják majd: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” – Signs of the Times, 1897. február 11.